2008. november 4. kedd

nov. 4
13:03
Lüszi anyja feláldozza lányát! (Blikk)
nov. 4
13:03
GBP/AUD A cél a 2,3000-as érték (HírTV)
Miután az RBA a vártnál nagyobb mértékben, 75 bázisponttal csökkentette alapkamatát, új 4 hetes minimumot ért el a GBP/AUD. Nagy-Britanniában csütörtökön minden bizonnyal legalább 50 bázispontos vágás várható. A technikai indikátorok összességében csökkenő jegyzésekre utalnak, ezért csökkenhet az árfolyam. már 6 hete csökkenést mutat a Wilder-RSI, és a momentum is tartósan negatív. A cél a…
nov. 4
13:03
A videófelvételek eddig a szurkolók állításait igazolják (Kripto Akadémia)
Olyan amatőr videofelvételeket mutattak be kedden Dunaszerdahelyen a helyi futballcsapat vezetői és a város polgármestere, amelyeknek egyetlen jelenete sem igazolja a szlovák rendőrség állításait, ellenkezőleg: a képsorokon látható, hogy az egyik kommandós minden ok nélkül odalép egy békésen ácsorgó idősebb magyar szurkolóhoz és a megüti.
nov. 4
13:03
52 éve hangzott el Nagy Imre beszéde (Alternatív Energia)
Ötvenkét éve, 1956. november 4-én hajnalban hangzott el Nagy Imre beszéde, amelyben bejelentette: a szovjet csapatok támadást indítottak Budapest ellen, hogy megdöntsék a törvényes kormányt. Az évforduló alkalmából a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete kedden megemlékezést tartott a fővárosban, a néhai miniszterelnöknek menedéket adó akkori jugoszláv, mai szerb nagykövetségen, Szerbia…
nov. 4
13:03
A terroristavezér fia menedékjogot kért a spanyoloktól (hirado.hu)
A 28 éves Omar bin Laden hétfőn érkezett repülőgépen Egyiptomból Madridba
nov. 4
13:04
Nagyon nagy a csend az állampapírpiacon (Portfolio)
Nagyon nagy a csend az állampapírok másodlagos piacán, de más piacokon sincsenek nagy mozgások és nagyobb érdeklődés - jelezte a Portfolio.hu érdeklődésére egy másosdlagos állampapírpiaci szereplő...
nov. 4
13:04
Halasztást kapnak a spanyol jelzáloghitelesek - ők lennének az elsők? (Pénzcentrum)
Spanyolország az első EU-s ország, melynek kormánya úgy próbálja meg a gazdaságot stimulálni, hogy munkanélküliek és családot fenntartó nyugdíjasok számára hiteltörlesztési-haladékot adnának. A szakértők többsége azonban szkeptikus ennek sikerét illetően....
nov. 4
13:05
Járványként terjed az internet (Privátbankár)
Az év első háromnegyed évében mintegy 160 ezerrel, szeptember végére 1,486 millióra nőtt a vezetékes szélessávú előfizetések száma, miközben a vezetékes telefonvonalak száma több mint 100 ezerrel csök...
nov. 4
13:05
Megették társaikat, hogy ne vesszenek oda (Blikk)
Szörnyű tragédia történt egy karib-tengeri kis hajón: a kapitány megszökött a bevándorlókat szállító bárkáról, emiatt napokon keresztül hánykolódtak étlen-szomjan a nyílt tengeren. A 33 utasból már csak ötöt találtak életben, amikor végre felfedezték őket, közülük egy nő nem sokkal később belehalt a szenvedéseibe.
nov. 4
13:05
Lendvai: A társadalomnak kell megfizetnie az árat (HírTV)
A társadalomnak kell megfizetnie a magyarországi munkahelyek megtartásának, a lakossági megtakarítások értékmegőrzésének, valamint a nyugdíjrendszer fenntartásának az árát - jelentette ki a költségvetés általános vitájának második napján Lendvai Ildikó.
nov. 4
13:05
Gyurcsány Ferenc Madridban megnyitotta a Magyar Gazdasági Évadot (Alternatív Energia)
A bezárkózás nem lehet válasz a nemzetközi pénzügyi válság jelentette kihívásra, az EU-tagországoknak még inkább együtt kell működniük - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden Madridban, a Magyar Gazdasági Évad ünnepélyes megnyitóján elmondott beszédében.
