2008. november 4. kedd

nov. 4
7:03
Pálinkás József: Nem az Akadémia feladata a válság megoldása (Infostart)
Nem a Magyar Tudományos Akadémia feladata, hogy komplex gazdasági programmal álljon elő a kormány helyett - figyelmeztetett az InfoRádió Aréna című műsorában Pálinkás József, az intézmény elnöke. Hozzátette, a 13. havi fizetések megvonásán túl nem érzik a megszorításokat, habár már eleve kicsi az MTA költségvetése, és így nem tudjuk itthon tartani a legjobb tudósainkat.
nov. 4
7:04
Jól megy a Zwack-nak! - Nem hiába... (Portfolio)
A tavalyi hasonló időszaki negyedéves Zwack gyorsjelentés a nem túl fényes, a mostani pedig az ismét erőt és stabilitást sugalló jelzőt kaphatja. A társaság meglepetésszerűen érkező számai miatt...
nov. 4
7:21
Százmilliárdot buktak a befektetési alapok (Privátbankár)
A csökkenő árfolyamok a harmadik negyedévben 12 milliárd forintos mínuszt okoztak a befektetési alapokba fektetőknek, az év eleje óta pedig összesen 99 milliárd forint veszteség keletkezett - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége
nov. 4
7:21
A DNS-vizsgálat szerint Fossett csontjait találták meg a roncsoknál (Infostart)
A genetikai vizsgálat igazolta, hogy a Steve Fossett repülőgépének roncsai közelében talált két csont a tavaly eltűnt kalandvágyó amerikai milliomosé - közölték a helyi hatóságok.
nov. 4
7:21
Tisztázták az etikai vádak alól a republikánus alelnökjelöltet (Infostart)
Sarah Palin republikánus alelnökjelölt alaszkai kormányzóként nem követett el hivatali hatalommal való visszaélést, amikor menesztette a közbiztonsági hivatal vezetőjét - állapította meg az alaszkai Személyzeti Hivatal.
nov. 4
7:21
Nyit a kaszinó, bezárt az óvoda (HírTV)
Kaszinó nyílik annak a volt óvodának a közelében, amelyet tavaly ősszel botrányos körülmények között zárt be a szegedi önkormányzat.
nov. 4
7:21
Meghalt Barack Obama nagyanyja (Gondola)
Barack Obama amerikai demokrata párti elnökjelölt hétfőn, egy nappal az elnökválasztás előtt bejelentette, hogy meghalt 86 éves nagyanyja, aki rákbeteg volt. "Nagy szomorúsággal közöljük, hogy...
nov. 4
7:21
MSZP: "Politikai színjáték, amit tegnap művelt a Fidesz"! (Alternatív Energia)
"Magyarország azért kért 25 milliárd dolláros hitelt mert a legrosszabbra készült fel" - állította Mesterházy Attila az MSZP frakcivezető-helyettese a Nap-kelte reggeli műsorában.
nov. 4
7:23
Halálra gázolta a buszpályaudvaron (HírTV)
Életét vesztette az az idős asszony, akit a helyi buszpályaudvaron gázolt el egy busz Kecskeméten. A figyelmetlen nyugdíjas az úttestre lépett, miközben az autóbusz bekanyarodott a megállóhelyre - ekkor történt a tragédia.
nov. 4
7:39
214 milliárd forintot vittek be az OTP-be (Infostart)
A legnagyobb hazai hitelintézet őszi megtakarítás-ösztönző programja keretében 214 milliárd forintot helyeztek el a befektetők akciós lakossági betétekben - jelentette be az OTP Bank.
nov. 4
7:39
500 millió forintot nyert hat somogyi település (Piac és Profit)
A közlekedés biztonságának javítására több mint 500 millió forintot nyert hat somogyi település a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (DDRFT) pályázatán - közölte Pintér Attila, a testület tagja, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős miniszteri képviselője.
