Az öt napon át tartó emelkedés után a befektetők profitrealizálásának következtében az indiai Sensex részvényindex 511.11 ponttal, 4.8 százalékkal 10,120.01 pontra csökkent, míg az S&P CNX Nifty index 147.15 pontos, 4.7 százalékos csökkenés után 2,994.95 ponton zárt. (ProfitLine.hu)
A régiós ingatlanpiacon számos ingatlanfejlesztő húzta be a féket a válság hatására, Romániában tömegesen , de Magyarországon is sok beruházás torpant meg az elmúlt időszakban. Ha azonban a direkt...
A brit vásárlók a tervek szerint akkor is visszafogják majd a karácsonyi kiadásaikat, ha a kamatok csökkenésnek indulnak. Emiatt a brit kereskedők is komoly bevétel csökkenéssel számolhatnak......
A Fidesz a legszimpatikusabb magyar párt - derült ki a Századvég és a Forsense közvélemény-kutatásából. A többség szerint az MDF egy térfélen található az SZDSZ-szel és az MSZP-vel.
Megkezdte az aláírásgyűjtést a parlament önfeloszlatásáért Székesfehérváron a Fidesz helyi szervezete - jelentette be Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő és Vargha Tamás önkormányzati képviselő szerdán, fehérvári sajtótájékoztatójukon.
A fegyveres és rendvédelmi szféra országos demonstrációját hirdette meg november 29-ére a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) demonstrációs bizottsága - jelentette be Kónya Péter elnök szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. "Ha a kormány a tervezett intézkedéseket megteszi, ne számítson a fegyveres és rendvédelmi szféra lojalitására" - mondta az elnök.
A Fidesz a legszimpatikusabb magyar párt - derült ki a Századvég és a Forsense október 8. és 21. között végzett közvélemény-kutatásából, amelyet szerdán az MTI-hez is eljuttattak.
Demonstrációt hirdetett november 29-ére a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) demonstrációs bizottsága - jelentette be Kónya Péter elnök. "Ha a kormány a tervezett intézkedéseket megteszi, ne számítson a fegyveres és rendvédelmi szféra lojalitására" - tette hozzá.
A pénzügyminiszter által bejelentett egyes normatívatámogatások csökkentése érzékenyen érinti az önkormányzatokat. Pécsett nemrég szervezték át az oktatási és a szociális ellátórendszert, ám úgy tűnik, hiába. Ha a tervezet megvalósul, a kistelepülések közül többen csődközeli állapotba kerülnek.
A Fidesz a legszimpatikusabb magyar párt - derült ki a Századvég és a Forsense október 8. és 21. között végzett közvélemény-kutatásából. A vizsgálat összegzése kitért arra is, hogy a társadalom...
Egy tálib szélsőségesek elleni amerikai légicsapásban Afganisztánban meghalt 37 ember, köztük egy vidéki lakodalomban résztvevő 23 gyermek és tíz nő - állította egy helyi lakos.
A Sanyo Electric Co. szerdán közzétett féléves nettó nyeresége több mint a duplájára emelkedett a mobiltelefon üzletágának eladásából származó egyszeri bevételnek köszönhetően. A nettó jövedelme 32.65 milliárd jenre emelkedett a szeptember 30-val záródó hat hónapban az egy évvel ezelőtti 16 milliárd jenről, 2.5 százalékkal 1.01 trillió jenre emelkedő bevétel mellett. (ProfitLine.hu)
Egyértelműen a hazai értékpapírpiaci feszültségek enyhülésére számítanak az általunk havi rendszerességgel megkérdezett alapkezelők. A forint árfolyama a 260-as szinten úgy tűnik helyén van a...
Az akciós újságok, azaz leafletek piacának fejlődése továbbra is töretlen - derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet Leaflet Monitorának legfrissebb jelentéséből. A kereskedők által még mindig az egyik leghatékonyabb marketingeszköznek tekintett hirdetési eszközben a saját márkás termékek aktivitása továbbra is növekvő tendenciát mutat és a legtöbb itt hirdetett termék még mindig az…
A pénzügyi válság hatására bajba kerülhetnek azon kkv-k, amelyek sikeresen pályáztak EU forrásokra, mivel ha az eszközfinanszírozó cégek nem folyósítanak nekik hitelt, saját forrásból nem tudják fedezni a szükséges önrészt. A Magyar Lízingszövetség szerint az egyedüli megoldást továbbra is a zártvégű pénzügyi lízing jelentené az önrészek kifizetéseinél....
