2008. december 15. hétfő

dec. 15
9:07
Erősebben kezdi a hetet a pénteki esés után a forint (Portfolio)
A kedvezőbb nemzetközi befektetői hangulatban, az árfolyam határozott gyengülése után ma reggel erősebben indul a kereskedés a forint euróval és dollárral szembeni jegyzéseiben, mint a pénteki...
dec. 15
9:18
Lefékezett a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 240,14 pontos emelkedéssel, 12.221,59 ponton nyitott hétfőn, ami a pénteki záró értékéhez képest 2,00 százalékos erősödést jelent. Háromnegyed 11-kor már 0,6 százalékos plusz állt a tőzsdeindex.
dec. 15
9:18
Egymilliót nyerhet, ha kér számlát (Privátbankár)
Jövő év elejétől vehetnek részt sorsoláson azok, akik számlával igazolják bizonyos szolgáltatások igénybevételét.
dec. 15
9:18
Így teker Miss Balaton (Blikk)
Papp Lili már most gondol a karácsonyi lakomázás utáni pluszkilókra
dec. 15
9:18
Utolsó nap a diákhitel igénylésére (HírTV)
Már csak a hétfői napjuk maradt azoknak, akik eddig nem kértek diákhitelt, de még ebben a szemeszterben szeretnének pénzhez jutni ilyen úton. Ez az összeg 200-250 ezer forint is lehet. Aki lekési a december 15-i határidőt, az már csak a következő félévre kérheti ezt a speciális kölcsönt.
dec. 15
9:18
Továbbra is Kóka János az SZDSZ frakcióvezetője (Gondola)
Ismét Kóka János eddigi frakcióvezetőt választották meg - 10-6 arányban, Gulyás József ellenében - az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportjának élére hétfőn.
dec. 15
9:18
Megműttötték a kutya tépte babát (Blikk)
dec. 15
9:18
Gulyás alulmaradt (Alternatív Energia)
Újabb egy évre Kóka Jánost választotta az SZDSZ frakciója a képviselőcsoport vezetőjének.
dec. 15
9:18
Megugorhat a távmunkások száma (HR Portál)
Nyolcezer embernek teszi lehetővé a távmunkában való részvételt az a központi program, amelyet jövőre indít a munkaügyi tárca az atipikus foglalkoztatási formák elterjedése érdekében. Ma még csak minden tizedik nagyvállalat él a távmunka adta lehetőségekkel, pedig az info-kommunikációs technológiák fejlődése is egyre inkább igényli e munkaforma alkalmazását.
dec. 15
9:19
Feladja nyereségcélját és 3000 alkalmazottat elbocsájt az Electrolux (ProfitLine)
Feladja egész évre tervezett nyereségcélját Európa legnagyobb konyhai felszereléseket gyártó vállalata, az Electrolux AB, és emellett várhatóan 3000 alkalmazottjától szabadul meg az európai és észak-amerikai csökkenő eladások következtében. (ProfitLine.hu)
dec. 15
9:19
Nem bírta tovább az AAA Auto: kivonultak Pécsről és Szegedről (Portfolio)
Az AAA Auto bejelentette, hogy áthelyezi adózási székhelyét Csehországba, a negyedik negyedévben is végrehajt egy ingatlanértékesítést, bezár két magyar telephelyet, valamint teljesíthetőnek véli az...
dec. 15
9:19
Változik az ingatlanlízing illetékterhe! (Pénzcentrum)
A 2009-es adó- és járulékcsomag részeként szélesebb körben vehetik január elsejétől igénybe a kedvezményes, kétszázalékos vagyonszerzési illetéket az ingatlanforgalmazással foglalkozó vállalkozások....
dec. 15
9:20
Kim Basinger anorexiás (Blikk)
NEW YORK — Kim Basinger (55) végre bevallotta: anorexiás.
dec. 15
9:21
DB: vételen az Egis - 19,000 Ft-os célárral (Portfolio)
Megkezdte az Egis részvényeinek a követését a Deutsche Bank, melynek elemzője, Várkonyi Gergely 19,000 Ft-os célárfolyamot határozott meg a papírokra. Az elemző szerint az Egis papírjai...
