Közel egy évtizede nem látott mélyponton van a kínai ipar a novemberi adatok alapján. Az ipari termelés 5.4%-os emelkedése ugyanis minden, Bloomberg által megkérdezett elemzőt jócskán meglepett. A...
Rendeződni látszik a TEÁOR szappanopera. Az Országgyűlés Hivatala 2008. december 10-én érkeztette az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak azt a törvényjavaslatát, mely rendet tesz a TEÁOR számok bejelentése körül. Egyébként fontos törvénytervezetről van szó, mely a cégnyilvánosságról és a számviteli beszámoló közzétételéről is rendelkezik.
A ferihegyi sztrájk és a Budapest Airport (BA) belső problémái miatt olyan mértékű erkölcsi és anyagi kár éri a légitársaságokat, ami már lassan túlmegy minden tűréshatáron
A négy helyi frakcióvezetőből álló grémium vizsgálja a VII. kerületi önkormányzat ingatlan-elidegenítési gyakorlatát és a gazdasági bizottság ilyen irányú tevékenységét, s a képviselőtestület hétfői döntése értelmében esetlegesen javaslatot tesz a gyakorlat és a bizottság működésének megváltoztatására.
Eddig nem látott biztonsági intézkedések előzik meg hétfő reggel a Magyar Gárda pert. A korábbi gyakorlattal ellentétben a Markó utcát nemcsak a Fővárosi Bíróság épülete előtt, hanem a Legfelsőbb Bíróság és a Pesti Központi Kerületi Bíróság épületei előtt is lezárták, és vaskordonnal kerítették el a rendőrök.
A ferihegyi sztrájk és a Budapest Airport (BA) belső problémái miatt olyan mértékű erkölcsi és anyagi kár éri a légitársaságokat, ami már lassan túlmegy minden tűréshatáron - mondta Lichtenberger...
Világszerte háromezer ember elbocsátását tervezi az év hátralevő részében és jövőre a svéd Electrolux, a világ második számú háztartásigép-gyártója. A vállalat hétfőn azt közölte, hogy november utolsó két hetében jelentősen esett a termékei iránti kereslet Európában és Észak-Amerikában és részben emiatt nem teljesülnek a vállalat idei évre szóló előrejelzései.
A szavazás második fordulójában Kóka János 10, Gulyás József 6 szavazatot kapott, így az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportja újabb egy évre Kóka Jánost választotta meg frakcióvezetőnek - közölte a hétfői voksolás után, a frakcióülés közben Hankó Faragó Miklós. Gusztos Péter maradt az SZDSZ frakcióvezető-helyettese.
Hong Kong-ban a részvénypiac emelkedéssel zárt, miután Kína közölte, hogy növelni fogja a készpénzellátottságot jövőre, hogy stimulálja a fogyasztást, emellett kedvezően hatott a piacra azon spekuláció, mely szerint az amerikai kormány meg kívánja menteni a bajba jutott amerikai járműipart. (ProfitLine.hu)
A főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén meghatározta a menetrendet: 2009 májusra készítik el a dugódíj rendszerének megvalósíthatósági tanulmányát, 2010-től bevezethetik a dugódíjat. A korlátozás...
Az áruházláncok tapasztalatai szerint a decemberi keresletélénkülésnek köszönhetően egyelőre még nem kopogtat a válság a karácsonyi piacokon, de a 2009-es év több szórakoztató elektronikai beszállító számára kritikus lehet....
Megtartják a sztrájkot csütörtökön hajnali 4.30-tól délután 1 óráig a BKV buszos szakszervezetei - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Csütörtökön megtartják félnapos sztrájkjukat a BKV buszos szakszervezetei is. Hajnali fél 5-től délután 1 óráig szüntetik be a munkát, mert a munkáltató mára sem tudta megszerezni az érdekképviseletek által követelt garanciákat a társaság anyagi gondjainak megoldására.
A négy helyi frakcióvezetőből álló grémium vizsgálja a VII. kerületi önkormányzat ingatlan-elidegenítési gyakorlatát és a gazdasági bizottság ilyen irányú tevékenységét, és a képviselő-testület...
