2008. december 19. péntek

dec. 19
0:00
Több munkahely kell (Metropol)
Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke szerkesztőségünkben járt és interjút adott lapunknak. A cikket és a pártelnök által kommentált híreket pénteken közöljük.
dec. 19
4:48
Vasutas sztrájk: több a kára mint a várt haszna (Alternatív Energia)
Továbbra is kiszámíthatatlan a vasúti közlekedés, s akár karácsonyig is folytathatja a VDSZSZ az idei leghosszabb sztrájkot. Hogy legalább a minimális vasúti forgalom kiszámítható legyen, a közlekedési miniszter arra szólította fel a szakszervezetet: mielőbb egyezzen meg a még elégséges szolgáltatásról a MÁV-val. Ennek hiányában akár életbe is léphet a tárca vészforgatókönyve: ez kényszerszünetet…
dec. 19
5:06
Még tíz évig nincs ok pánikra (Alternatív Energia)
Sólyom László szerint fel kell emelni a nyugdíjkorhatárt. Az MSZP, és az SZDSZ egyetért az államfővel, a Fidesz, és az MDF szerint is elkerülhetetlen a lépés, bár feltételekhez kötnék a módosítást. Csak a KDNP képviselője utasította el az idősebbek továbbfoglalkoztatását. A kormány szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer 2020-ig fenntartható.
dec. 19
5:42
Orbáni cikk-cakk politika (Alternatív Energia)
A válságban kialakult konszenzus-igény kielégítése miatt tesz úgy Orbán Viktor, mintha készen állna a kormánnyal való együttműködésre - mondta a lapunknak nyilatkozó politológus annak kapcsán, hogy a Fidesz-elnök szerdán sokadszor is elutasította a kormányfő tárgyalási ajánlatát. Kiszelly Zoltán szerint a választóknak üzengető stratégia egyáltalán nem új, csak a mostani helyzethez lett igazítva.
dec. 19
6:54
Nem lesz közszolgálati sztrájk januárban (Infostart)
Elmarad a közszféra januárra tervezett sztrájkja, miután megegyezett a kormány és az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság. A 180 ezer forintnál kevesebbet kereső közszolgák pótlék formájában teljes egészében megkapják a 13. havi fizetésüket, az ennél nagyobb jövedelemmel rendelkezőket részlegesen kompenzálják.
dec. 19
6:54
"A forint elleni támadást egy hétvége alatt hatástalanítani lehetett" (Alternatív Energia)
Magyarország számára az EU-tagság előnye talán most, a válság idején volt a legkézenfekvőbb: hiszen a forint elleni támadást egy hétvége alatt hatástalanítani lehetett az EU segítségével - emelte ki Göncz Kinga külügyminiszter a pénteki Népszabadságnak adott interjújában.
dec. 19
7:30
Lorin Maazel és a Symphonica Toscanini a Művészetek Palotájában (Infostart)
A világ egyik leghíresebb karmesterének számító Lorin Maazel Beethoven 7., és Brahms 2. szimfóniáját vezényli az olasz Symphonica Toscanini együttes élén, péntek este, a Művészetek Palotájában.
dec. 19
7:30
Hungarikum vagy bóvli: karácsonyi vásárkörkép (Metropol)
A karácsonyi hangulat már-már elengedhetetlen része a télesti forraltboros grasszálás egy fárasztó karácsonyi bevásárlással teli napon. A tarka adventi vásárok keblükre ölelik a kóbor vándorokat: rövid hangulatjelentésünk a három legnépszerűbb budapesti karácsonyi vásár portréját festi meg.
dec. 19
7:30
A VDSZSZ az aranyvasárnapot is tönkreteszi? (Alternatív Energia)
A MÁV sajnálja, hogy a sztrájk miatt folytatott tegnap esti egyeztető tárgyalás sikertelenül végződött, de ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) nem az utasok, hanem a saját érdekét tartja szem előtt - mondta el cége álláspontját ismertetve a MÁV Zrt. sajtófőnöke.
dec. 19
7:32
"Az MSZP felnőtt a válság kezeléséhez" (Alternatív Energia)
A pénzügyminiszter - bár most nem lát okot a változtatásra - nem zárja ki annak lehetőségét, hogy jövőre módosítani kell a 2009-es költségvetést. Veres János az MTI-nek adott nyilatkozatában ezt a világgazdasági válság kiszámíthatatlanságával indokolta. A miniszter úgy vélekedett, hogy az MSZP felnőtt a válság kezeléséből adódó feladatokhoz, a Fidesz viszont bennragadt az "ígérgető" pozícióban.
