A tegnapi több hónapos mélypont után a reggeli kereskedésben erősödött a forint. Egy euróért 248 forintot adtak. A várakozásokkal ellentétben a hétfői pánik után reggel az európai tőzsdék is enyhe erősödéssel nyitottak.
Magyarországon túl alacsony a diplomások aránya - állítja az OECD legújabb jelentésében. A kormány úgy véli, javul a helyzet, elvégre az idén már szinte minden jelentkezőt felvettek. A valóság azonban mást mutat, az oktatási tárca megszorító intézkedéseinek köszönhető ugyanis, hogy évről évre kevesebb hallgató jut be főiskolába, egyetemre - írja a HírTv.
Mindössze 58 ingatlan után fizettek luxusadó-előleget a cégek Budapesten a szeptemberi határidőig, ebből mintegy 35 millió forint bevételre számít a fővárosi önkormányzat az év végéig - olvasható a Napi Gazdaság keddi számában.
Négy éven belül lesz AIDS elleni oltóanyag - jósolja az egyik friss orvosi Nobel-díjas. Luc Montagnier virológus hétfőn kapta meg az orvosi Nobel-díj felét kolléganőjével, Francoise Barre-Sinoussival együtt az AIDS-t okozó HIV vírus felfedezéséért.
A Magyar Telekom Nyrt. üzletmenetét nem befolyásolták eddig a globális hitelpiaci zavarok, és a vállalat hitelfelvevő képessége sem változott - közölte Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató. Semm...
Csaba László közgazdász szerint javítana Magyarország helyzetén, ha visszavonnák a jövő évi költségvetés tervezetét. A közgazdász szerint Magyarországon kormányzati gazdaságpolitikai ötletelés zajlik.
Egyszeri, 10 százalékos kedvezményt kapnak a távfűtést használó lakossági fogyasztók a szeptemberi számlájukból az átlagosnál hidegebb időjárás és az energiaárak növekedése miatt - tudta meg az...
Miután közzétették, hogy több brit banki is likviditásinjekcióra tart igényt a brit kormánytól, ráadásul gyengén alakultak a brit adatok is, jelentősen csökkent a font árfolyama, ami jól jön a dollárnak. A brit ipari termelés augusztusban éves szinten a várt 2,0% helyett 2,3%-kal csökkent (előző: -1,9%), míg a feldolgozóipari termelés 1,9%-os csökkenést mutatott (előrejelzés. -1,6%, előző:…
A Lehet más a politika! elnevezésű mozgalom (LMP) "teljesen békés és szakszerű" demonstrációt kívánt tartani, melyet a rendőrség arra hivatkozva akadályozott meg, hogy az akció zavarná az...
A hétvégén zárja ki a pártból hivatalosan is Almássy Kornélt az MDF - tudta meg az egyik internetes portál. Ekkor ül össze ugyanis a demokrata fórum választmánya, amelynek jogköre ez a döntés.
Egységes európai uniós fellépést sürgetett a pénzügyi válság leküzdésére Angela Merkel német kancellár. Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök arra kérte német kolléganőjét, hogy amerikai mintára hozzanak létre egyfajta közös európai alapot a bajba jutott bankok megsegítésére.
A Lenovo csatlakozik a Climate Group nevű nemzetközi non-profit szervezethez, és ennek jegyében olyan akciókat indít, amelyek a cég ügyfeleit ösztönzik az életciklusuk végét elért termékek visszaszolgáltatására, illetve a számítógépek megújuló energiával való működtetésére.
A parlament áprilisban arra kötelezte a kormányt, hogy június végéig számoljon be a kormányzati negyed projekt ráfordításairól, a kormány késve, és nem jelentést, hanem tájékoztatót terjesztett az Országgyűlés helyett a költségvetési, pénzügyi és számviteli bizottság elé - hangzott el kedden a bizottság ellenőrzési albizottságának ülésén.
A Sodexo Pass Hungária Kft. életében a 2008-as év a megújulás, a bővülés és az elismerés időszaka. Új, fiatalos arculattal mutatkozik be, szolgáltatásai palettáját bővíti egy új, a cafeteria rendszerbe illeszthető béren kívüli juttatással, a SODEXO HELYI BÉRLETTEL, és a Sodexo Pass mint márkanév kategóriájában elsőként megkapta a Superbrands elismerést.
Díszdoktorrá avatta Eric S. Maskin professzort, a 2007. év közgazdasági Nobel-díjasát szombaton, október 4-én a Budapesti Corvinus Egyetem az ünnepi Közgáz Jubileumi Tudományos Konferencián. Ezzel ötvennyolcra emelkedett az egyetem tiszteletbeli doktorainak száma.
Két nagy erejű pokolgép robbant kedden az iraki külügyminisztérium előtt, a szigorúan védett bagdadi "zöld zónában", nagyon közel ahhoz az épülethez, amelyben John Negroponte amerikai...
A tegnapi visszaesés után lehetséges, hogy 140,00 körül konszolidál az EUR/JPY. Kedvezőtlenek a kilátások, és érdemes előnyben részesíteni a shortokat 140,00-nél. A cél a 138,00-as, a 136,75-ös és a 135,00-ös érték. in-www.globalfx.hu
Egyhangúlag támogatta az európai ügyek bizottsága keddi ülésén az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodást. A bűnügyi adatok cseréjéről szóló egyezményt jövő hétfőn ratifikálhatja...
