2008. október 8. szerda

okt. 8
11:18
Fekáliáról énekelt Sarkozy felesége! (BorsOnline)
Kiráztál egy kakit a nadrágodból - ezt énekelte Carla Bruni a francia közszolgálati televízió esti műsorában. A botrány nem is maradt el, Sarkozy elnök választói gusztustalannak tartották a first lady duettben előadott dalát, politikai ellenfelei szerint pedig az államfő olasz származású felesége szégyent hozott Franciaországra.
okt. 8
11:19
Csehország: januártól jön a zöld kártya (HR Portál)
Csehország januártól zöld kártyát ad az Európai Unión kívüli országokból származó külföldieknek. A zöld kártyás külföldiek minden olyan üresen maradt munkahelyet megpályázhatnak, amelyre 30 napon belül nem akadt cseh, illetve európai uniós állampolgárságú érdeklődő.
okt. 8
11:21
56-os témában várnak forgatókönyv ötleteket (HírTV)
Forgatókönyvíró- és ötletpályázatot hirdetett a Magyar Televízió és a Miniszterelnöki Hivatal harminc év alatti diákok számára. A kiírók olyan nyolcperces filmetűd-terveket vagy legfeljebb háromoldalas ötleteket várnak, amelyek az 1956-os forradalomról, annak fiataljairól szólnak. A pályázaton középiskolások és egyetemisták, főiskolások indulhatnak.
okt. 8
11:23
Módosított 2. negyedévi EU-s GDP: +1,4%- előrejelzés. +1,4% (HírTV)
Módosított 2. negyedévi EU-s GDP: +1,4%- előrejelzés. +1,4%- előző: +1,4%. Részletek következnek… in-www.globalfx.hu
okt. 8
11:24
Hasznos tanácsok, hogy a jövő nyár ne az allergiáról szóljon (WebBeteg)
Az október közepe számos allergiától szenvedő beteg számára jelent felüdülést. A leggyakoribb allergén, a parlagfű virágzása a végéhez közeledik, így búcsút inthetünk a tüsszögéssel, orrfolyással, orrdugulással járó kellemetlen tüneteknek.
okt. 8
11:25
Megint ez a lárifári! – Best of Adócsökkentés 2009 (+videó) (HírTV)
Lárifári, vudu – így lehetne összefoglalni Gyurcsányék adócsökkentési koncepcióit, amelyeket ennél szemléletesebben jelenít meg a legújabb Best of Gyurcsány videó.
okt. 8
11:27
A földdel válik egyenlővé a cukorgyár egykori fellegvára (HírTV)
Még idén megkezdődhet az épületek elbontása a petőházi cukorgyárban - írja a Kisalföld. A hazai cukorgyártás egykori fellegvárát az elmúlt szezonban zárták be, így a térségbeli gazdák termését már Kaposváron dolgozzák fel.
okt. 8
11:27
Electrolux: 3,5 milliárdos beruházás Jászberényben és Nyíregyházán (Gondola)
Az Electrolux 3,5 milliárd forintos fejlesztést hajt végre gyáraiban, így a jászberényi üzemekben éves szinten mintegy 300.000 termékkel, a nyíregyházi gyárban pedig várhatóan 80.000...
okt. 8
11:29
Harry herceg gyászol (Gondola)
A 24 éves herceg a keresztapját vesztette el. Gerald Ward a nagy korkülönbség ellenére közeli és bizalmas kapcsolatban volt a herceggel, akit kiskora óta ismert. A férfi a királyi család...
okt. 8
11:31
Poloskát találtak Orbán Viktor laskásában - lehallgatták a Fidesz elnökét? (Gondola)
A Blikknek adott interjújában Orbán Viktor azt állítja, tartanak tőle, hogy őket is lehallgathatják, ezért „takarítunk is.” Mint elmondta, a Fidesz biztonsági igazgatója...
okt. 8
11:33
Padlógázzal az interneten (Piac és Profit)
Az Invitel október elején bevezetett csomagjaival a magyar ADSL piacon elsőként oldja fel az internetes sebességkorlátozást. Ezzel biztosítja a fogyasztóknak azt a szabadságot, hogy kihasználják a lakóhelyükön elérhető legmagasabb sávszélességet.
okt. 8
11:33
Lassul az euróövezet (Privátbankár)
Az euróövezetben a második negyedévben 0,2 százalékkal csökkent a GDP az első negyedhez képest, közölték az EU statisztikai hivatalában második becslésként, megerősítve a szeptemberben megjelent első ...
okt. 8
11:36
Fekete Laci: pacalt akarok az őserdőben! (BorsOnline)
Fekete Laci retteg. Magyarország legerősebb embere többedmagával az őserdőben teszi próbára álló- és tűrőképességét Frei Tamás új műsorában. Laci a vadállatoktól nem, gyomrától ellenben tart: nem hiszi, hogy pacal és rántott hús nélkül sokáig bírja majd Afrikában.
