Az amerikai autóipar megmentéséről szóló hír felpezsdítette a a tőzsdéket, köztük a budapestit is. A nap nyertese az OTP volt. Zárás után kiderült, hogy az ománi oljacég vol a MOL-részvények titokzatos vásárlója.
A Világbank 975 millió euró hitelt nyújt Lengyelországnak a munkaerőpiaci és egészségügyi reformok megvalósításához - közölte pénteken a lengyel pénzügyminisztérium. A hitelszerződést a jövő héten k...
Gyanítjuk, nagyjából ilyen bemutatkozásra vágyott Rátgéber László: oroszországi szerepvállalásának első három hónapjától nem nagyon kaphatott volna többet. A magyar tréner által felkészített női sztárcsapat, a Szpartak Moszkva 9-0-ás mutatóval vezeti az orosz bajnokságot, az Euroligában pedig a teljes mezőnyt tekintve is a legjobb, kilenc diadal mellett mindössze egy zakót jegyez.
Az elmúlt napok bíztató fejleményei ellenére sem született megállapodás pénteken a ferihegyi repülőtéren, a konfliktusban álló felek kölcsönösen törvénysértőnek nevezték egymás megállapodás tervezeteit. A szakszervezetek szerint a tárgyalások szombaton délelőtt folytatódhatnak.
Öngyilkos lett egy férfi a Gyorskocsi utcai fogdában. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint pénteken pár perccel négy óra előtt egy őrizetben lévő 32 éves férfi vetett véget az életének: a zárkájában lévő lepedővel az ablakra felakasztotta magát.
Tüntetést tartott az Egyesült Államok londoni nagykövetsége előtt pénteken a Stop the War (Állítsátok meg a háborút) háborúellenes koalíció, tiltakozásul a George Bush amerikai elnök felé cipőt hajító iraki újságíró letartóztatása ellen.
Kritikus véleményt fogalmazott meg a 2009-es amerikai magyar kulturális évad kapcsán az Amerikai Magyar Népszava Szabadság, az Egyesült Államok legnagyobb magyar nyelvű lapja, amely szerint a fesztiválra költött 700 millió forintos magyar kormányzati támogatás ablakon kidobott pénz.
Nem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között péntek délután a sztrájkkövetelésekről és a még elégséges szolgáltatásról.
Az euró pénteken délután fél ötkor 264,60/80 forint volt, míg délelőtti árfolyama 264,60/90 forint, a csütörtöki 266,60/75 forint. Annak ellenére, hogy délelőtti és délutáni árfolyama csaknem megegyez...
Nyilván nem Cristiano Ronaldo érkezése miatt, de a Real az idény végén megválik két holland játékosától. Az AS című lap szerint a királyi gárda elküldené a nyáron megszerzett Rafael van der Vaartot.
Yves Leterme belga miniszterelnök javasolta pénteken a kormány lemondását, miután bírósági megállapítás szerint egyes jelek azt mutatják, hogy kormányzati részről befolyásolni igyekeztek egy fellebbvi...
Az SZDSZ szerint a kormány súlyos hibát követett el azzal, hogy parlamenti felhatalmazás nélkül döntött nyolcvanmilliárd forint szétosztásáról - közölte a liberális párt pénteken az MTI-vel. Hangs...
Jövőre tovább nő a sportköltségvetés, noha a terület idén a pekingi olimpia miatt eleve kiemelt állami támogatásban részesült. Minderről Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter és Sárközy Tamás, a Nemzeti Sporttanács elnöke beszélt a kormányszóvivői tájékoztatón.
A sztrájk után is sokan fogják még szidni a vasúttársaságot! A vasárnap életbe lépett új menetrenddel ugyanis a MÁV drasztikus járatritkításokat hajtott végre. November végén adták át például a felújított Tatabánya-Környe közötti vasútszakaszt, ahol korábban csak óránkért jártak a vonatok. A 420 millió forintos beruházást uniós támogatásból végezte el a MÁV, az új menetrendben viszont az ígéretek…
Két, Szigliget térségében eltűnt horgász felkutatásához kért segítséget a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság délután a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatától (VMSZ). Két férfi napközben egy csónakkal indult horgászni, de nem értek haza, ezért a hozzátartozóik keresni kezdték őket.
Az elmúlt napokénál valamivel élénkebb, jelentősnek azonban nem nevezhető kereskedésben nagyokat hullámzott az árfolyam, de az euróval szemben a tegnapinál erősebben zárta a napot a magyar valuta.A dollár viszont erősödött a nemzetközi piacokon és ez itthon is érződött.