nov. 4
13:05
Újabb Molotov-koktélos támadás! Most egy debreceni házat szemeltek ki (hirado.hu)
Az, hogy mi állhat a támadás hátterében még nem tudni, szerencsére senki sem sérült meg
nov. 4
13:07
Nagyon bejött a Genertelnek (Privátbankár)
Az első magyar direkt biztosító, a Genertel 100 ezer ügyfelet szerzett az első üzleti évében idén, a díjbevétel 2,45 milliárd forint lesz, a számok egyharmadával magasabbak a tervezettnél - mondta Csi...
nov. 4
13:07
Használatba került a mohácsi határkikötő (HírTV)
Tizenhárom hónap kényszerszünet után megkezdte működését a mintegy 3 milliárd forintból épült mohácsi határkikötő, amely a tavaly októberi átadása óta üresen állt.
nov. 4
13:07
Botrányos meccs: semmilyen videofelvétel nem igazolja a szlovák rendőrséget (hirado.hu)
Az egyik fevételen látható, hogy egy kommandós minden ok nélkül megüt egy békésen ácsorgó idősebb magyar szurkolót
nov. 4
13:21
Fuldoklik a korrupcióban Románia (Privátbankár)
Tavaly óta nőtt a korrupció Romániában – véli a lakosság többsége. Az INSOMAR közvélemény-kutató cég legfrissebb felmérésének eredményeiből kiderül, hogy a lakosság közel 55 százaléka úgy látja:...
nov. 4
13:21
Titok marad, kitől kapta szívét Mirjam (BorsOnline)
Nagyon hálás a Kiss család, de nem szeretnék megismerni annak a gyermeknek a történetét, akinek a szíve most az ő lányuk mellkasában dobog. Mirjam szombaton kapta meg az életmentő szervet, a szív egy magyar kórházból érkezett. A születésétől szívizombetegségben szenvedő Mirjam egy másik gyermek halálának köszönheti, hogy új reményt kapott az életre.
nov. 4
13:21
Szurkoljunk McCainnek vagy Obamának koktélmámorban (Index)
Az elnökválasztás feszült hangulatában a hazafias (vagy éppen lelkes koktélrajongó) amerikaiak - és most már olvasóink is - italválasztásukkal nyilváníthatják ki szimpátiájukat a két elnökjelölttel, a republikánus John McCainnel és a demokrata Barack Obamával: McCain és Obama koktélokkal.
nov. 4
13:21
Üldözik a latin nyelvet Nagy-Britanniában (Blikk)
nov. 4
13:21
Ötvenkét éve hangzott el Nagy Imre beszéde (Metropol)
1956. november 4-én hajnalban hangzott el Nagy Imre beszéde, amelyben bejelentette: a szovjet csapatok támadást indítottak Budapest ellen, hogy megdöntsék a törvényes kormányt.
nov. 4
13:21
Emberáldozatokat követel a „halálos költségvetés”? (HírTV)
Emberáldozatokat fog követelni az a „halálos költségvetés”, amely brutális megszorításokat kezdeményez az egészségügyben - mondta Pesti Imre kedden. A Fidesz egészségügyi szakpolitikusa szerint nem a költségvetés átcsoportosításával kell pótolni azt a 100-130 milliárd forintot, amelyet a kormány jövőre ki akar vonni a területről, hanem a hitelesség visszaszerzésével.
nov. 4
13:21
Nyelvi "etnikai tisztogatás" Nagy-Britanniában (Kripto Akadémia)
Betiltja a latin eredetű kifejezések használatát a hivatalos dokumentumokban több brit önkormányzat. A lépés ellenzői nyelvi "etnikai tisztogatást" emlegetnek.
nov. 4
13:21
Drogfutárt fogtak el Ferihegyen: kokainkapszulák voltak a gyomrában (hirado.hu)
A nigériai férfi Madridból érkezett a hétvégén Ferihegyre
nov. 4
13:22
Leépítések a Nokiánál is (Portfolio)
Közel 600 fős elbocsátást tervez a Nokia az értékesítés, a marketing, valamint a kutatás területén. A Nokia részvényei 4%-kal értékelődtek fel a mai délelőttön a hírre. A Nokia bejelentette, hogy...