nov. 4
7:39
Megint kísértett a "fekete október" (Privátbankár)
Régi piaci hagyomány, hogy október mindig baljós hónapnak ígérkezik a tőzsdéken - a befektetői emlékezetben máig élénken él 1929 és 1987 októbere - és 2008 októbere negatív rekordokkal erősítette meg e hónap igen rossz hírnevét.
nov. 4
7:39
Palcsó Tamásnak nem mozog a jobb karja! (Blikk)
Autóbalesete óta egy vérömleny nyomja a zenész idegszálát a gerincénél
nov. 4
7:39
Megéri megkötni a munkanélküliség-biztosítást! (Infostart)
Öt hónap alatt ötezren kötöttek biztosítást a munkájuk elvesztése esetére - írja a Népszabadság. Valószínűleg a biztosítócég sem gondolta, hogy ennyire népszerű lesz a lakosság körében jövedelem-kiesés elnevezésű, legújabb termékük.
nov. 4
7:39
Amerika elnököt választ (HírTV)
Minden idők legmagasabb részvétele várható az amerikai elnökválasztáson. A jelöltek az utolsó pillanatig kampányoltak.
nov. 4
7:39
Elnök- és kongresszusi választást tartanak az Egyesült Államokban (Gondola)
Elnök- és kongresszusi választást tartanak az Egyesült Államok 50 szövetségi államában és fővárosában; az előrejelzések szerint rekord magas részvételi arány várható. Huszonegy hónapja tartó...
nov. 4
7:39
Műtőben gyilkolták meg áldozatukat (Blikk)
nov. 4
7:39
Pokolgépes robbantássorozat Thaiföldön (Kripto Akadémia)
Több mint hatvanan megsebesültek egy pokolgépes robbantássorozatban kedden Thaiföld déli, muzulmánok lakta részén - közölte a rendőrség.
nov. 4
7:40
Olaj - Lejjebb, egyre lejjebb (ProfitLine)
Tovább csökken a kőolaj világpiaci ára, miután a recesszió következtében egyre kisebb igény várható a világgazdaságban, a fekete arany irányt. Emiatt az ázsiai kereskedés során a közel 4 dolláros csökkenés után ismét mérséklődött az ár. (ProfitLine.hu)
nov. 4
7:41
A DNS-vizsgálat szerint Fossett csontjait találták meg (Gondola)
A genetikai vizsgálat igazolta, hogy a Steve Fossett repülőgépének roncsai közelében talált két csont a tavaly eltűnt kalandvágyó amerikai milliomosé. A kaliforniai igazságügyi orvos szakértői...
nov. 4
7:41
Tűz ütött ki egy bérházban (Blikk)
nov. 4
7:42
Ukrajna is beállt a sorba (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa a mai napon tárgyal az Ukrajnának szánt készenléti hitel részleteiről. (ProfitLine.hu)
nov. 4
7:43
Feljelentéssel harcolnak egymással a gárdisták (Blikk)
nov. 4
7:57
Titoktartás: egymásnak esett a Fidesz és az MSZP (Privátbankár)
Titoktartási nyilatkozatot írattak alá a költségvetési bizottság tagjaival. A Fidesz megdöbbent, az MSZP szerint a jogszabályok szerint jártak el
nov. 4
7:57
Obamában már ünneplik Obamát (Infostart)
Van a világnak egy helye, ahol már Barack Obamát ünneplik, függetlenül attól, hogy ő, vagy a republikánus John McCain szenátor nyeri-e meg az amerikai elnökválasztásokat. A helyiek szinte egytől egyig Obama hívei, pedig még az anyanyelvét sem mindnyájan beszélik.
nov. 4
7:57
Életfogytiglanra ítélték bin Laden propaganda-szakértőjét (Gondola)
Életfogytiglanra ítélte egy amerikai különleges katonai esküdtszék hétfőn a guantánamói támaszponton az al-Kaida terrorszervezet propaganda-szakértőjének tartott Ali Hamza al-Bahlult. A kilenctagú...
