Balassagyarmat önkormányzata azt tervezi, hogy vagyonosodási vizsgálatokat kezdeményez az adóhivatalnál azon segélyezettek esetében, akik információik szerint jogtalanul vesznek fel támogatásokat - közölte a Nógrád megyei város alpolgármestere.
Egy föld alatt futó kábel zárlata miatt hibásodott meg a vasúti biztosítóberendezés Monorierdőnél a hétfői vasúti szerencsétlenség előtt már egy órával - derítette ki a Közlekedésbiztonsági Szervezet első vizsgálata. A szakemberek szerint azonban ez nem vezetett volna szükségszerűen balesethez, ha az érintettek betartják az ilyenkor érvényes, speciális szabályokat.
Várhatóan a jövő hét végétől három héten át jelentős forgalomkorlátozások lesznek éjszakánként az Árpád hídon - áll a főpolgármesteri kabinet keddi közleményében.
Lejárt lemez címmel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elmúlt években meghirdetett programjainak főbb kijelentéseit gyűjtötte össze és osztotta szét CD-n szocialista képviselők között a Fidelitas több...
A legújabb doppingbotrány-sorozat kapcsán Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke szerint el kell gondolkodni a kerékpár ötkarikás jövőjéről.
Közlekedésbiztonsági szakemberek független szakmai vizsgálatot indítottak a hétfői, négy halálos áldozatot követelő vasúti szerencsétlenség miatt; azt vizsgálják, hogy miért nem állította meg a vonatbefolyásoló berendezés a személyvonatot, amikor az gyorsítani kezdett vagy történt-e tudatos beavatkozás a működésébe - tudatta a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) kommunikációs vezetője.
Kigyulladt egy vegyianyag-raktár kedden délelőtt a szlovákiai Eperjesen, ahol rendkívüli állapotot kellett elrendelni és a tűzfészek közeléből a lakosságot is kellett telepíteni.
Botrányos körülmények között leintették a világ egyik legrangosabb lóversenyén, a párizsi Prix de L'Arc de Triomphe-on vasárnap azt a futamot, amelyen a magyar Overdose is indult, és elsőként ért a célba. A startnál egy ló beragadt, ezért a futamot leállították, de ezt Overdose és két másik ló zsokéja nem láthatta. A megismételt versenyt a Marchand d'Or nevű ló nyerte, amelyet a magyar csodaló…
A Miskolci Egyetem (ME) Bolyai Kollégiuma szervezte meg a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége (FEKOSZ) XV. Találkozóját október 3. és 5. között, melyen a magyarországi kollégiumok és diákotthonok csaknem 130 képviselője: hallgatók, vezetők, munkatársak vettek részt.
Az 50 év feletti nő érzelmeinek burjánzása, valódi és képzelt élete a Varázskertben - ez Lévai Katalin legújabb regényének rövid összefoglalója. A könyvet csütörtökön mutatják be a nagyközönségnek...
Tunéziában rekedt 150 magyar utas, miután utazási irodájuk nem rendezte a hazaút költségeit. A Desert Voyages utazási irodát ezért törölték a nyilvántartásból.
Közlekedésbiztonsági szakemberek független szakmai vizsgálatot indítottak a hétfői, négy halálos áldozatot követelő vasúti szerencsétlenség miatt. Azt vizsgálják, hogy miért nem állította meg a vonatbefolyásoló berendezés a személyvonatot, amikor az gyorsítani kezdett vagy történt-e tudatos beavatkozás a működésébe.
Az EUR/USD tegnapi veszteségei után összeszedte magát 1,3636-ig. Bár a figyelem középpontjában továbbra is a válság áll, és a piac idegesen reagál a negatív hírekre, az RBA erős kamatcsökkentése miatt remélik: több központi bank is csökkentésre adja a fejét, ezért némiképp nőtt a kockázatvállalási hajlandóság. A bizonytalanságra való tekintettel továbbra is kereslet mutatkozhat a dollárra, és…
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint változóan felhős idő várható, az ország nagy részén több órára kisüt a nap. Helyenként kisebb eső, zápor kialakulhat. Kedden a középső...
Egy belső hangra hivatkozott a rendőröknek az a 16 éves fiú, aki minden előzmény nélkül csaknem halálra késelt egy másik fiatalt Esztergomban - értesült a HavariaPress.
Egyetlen terület van, amelyre a GDP-növekedésnél többet kell fordítani, ez az oktatás, a képzés, a kutatás-fejlesztés - jelentette ki Gyurcsány Ferenc az MSZP által kezdeményezett...
"1968 a magyar filmművészet tükrében" címmel indít vetítséssorozatot keddenként fél hattól az Akku kulturális központ. A vetítések után az érdeklődők beszélgetésen is részt vehetnek az egykori alkotókkal.
Ketten életüket vesztették, amikor személygépkocsival ütközött egy gyorsvonat Balatonalmádiban. Az elsődleges információk szerint a vasúti átjáróban megfelelően működött a jelzőrendszer, az autó a piros jelzés ellenére hajtott a sínekre.
A foglalkoztatás bővítése lehet a gazdasági növekedés elsődleges forrása - mondta a miniszterelnök a Megegyezés című vitairatról tartott politikai vitanapon. Gyurcsány Ferenc szerint a munkaerőpiac kínálati oldalán vannak problémák, így az oktatásra és a szociális rendszer átalakítására van szükség. A dokumentumot továbbra is csak az MSZP támogatja.
Adósságrendezési, vagyis csődeljárást indított a Fejér Megyei Bíróság Ráckeresztúr önkormányzata ellen. A falu négy település csatornázását bonyolította, ám nem kapták vissza az áfát az APEH-től, amire szükség lett volna a beruházáshoz.