nov. 4
13:22
Kína részt vesz a magyar fejlesztések finanszírozásában (Pénzcentrum)
Együttműködési megállapodást írtak alá Budapesten a Magyar Fejlesztési Bank és a China Development Bank képviselői. A két állami tulajdonú fejlesztési bank a jövőben erősíteni kívánja kapcsolatait, elsősorban a beruházások , valamint egyes projektek finanszírozásában. Dr. Erős János, az MFB vezérigazgatója hangsúlyozta: "Két egyenrangú, bár nem azonos nagyságú bank kötött szerződést olyan…
nov. 4
13:23
Kilenc hónap alatt 160 ezer új internetező (Index)
Szeptember végére 1,486 millióra nőtt a vezetékes szélessávú hozzáférések száma, tehát az év első háromnegyed évében 160 ezer új előfizetés köttetett.
nov. 4
13:23
Sírokat ástak a pályán a szurkolók (Blikk)
nov. 4
13:23
EUR/USD Jóvátett tegnapi veszteségek (HírTV)
Az EUR/USD-ot 1,2754-en azaz a tegnapi nyitó értéken jegyzik, tehát jóvátette előző napi veszteségeit. 1,2800-nál erős ellenállás fekszik, melynek átlépése esetén szabaddá válhat az út 1,2900-ig, majd 1,3000-ig. 16.00-kor teszik közzé a szeptemberi amerikai ipari megrendeléseket (előrejelzés -1,0%, előző: -4,0%), melyek gyenge értéket hozhatnak. In-www.globalfx.hu
nov. 4
13:25
Önkormányzati reform: az SZDSZ ötpárti egyeztetést kezdeményez (HírTV)
Ötpárti egyeztetést kezdeményez az SZDSZ az önkormányzati reform miatt - közölte Gulyás József, a párt ügyvivője. A szabad demokraták szerint a kérdésben nem lehet megkerülni a parlamentet, mert a közigazgatási hivatalokról csak kétharmados többséggel lehet dönteni.
nov. 4
13:39
Évekkel a románok előtt járunk (Privátbankár)
Gazdasági nehézségei ellenére Magyarország legalább öt évvel Románia előtt van - írja keddi számában a Ziarul Financiar című román napilap. A tekintélyes gazdasági-pénzügyi újság egy teljes oldalt ...
nov. 4
13:39
Torres volt csapata ellen térhet vissza (BorsOnline)
Fernando Torres, az Atletico Madrid nevelése, aki immár második szezonját kezdte meg a Liverpoolban, sérülés miatt kihagyta a két csapat két héttel ezelőtti BL-találkozóját, sőt, el sem utazott Madridba. Most úgy tűnik, talán pályára léphet volt csapata ellen.
nov. 4
13:39
Ritka felvétel! James Bond meztelenül (Blikk)
nov. 4
13:39
"A kampányígéretek nem azonosak a majdani programmal" (Infostart)
Nyelvészek is dolgoznak az amerikai elnökjelöltek kampányszlogenjeinek kidolgozásán. A demokrata jelölt Barack Obama jelszava pozitívnak, dinamikusnak tűnik; a republikánus jelszó pedig a magányos hős mítoszára épül - mondta az InfoRádiónak a Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatóhelyettese. Magyarics Tamás hozzátette: a kampányígéretek messze nem azonosak a későbbi programmal.
nov. 4
13:39
Gombával termelhetünk dízelt (Index)
Patagóniában találtak egy gombafajt, amely a növényi hulladékból közvetlenül dízelt állít elő, írja a New Scientist.
nov. 4
13:39
Vízmosásba zuhant egy busz, 45 halott (Blikk)
nov. 4
13:39
Romák tüntettek Szegeden a kilakoltatások ellen (Alternatív Energia)
Mintegy kéttucatnyian demonstráltak a Cserepes sori cigánytelepen élők közül kedden délben a szegedi polgármesteri hivatal előtt; attól félnek, hogy az utcára kerülhetnek, ezért petíciót adtak át az önkormányzat egyik munkatársának.