dec. 15
9:23
Felfalja a nyugdíjasok pénzét a válság (Portfolio)
A legfejlettebb 28 ország nyugdíjalapjainak vagyona 2008 első 10 hónapjában összesen 5,000 milliárd dollárral csökkent, ami közel 20 százalékos zuhanásnak felelt meg. A leginkább sújtott országok...
dec. 15
9:36
Fodor nélkül nem volt gondja Kókának (Privátbankár)
A szavazás második fordulójában Kóka János 10, Gulyás József 6 szavazatot kapott, így az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportja újabb egy évre Kóka Jánost választotta meg frakcióvezetőnek - közölte a ...
dec. 15
9:36
Sztrájkolnak csütörtökön a BKV szakszervezetei (Infostart)
Megtartják a sztrájkot csütörtökön üzemkezdettől, vagyis hajnali 4.30-tól délután 1 óráig a BKV buszos szakszervezetei - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője hétfőn.
dec. 15
9:36
Kóka marad a frakcióvezető (HírTV)
Fodor Gábor nem tudta átvenni a liberális párt országgyűlési képviselőcsoportjának irányítását riválisától. A megismételt, több fordulós frakcióvezető-választáson Kóka János lett a befutó. Ezúttal összesen hat politikust jelölt a két tábor a posztra.
dec. 15
9:36
BUX: +2,00 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 240,14 pontos emelkedéssel, 12.221,59 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 2,00 százalékkal erősödött.
dec. 15
9:36
Távozik a Laboratory Ideastól Fodor Gergely (Kreatív Online)
Szabadúszóként folytatja pályafutását a Laboratory Ideastól távozó Fodor Gergely, aki művészeti vezetőként dolgozott az ügynökség megalakulása óta.
dec. 15
9:36
Ismét forró a hangulat Athénban (Kripto Akadémia)
Újabb megmozdulásokra lehet számítani hétfőn Athénban, a rendőrséget továbbra is magas szintű készültségben tartják.
dec. 15
9:36
Ez már tényleg hihetetlen! Sztrájkot hírdetett a BKV (Alternatív Energia)
Megtartják a sztrájkot csütörtökön hajnali 4.30-tól délután 1 óráig a BKV buszos szakszervezetei - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
dec. 15
9:36
Csökken az orosz kőolaj exportvám (ProfitLine)
Az orosz kormány jelentősen mérsékli januártól a kőolaj exportvámját. Az új tarifa szerint tonnánként 119,1 dollár lesz az új adó, amely 38 százalékos csökkenés a jelenlegi 192,1 dollárhoz képest. (ProfitLine.hu)
dec. 15
9:36
Megint jön a kormányzati áfa-trükk? (Portfolio)
Újra tömegessé vált az a gyakorlat, hogy az APEH hiánypótlásra kötelezi az áfa-visszaigényőket, így nyújtva el a kifizetést - írja a Magyar Nemzet. A jelenség mögött a 2004-eshez hasonló...
dec. 15
9:36
Botrányos nyugdíjszámok: a köztisztviselőket pénzelik a kisemberek (Pénzcentrum)
Óriási botrányt robbantott ki Nagy-Britanniában a Confederation of British Industry (CBI) legfrissebb kutatása, mely szerint az adófizetőknek csaknem ezer milliárd fontjukba kerül majd a közszféra nyugdíjának finanszírozása....
dec. 15
9:38
Adventi kastélynapok - Különkiadás (videó) (HírTV)
Adás: 2008. december 13. szombat 10.05 2008. december 14. vasárnap 13.05 2008. december 15. hétfő 9.05 2008. december 17. szerda 14.05
dec. 15
9:38
Újabb megmozdulásokra számítanak Athénban (Gondola)
Újabb megmozdulásokra lehet számítani hétfőn Athénban, a rendőrséget továbbra is magas szintű készültségben tartják. A hatóságok attól tartanak, hogy ismét erőszakos cselekmények történnek, mivel...