okt. 8
11:36
Hodorkovszkij továbbra is előzetesben marad (Infostart)
Oroszországban újabb négy hónappal, február 2-áig meghosszabbította a bíróság Mihail Hodorkovszkij vizsgálati fogságát. A Jukosz olajkonszern volt tulajdonosának ügyvédje bejelentette: megfellebbezi a döntést.
okt. 8
11:36
Magyarország 12 helyet rontott a világranglistán (Infostart)
Az előző hónapban elfoglalt pozíciójához képest 12 helyet rontva Magyarország a 62. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján,
okt. 8
11:38
Ronaldo meggyógyult, de nincs csapata (Infostart)
A vártnál egy hónappal korábban gyógyultnak nyilvánították Ronaldót. A brazil futballista hamarosan játszhat, ám az még kérdéses, hogy melyik csapatban.
okt. 8
11:39
A földdel válik egyenlővé a cukorgyártás egykori fellegvára (HírTV)
Még idén megkezdődhet az épületek elbontása a petőházi cukorgyárban - írja a Kisalföld. A hazai cukorgyártás egykori fellegvárát az elmúlt szezonban zárták be, így a térségbeli gazdák termését már Kaposváron dolgozzák fel.
okt. 8
11:41
Mintatelepülésből csődbe ment a nagyközség (HírTV)
Ingatlanértékesítéssel menekülne a csődtől a Fejér megyei Aba. A 4000 lelkes nagyközségnek egymilliárd forintnyi adóssága van, miközben éves költségvetése másfél milliárd forint, az önkormányzat likviditási gonddal küzd.
okt. 8
11:43
Finta József építész - Sziluett (videó) (HírTV)
A Sziluett október 4-i vendége volt: Finta József építészFinta József a Westend City Center, a Kempinski és Marriott szállók, a Bank Center, a rendőrségi székház, a bécsi Váltó- és Hitelbank, szlovákiai, csehországi hotelek és számos egyéb létesítmény építésze. Hitvallása: „Hasznos és használható, megépíthető és megfizethető házakat csinálunk - mert hisszük, hogy az építészet primer ...
okt. 8
11:45
Képregény McCain és Obama életéről (Gondola)
Egy hónappal az amerikai elnökválasztások előtt a felfokozott érdeklődést meglovagolva képregénykönyvet jelentetett meg a két elnökjelölt életéről egy San Diegó-i kiadó. Az IDW Publishing...
okt. 8
11:47
MSZP: mintegy 65 ezer pedagógust érint a pályakezdők pótlékemelése (Gondola)
A kormány a pályakezdő pedagóguspótlékok megemelésével a pálya első szakaszának bérkorrekcióját végezte el, ami mintegy 65 ezer pedagógust, a közoktatásban tanítók 42 százalékát érinti - mondta...
okt. 8
11:48
Electrolux Lehel Kft.: milliárdos fejlesztés, kétszáz új munkahely (HR Portál)
Az Electrolux Lehel Kft. magyarországi üzemeiben 3,5 milliárd forint értékű fejlesztést hajtanak végre. Ennek eredményeként 200 új munkahely jön létre: Jászberényben 130 főt, Nyíregyházán 70 főt vesznek fel, áll a Napi Gazdaságban.
okt. 8
11:49
A szocialisták égetik Magyarországot - fél Brüsszel rajtunk röhög (Gondola)
Az Európai Parlamentben köremailként küldte ki a Parlament munkatársainak Harangozó Gábor asszisztense az alábbi meghívót. Ezzel egy alapfokú angol nyelvvizsgáról is két lábbal rúgnának ki bárkit. Tény: ezzel a botrányos e-maillel, ami azóta is kering az EP belső levelezőlistáin, nemcsak magukat, de Pécset, mint Európa leendő kulturális fővárosát, és a rendező Magyarországot is nevetségessé…
okt. 8
11:50
Több ezres leépítésre kényszerül a Volvo Cars (HR Portál)
A visszaeső kereslet miatt a Volvo Cars több mint 3000 munkahely megszűntetésére kényszerülhet, írja a Napi Gazdaság.
okt. 8
11:51
Csak az aranyban bíznak (Privátbankár)
Bárhová néz az ember a piacon, most minden esik: a réz éppúgy, mint a kőolaj, a kukorica vagy a nyersgumi ára. A befektetők nem csak az értékpapírokból, hanem az év első felében még biztonságosnak vél...