dec. 19
7:34
Gyorshír! Elmarad a közszféra januárra tervezett sztrájkja! (Alternatív Energia)
Elmarad a közszféra januárra tervezett sztrájkja - jelentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő a Magyar Rádió Krónika című műsorában péntek reggel.
dec. 19
7:36
Gyurcsány: elmarad a közszféra januárra tervezett sztrájkja (Alternatív Energia)
Elmarad a közszféra januárra tervezett sztrájkja - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MR1 Krónika című műsorában péntek reggel. Hangsúlyozta: a szakszervezetek és a kormány hajnalig négyig tárgyaltak, amikor Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára sms-ben tájékoztatta őt a megállapodásról, ezért nincs minden információ birtokában.
dec. 19
7:48
Néhány vonat elindult a Dél-Dunántúlon (Alternatív Energia)
Néhány vonat elindult a pécsi állomásról péntek reggel, de ezt leszámítva gyakorlatilag továbbra sincs vasúti közlekedés a Dél-Dunántúlon - közölte Melisek János, a VDSZSZ területi ügyvivője.
dec. 19
7:50
Továbbra is állnak a vonatok Szombathelyen (Alternatív Energia)
Továbbra is állnak a szerelvények a szombathelyi vasútállomáson, nem indulnak és nem érkeznek vonatok - mondta pénteken reggel Fábián Kálmán, a VDSZSZ területi vezetője. Hozzátette: valószínűleg a reggeli műszakváltás után sem változik majd sokat a helyzet, hiszen a MÁV és a VDSZSZ álláspontja nem közeledett egymáshoz az eddigi tárgyalásokon.
dec. 19
7:52
Közalkalmazotti megállapodás - 180 ezer forintos fizetésig pótolják a 13. havi fizetést (Alternatív Energia)
Nem tartanak általános sztrájkot január 12-én a közszférában dolgozók, mert megállapodott a kormány a szakszervezetekkel. Varga László, az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság elnöke a köztelevízió Nap-kelte című műsorában pénteken elmondta: a megállapodás alapján a munkabeszüntetésre készülő szakszervezetek döntő többsége vállalta, hogy eláll a január 12-re meghirdetett sztrájktól. Ez azt…
dec. 19
8:06
Zavartalan a közlekedés Ferihegyen pénteken regge (Alternatív Energia)
Zavartalan a közlekedés Ferihegyen pénteken reggel - tudatta Szollár Domokos, a Ferihegyet működtető Budapest Airport (BA) Zrt. szóvivője. A szóvivő beszámolt arról, hogy a 2B terminálon mind a négy utasbiztonsági kapu működik, jelentős sorok nincsenek. Ugyancsak zavartalanul működik az átszállókapu is, így az átszállóforgalom is zökkenőmentesen halad.
dec. 19
8:08
Zalában továbbra is bizonytalan a vasúti közlekedés (Alternatív Energia)
A két nagyobb Zala megyei vasúti csomópontban pénteken reggel is bizonytalan, hogy indulnak és érkeznek-e vonatok - tapasztalta az MTI tudósítója.
dec. 19
8:24
Veres: Az MSZP felnőtt, a Fidesz bennragadt (Infostart)
A pénzügyminiszter nem zárja ki annak lehetőségét, hogy jövőre módosítani kell a 2009-es költségvetést. Veres János úgy vélekedett: az MSZP felnőtt a válság kezeléséből adódó feladatokhoz, a Fidesz viszont bennragadt az ígérgető pozícióban.
dec. 19
8:26
Erőteljes zsugorodás előtt az MSZP (Infostart)
Harmadára-felére zsugorodhat az MSZP európai parlamenti delegációja. Kilenc szocialista EP-képviselő újrázna, négy pedig friss erőként menne Brüsszelbe a 2009-es uniós választások után - írja az Index. Lapszemle.
dec. 19
8:42
Orbánnak sikerült meglepnie Gyurcsányt (Infostart)
A miniszterelnököt meglepte, hogy Orbán Viktor elutasította kettejük találkozóját.
dec. 19
8:42
Szegeden nem járnak a vonatok (Alternatív Energia)
A szegedi Nagyállomás pénteken sem fogad és nem indít vonatot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által vasárnap meghirdetett sztrájk miatt.
