Rengeteg nyomozási és eljárási hibát elkövettek a hatóságok a Zsanett-ügy vizsgálata során, véli az a jogászokból álló vizsgálóbizottság, amelyik tételesen végignézte a nyomozati anyagokat. A bizottság véleményét a most is folyó tárgyalásokon nem lehet felhasználni, célja az, hogy felhívja a hibákra a figyelmet. Az ügyészség nem foglalkozik a jelentéssel.
Nem esett bántódása a nemrég elrabolt szaúdi tanker, a Sirius Star legénységének. A szomáliai kalózok megengedték, hogy telefonáljanak a családjuknak, és a hajón oda mehettek, ahova akartak. Magát a tankert viszont nem hagyhatták el. Eközben egyre több vállalat dönt úgy, hogy nem kockáztatja hajóit és legénységüket a szomáliai vizeken, inkább megkerülik Afrikát.
A pénzügyi válság az 1980-as évek eleje óta a legsúlyosabb recesszióba fogja sodorni a fejlett ipari országokat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden kiadott fél éves elemzése szerint.
Munkabeszüntetéssel tiltakozott a közszolgálati tévé és rádió sok munkatársa kedden Franciaországban a médiatörvény közmédiumokat érintő változtatásai ellen abban a reményben, hogy sikerül elejét venni a módosítások parlamenti elfogadásának.
Gránátokat dobtak kormányellenes tüntetők közé Bangkok régi és új repülőterén is szerdán reggel. A robbanásokban több ember megsebesült - közölte a rendőrség. Gránát robbant a kormányellenes...
Az EUR/USD árfolyama 82 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,3035 és 1,2953 között. Az USD/JPY kurzusa 72 pipes sávban ingadozott, 95,54 valamint 94,82 között. Az USD/CAD árfolyama 1,2257 és 1,2345 között alakult, maga mögött hagyva ezzel az 1,2116-os minimumot. 10.30-kor teszik közzé a 3. negyedévi brit GDP-t (előrejelzés. 0,3%). 14.30-kor hozzák nyilvánosságra az amerikai tartós…
Diplomáciai mentessége okán megszüntette a büntetőeljárást az ügyészség a pécsi horvát konzulátus munkatársa ellen, aki ittasan okozott balesetet a közelmúltban a baranyai megyeszékhelyen - közölte...
Gyurcsány Ferenc szerint 2009-től vissza kell térni a reformpolitikához, de úgy, hogy figyelembe veszik a 2006 és 2008 közötti időszak tanulságait, nem elkövetve még egyszer ugyanazokat a hibákat; a miniszterelnök erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt szerdán.
Az orosz emberek közül legtöbben pénzt vagy ajándékutalványt szeretnének kapni karácsonyra, pontosabban újévre, mivel Oroszországban a télapó újévkor érkezik. Ezt írná kívánságcédulájára a Deloitte...
A kedd délután bejelentett új Fed intézkedés hatására komoly gyengülésbe kezdett az amerikai dollár az euróval szemben. Többszöri nekifuttásra később sem tudta visszanyerni erejét, az 1.29-es szint...
Hazánk 2011 után további három évre tervezi korlátozni a külföldiek földvásárlását - jelentette ki a földművelési tárca szakállamtitkára. A minisztérium a földárakkal indokolja a halasztást, Magyarországon ugyanis még mindig jóval olcsóbban lehet termőföldhöz jutni, mint a régi tagállamokban....
Gyurcsány Ferenc szerint 2009-től vissza kell térni a reformpolitikához, de úgy, hogy figyelembe veszik a 2006 és 2008 közötti időszak tanulságait, nem elkövetve még egyszer ugyanazokat a hibákat
A FreeSoft Nyrt. tájékoztatása szerint tőzsdén kívüli vásárlással a Credicet Fejlesztési Zrt. és az Image Consulting és Marketing Kft. 52.500 db FreeSoft részvényt vásárolt. A két társaság egy cégcsoportba tartozik és bejelentették, hogy összehangoltan járnak el. A tranzakciók előtt a két társaságnak nem volt részesedése a FreeSoft Nyrt.-ben - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A válság a használtautó-piacon is érezhető, szeptember végétől heteken át döbbenetes módon estek vissza az eladások. A változások visszavetették a használt autók egyébként sem dübörgő behozatalát és a kereskedők is jobban ragaszkodnak az irányárhoz, mint korábban....