dec. 15
9:38
Hárommilliós büntetés a MÚOSZ-nak (Kreatív Online)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hárommillió forintra büntette a Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ) a sajtómunkáért fizetendő honoráriumok minimális mértékét meghatározó ajánlások közzétételéért – írja az Emasa. A szervezet bírósághoz fordul jogorvoslatért.
dec. 15
9:38
Elkezdődött a per, gyülekezik a Gárda (Alternatív Energia)
Szigorú biztonsági intézkedések mellett, rendbontás nélkül kezdődött el a Magyar Gárda feloszlatására irányuló polgári per negyedik tárgyalási napja a Fővárosi Bíróságon hétfőn.
dec. 15
9:38
Óriás mértékű árverezési hullám jöhet (Portfolio)
A Credit Suisse legfrissebb jelentése szerint az áprilisban előre jelzett 6,5 millióval szemben a következő négy évben 8,1 millió jelzáloghitellel vásárolt ingatlan juthat az árverezés sorsára az...
dec. 15
9:39
Egyszerű és gyors karácsonyi dekorötletek (Édenkert)
Tökéletes karácsonyi hangulatot szeretnél varázsolni otthonodban, de nincs kézügyességed és türelmed sütni, varrni? Egyszerűen megvalósítható ötleteket mutatunk.
dec. 15
9:40
Az Electrolux háromezer embert bocsát el világszerte (Gondola)
Világszerte háromezer ember elbocsátását tervezi az év hátralevő részében és jövőre a svéd Electrolux, a világ második számú háztartásigép-gyártója. A vállalat hétfőn azt közölte, hogy november...
dec. 15
9:40
Újabb két bank ment csődbe Amerikában (Portfolio)
Újabb két bank ment csődbe a hétvége folyamán, amellyel már 25-re rúg az idei évben bedőlt bankok száma az Egyesült Államokban. Ennyi bankcsődre az elmúlt 15 évben nem volt példa. A Szövetségi...
dec. 15
9:42
A GYSEV-vonatok járnak, a győri MÁV állomásról indulnak (Gondola)
Hétfőtől ismét a győri MÁV állomásról indulnak és oda érkeznek a győr-soproni vonalon közlekedő GYSEV-vonatok - közölte Stöckert Dávid kommunikációs munkatárs. Tájékoztatása szerint a győri MÁV...
dec. 15
9:42
Tényleg segít-e az adócsökkentés? - Adalékok egy örökzöld dilemmához (Portfolio)
Magyarországon az adó csökkentésnek sokan mágikus erőt tulajdonítanak. Mágiáról pedig szó sincs. A kérdés klasszikus és egyben örökzöld is: vajon azonnal érezhető-e a csökkentés felhajtó ereje, és...
dec. 15
9:51
Háromezer dolgozót bocsát el az Electrolux (HR Portál)
Világszerte háromezer ember elbocsátását tervezi az év hátralevő részében és jövőre a svéd Electrolux, a világ második számú háztartásigép-gyártója.
dec. 15
9:53
Csütörtökön sztrájk a BKV-nál (HR Portál)
Megtartják a sztrájkot csütörtökön hajnali 4.30-tól délután 1 óráig a BKV buszos szakszervezetei - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
dec. 15
9:54
A vegetáriánusoknak lett olcsóbb az élet (Privátbankár)
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2008. októberben 16,5%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
dec. 15
9:54
Abhiszit Veddzsadzsiva lett a thaiföldi kormányfő (Infostart)
Abhiszit Veddzsadzsiva ellenzéki vezetőt kinevezték Thaiföld miniszterelnökévé, miután a parlament rendkívüli ülésén megszerezte ehhez a szükséges számú szavazatot.
dec. 15
9:54
Döntés várható a 13. havi bér eltörléséről (HírTV)
Sűrű napjuk lesz hétfőn a képviselőknek. Az Országgyűlés az idei utolsó ülésen szavaz a jövő évi költségvetésről, valamint csaknem harminc törvényjavaslatról és országgyűlési határozati javaslatról is.
dec. 15
9:54
Ellenzéki vezetőt neveztek ki kormányfőnek Thaiföldön (Gondola)
Abhiszit Veddzsadzsiva ellenzéki vezetőt hétfőn kinevezték Thaiföld miniszterelnökévé, miután a parlament rendkívüli ülésén megszerezte ehhez a szükséges számú szavazatot. Az alkotmánybíróság...
