Barack Obama megválasztott amerikai elnök szerint át kell alakítani az Egyesült Államok költségvetését. A reform nem pusztán lehetőség, sokkal inkább szükségszerűség - mondta a politikus.
Sólyom László köztársasági elnök négy, magyar és nemzetközi kitekintéssel és tapasztalattal rendelkező személyiséget kért fel a magyarországi oktatás lehetséges fejlesztésének és a korrupció problémájának elemzésére; a Bölcsek Tanácsát két szakértői munkacsoport is segíti - mondta az államfő kedden budapesti sajtótájékoztatóján.
Kedden Londonban és New Yorkban is három dollárt meghaladóan csökkent a kőolaj ára, elsősorban a harmadik negyedéves amerikai GDP-adatra, amely a gazdaság gyengülésével az olajkereslet szűkülését is e...
Fiala Jánoshoz hasonlóan hiányérzettel küszködött Voksán Virág is. Ám míg János az emberi értékeket hiányolta, addig Virágot a testi örömök megvonása kínozta.
Vizsgálatot indított az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) az M6-os autópálya Szekszárd és Bóly közötti szakaszának építése közben kiderült szabálytalanságok miatt - erősítette m...
Hat év alatt várhatóan csaknem háromszázmillió forintot költ a főváros a négyes metró kommunikációjára, miután a városvezetés elfogadta, hogy a beruházás nehézségeiről érkező híreket másként kell tálalni a brüsszeli döntéshozók és a lakosság felé.
A háziorvosok döntő többsége nem hív rohamkocsit infarktusos betegéhez, nem készít EKG-t, és nem adja be a szükséges gyógyszert a betegnek - írta a szerdai Népszabadság.
A gazdasági válság következtében jövőre várhatóan 0,5 százalékkal csökkennek a reálbérek a fejlett ipari országokban az idei 0,8 százalékos emelkedés után - állapította meg a Nemzetközi Munkaügyi Szer...
Három napja holtan találta meg gyermekét, tegnap egy mécsessel tért vissza a borzalmak színhelyére a bestiális kegyetlenséggel meggyilkolt kiskunlacházi diáklány, H. Nóra édesapja. H. Dénes térdre roskadva zokogott, a megtört férfi azt tanácsolja minden szülőnek: nagyon vigyázzanak gyermekükre. Nóra szerelme 10 hónapja ismerkedett meg a lánnyal, Attila sosem bocsát meg a gyilkosnak, a fiú…
A francia orvostársadalomban nagy vitát váltott ki egy könyv, amely szerint egy ismert izomlazító szerrel kiválóan lehetne gyógyítani az alkoholizmust. A baclofennel az a probléma, hogy alkoholizmus ellen nem volt klinikailag tesztelve.
Nem kap többlettámogatást a BKV az államtól - közölte a Pénzügyminisztérium szóvivője arra a hírre reagálva, hogy pluszpénzekhez juthat a fővárosi közlekedési vállalat
A családorvosok 62 százaléka nem kért infarktusos betegéhez rohamkocsit, harminc százalékuk pedig nem várta meg a kiérkező autót - írja a Népszabadság. A későbbi kezelés szempontjából alapvető fontosságú EKG-t is csak alig több mint negyedük készített, 66 százalékuk nem adott hasznos gyógyszert a páciensnek.
Kósa adót csökkent Debrecenben Helyi gazdaságélénkítő programot dolgozott ki Székesfehérvár és környéke számára a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara - írta a Világgazdaság. A cél, hogy ne ...
Próbálja letagadni a közszférában jövőre várható óriási mértékű, akár hetvenezer fős létszámleépítést a pénzügyminiszter. A tárca közleménye szerint a Magyar Nemzet alapvetően téved, amikor a keddi lapszámban azt állították, hogy elbocsátásokra különítették el a Miniszterelnöki Hivatal hetvenmilliárd forintos tartalékát.
Két autót nyert tíz napon belül egy férfi az Egyesült Államokban két különböző tombolán. Előtte viszont még soha. A kansasi illető gyarapodott még egy gitárral is és aranyozott Bon...
Ukrajna és Grúzia valószínűleg még évekig nem fog NATO-csatlakozási meghívót kapni - jelentette ki Daniel Fried amerikai külügyi államtitkár-helyettes kedden Washingtonban. "Talán ésszerű azt...