okt. 8
11:51
Menekülnek a befektetők az árupiaci termékekből is (ProfitLine)
A részvénypiacokon tapasztalható eladói hullám már az árupiacokra is átterjedt, szinte kivétel nélkül mindennek esik az ára, legyen az réz, kőolaj, kukorica, vagy bármi más. Holott az év során nemegyszer választották a befektetők a részvénypiacok helyett az árupiaci termékeket, mint alternatív befektetés. A favorit most is, mint a történelem során már sokadszorra a nemesfémek, mint az arany, az…
okt. 8
11:53
Kínlódnak a nagy autógyárak (Privátbankár)
A fékek behúzására kényszerülnek a vezető autóipari cégek a nemzetközi pénzügyi válság következtében. Elbocsájtások és gyártósorok lekapcsolása mindenhol
okt. 8
11:54
Orbán: A szocializmus és a liberalizmus sajátos házassága okozta a válságot (Infostart)
Az adók, a bürokrácia, az államapparátus, valamint a korrupció csökkentésével orvosolná a válságot a Fidesz elnöke. Orbán Viktor a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényén elmondta: mindehhez kormányváltásra és egy új költségvetésre van szükség.
okt. 8
11:57
EUR/USD Romlott az EU-s növekedés (HírTV)
A revízió szerint is 1,4%-kal emelkedett a 2. negyedévben EU-s GDP. Az előző negyedévben még 2,1%-os növekedés mutatkozott. Azzal számolnak, hogy a 3. negyedévben a pénzpiaci turbulenciákra való tekintettel tovább csökkent a gazdasági aktivitás. Az EUR/USD gyengült, és 1,3625-ön jegyzik. Ellenállás 1,3700-nél, míg támogatás 1,3540-nél található. In-www.globalfx.hu
okt. 8
11:59
A panelprogram „csak az 1985-ös állapotokat konzerválja” (HírTV)
A Fidesz szerint a panelprogram jelenlegi formájában csak arra jó, hogy egy harminc évvel ezelőtti állapotba hozza a panelházakat, holott ennél sokkal többre is képes lenne - hangzott el a Fidesz lakótelepi képviselők munkacsoportjának szerdai ülésén, melyen részt vett Navracsics Tibor frakcióvezető is.
okt. 8
12:01
USD/JPY Az eladási stopok oldása (HírTV)
Miután visszahódította a kerek 100-as értéket, később visszaesett alá az USD/JPY. Az eladási stopok oldása miatt 99,08-ra esett a kurzus, így 99,00-ig, majd 98,50-ig nyílt potenciál. In-www.globalfx.hu
okt. 8
12:03
Ismét vásárlásra buzdít a Glamour (Kreatív Online)
A nők vásárlási lázára hajt az Axel Springer, amikor ismét megrendezi a Glamour Napokat. A kiadó hetedik alkalommal kínálja fel a nőknek, hogy több női lapjában található kuponfüzetekkel olcsóbban vásárolhatnak, az akcióhoz pedig nyereményjáték is kapcsolódik.
okt. 8
12:03
AUD/USD Az ausztrál dollár kiárusítása (HírTV)
Némi szünet után tovább folytatódik az AUD/USD mélyrepülése, és 0,6440-nél több mint 5 éves mélypontot ért el. A devizapár az elmúlt 11 napban 18%-ot vesztett. in-www.globalfx.hu
okt. 8
12:03
Erős a lassulás az euróövezetben (Gondola)
Az euróövezetben a második negyedévben 0,2 százalékkal csökkent a GDP az első negyedhez képest, közölték az EU statisztikai hivatalában szerdán második becslésként, megerősítve a szeptemberben...
okt. 8
12:03
Történészek cáfolják Vladimír Meciar kijelentését (Alternatív Energia)
Egy szlovákiai és egy magyarországi történész egyaránt cáfolta szerdán, hogy alapja lenne Vladimír Meciar volt szlovák kormányfő kijelentésének, miszerint Antall József néhai magyar miniszterelnök területi követelést fogalmazott volna meg Szlovákiával szemben.
okt. 8
12:03
"A NATO elleni (közös) védelemről van szó" (Kripto Akadémia)
Oroszország és Fehéroroszország november 2-án megállapodást ír alá légvédelmi rendszereik egyesítéséről - jelentette be szerdán Pavel Borogyin, az Orosz-fehérorosz Államszövetség titkára.
okt. 8
12:05
Megszűnik az MDF frakciója? (HírTV)
Az MDF vezetésével folytatott hosszas egyeztetés után a Tisztelet Társasága elnöksége szerdán tárgyalta a 2010-es választási együttműködés lehetőségeit és elutasították az MDF 2010-es választási együttműködésre vonatkozó ajánlatát. Boross Péter szerdán újságírók előtt úgy nyilatkozott: 10 taggal még működik egy frakció, 9-cel már nem, így ha kilép Vas János, akkor megszűnik az MDF frakciója.