dec. 15
9:54
Kósáné nem lesz EP-képviselő (Alternatív Energia)
Egyedül Kósáné Kovács Magda, a Horn-kormány munkaügyi minisztere jelezte az MSZP választmányának szombati ülésén, hogy nem kíván ismét indulni a jövő évi európai parlamenti választásokon – értesült a Népszava. A testület meghallgatta mind a kilenc jelenlegi EP-képviselőt, akik beszámoltak munkájukról. A választmány döntött a jelöltállítás elveiről. Erről a testület elnöke, Simon Gábor lapunknak…
dec. 15
9:54
10 milliárd eurós bankmentő csomagot jelentett be Írország (ProfitLine)
Az ír kormány vasárnap este 10 milliárd eurós bankmentő csomag tervezetét tette közzé, melynek célja a hosszú távú stabilitás megteremtése az ország pénzügyi rendszerében, valamint a lakossági és üzleti hitelezés előmozdítása a reálgazdaságban. (ProfitLine.hu)
dec. 15
9:54
Mélybe szakadtak az agrárárak (Portfolio)
A tavalyi - több tényezőre visszavezethető - drágulás után az idei jó termés elhozta a korrekciót az agrártermékek körében. A magas bázissal együtt mindez oda vezetett, hogy az árindexek a mélybe...
dec. 15
9:54
Bebiztosított ingatlanvásárlás: jövedelempótló biztosítás az Otthon Centrumtól! (Pénzcentrum)
Az Otthon Centrum bevezette a munkanélküliség esetére is védelmet nyújtó jövedelempótló biztosítást. A biztosítást az Otthon Centrum hálózatán keresztül lakást vásárló, vagy lakáscélú hitelt felvevő ügyfelek vehetik igénybe. A szabadon felhasználható jövedelempótló biztosítás munkanélküliség és keresőképtelenség - azaz betegállomány - esetén biztosít rendszeres havi kifizetéseket....
dec. 15
9:55
Ki teremtsen munkalehetőséget? (HR Portál)
Recesszió idején a gazdaság szereplői között teljes az egyetértés abban, hogy a növekedés feltétele a kereslet bővítése. A kereslet élénkítése a lakossági fogyasztás növelésével és a megtakarítások ösztönzésével érhető el, ami a foglalkoztatottság emelésével, növekvő reálértékű keresetekkel valósítható meg. Vagyis: több munkalehetőséget, legális jövedelemszerző lehetőséget kell teremteni.
dec. 15
9:56
Rendbontás nélkül kezdődött el a Magyar Gárda-per (Gondola)
Szigorú biztonsági intézkedések mellett, rendbontás nélkül kezdődött el a Magyar Gárda feloszlatására irányuló polgári per negyedik tárgyalási napja a Fővárosi Bíróságon hétfőn. A márciusban...
dec. 15
9:56
Milliós károk és a megegyezés még láthatáron sincs (Alternatív Energia)
A ferihegyi sztrájk és a Budapest Airport (BA) belső problémái miatt olyan mértékű erkölcsi és anyagi kár éri a légitársaságokat, ami már lassan túlmegy minden tűréshatáron - mondta Lichtenberger Tamás, a Magyarországon működő légitársaságok érdekképviseletének elnöke hétfőn az MTI-nek.
dec. 15
9:56
Enyhüléssel kezdett hétfőn a Libor (ProfitLine)
A londoni bankközi kamatláb, a Libor, a 3 hónapos dollár és angol font alapú hiteleknél csökkenést mutat hétfőn reggel - közölte a Brit Bankárszövetség. (ProfitLine.hu)
dec. 15
9:56
Emelkedünk, ahogy azt várni lehetett - De mi lesz ezután? (Portfolio)
Ma hajnalban az ázsiai piacok emelkedése már valószínűsítette az európai nyitás utáni elmozdulások irányát. Ennek megfelelően a BUX index 1.8%-os emelkedéssel nyitott, bár a kisbefektetők távol...

Keresés