A négy helyi frakcióvezetőből álló grémium vizsgálja a VII. kerületi önkormányzat ingatlan-elidegenítési gyakorlatát és a gazdasági bizottság ilyen irányú tevékenységét, s a képviselő-testület hétfői döntése értelmében esetlegesen javaslatot tesz a gyakorlat és a bizottság működésének megváltoztatására.
A Budapest Airport a tegnapi sztrájktárgyaláson ismertette álláspontját a szakszervezetek követeléseivel kapcsolatban. Mindezt írásban is átadta a sztrájkoló szakszervezeteknek és egyben kérte, hogy...
A Csillagszóró decemberi hadművelete során 86 munkáltatót, 493 munkavállalót ellenőriztek az OMMF munkaügyi felügyelői, akik feketemunkát és külföldi munkavállalók engedély nélküli foglalkoztatást lepleztek le, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Dr. Rácz Tibor 19 éve dolgozik az adóhivatal kötelékében. Hét évig vezette az APEH Dél-budapesti Igazgatóság Humánpolitikai Főosztályát, 2007-től pedig a Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság humánpolitikai osztályvezetője. A szakembernek jogászként alkalma nyílik az adóhatóságot képviselni bírósági eljárások során.
Hétfő délelőtt a péntek délutáni szinten alakult az euró/forint árfolyam a budapesti bankközi devizapiacon: délelőtt fél tízkor 265,65/80 forint volt a euró árfolyama, szinte azonos a péntek délutáni ...
Hétfő délután hirdeti ki az Alkotmánybíróság (Ab) a határozatát a bejegyzett élettársi kapcsolat egyes rendelkezésiről. A bejegyzett élettársi kapcsolat miatt például a nagycsaládosok és a KDNP fordult a taláros testülethez.
Az obamás mütyürkék a legkeresettebbek Amerikában, legyen szó pólóról, sapkáról, kulcstartóról, édességről vagy bögréről, az fogy a legjobban, amelyikre a leendő elnök képét nyomták rá - írta a The...
Pedofilhálózatot számoltak fel a hatóságok a japán fővárosban, és őrizetbe vettek hét férfit, aki gyerekekről készült pornográf DVD-ket gyártott - jelentette be a tokiói rendőrség. A 36 és 61 év közötti férfiak valóságos pornófilmgyárat működtetettek: 26 számítógéppel és 19 DVD-íróval 2007 nyara óta mintegy 300 ezer DVD-t állítottak elő és értékesítettek az interneten.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) sztrájkja általánosságban nem érinti a MÁV Cargo forgalmát, a szakszervezet vállalta, hogy továbbítja az áruszállító vonatokat - közölte a MÁV Cargo illetékes munkatársa hétfőn az MTI érdeklődésére.
A Wizz Air a tegnapi napon a sztrájk miatt kénytelen törölni a Budapest - Brüsszel/Charleroi járatát és a fennmaradó 5 járata pedig késésekkel indult. A légitársaság a sztrájk négy napja alatt...
Nagy dilemma egy szervezet életében, hogy a szóvivői munkát kire bízza: egy kommunikatív háttérmunkásra vagy egy PR-ban képzett szakemberre. Többek közt erről faggattuk Dr. Kathi Attilát a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságtól, Sipos Jenőt a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságától, valamint Győrfi Pált, az Országos Mentőszolgálattól....
Beváltotta két évvel ezelőtti fenyegetését múlt hét végén az ecuadori államfő, Rafael Correa, mivel valóban nem teljesíti egy 2012-ben esedékes kötvény 30.6 millió dolláros kamatfizetését arra...
A BKV januárban nemzetközi közbeszerzési pályázatot ír ki az elektronikus jegyrendszer bevezetésére, hangzott el a főpolgármesteri kabinet ülésén. Az Index úgy tudja, hogy a jegy érvényes lesz a BKV,...
Az Otthon Centrum bevezeti a munkanélküliség esetére is védelmet nyújtó jövedelempótló biztosítást. A biztosítást az Otthon Centrum hálózatán keresztül lakást vásárló, vagy lakáscélú hitelt felvevő...