okt. 8
12:05
Fidesz: a pénzügyi válság reálgazdasági válsággá alakulhat (Gondola)
A Magyarországhoz egyre közelebb érő pénzügyi válság bármelyik pillanatban reálgazdasági válsággá alakulhat, amely polarizálhatja a társadalmat és nehéz helyzetbe hozhatja az amúgy is szerény...
okt. 8
12:07
Esquire: Halle Berry a legszexibb nő (Gondola)
"Szexinek lenni egy lelkiállapot, amelyben az ember ki van békülve magával" - fogalmazott Halle Berry hollywoodi filmcsillag, akit az Esquire férfimagazin idén "a legszexibb...
okt. 8
12:09
Pánikhangulat a budapesti tőzsdén (Infostart)
A világ tőzsdéin kialakult pánikhangulat átragadt a pesti börzére is. Nagyot zuhant az OTP- és a MOL-részvények ára, de a befektetők a többi papírt sem kímélik. Az eladási hullám azért épp a két nagy tőzsdei cég papírjait érinti leginkább, mert ezekből lehet gyorsan nagy mennyiségű tőkét kivonni.
okt. 8
12:09
Életveszélyes most a tőzsde - szakértői tanácsok (Privátbankár)
A hazai részvényárfolyamok a napokban lokális mélypontot érhetnek el, de az megjósolhatatlan, hogy középtávon mi történik a piacokon - vélik részvénypiaci elemzők, akik a kisbefektetőknek óvatos kivárást javasolnak.
okt. 8
12:09
Október közepén indul a Postapartner Program harmadik üteme (Gondola)
Október közepén indul a Postapartner Program harmadik üteme, kilenc megyében 414 helyen hirdetik meg postai szolgáltatás vállalkozásba adását - jelentette be Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt....
okt. 8
12:11
Orbán ajánlata: drasztikus adócsökkentés (Privátbankár)
Drasztikus adócsökkentés, a bürokrácia és a korrupció radikális visszaszorítása, valamint kisebb parlament és kisebb létszámú államigazgatás - ez a Fidesz ajánlata.
okt. 8
12:11
Kontra, rekontra - Ki védi meg? (Gondola)
Hiába a törvény, hiába a rendelet! A munkavállalók attól való félelmükben, hogy elveszítik a megélhetésüket, az esetek többségében nem mernek a hatóságokhoz fordulni a munkába járást szolgáló költségeik megtérítésének érdekében.
okt. 8
12:12
Két amerikai és egy japán tudósnak ítélték oda a kémiai Nobel-díjat (Infostart)
Két amerikai tudósnak, Roger Tsiennek és Martin Chalfie-nak, valamint egy japán kutatónak, Simomura Oszamunak ítélték oda szerdán a kémiai Nobel-díjat a fehérjék kutatásában végzett munkásságukért, a zöld fluoreszkáló fehérje felfedezéséért - jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.
okt. 8
12:12
Eltiltották a szextől Britneyt (BorsOnline)
Britney Spearst hat hónapra eltiltotta édesanyja a szextől, mert fél, hogy újra teherbe esik. Lynnie szerint az énekesnő az esetleges terhességgel veszélyeztetné visszatérését a popszakmába. Lynne szerint lánya képtelen normálisan védekezni, így a tiltás az egyetlen megoldás.
okt. 8
12:15
Öngondoskodás: hány évesen gondolunk a nyugdíjra? (Adózóna)
A nyugdíjhoz közel állók esetében nagyobb a hajlandóság az időskori öngondoskodásra, míg a fiatalabb generációk még mindig rövid távon gondolkodnak.
okt. 8
12:15
Német ipari termelés. 3,4%- előrejelzés -0,2% (HírTV)
Augusztusi német ipari termelés. 3,4%- előrejelzés -0,2%- előző havi érték. -1,8%. Részletek következnek… in-www.globalfx.hu
okt. 8
12:17
A magasabb hang a termékenység jele? (HírTV)
A nőknek magasabb a hangjuk a legtermékenyebb napjaikban, állapították meg amerikai tudósok. A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem két kutatója 69 nővel készíttetett hangfelvételt.
okt. 8
12:19
Móri mészárlás: W. Róbert bocsánatot kért Kaisertől (HírTV)
Kaiser Edének semmi köze a móri vérengzéshez. Ezt mondta a Fővárosi Bíróságon W. Róbert, akit az ügyészség a bankrablásban való részvétellel vádol. A férfit tanúként hallgatta meg a bíróság Kaiser Ede perújítási tárgyalásán. Ugyanezt mondta a szerdai tárgyaláson Hajdú László is. Kaiser Ede ártatlansága ügyében néhány héten belül megszülethet az elsőfokú ítélet.

Keresés