nov. 4
13:39
Délelőtti kommentár- www.globalfx.hu (HírTV)
A svéd Swedbank AB bankcsoport az első svéd intézet, mely igénybe veszi a svéd kormány bankmentő csomagját. Egyre tovább terjed a válság, és arra utal, hogy még nagyobb gondokkal küszködhetnek az intézetek a kormányok segítsége nélkül. Szeptemberben 7,9%-kal emelkedtek csupán az EU-s termelői árak, elmaradva ezzel a 8,0%-os előrejelzéstől a legutóbbi 8,5%-os érték után Havi szinten 0,1%-os…
nov. 4
13:39
Elsüllyedt egy komp - a katasztrófában 39-en meghaltak (hirado.hu)
A mentőalakulatok eddig 76 embert mentettek ki, és keresnek még további 14-et
nov. 4
13:40
9.8%-al emelkedett Brazília ipari termelése (ProfitLine)
Brazília ipari termelése szeptemberben éves szinten 9.8 százalékkal emelkedett - közölte a statisztikai hivatal. (ProfitLine.hu)
nov. 4
13:41
25 ezer fontot ér Diana blúza (Index)
Egy online árverésre bocsátották Diana Hercegnő azt a blúzát, amelyiket a Lord Snowdon által készített portrén viselt.
nov. 4
13:41
Kirabolták a bankot Novajon (Blikk)
nov. 4
13:41
Szabadlábon a Molotov-koktélos támadó (HírTV)
A bíróság szabadlábra helyezte a június 3-i pátkai Molotov-koktélos támadás egyik gyanúsítottját. Az ügyben 60 nappal meghosszabbították a nyomozást is, aminek határideje hétfőn járt volna le. Pátkán június 3-án dobtak Molotov-koktélokat roma családok házaira, a három gyanúsított polgárőr volt a településen.
nov. 4
13:41
Tömegszerencsétlenség! Szakadékba zuhant egy busz! (hirado.hu)
A tragédiában 45-en vesztették életetüket
nov. 4
13:51
PDSZ: összeomolhat a közoktatás a jövő évi költségvetés miatt (HR Portál)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint összeomolhat a közoktatás mint közszolgáltatás, ha a jövő évi költségvetésben beterjesztett normatívacsökkenés megvalósul - közölte Kerpen Gábor elnök kedden az MTI-vel.
nov. 4
13:53
Továbbra sincs egyezség a MÁV és a VDSZSZ között (HR Portál)
Nem állapodtak meg a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői a szakszervezet sztrájkköveteléseiről a keddi egyeztetésen.
nov. 4
13:57
Elképesztő érdeklődés! - Kötelező: borul a piaci helyzet (Infostart)
Ötvenezer autós kereste fel az egyik biztosítási alkusz, a CLB portálját, igen nagy az átszerződők száma. A kötelező felelősségbiztosítási kampány első napjainak legnagyobb nyertese az Allianz, de sok új ügyfelet szerzett a WABARD Biztosító is. Míg korábban évi 10-12 ezer forint megtakarítása esetén léptek át az autósok, most már 5-6 ezerért is biztosítót váltanak.
nov. 4
13:57
Megnyílt a Magyar Gazdasági Évad Madridban (Privátbankár)
A bezárkózás nem lehet válasz a nemzetközi pénzügyi válság jelentette kihívásra, az EU-tagországoknak még inkább együtt kell működniük - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Madridban, a Magya...
nov. 4
13:57
Fidesz: "halálos" a jövő évi egészségügyi költségvetés (Infostart)
A Fidesz "halálosnak" tartja a jövő évi egészségügyi költségvetést, mert szerinte emberéleteket követel majd az ágazatot érintő brutális megszorítás; erről Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Kökény Mihály (MSZP) reagálásában azt mondta, az orvosok, az ápolók munkahelyét azon az áron kell megvédeni, hogy jövőre nem nő a fizetésük és nem kapnak…
nov. 4
13:57
Hogyan szervezzünk tökéletes baby showert? (Index)
Először akkor olvastam a babyshower kifejezést, amikor valamelyik várandós celebmacáról kerestem infókat a neten.
nov. 4
13:57
A nők többféle baktériumot hordoznak kezükön (Gondola)
Egy új amerikai tanulmány megállapította, hogy a nők kezén töbfajta baktérium halmozódik fel, mint a férfiakén. A kutatók azt is megállapították, hogy mindenki több baktériumot hordoz a kezén, mint...

Keresés