40-60% arányban 100 millió eurós kockázati tőke alapot állít fel az MFB és a japán SBI, mely elsősorban hazánk KKV szektorában kíván 3-4 éves befektetéseket eszközölni. Egy mai sajtóeseményen ELAN...
Enyhe emelkedés az amerikai tőzsdéken, Obama gazdaságélénkítő csomagja legalább 600 milliárd dollárra rúg - Az olaj ára 47 dollár körül mozog, az OPEC az évtized legnagyobb kínálatcsökkentéséről dönthet szerdán - Az arany ára tovább emelkedik - Pozitív hangulat a Távol-Keleten, az amerikai autógyártók kimentésére spekulálnak - A USD/JPY kurzus a lélektani 90-es érték alá süllyedt pénteken, a japán…
Novemberben éves szinten a várt 1,9% helyett csupán 1,1%-kal emelkedtek a svájci termelői-, és importárak. Az EUR/CHF nyereségeit konszolidálja, melyek hatására 6 hetes csúcsot ért el 1,5819-nél. Ellenállás 1,5819-nél, támogatás 1,5619-nél található. In-www.globalfx.hu
Pedofilhálózatot számoltak fel a hatóságok a japán fővárosban, és őrizetbe vettek hét férfit, aki gyerekekről készült pornográf DVD-ket gyártott - jelentette be hétfőn a tokiói rendőrség.
Miközben egyre nagyobb méretűre hízik az Egyesült Államok adóssága (novemberben meghaldta a 10.7 ezer milliárdot), addig a kamatfizetések összege 10 milliárd dollárral csökkent - írja a Bloomberg. A...
A dollár gyengén nyitott. Az EUR/USD a sávból való kitörés után megállíthatatlan, és 1,35-re emelkedett. A dollárt megterhelik a részvénypiaci nyereségek és a pozíciók megszüntetése. Ráadásul úgy vélik, hogy a Fed a héten csökkenti alapkamatát. In-www.globalfx.hu
Pécsi és szegedi telephelyének bezárása után már csak két telephelyet tartott meg Magyarországon az AAA Auto, s ezzel végére ért racionalizálási programjának, írja a Napi Gazdaság.
Az osztrák foglalkoztatottak munkaidejük mind nagyobb részét töltik kihasználatlanul: egy felmérés szerint a munkaidő 38 százaléka telik el értékteremtés nélkül
Jelentősen súlyosbította a vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Zuschlag János kiskunhalasi barátja, az eddig „csupán” hivatali befolyással való üzérkedéssel vádolt Weiszenberger László perének hétfői tárgyalásán.
Egy kamion karambolozott BKV-busszal a főváros X. kerületében, a Mázsa téren hétfő délelőtt; a balesetben többen megsérültek - közölte Pap Judit, a BRFK sajtóügyeletese. Az ügyeletesnek egyelőre...
Az afgán újságírók nem követték iraki kollégájuk példáját, és nem dobálták meg hétfőn lábbelijükkel George Bush amerikai elnököt kabuli sajtótájékoztatóján, bár biztatást kaptak erre egymástól.
Egy kutatás szerint azok, akik ülőmunkát végeznek, sokkal hajlamosabbak a rendszeres fejfájásra. Míg a migrénes fejfájást az erőteljes mozgás tovább rontja, a tenziós fejfájáson javíthat a sportolás.
A gazdaság élénkítését szolgáló döntések meghozatalakor nem szabad figyelmen kívül hagyni a meglévő költségvetési szabályokat - nyilatkozta Jean-Claude Trichet, az Európai Központi bank elnöke a...
Olyan meredeken zuhan a kereslet a háztartási gépek iránt, hogy az Electrolux számára lehetetlenné vált a korábban kitűzött éves profittervek teljesítése. A cégnél a nehéz időkben összehúzzák a nadrágszíjat és több mint 3000 alkalmazottól válnak meg....
Ismét Kóka János eddigi frakcióvezetőt választották meg az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportjának élére hétfőn. Kóka János 10:6 arányban nyert Gulyás József ellenében.