nov. 4
7:57
Százmilliós kárt okoznak a vadorzók (HírTV)
Sokadrangú probléma jelenleg az országban a vadorzók által okozott kár, noha a vadásztársaságokat évente több száz milliós veszteség éri – vallják a vadászok.
nov. 4
7:57
"Ha a koalícióban ránk hallgattak volna, nem lennénk ilyen nagy bajban"! (Alternatív Energia)
"Ez a válság nem véletlenül érinti érzékenyen az országot. Egyszerűen túl sokat költöttünk a korábbi években" - mondta el Gusztus Péter az SZDSZ ügyvivője a Nap-kelte című reggeli műsorban.
nov. 4
7:58
Női szívinfarktus: a tünetek különböznek a férfiakétól (WebBeteg)
A női szívinfarktus tünetei mások, mint a férfiaknál tapasztalt, mellkasi fájdalommal járó szívrohamoké. Ez a magyarázata annak, hogy a nők esetében gyakran nem ismerik fel, illetve tévesen gyomor vagy bélrendszeri betegségnek diagnosztizálják azt.
nov. 4
7:58
Európa - Szerény emelkedés a nyitás során (ProfitLine)
Szerény emelkedés várható az európai piacokon a nyitást követően, miután tegnap már negyedik egymást követő kereskedési nap során zártak emelkedéssel az indexek a pénzügyi szektort támogató kormányzati intézkedéseknek köszönhetően. A mát napot várhatóan az amerikai elnökválasztás fogja befolyásolni, valamint a szerdai EKB és BoE kamatcsökkentési várakozások. (ProfitLine.hu)
nov. 4
7:58
Jön az ingyenpénz-korszak? (Portfolio)
A várakozások szerint a múlt heti kamatvágással nem ért véget a Fed agresszív kamatcsökkentési sorozata, sőt nem kizárt, hogy hónapokon belül nulla százalékos szintre kerül az irányadó ráta. Egyelőre...
nov. 4
7:59
Újra az autósoké lehet a rakpart (Privátbankár)
Szerdától újra közlekedhetnek majd az autósok a budai alsó rakparton a Margit híd és az Erzsébet híd között - közölte az Élő Duna projekt kommunikációs cége
nov. 4
7:59
Nemzeti válságkezelést szorgalmaznak az övezet pénzügyminiszterei (Gondola)
Nem látnak szükségesnek egy átfogó európai uniós gazdaságélénkítő programot az euróövezetet alkotó országok pénzügyminiszterei, de úgy ítélik meg, hogy uniós szinten összehangolt, nemzetre szabott...
nov. 4
7:59
Elhunyt Obama nagymamája (HírTV)
Az amerikai elnökválasztások előestéjén elhunyt a demokrata jelöltet, Barack Obama nagymamája. Madelyn Dunham 86 évesen, rákban halt meg. Gyerekkorában sokáig nagyanyja nevelte Barack Obamát.
nov. 4
8:01
Népszabadság: újraírják az MSZP pártideológiai alapprogramját (Gondola)
Újraírják, de legalábbis kiegészítik az MSZP pártideológiai alapprogramját - írta a keddi Népszabadság. Mára összehívta az MSZP alapérték bizottságát Hiller István, a párt alelnöke, hogy...
nov. 4
8:03
Csökken az év végi jutalom a minisztériumoknál (HR Portál)
A miniszterelnök aláírta azt a rendeletmódosítást, amely a minisztériumokban, illetve a kormányhivatalok központi szerveinél csökkenti az év végi jutalom keretösszegeit, nagyságát - közölte a kormányszóvivő az MTI-vel.
nov. 4
8:03
Magyar Hírlap: új szabályozás várható a médiumoknál (Gondola)
Az új médiatörvény-tervezet szerint a jövőben változik a közszolgálati csatornák felügyelete és finanszírozása. A fő hangsúlyt a jövőben a piacfelügyelet és a tartalomkontroll kapná, és...