Fagyasztott pulykával dobtak fejbe egy autórablót az Egyesült Államokban, minek eredményeként súlyos fejsérüléseket szenvedett, bár elmenekült. A 30 éves bűnöző először pénzt rabolt egy észak-karolinai benzinkútnál, aztán átrohant az út túloldalára, ahol verni kezdett egy nőt, hogy megszerezze autóját.
Több világhírű futballista mondja el véleményét a rasszizmusról azon a videofelvételen, amelyet a hivatásos labdarúgók nemzetközi érdekvédelmi szervezete (FIFPro) és a "Mutass piros lapot a rasszizmusnak" elnevezésű alapítvány hozott létre. A videón olyan kiválóságok hallatják hangjukat, mint Samuel Eto,o, Thierry Henry, Didier Drogba, Ryan Giggs és Rio Ferdinand.
Minden ötödik magyar azt tervezi, hogy az elkövetkező egy évben több pénzt takarít meg, a megtakarítási formák között a bankbetét vezet - többek közt ez derül ki a nemzetközi Allianz Csoport második Bizalom Felméréséből, amelyet a Gfk és BellResearch piackutató cégek közreműködésével nyolc európai országban és az Egyesült Államokban végeztek 2008 október-novemberében.
Feltételekkel, de jóváhagyta az Európai Bizottság a MÁV Cargo felvásárlását - jelentette be az uniós végrehajtó testület kedden Brüsszelben. A feltétel, hogy a vevő, az osztrák Rail Cargo Austria c...
A Nabucco gázvezeték építésének a terveknek megfelelően és a nehezebb gazdasági környezet ellenére 2010-ben el kell kezdődnie - jelentette ki a Reutersnek nyilatkozva Reinhard Mitschek, a Nabucco konz...
BUDAPEST ― Erre senki sem számított! Két hatalmas pofonnal „köszöntötte” férjének szeretőjét a megcsalt asszony, Ibolya (40) a TV2 stúdiójában, a Joshi Bharat felvételén.
Furcsa kütyü tűnt fel tegnap a Parlamentben: szavazásokat levezénylő politikusok fekete fülhallgatóval az egyik fülükön jelezték párttársaiknak, hogy az „igen” vagy a „nem” gombot nyomják a szavazáskor. A képviselők tegnap többek között rábólintottak az energiaszolgáltatók extra sarcára, a költségtérítés utáni adóra és az örökösödési illeték 20 millió forintig való eltörlését.
A járulékcsökkentés mellett egykulcsossá kellene tenni a személyi jövedelemadót és növelni az áfát - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Corvinus Egyetem Vállalkozás-fejlesztési Intézetének docense. Papp József szerint, ha a magyar vállalkozók megfizetik a bérek utáni terheket, akkor nem marad semmi hasznuk, ezért kénytelenek adót csalni.
Csökkentette bruttó 8 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A csökkentéssel a benzin átlagára 246 forint körülire, a gázolajé 275...
PÉCS — Uzsorások harca, azaz elszámolási vita állhat a november 18-ai pécsi kézigránátos támadás hátterében – tudta meg a Blikk. Mint megírtuk, P. Zoltán (†36) és P. Rozália (†35) életét vesztette, amikor bedobták ablakukon a gránátot.
A thaiföldi kormányellenes tüntetők távozásra akarják rábírni az általuk korrupcióval vádolt Szomcsai Vongszavat miniszterelnököt. A repülőteret addig akarják zárva tartani, amíg Szomcsai le nem mond. Magyarok is voltak a bangkoki repülőtéren veszteglő utasok között, a Külügyminisztérium nem javasolja a Bangkokba utazást. A thaiföldi hadsereg főparancsnoka lemondásra szólította fel a kormányt.
Nyolc forinttal csökkent a benzin és hat forinttal a dízel ára szerdától. Így a benzin átlagos ára 246 forint, a gázolajé pedig 275 forint körül alakul. A különböző kutaknál azonban akár literenként 20 forintos különbségek is lehetnek az üzemanyagárak között.
Gránátokat dobtak kormányellenes tüntetők közé Bangkok régi és új repülőterén is szerdán reggel. A robbanásokban több ember megsebesült - közölte a rendőrség.
Áremelésre és árcsökkentésre egyaránt számíthatnak jövőre a lapolvasók. A kiadók szerint tovább szűkül a nyomtatott lapok piaca - írta a szerdai Napi Gazdaság. Jövőre az inflációt meghaladó...
