Theodor Stolojan hétfőn Bukarestben váratlanul bejelentette, hogy lemond a Traian Basescu román államfő által ráruházott kormányalakítási megbízásról. Traian Basescu román államfő ezután Emil Bocot, a Demokrata-Liberális Párt elnökét bízta meg az új kabinet megalakításával.
Élő sejteken belül méri a tumorkeltő méreganyagokat, valamint a rákgyógyszerek hatékonyságát jelző nyomokat egy miniatűr szenzor, melyet amerikai kutatók fejlesztettek ki - számolt be a Nature...
A mentők szállítottak kórházba egy 18 éves pásztói lányt, akit hozzátartozója a fürdőkádban eszméletlen állapotban talált. A lány a sikeres újraélesztést követően a mentőben elhalálozott.
A tervezettnél korábban, fél tizenegy előtt néhány perccel megkezdődött a magyar-szlovák külügyminiszteri tárgyalás hétfőn Budapesten. A tervek szerint az alapszerződésről, a kormányközi vegyes bizottságokról és aktuális kétoldalú kérdésekről is tárgyalnak a diplomáciai vezetők.
A holland Aegon NV, melynek tulajdonában van az amerikai Transamerica Corp. biztosító várhatóan visszavonja igényét, melyet még az amerikai 700 milliárd dolláros hitelből történő juttatásra adott be. (ProfitLine.hu)
A tervezettnél korábban, fél tizenegy előtt néhány perccel megkezdődött a magyar-szlovák külügyminiszteri tárgyalás hétfőn Budapesten. A tervek szerint az alapszerződésről, a kormányközi vegyes...
Az improvizálás nagymestere, a világhírű francia orgonaművész Loic Mallié lép fel csütörtökön a Művészetek Palotájában. A hangverseny első részében a 100 esztendeje született Olivier Messiaen orgonaciklusából - Az Oltáriszentség könyve - hangzik el két tétel.
A tiltó tábla ellenére a rendőrségi gépjárműveknek fenntartott parkolóban állította le tehergépkocsiját egy férfi Tatán. Ezt a tévedést még elnézték volna neki a járőrök, azt viszont már nem, hogy jogosítványának érvényességi ideje még 2007.
A Magyar Szállodaszövetség felhívja a munkáltatók és a munkavállalók képviselőit a mielőbbi megegyezésre, és ferihegyi repülőtér normális üzemelésének gyors visszaállítására. A szövetség szerint nemcsak a turisztikai szolgáltatók forgalma, a fővárosi turisztikai és az állami adóbevételek csökkennek, de veszélybe kerül a turizmusban dolgozók állása.
A hét elején is folytatódik az EUR/USD szárnyalása, és új 8 hetes csúcsot ért el 1,3498-nál. Továbbra is kedvezőek a devizapár kilátásai, ezért érdemes longolni csökkenő árfolyam mellett. A következő cél az 1,3500-ös és az 1,3532-es érték. Ez utóbbi fölött stopvételeket indíthatunk. Az EUR/USD-ot 1,3470-en jegyzik. In-www.globalfx.hu
Az illegális szoftverek használata az államnak is kárt okoz, ezért csak a kormányzat és az üzleti szféra összefogásával érhető el a jelenlegi helyzet megváltoztatása - állítja a BSA
Módosította a vádiratot a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a Zuschlag-ügy mellékszálaként indított bűnügyben: Weiszenberger Lászlót hivatalos személy által, fontosabb ügyben, hivatali helyzettel visszaélve elkövetett vesztegetés bűntettével vádolják. Az ügyet Fodor Endre bírói tanácsa hétfőn kezdte tárgyalni Kecskeméten, a megyei bíróságon.
Hátrányos helyzetbe hozza a Magyarországon tanuló vajdasági magyar diákokat egy új rendelkezés, amelynek értelmében a nagy többségnek fizetnie kell a teljes kollégiumi ellátást, ami egy tanévben elérheti az évi 330 ezer forintot is.