Főleg a devizahiteles adósok érzik majd meg a válság szelét – állítják az MNO-nak közgazdászok. A kormány súlyosan hibázott ott (is), amikor engedte, hogy hihetetlen mértékben eladósodjon a magyar lakosság. Ugyanakkor itt lenne az ideje annak is, hogy a kockázatokat viseljék a bankok, a spekulánsok is. A kormányzat optimizmusát látva félő, hogy fennáll a vak ló esete.
Az Európai Unió pénzügyminiszterei kedden megállapodtak, hogy biztosítani fogják az unió valamennyi jelentős bankjának életben tartását, közölte Jörg Asmussen, a német pénzügyminisztérium...
Ma ismét emelkedett az USD/CAD árfolyama, tehát tovább folytatódik nyerő szériája. A kanadai dollár veszteségeinek hátterében a csökkenő nyersanyagárak állnak, hiszen ezek teszik ki az ország exportforgalmának több mint felét. Ráadásul úgy vélik, hogy a globális növekedéslassulás miatt kevésbé mutatkozik kereslet a nyersanyagokra. Ellenállás 1,1086-nál található. Támogatás 1,0940-nél van. In-…
Kigyulladt egy vegyianyag-raktár kedden délelőtt a szlovákiai Eperjesen (Presov), ahol rendkívüli állapotot kellett elrendelni és a tűzfészek közeléből a lakosságot is kellett telepíteni. A...
Gyorsvonat rohant egy személyautóba kedden délután Balatonfűzfő és Balatonalmádi között egy vasúti átjáróban. Az autóban ketten ültek, ám az ütközést egyikük sem élte túl. Az első vizsgálatok szerint a jármű a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre - áll a MÁV Zrt. közleményében.
Ketten meghaltak, amikor összeütközött egy autó és egy személyvonat kedd délután Balatonalmádiban, a budatavai vasúti átjáróban - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. Egy személygépkocsi a tilos...
Az Erste Bank Csoport adózott eredménye várhatóan több mint 50 százalékkal nő az idén, főleg a biztosítási üzletág eladása nyomán, áll az osztrák bankcsoport előrejelzésében. Júliusban 20 százalékos p...
Iráni vadászgépek leszállásra kényszerítettek egy amerikai katonai repülőgépet, miután az megsértette az iszlám köztársaság légterét - adta hírül kedden a Fars félhivatalos iráni hírügynökség. A...
A Magyar Suzuki Corporation (MSC) érzékeli a hitelválság miatt kialakult keresletcsökkenést, egyelőre azonban nem módosítja idei termelési tervét - mondta Ruska Viktória vállalati kommunikációs vezető...
Salma Hayek egy német televízió showműsorában villantotta ki világbajnok dekoltázsát. A színésznő véletlenül teljes jobb mellét is megmutatta a műsorvezető és a közönség legnagyobb örömére.
Ezüstérmet szerzett a Lovas Petra, Póta Georgina, Tóth Krisztina, Li Bin összeállítású magyar női asztalitenisz-válogatott a szentpétervári Európa-bajnokságon.
A Kanadai Nagydíj kikerült a 2009-es Forma-1-es naptárból és a világbajnoki sorozatban jövőre 18 futam szerepel majd - jelentette be a Nemzetközi Automobil Szövetség.
Az amerikai pénzintézeti válság hatására Magyarországon a következő másfél évben az ingatlanfinanszírozás nehezebbé válik, kevesebb lesz a bankok erre a célra szánt kihelyezendő tőkéje, az ingatlanhitelek drágulnak, és mindezek hatására visszaeshet az építőipar megrendelésállománya is.
Nem engedélyezett a rendőrség egy szeptember 29-étől jövő március 17-ig tartó demonstrációt a budapesti Kossuth térre, mert az a rendőrség álláspontja szerint súlyosan veszélyeztetné a...
Kannibalizmus miatt kell felelnie a bíróságon egy brit főszakácsnak Leedsben. A meleg férfi nem tagadja bűnösségét, de azzal védekezik, barátja „meg akarta erőszakolni” őt.
Tárgyalásokat kezdeményez a tűzoltók érdekvédelmi szervezetével a pótlékokról és a munkaidőről Gyenesei István, a katasztrófavédelemért felelős önkormányzati miniszter - áll az Önkormányzati Minisztérium közleményében.
Gyurcsány Ferenc szerint, ha hatalmába kerít valakit a megrendülés, akkor senkinek nincs oka ezt szégyellni, ezért ő sem teszi. A miniszterelnök keddi blogbejegyzésében arról is írt, hogy Tukacs István szocialista képviselő is a Monorierdőnél szerencsétlenül járt InterCity vonaton utazott.
A legtöbb időt Magyarországon, Oroszországban, Romániában és Törökországban töltik sorban állással az emberek - állapította meg a Mystery Shopping Providers Association (MSPA) nevű szervezet....
Nem engedélyezett a rendőrség egy szeptember 29-étől jövő március 17-ig tartó demonstrációt a budapesti Kossuth térre, mert az a rendőrség álláspontja szerint súlyosan veszélyeztetné a népképviseleti szerv, vagyis a parlament működését - közölte a BRFK szóvivője kedden.
Tárgyalásokat kezdeményez a tűzoltók érdekvédelmi szervezetével a pótlékokról és a munkaidőről Gyenesei István, a katasztrófavédelemért felelős önkormányzati miniszter - áll az Önkormányzati Minisztérium közleményében.
Magyarországra is erős hatást gyakorolhat a globális pénzpiaci válság, hiszen az államháztartás, a vállalkozások és a lakosság is hitelfelvevő, vagyis nem rendelkezik a fejlett országokhoz hasonló megtakarításokkal - jelentette ki a Magyar Gazdasági Kamara elnöke.