Gyurcsány Ferenc szerint 2009-től vissza kell térni a reformpolitikához, de úgy, hogy figyelembe veszik a 2006 és 2008 közötti időszak tanulságait, és nem elkövetik még egyszer ugyanazokat a hibákat; a miniszterelnök erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt szerdán.
Továbbra sem kell számlát hozniuk az Országgyűlési képviselőknek a költségtérítésük felvételéhez, és a jövőben is úgy bérelhetnek lakást az állam pénzén, hogy arról még szerződést sem kötnek. Azaz, ha úgy tetszik - ha nem is számolatlanul, de - számla nélkül költik az adófizetők pénzét. Mindezt helyesnek tartják, különösen azután, hogy 15 százalékos adót róttak ki ezekre a bevételekre.
Gyurcsány Ferenc szerint 2009-től vissza kell térni a reformpolitikához, de úgy, hogy figyelembe veszik a 2006 és 2008 közötti időszak tanulságait, nem elkövetve még egyszer ugyanazokat a hibákat;...
Várhatóan ma dönt a kormány a Pápai Hús Zrt. megvételéhez kért állami garancia megadásáról. Az egyetlen pályázó (az Agroprodukt Zrt., a Pápai Víz- és Csatornamű Zrt., a városi önkormányzat, valamint a cégnél dolgozók Pápai Hús 1913 Kft. nevű konzorciuma) 4 milliárd forintot ajánlott, ám ennek jó részét hitelből tudná kifizetni.
WASHINGTON — Újabb félelmetes járványtól tartanak a kutatók, egy nemrég felfedezett baktériumtörzset már a XXI. századi pestiseként emlegetnek. A Bartonella rochalimae nevű kórokozó patkányokról kerül át az emberi szervezetbe, éppúgy, mint minden idők leggyilkosabb járványa, a fekete halál, vagyis pestis.
December 1-jén indul az Antenna Hungária földfelszíni digitális platformja, a Mindig TV. A hagyományos tévékészülékeket még nem kell kidobni, mert az analóg adásokat csak 2011-ben kapcsolják le. A földfelszíni átállás a háztartások mintegy 20 százalékát érinti, 80 százalék ugyanis az adásokat kábelen, műholdon vagy az Antenna Digital szolgáltatásán keresztül követi nyomon.
Vegyesen zártak az amerikai részvénypiacok kedden, miután a nap folyamán ellentétes hatású hírek láttak napvilágot. A DJIA index 36.08 ponttal, 0.43 százalékkal 8,479.47 pontra emelkedett. Az S&P 500 index értéke 5.58 pontot, 0.66 százalékot erősödve 857.39 ponton zárt, míg a Nasdaq composite index 7.29 ponttal, 0.50 százalékkal 1,464.73 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)
A nemzetközi színtéren is megjelenő válság hatására a régiós tőzsdék vállalatai átlagosan piaci értékük felét veszítették el kevesebb, mint másfél év leforgása alatt. A magyar és osztrák piac...
Rontotta a MOL hosszú távú vállalati hitelminősítését a Standard & Poor’s a korábbi BBB- (negatív kilátással)besorolásról a spekulatív kategóriába eső BB+ besorolásra (stabil kilátással). A S&P...
Önfeledten zenéltek a színpadon a Tunyogi Band tagjai, míg súlyos koponyasérülést szenvedett énekesük Tunyogi Péter, a kórházban küzdött az életéért. A rockerek beugróénekessel léptek fel.
Három hónapos terhes negyedik gyermekével Angelina Jolie - állítja a Touch című amerikai hetilap, amely annak idején azt is először írta meg, hogy a sztár ikreket vár.
Semleges ajánlással kezdte meg az OTP papírok követését mai dátumozású elemzésében a UBS, 3,200 forintos célárfolyamot adva a részvényekre. Az elemző inkább a Raiffeisen papírokat favorizálja, melyek...