A hét elején gyengült a líra. A deviza nem profitálhatott a hírből, miszerint Törökország meghívott a Nemzetközi Valutaalaptól egy szakértő csapatot, hogy mentőprogramról tárgyaljanak. Rossz hír viszont, hogy szeptemberben 9,8%-ról 10,3%-ra emelkedett a munkanélküliségi ráta, és a 3. negyedévben csupán 0,5%-kal emelkedett a GDP (előrejelzés. 1,0%, előző: 2,3%). Az USD/TRY csúcsot ért el…
Módosította a vádiratot a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a Zuschlag-ügy mellékszálaként indított bűnügyben: Weiszenberger Lászlót hivatalos személy által, fontosabb ügyben, hivatali helyzettel...
Mi lesz itt, ha a kommunikációs iparba is begyűrűzik a válság? A Kreatív villáminterjúkat készített az iparág néhány szereplőivel. Hétfőn Végvári Imre, az Arcus Interactive Group igazgatója és Peresztegi Zoltán, a Google magyarországi képviselője jósol.
MA délelőtt a X. kerületi Mázsa Téren egy kamion rohant egy buszba, a balesetben többen megsérültek, egyenlőre nincsenek pontos információk arról hányan és milyen súlyosan sérültek meg.
Az amerikai ingatlantulajdonosok 2008-ban összességében több mint 2000 milliárd dollárt vesztenek az ingatlan árak csökkenése következtében - a Zillow.com amerikai ingatlanforgalmazó weboldal hétfői kalkulációja szerint. (ProfitLine.hu)
A Deutsche Bankot követően a Goldman Sachs is kiadott egy 30 dolláros olajár várakozást múlt hét pénteken, úgy tűnik az elemzők az olajár elmúlt időszaki csökkenését követően ezúttal egyre lejjebb...
A Pápai Hús Zrt. állami garancia mellett összességében 5,5 milliárd forint hitelhez jut, a kölcsön felvevője a céget kivásárló konzorcium lesz, a hitel futamideje 15 év, kamata a Bubor fölött 3 százal...
Megjelentek a jövő évi felsőoktatási felvételi tájékoztatók. A továbbtanulni szándékozók összesen több mint 3200 képzési forma közül választhatnak majd - jelentette be a felsőoktatási szakállamtitkár.
Körülbelül heten sérültek meg, amikor kamionnal ütközött egy BKV-autóbusz Kőbányán - értesült a HavariaPress. A baleset hétfőn délelőtt, kevéssel tizenegy óra körül történt a X. kerületi Mázsa téren.
Megkezdődött az újonnan kijelölt bíróval, Pataki Árpáddal a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület feloszlatásáért indított per a Fővárosi Bíróságon. A tárgyaláson sok újdonságra nem derült fény: a tárgyalási szabályok miatt csupán az ügyészség keresetének - az első tárgyalási nap utáni - újbóli ismertetésére, illetve a beavatkozó és beavatkozni kívánó felek kéréseinek meghallgatására…
A földművelésügyi tárca hétfőtől megkezdte a területalapú uniós támogatások kifizetését, ezzel az unióban Magyarország Ausztria után a másodikként indította el e forrás kiutalását a gazdáknak -...
Fehér köpenyben, de egészen más karakterben láthatjuk viszont a mozivásznon Kulka Jánost - Mágenheim doktor már a múlté, új szerepében pedig nem jött zavarba a színművész. A Kaméleon című film...
Váratlanul élesen fogalmazott egy interjúban Ujhelyi István, a szocialista párt alelnöke, aki megpendítette, hogy gondok vannak az MSZP-ben és a következő parlamenti választás előtt felül kell vizsgálni, milyen vezetéssel fusson neki a párt a küzdelemnek.
Az SZDSZ parlamenti frakciója megerősítette korábbi döntését és igennel fog voksolni a költségvetés végszavazásán - mondta Kóka János frakcióvezető a párt hétfői frakcióülését követően. Fodor Gábor pá...
Megjelentek a jövő évi felsőoktatási felvételi tájékoztatók: a továbbtanulni szándékozók összesen több mint 3200 képzési forma közül választhatnak majd - hangzott el a köteteket bemutató hétfői...