dec. 19
9:00
Lendvai önkritikus: "Belöktük az ajtót köszönés nélkül" (Infostart)
A reformok tempóján alakult ki vita az MSZP és az SZDSZ között, ez vezetett a koalíciós szakításhoz is - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakcióvezetője. Lendvai Ildikó szerint elképzelhető, hogy a jelenlegi válságkörnyezet ismét megnyitja az együttműködés kapuit. A szocialista politikus elismerte: túl nagy volt az optimizmus, hogy a reformok…
dec. 19
9:00
Gyurcsányt meglepte Orbán (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferencet meglepte, hogy Orbán Viktor elutasította kettejük találkozóját. A miniszterelnök erről az MR1Kossuth Krónikájában beszélt péntek reggel. A kormányfő azért lepődött meg az elutasításon, mert mint mondta, a Fidesz elnökének az elmúlt hetekben több olyan nyilatkozata is volt, amely arra utalt: hallja az emberek igényét, hogy beszélni, tárgyalni kell, mint minden más normális…
dec. 19
9:02
Gaskó karácsonykor teljes üzemet tervez (Alternatív Energia)
Változatlan lendülettel folytatódik az országos vasúti sztrájk pénteken, a hétvégi kilátások egyelőre bizonytalanok - tájékoztatta Oroszi Rudolf, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) munkatársa pénteken reggel.
dec. 19
9:54
Nemcsak pénzről szól a sztrájkveszélyt elhárító egyezség (Alternatív Energia)
Maratoni vita után, ma hajnali négykor aláírták a megállapodást a 13. havi bér kompenzációjáról, így elmarad a január 12-re meghirdetett általános közszolgálati sztrájk. A hírt Gyurcsány Ferenc kormányfő személyesen közölte a közszolgálati rádió reggeli műsorában.
dec. 19
10:30
"A most született egyezség fegyverszünet" (Alternatív Energia)
Péntek hajnalban egyezség született az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság és kormány között a közszféra 13. havi illetményének kompenzálásáról, amelynek eredményeképpen a január 12-re meghirdetett sztrájkot a szakszervezetek nem tartják meg - jelentette be napirend előtt Simon Gábor, a kormányzati oldal szóvivője, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) államtitkára pénteken az Országos…
dec. 19
10:48
Ferihegyen már „láthatatlan” a munkabeszüntetés (Metropol)
Zavartalan a közlekedés Ferihegyen pénteken reggel, tájékoztatta az MTI-t Szollár Domokos, a Ferihegyet működtető Budapest Airport Zrt. szóvivője.
dec. 19
11:06
Nagyratörő BKV-terv: ezer új busz 2009-ben (Infostart)
Egy éven belül ezer új buszt állíthat forgalomba a BKV, ha sikerül megteremteni az ehhez szükséges feltételeket - mondta el a közlekedési vállalat vezérigazgatója.
dec. 19
11:06
Látványos sikerek és egy elhúzódó viszály (Metropol)
A magyar diplomácia idei sikereiről és kudarcairól, uniós és szomszédsági politikáról, a jövő évi feladatokról kérdeztük Göncz Kinga külügyminisztert.
dec. 19
12:00
A többség nem támogatja a VDSZSZ sztrájkját (Alternatív Energia)
A Szonda Ipsos szerdán végzett telefonos közvélemény-kutatásából az derül ki, hogy a magyar lakosság mindössze 36 százaléka ért egyet a VDSZSZ munkabeszüntetésével - olvasható a Népszabadság online kiadásában.
dec. 19
12:02
A Fidesz "sajnálja a pénzt a fiatalok szakmunkás-ösztöndíjára" (Alternatív Energia)
Az MSZP képviselői önálló indítványként a lehető leghamarabb újra benyújtja a szakmunkás-ösztöndíj bevezetéséről szóló törvénymódosító javaslatot - mondta pénteken Budapesten Filló Pál. Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista alelnöke sajtótájékoztatóján reményét fejezte ki, hogy így az ösztöndíjat az eredetileg tervezett időpontban, jövő ősszel legalább a…
dec. 19
12:04
Nem indulhat az MDF-es jelölt a IX. kerületben (Alternatív Energia)
Nem indulhat az MDF-es Dézsi Mihály a ferencvárosi időközi országgyűlési választáson, mert nem sikerült összegyűjtenie a szükséges 750 érvényes ajánlószelvényt - erről a helyi egyéni választókerületi választási bizottság döntött.