nov. 4
8:05
Jelzáloghitelek: segítséget kapnak a spanyol munkanélküliek (HR Portál)
A spanyol kormány könnyítést ad a munkanélkülieknek jelzáloghiteleik visszafizetésénél: engedélyezik, hogy a hitelek esedékes törlesztőrészletei felének visszafizetését két évre elhalasszák. A kormány egyúttal garanciát vállal az elhalasztott visszafizetésekre.
nov. 4
8:07
Csoportos létszámleépítések Nyugat-Dunántúlon (HR Portál)
A munkaadók 350 fős csoportos létszámleépítést jelentettek be az elmúlt két hétben Nyugat-Dunántúlon: a munkahely megszűnések döntő többsége - 250 dolgozó elbocsájtása - Zala megyét érinti - tájékoztatott Kiss Ambrus, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója.
nov. 4
8:09
Húszezer forint keresetkiegészítés a közszféra dolgozóinak (HR Portál)
December 5-én valamennyi közintézményi dolgozónak bruttó 20 ezer forint keresetkiegészítés jelenik meg a számláján. Erről született megállapodás tegnap az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács ülésén - írja a keddi Népszabadság és a Világgazdaság.
nov. 4
8:11
Csehország: 12 éves mélyponton a munkanélküliség (HR Portál)
Tizenkét éves mélypontra süllyedt a munkanélküliség Csehországban: a harmadik negyedévben éves szinten 0,8 százalékponttal esett és 4,3 százalékra csökkent az állástalanok száma – tudatta a prágai statisztikai hivatal.
nov. 4
8:13
Bérháború a német szakszervezetek és munkáltatók között? (HR Portál)
Több szövetségi tartományban is kiszélesítette figyelmeztető sztrájkjait tegnapra virradó éjszaka a világ legnagyobb szakszervezetének számító német IG Metall.
nov. 4
8:15
Értékesítési ügyvezetőt neveztek ki a Felinánál (HR Portál)
Kovácsevics András (42) lett a közelmúltban a Felina Hungária Kft. értékesítésért és marketingért felelős ügyvezető igazgatója.
nov. 4
8:15
8900 forintos bérletet szeretne a BKV (Privátbankár)
A tavalyi és az idei 13-13 százalékos tarifaemelésnél kisebb mértékű, átlagosan 7,9 százalékos jegy- és bérletáremelést javasol jövőre a BKV igazgatósága
nov. 4
8:15
Hadas Krisztina a Jóban Rosszban (Blikk)
BUDAPEST ― Sosem akart színésznő lenni, mégis szerepet kapott a Jóban Rosszban sorozatban Hadas Kriszta.
nov. 4
8:15
Magasan nyert Obama az első két választókörben (Infostart)
Magabiztosan nyert Barack Omaba a New Hampshire-i Dixville Notch-ban és Hart's Locationben, ahol hagyományosan elsőként adják le szavazatukat az elnökválasztáson.
nov. 4
8:15
Feliratok a házfalon: „A haza nem eladó” (+képriport) (HírTV)
Fekete és vörös festékkel fújtak le ismeretlenek négy rajkai házat. A magyar-szlovák határ melletti település ingatlanjaira szlovákellenes feliratokat festettek. Az egyikre azt írták, hogy „A haza nem eladó”, egy másikra egy 80 cm sugarú célkeresztet rajzoltak fel.
nov. 4
8:15
"Antiesküvői", avagy válásfotók (Gondola)
Sorban állnak válásfotózásért párok Olaszországban egy élelmes fényképésznél. A 45 éves Gainni Fasolini hosszú esztendőkön át csak esküvői képeket csinált, ám amikor nemrégiben olvasta, hogy a...
nov. 4
8:15
Frontális ütközés a ködben (Blikk)
nov. 4
8:16
Kifogyóban a lendület? - Technikai elemzés (Portfolio)
Míg a világ tőzsdéi óvatos emelkedést produkáltak, addig a BÉT-en elszabadultak a bikák, és még egy ellenállás áttörésére is futotta a piac erejéből. Ma reggel a DAX és BUX indexeket, valamint a MOL...

Keresés