Nem állhat fel külön vizsgálóbizottság a gyanús önkormányzati ingatlaneladások kivizsgálására Erzsébetvárosban – a Fidesz előterjesztését hétfőn rendkívüli ülésen utasította el a szocialista Hunvald György vezette képviselő-testület.
A gyanú szerint 35 millió dollárra károsított meg egy dél-afrikai gyémántexportáló céget két izraeli gyémántkereskedő, akit az izraeli hatóságok letartóztattak a közszolgálat rádió jelentése szerint. A két fivér állítólag nem fizette ki a nekik borítékokban átadott gyémántokat, majd amikor a dél-afrikai cég képviselői visszakérték az árut, ők üres borítékokat adtak vissza, illetve olyanokat,…
A Tisztelet Társasága elnökségének közleményéből kiderül, hogy Dr. Vas János volt MDF-es politikus kilép a társaságból, és függetlenként folytatja politikai pályafutását.
Az egészségügyi ellátórendszer szempontjából több fontos intézkedést tartalmaz az egészsgügyi törvénycsomag (melynek zárószavazására hétfőn kerül sor a parlamentben) - fejtette ki Székely Tamás...
A hagyományos fekvőrendőr és a XXI. századi technika találkozásából született két fejlesztőmérnök Jae-yun Kim és Jong-Su Lee környezetbarát, egyben autókímélő ötlete. Az intelligens fekvőrendőr érzékelői segítségével a közeledő jármű tempójának függvényében változtatja meg a magasságát. A megengedett sebességgel közlekedő járművek előtt teljesen kilapul, míg a gyorshajtókat a szokásos huppanással…
Százmillió eurós japán-magyar kockázati tőkealap létrehozásáról írtak alá szándéknyilatkozatot a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. és a japán SBI Holdings Inc. képviselői hétfőn. Erős János, az MFB v...
A Pápai Hús Zrt. állami garancia mellett összességében 5,5 milliárd forint hitelhez jut, a kölcsön felvevője a céget kivásárló konzorcium lesz, a hitel futamideje 15 év, kamata a Bubor fölött 3...
Visszalépett a miniszterelnöki tisztségétől Theodor Stolojean. A Demokrata-Liberális Párt elnökhelyettese a megbízatás visszaadásának konkrét okairól nem nyilatkozott. Traian Basescu elnök öt napja jelölte a demokrata-liberális politikust a kormányfői posztra.
Az erzsébetvárosi önkormányzat rendkívüli ülésének, várhatóan egyetlen napirendi pontja lesz: az önkormányzat elidegenítési gyakorlatának felülvizsgálatáról szóló javaslat, amit a kerület polgármestere Hunvald György terjesztett be. Ennek lényege, hogy a kerület létrehozzon egy , a helyi frakcióvezetőkből álló gréniumot.
Várhatóan tavasszal dől el kutató-nagyhatalom lesz-e Debrecen. Az Európai Neutronkutató Központ (ESS) egy egymilliárdos projekt, amely ötven évre biztosítaná a folyamatos kutatómunkát, felpörgetve más innovatív beruházásokat is. Az ESS segédszemélyzetként 500-700 fő túlnyomórészt helyi munkaerőt foglalkoztatna - írja a Napi Gazdaság.
A Portfolio.hu befektetői fórumának legutóbbi vendége Pál Árpád volt, aki a több mint 200 éves múltra visszatekintő Sal.Oppenheim Bank magyarországi vezetőjeként nemcsak a hazai, de a nemzetközi...
A reggeli műszakváltás után javult a forgalom a vasúti hálózaton, több járat közlekedik és több pályaudvar működik a vasárnapihoz képest - közölte Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke hétfőn. A...
Stabil gazdaságon, virágzó magánszektoron alapuló életképes palesztin állam létrehozását sürgette hétfőn a brit kormányfő. Gordon Brown, aki londoni hivatalában fogadta Szalám Fajjád palesztin...
Pár másodpercre megfagyott a Szombat esti láz stúdiójában a levegő, amikor Bereczki Zoltán kimondta: Katus Attila (35) nyerte a versenyt, legyőzve a végig favoritnak számító Stohl Andrást...