Horn Gábor nyáron azt nyilatkozta, hogy "sokan meg fognak lepődni", ha majd az SZDSZ nem szavazza meg a költségvetést. A harciasság a parlamenti szezonnyitóig tartott, szeptember végétől egyre békülékenyebb hangot ütött meg az SZDSZ az elhagyott kormányzati partnerrel szemben. A költségvetési szavazás előtt így már az lett volna meglepő, ha meglepetést okoz a párt.
A pénzügyi-gazdasági válság sok más mellett az ésszerű költségcsökkentés szükségszerűségét is kikényszerítette. Új kérdések merültek fel, amelyre újfajta válaszokat kell adniuk a vállalatoknak. A termelés folyamatának átértékelésére új eszköz lehet a "Lean-módszer", amelynek lényege a veszteség megszüntetésével végzett költségcsökkentés.
A 260-as szint körül indul a kereskedés ma a forint euróval szembeni árfolyamában, azaz azon a szinten, ahol tegnap este zárt a forint. A jövő évi magyar költségvetés sarokszámainak tegnapi...
Keményen megszenvedik a romániai mágnások is a pénzügyi válságot, a leggazdagabb vállalkozók egymilliárd eurót buktak egyetlen év leforgása alatt. A legnagyobb vesztes ráadásul magyar, az RCS&RDS-t...
Merénylet áldozatává vált Vitalij Karajev, az Oroszországhoz tartozó Észak-Oszétia fővárosának, Vlagyikavkaz polgármestere szerdán reggel. Az első közlések szerint a nemrég hivatalba lépett...
Gyilkos merénylet áldozatává vált Vitalij Karajev, az Oroszországhoz tartozó Észak-Oszétia fővárosának, Vlagyikavkaz polgármestere. Az első közlések szerint a nemrég hivatalba lépett Karajevre akkor nyitottak tüzet, amikor kilépett lakóháza kapuján.
A jövő évi költségvetés sarokszámainak elfogadása egyértelművé tette, hogy a szocialista kormány cselekvőképes - mondta Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök közölte: a következő másfél évben újabb reformlépéseket terveznek, de ehhez le kell vonni a 2006 és 2008 közötti időszak tanulságait.
A Kultúrház nemrég több változtatást kényszerült megélni, hiába volt a Magyar Televízió legnépszerűbb kulturális műsora. A műsoridőt csökkentve ajánlót faragtak belőle, Erdős Gábor a Kultúrház főszerkesztője pedig kiszállt a produkcióból. Eközben folyamatosan csökken a kulturális műsorok száma. A problémáról Erdős Gábort kérdeztük, aki most egy rendhagyó, a rendszerváltásról szóló műsor…
A BKV nyelheti el a 13. havi nyugdíj szigorításával megspórolt pénz kétharmadát. A Népszabadság és a Hírszerző internetes újság értesülése szerint 2008-ban és 2009-ben összesen 40 milliárd forint állami extratámogatást kap a fővárosi tömegközlekedési vállalat.
A szállított áruk tömege 5 százalékkal, az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 1 százalékkal nőtt az idén az első háromnegyed évben az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Stati...
Jelentősen visszaminősítette a Fitch hitelminősítő intézet a Toyota hitelbesorolását az autópiacok hanyatlás, az erősödő jen, és a magas költségek következtében. (ProfitLine.hu)
2008 első három negyedévében a szállított áruk tömege 5%-kal, az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest - áll a Központi Statisztikai Hivatal friss...
A 6,5 milliárd eurós uniós hitelről szóló megállapodás tartalmaz néhány elvárást a pénzügyi piacok szabályozására vonatkozóan, így a közeljövőben számíthatunk a közvetítői szektor megregulázására és a maximális hitelarány előírására is....
Pihenhetnek holnap az amerikai befektetők, ugyanis Hálaadás napja miatt szünetel a kereskedés a tőzsdéken, pénteken pedig több amerikai börzén is rövidített lesz a kereskedési nap. A holnapi napon...