Kórházba szállították George W. Bush amerikai elnök édesanyját, az egykori first ladyt - jelentette be a család szóvivője kedden este. A 83 éves Barbara Bush vizsgálatai egyelőre nem tártak fel semmilyen rendellenességet.
Fenékbe lőtt a kutyája puskával egy férfit az Egyesült Államokban, de nem szándékosan. A 23 éves férfi csónakjába szállt be, amikor utána szökkent termetes labradorja, és egyik mancsával...
A tokiói tőzsde szerdán 1,3 százalékos eséssel zárt, egyebek között azért, mert a Toyota minősítését két fokozattal is lefelé módosította a Fitch Ratings. Vegyes állással zártak viszont a vezető New York-i tőzsdemutatók: a nap folyamán több tényező is befolyásolta a tőzsdei hangulatot, így a nap végére a DJIA indexnek sikerült a nyereségzónába kapaszkodni, a Nasdaq piac összetett indexe viszont…
A pozitív lakossági hiteladatokat tartalmazó Credit Reference nyilvántartás 2009 végére már egy viszonylag jól használható adatbázissal rendelkezik majd
Kanadai-magyar kettős állampolgárok vagyunk a feleségemmel, egy évre hazaköltöznénk. Kell-e adózni Magyarországon azon jövedelmek után, amelyek Kanadában képződnek és ott nem adómentesek? Ha házaspárként eladjuk a kettőnk nevén lévő lakásunkat és a feleségem nevén lévő telket és új lakást veszünk a kettő árából, kell-e utána adót fizetni? Tandíjat fizetek a főiskolán, ebből hány százalékot…
Szlovákia a Kiotói Egyezmény keretein belül tízmillió tonna szén-dioxid-kvótát értékesített egy svájci cégnek (egy tonna egy egységnek felel meg), amivel megdöntötte Magyarország rekordját - írja az...
Thaiföldi kormányellenes tüntetők elfoglalták szerdán Bangkok legfőbb nemzetközi repülőterének irányító tornyát. A tüntetők korábban megostromolták a repülőtér épületét. Emiatt 78 nemzetközi légijáratot töröltek, az épületben legalább háromezer turista rekedt. A thaiföldi hadsereg főparancsnoka felszólította a kormányt, hogy mondjon le, és írjon ki előre hozott választásokat. A kormányfő azonban…
Thaiföldi kormányellenes tüntetők rövid időre elfoglalták szerdán Bangkok legfőbb nemzetközi repülőterének irányító tornyát. A The Bangkok Post on-line kiadása szerint a Népi Szövetség a...
Kivégezték Kínában szerdán azt a férfit, aki júliusban hat rendőrt gyilkolt meg egy sanghaji rendőrkapitányságon - jelentette az állami média. A férfi sérelméért állt bosszút.
Szakmai hibát követtek el vagy egyszerűen csak hazudtak? Az elmúlt hetekben ezek a kérdések merülnek fel a nemzetközi hitelminősítő intézetekkel kapcsolatban, amelyekről egy bizonyosan elmondható: téves információkat adtak, ennek is köszönhető a globális pénzpiaci válság, amely már számos országot döntött recesszióba.
Járai Zsigmond szerint a magyar kormány azért nem mer adót csökkenteni, mert fél, hogy nem tudja fedezni az állami kiadásokat, ezért inkább felvállal egy megszorító csomagot, amiből viszont nem lesz g...
Kevés kivételtől eltekintve emelkedtek az ázsiai piacok szerdán, az amerikai piacokon folytatódott erősödése láttán. Japán volt az egyik kivétel, miután a Toyota hitelbesorolásán rontott egy nemzetközi hitelminősítő cég. (ProfitLine.hu)
Év eleje óta átlagosan kb. 40 százalékot veszítettek értékükből a legfőbb latin-amerikai országok részvényindexei, ami arra utal, hogy feltörekvő piacokra is egyre inkább átgyűrűzik a válság. Tavaly...
BUDAPEST — És hamarosan a sötétség... bizony az borul Szörényi Levente (63) Pest környéki házára, az Illés együttes hajdani oszlopos tagjánál, az István, a király és számos rockopera szerzőjénél kikapcsolják az áramot. Pedig fizetett ő, ahogy azt a Blikknek bemutatott ellenőrző szelvények is bizonyítják, ám erről négy hónapja képtelen meggyőzni az áramszolgáltatót.