A pénzügyi válság valós és előre jelzett hatásai fokozatosan hatják át a közvéleményt, a társadalom egyre nagyobb része érintettnek érzi magát – derül ki a Forsense legfrissebb felméréséből. Nőtt a jövővel kapcsolatos borúlátás, a válaszokból kiderül, hogy a devizahitellel rendelkezőket érintik meg legintenzívebben a következmények.
A kanadai vezetés azután döntött a segítségről, hogy a washingtoni törvényhozás 13,4 + 4 milliárd dolláros gyorssegélyt hagyott jóvá a General Motors-nak és a Chryslernek
Miután az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki plenáris ülésén megtárgyalta, a kormány megküldte az Európai Bizottságnak a konvergenciaprogram aktualizált változatát. Fegyverszünetet kötöttek, ne...
A pénzügyi válság valós és előre jelzett hatásai fokozatosan hatják át a közvéleményt, a társadalom egyre nagyobb része érintettnek érzi magát – derül ki a Forsense legfrissebb felméréséből. Nőtt a jövővel kapcsolatos borúlátás, a válaszokból kiderül, hogy a devizahitellel rendelkezőket érintik meg legintenzívebben a következmények.
Ivan Gasparovic szlovák államfő nem írta alá a módosított közoktatási törvényt, amely lehetővé tette volna, hogy a kisebbségi tankönyvekben először a kisebbség anyanyelvén, majd zárójelben szlovákul tüntessék fel a földrajzi neveket - jelentette be pénteken Martina Balleková, az elnöki hivatal képviselője.
Yves Leterme belga miniszterelnök javasolta pénteken a kormány lemondását, miután bírósági megállapítás szerint egyes jelek azt mutatják, hogy kormányzati részről befolyásolni igyekeztek egy fellebbviteli bírósági döntést, a pénzügyi válságba került és a francia Paribas bank által kivásárolt Fortis bankkal kapcsolatban.
Pénteken hullámzó, de alapvetően csendes kereskedés után csökkenéssel zártak a nyugat-európai részvénypiacok. Elsősorban a nyersanyagpiaci részvények árfolyama esett a kőolaj és a réz árának csökkené...
Már nemcsak az alsó tagozatosok, de minden 2 és 14 év közötti gyerek hepatitisz elleni oltását elrendelte a tisztiorvosi szolgálat Nyíradonyban. Ehhez 1250 újabb oltóanyag érkezett a héten a városba - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Dr. Lajkó Gabriella kistérségi tisztifőorvos.
A United Auto Workers ellenkezésének hátterében az áll, hogy a mentőcsomagért cserébe Washington strukturális átalakításokat követel a detroiti hármaktól
A Pécs2010 EKF-program előkészítése 2008. december 19-én fontos mérföldkőhöz érkezett. E napon az öt kulcsprojekt közül három esetében támogatási szerződés jött létre. A fontos lépés azt jelenti, hogy...
Nem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között péntek délután a sztrájkkövetelésekről és az elégséges szolgáltatásról sem. Az egyeztetést szomba...
Szakmailag elfogadhatatlan és kivitelezhetetlen, hogy kitiltsák a Szentendrei útról a teherforgalmat - mondta az InfoRádiónak a Parking Kft. ügyvezető igazgatója. Gyarmati Zoltán hozzátette, a teherforgalom jelentős részét maguk a III. kerületi iparterületek generálják.
Három siófoki férfit vett őrizetbe csoportos garázdaság gyanújával a helyi kapitányság pénteken, mert szerdán megvertek két embert a városban. A megvert férfi előtte egy balesetet okozott, és amikor odament a másik autóhoz, az odacsoportosuló 60-80 embertől tucatnyian nekiestek.
Megújították az MSZP fővárosi elnökének és három alelnökének posztját a pénteki budapesti tisztújító küldöttgyűlésen - mondta Burány Sándor, a fővárosi MSZP újraválasztott elnöke az MTI-nek.
Harminc darab, állami tulajdonú kisebbségi társasági részesedés kerül kalapács alá 2009 január 27-én, mintegy 1,747 milliárd forint kikiáltási összértékben - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV...
Az amerikai kormány pénteken elfogadott egy sürgősségi mentőcsomagot 13,4 plusz 4 milliárd dollár értékben az amerikai autógyáraknak. A gyorssegély célja, hogy megmentsék a detroiti hármakat az összeomlástól, ami katasztrofális csapást mérne az egész amerikai gazdaságra.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ), az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ), Közúti Fuvarozók Érdekvédelméért Nonprofit Kft. (KOFE Kft.), a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (KKVSZ), a Magyar Betonszövetség (MB), a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT…
Folytatódik a sztrájk a vasútnál és Ferihegyen is. Egy éven belül ezer buszt állíthat forgalomba a BKV. A gyalogátkelőhelyek biztonságosabbá tételét sürgeti az ombudsman. A nap hírei.