Emberi jogi "programcsomagot" állított össze Barack Obama megválasztott amerikai elnök kormányzásának első száz napjára az Amnesty International. A világ legnagyobb emberi jogi szervezete Londonban...
A kijelölt gyalogátkelőtől alig tíz méterre gázolt halálra egy kamion egy középkorú férfit szerda délelőtt a fővárosi Ecseri út és Üllői út kereszteződésénél - közölte a rendőrség.
A hét közepén maga mögött hagyta 165,11-es minimumát a GBP/JPY. A legutóbbi brit adatok arra utalnak, hogy mind az ipari-, mind pedig a szolgáltatói szektorban csökkent az aktivitás, ezért a BoE holnaő a vártnál (50 bázispont) nagyobb mértékben csökkentheti alapkamatát. Ha 153 alá megy a jegyzés, veszteségekkel kell számolni 134,74-ig. in-www.globalfx.hu
Egy tálib szélsőségesek elleni amerikai légicsapásban Afganisztánban meghalt 37 ember, köztük egy vidéki lakodalomban résztvevő 23 gyermek és tíz nő - állította egy helyi lakos. A Kandahár...
A Fidesz debreceni önkormányzati frakciója eldöntötte: a csütörtöki közgyűlésen támogatja azt az előterjesztést, hogy a Xanga Holding Zrt.-nek értékesítse a város a repülőteret üzemeltető Debrecen Airport Kft.-t és 140,9 hektár üzemi területet - jelentette be Papp László frakcióvezető szerdán sajtótájékoztatón. A vételár egyelőre nem ismert.
Palya Bea legutóbbi lemezét, az Adieu les complexes című korongot Európa húsz legjobb világzenei albuma közé sorolta novemberi listáján a World Music Charts Europe.
Elfogadhatatlannak nevezte a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen történteket és határozott, egyértelmű vizsgálatot kért Gyurcsány Ferenc Robert Fico szlovák miniszterelnöktől a varsói V4-találkozó szünetében tartott informális beszélgetésükön.
Emberi jogi "programcsomagot" állított össze Barack Obama megválasztott amerikai elnök kormányzásának első száz napjára az Amnesty International. A világ legnagyobb emberi jogi szervezete...
Az EUR/USD a GBP/USD-hez és az EUR/JPY-hoz hasonlóan jelentős nyereségeket könyvelt el, és csúcsot ért el 1,2982-nél. Az amerikai MBA- jelzálogkölcsön-igénylések száma az október 31-i héten 20,3%-kal csökkent (előző: 16,8%). Ellenállás 1,2990-3050-nél, míg támogatás 1,2795-nél található. In-www.globalfx.hu
Már a szerdai napon megkezdődhet Zuschlag János bírósági kihallgatása, ha Lados István kihallgatását követően marad rá idő a tárgyaláson. Zuschlag személyi titkára – aki másodrendű vádlott – a korábbi alkalmakkor terhelő vallomást tett a volt szocialista politikusra és a miniszterelnökre is.
Az amerikai Sunbelt Software kutatócsoportja, a Sunbelt Malware Research Labs 2008 novemberében is megjelentette toplistáját az októberben legfertőzőbb kémprogramokról és számítógépes károkozókról.
Az elmúlt napokban nyíltan a demokrata jelöltet támogató francia napilapok többsége szerda délelőtt utcára kerülő különszámokban "történelmi győzelemként" üdvözölte Barack Obama amerikai elnökké válas...
George Bush nyolc éven keresztül irányította az Egyesült Államokat, ám az amerikai választók úgy gondolták: két republikánus ciklus után itt az ideje a váltásnak. Nagyobb gazdasági és történelmi válságok idején általában így gondolkodik az amerikai voksolók többsége.
A felsőoktatás nemzetköziesítéséről szervezett kerekasztal-beszélgetést november 4-én a Tempus Közalapítvány a közelmúltban megjelent második, ebben a témában végzett OECD-jelentés alapján. Halász Gábor oktatási szakértő szerint a nemzetköziesítés sokkal inkább a minőség, az eredményesség és a relevancia biztosításának szolgálatában munkálkodó eszköz, mint cél.