A nemzetközi átlag alatt marad a magyarországi diplomások aránya az OECD felmérések alapján, a szervezet tagországainak 26 százalékos átlaga mellett a hazai arányszám 17 százalékon áll a 25 és 64 év közötti korosztály szempontjából. Az Oktatási körkép című kiadványban a tagállamok felsőoktatási rendszereit, a felsőfokú végzettségűek számának alakulását, a diplomások munkaerő-piaci helyzetét…
Benyújtotta lemondását a kormányellenes tüntetőkkel folytatott tárgyalásokért felelős thaiföldi miniszterelnök-helyettes. Csavalit Jongcsaijud azzal indokolta távozását, hogy vállalja a...
Szekeres Imre lehet az egyik kelet-európai jelölt a NATO-főtitkári posztra - írja a Magyar Nemzet. A honvédelmi miniszter nem cáfolta a lap információját, de azt mondta: személyesen senki sem kereste meg.
Zengzetes és fölöttébb hangos szólások után, túl a lehallgatási botrányon, túl világgazdaság beszivárgó válságán, szólt, szólt szelíden dr. Lanczendorfer Erzsébet. Hárommillió emberért szólt a kereszténydemokrata politikus.
Oroszország 4 milliárd eurós kölcsönt nyújt az izlandi központi bank számára, hogy folytathassa a likviditási intézkedéseit a pénzügyi rendszere számára. (ProfitLine.hu)
Amerikai kutatók azt állítják, kifejlesztettek egy olyan biztonságos vérvizsgálatot, amely már a terhesség korai szakaszában is kimutatja, hogy a magzatnak van-e genetikai rendellenessége, például Down-kórja.
A zloty jóvátette tegnapi veszteségeinek egy részét. Az EUR/PLN vesztességei csak átmenetiek lehetnek. Egyes kereskedők szerint hamarosan ellenmozgás kezdődhet az EUR/PLN esése után, és tesztelhetik a 3,50-es értéket. in-www.globalfx.hu
Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon szerdán megkezdődik a Zuschlag János és 15 társa ellen indított bűnügy tárgyalása; a perben az első rendű vádlottat és hét társát bűnszervezetben...
Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon szerdán megkezdődik a Zuschlag János és 15 társa ellen indított bűnügy tárgyalása; a perben az első rendű vádlottat és hét társát bűnszervezetben elkövetett csalással vádolja az ügyészség.
A török hadsereg bejelentette, hogy harci gépei ismét kurd célpontokat támadtak kedden Észak-Irakban és török területen, immár negyedszer azóta, hogy kurd lázadók pénteken támadást indítottak a török hadsereg egyik állása ellen, és megöltek 17 katonát.
Egy autó segítségével kitépték a széfet egy szombathelyi pénzváltóból. A tolvajok mindössze 50 ezer forintot zsákmányoltak, a rongálással azonban milliós kárt okoztak.
A budapesti NATO-találkozónak különleges szerepe van a jövő évi, jubileumi csúcstalálkozóra felkészülésben - mondta a honvédelmi miniszter az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésén. A...
A közvetlen gyógyításban résztvevő 586 dolgozó közül 73-an, vagyis a munkavállalók 13 százaléka sztrájkolt a kedd reggeli műszakban az egri kórházban - tájékoztatta az intézmény ápolási igazgatója az MTI-t.
Az USD/CHF ma nyereségeit konszolidálja, melyek hatására új 2008-as csúcsot ért el 1,1492-nél. Ennek ellenére korlátozott lehet a csökkenő potenciál, és továbbra is kedvezőek a kilátások, amíg 1,1085 fölött marad a kurzus. Alatta veszteségekkel kell számolni 1,0840-ig. Ha sikerül átlépni az 1,1492-es értéket, szabaddá válhat az út 1,1600-90-ig, ahol nagyobb korrekciós potenciál nyílhat. In-…
A vénás megbetegedések szinte népbetegségnek számítanak: a mozgásszegény életmód, az ülőmunka, az elhízás, a dohányzás és számos egyéb tényező „segíti” a vérrögök kialakulását az erekben.
Egy átlagos munkavállaló hetente két órát pazarol el valamilyen konfliktussal, így ennek következtében egy év alatt több millió munkanap veszik el - idézi a brit Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) és az üzleti pszichológiával foglalkozó OPP legújabb felmérését az InfoRádió.
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint Utassy László, az OTP Bank igazgatósági tagja 10.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt október 6-án 5.873 forintos átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Mindössze 58 ingatlan után fizettek luxusadó-előleget a cégek Budapesten a szeptemberi határidőig, ebből mintegy 35 millió forint bevételre számít a fővárosi önkormányzat az év végéig - olvasható a Napi Gazdaság keddi számában.
Napjainkban a gazdasági társaságoknak egyre nagyobb és komplexebb kihívásokkal kell megküzdeniük projektjeik kezelése során. Míg a sikerek és az eredményesség kiemelkedően fontosak a célkitűzések elérése szempontjából, a "sikertörténetnek" tekinthető projektek aránya gyakran alacsony marad - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Rendkívül alacsony érdeklődés mellett emelkedett a (D090114) 3 hónapos diszkont kincstárjegy hozama az AKK keddi aukcióján, az átlaghozam 9,09 százalék lett a korábbi 8,96 százalékos hozam után. (ProfitLine.hu)
A szolgáltatók közötti verseny erősödését várja a hírközlési hatóság a szélessávú internetpiacon attól, hogy az Invitelnek, a Magyar Telekomnak és a UPC-nek mintegy 20 százalékkal kell csökkentenie az...
Fittnek érzi magát? Rendszeresen sportol vagy teljesen távol áll öntől az edzés? A brit Guardian összegyűjtötte azokat a módokat, ahogyan bárki lemérheti saját testének fizikai állapotát.