A romákkal szembeni előítélet csökkentésére és a rendőri hivatás népszerűsítésére kampányt indít az Európai Roma Rendvédelmi Bajtársi Közhasznú Egyesület - közölte Makula György százados, az...
A szerb külügyminiszter reméli, hogy Barack Obama amerikai elnökké választása nyomán jobbak lesznek Belgrád és Washington kapcsolatai, mint George Bush elnöksége idején.
Csökkenést mutatnak az európai részvényindexek szerda napközben, miután a befektetők az amerikai elnökválasztás után ismét a gazdasági felé fordították figyelmüket, Obama elnökké választásával nyomás nehezedett az olajipari és a gyógyszeripari részvényekre. (ProfitLine.hu)
Jelentős mértékben tovább esett a kiemelten figyelt 3 hónapos londoni bankközi hitelkamatláb (Libor) mai referenciaértéke, és így négy éve a legalacsonyabb szintet érte el. Az eurózóna 3 hónapos...
A jelenlegi 220 ezer kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) ügyfélszámot akarja megtartani az idei kampányban az Uniqa, ehhez a meglévő ügyfelei felének kisebb díjat ajánl - mondta Ertl Pál, a...
Miután a dollár erösödést mutatott a nyitáskor, az amerikai nyitáskor csökkent árfolyama. Az EUR/USD a veszteségek után 1,2988-ra emelkedett. Az EU-s szolgáltatási indexet 46,9 pontról 45,8 pontra módosították, miközben az elemzők változatlan értékkel számoltak. Az előző hónapban még 48,4 ponton állt az index. Szeptemberben éves szinten 1,6%-kal csökkentek az EU-s kiskereskedelmi forgalmak,…
A palesztin és a magyar nép közötti hagyományosan jó viszonyt hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök és Mahmúd Abbász, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke szerdán újságírók előtt, miután a...
Horvátország a jövő év végére elérheti az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalások befejező szakaszát - vélte az Európai Bizottság az unióhoz csatlakozni vágyó balkáni országokról szerdán kiadott jelentéscsomagjában, amely Szerbiának ugyancsak a jövő évre kilátásba helyezi a tagjelölti státus megszerzését.
Az amerikai választásokkal egy időben az izraeli légierő csapást mért a Gázai övezetre és tűzpárbaj volt a gázai-izraeli határ térségében. Az izraeli katonai szóvivő szerint olyan fegyvereseket támadtak, akik izraeli területeket lőttek.
A legjobb televíziós program első díját nyerte el Horváth Mária a Magyar népmesék sorozat „Hogyan telt el gyermekkorom” című epizódjáért a 25. chicagói gyerekfilm fesztiválon.
A pénzügyi válság miatt bajba kerülhetnek a kkv-k: a lízingszövetség szerint az egyedüli megoldást továbbra is a zártvégű pénzügyi lízing jelentené az önrészek kifizetéseinél.
Szándékosan keverték a műanyagipari nyersanyagnak számító melamint abba a baromfitápba, amelyből a taliani (Dalian) központú Hanwei csoport tojásüzeme is vásárolt, és amelynek termékeiben egy...
Négy és fél millió forintra büntette a kerületi főállatorvos azt a hódmezővásárhelyi vállalkozót, akinek telephelyén illegális tejfeldolgozó üzemet találtak az élelmiszerellenőrök. A férfi ellen vizsgálatot indított a rendőrség, és a vállalkozását az adóhivatal is ellenőrzi.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa kiemelkedően fontosnak tartja, hogy az alapvető emberi jogok védelme országhatároktól függetlenül, a közös európai értékek mentén megvalósuljon - ez is szerepel abban a szerdai keltezésű, az MTI-nek is eljuttatott levélben, amelyben Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa tájékoztatást kért szlovák kollégájától a november 1-ei…
Az elmúlt időszak nagy intenzitású saját részvény vásárlásainak következtében a Fotex részvények közkézhányada sokat apadt, a nagytulajdonos már akár a napokban is elérheti a tőzsdei kivezetéshez...