dec. 19
12:06
Amit kitűztek, elérték a béralkuban (Alternatív Energia)
Kinek mennyire előnyös a tegnap délutántól ma hajnalig tartó egyezkedés után aláírt megállapodás a jövőre elmaradó 13. havi bér kompenzációjáról, amelynek eredményeként elmarad a január 12-re meghirdetett általános közszolgálati sztrájk?
dec. 19
12:18
A görögök is a sztrájktörés ellen vannak (Alternatív Energia)
A Görög Közszolgálati Szakszervezet ma közleményben biztosította szolidaritásáról a ferhigyi sztrájkolókat, valamint felszólította a görög dolgozókant hogy fejezzék be munkájukat a magyar repülőtéren
dec. 19
12:36
Demszky az ideinél is nehezebb évet ígér (Infostart)
A főpolgármester szerint nehéz, de eredményes évet zárt a főváros. Demszky Gábor kifejtette: idén a fővárosi önkormányzat 561 milliárd forinttal gazdálkodhatott, a tavalyinál több lett a helyi iparűzési adóbevétel, ugyanakkor kevesebb támogatást kapott az államtól.
dec. 19
12:36
Folyamatos a forgalom Ferihegyen (Alternatív Energia)
A pénteki csúcs és a folytatódó sztrájk ellenére folyamatos a forgalom a ferihegyi repülőtéren, egyelőre bizonytalan, hogy a felek mikor folytatják az egyeztetést.
dec. 19
12:38
Elhunyt Szilvasán Pál (Alternatív Energia)
Elhunyt Szilvasán Pál, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségének (ÁFEOSZ) nyugalmazott elnöke
dec. 19
13:12
Félórás várakozás Ferihegyen (Infostart)
Folyamatos a forgalom a ferihegyi repülőtéren, a 2B terminálon valamennyi utasbiztonsági kapu folyamatosan működik - közölte a Budapest Airport szóvivője.
dec. 19
14:06
Házaspár kapta a Polgári Magyarországért Díjat (Infostart)
A magyar társadalommal foglalkozó kutatásaikért Kopp Mária orvos-pszichológus és férje, Skrabski Árpád informatikus-szociológus kapta idén a Polgári Magyarországért Díjat.
dec. 19
14:08
Továbbra sincs megállapodás - karácsonykor is sztrájkolhatnak a vasutasok (Infostart)
Nem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között péntek délután a sztrájkkövetelésekről és a még elégséges szolgáltatásról. Az egyeztetést szombaton 17 órakor folytatják. Az érdekképviselet elnöke elképzelhetőnek nevezte, hogy a munkabeszüntetést karácsonykor sem hagyják abba.
dec. 19
14:24
Gaskó begurult! (Alternatív Energia)
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) határozatlan ideig folytatja a vasárnap óta tartó országos vasúti sztrájkot, a munkabeszüntetés a karácsonyi időszakra is kiterjedhet - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
dec. 19
14:26
A PDSZ fenntartja a sztrájkfelhívását (Alternatív Energia)
Fenntartja sztrájkfelhívását és követeléseit a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) - közölte Kerpen Gábor pénteken Budapesten. A sztrájkfelhívást azért tartják fenn, mert elégtelennek tartották a kormány ajánlatát a közszféra kompenzációjáról. Az ajánlat nem érte el a követeléseiknek még a harmadát sem - mondta sajtótájékoztatón.
dec. 19
14:42
A PDSZ fenntartja a sztrájkfelhívást (Infostart)
Fenntartja sztrájkfelhívását és követeléseit a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) - közölte Kerpen Gábor, az érdekképviselet elnöke.
dec. 19
14:42
Political Capital: az egész évet Gyurcsány manőverei jellemezték (Alternatív Energia)
Idén az összes pártnak stratégiát kellett váltania az év elejéhez képest - írta a Political Capital Institute 2008-as évjelentésében. Az értékelésban úgy fogalmaznak, hogy az egész évet "stratégiai recsegés-ropogás", illetve Gyurcsány Ferenc miniszterelnök politikai manőverei jellemezték.
dec. 19
15:18
A kormány megzsarolta a közalkalmazottakat? (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a kormány megzsarolta a közalkalmazottakat, így sikerült elérnie, hogy az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság visszavonta a januárra tervezett sztrájkot - mondta Kontur Pál, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteken Budapesten.
dec. 19
15:36
Kisegíti az autógyárakat az amerikai kormány (Infostart)
George Bush amerikai elnök pénteken bejelentette: kormánya kisegíti a csődközeli állapotba jutott detroiti autógyártókat.
dec. 19
15:54
Újabb környezetvédelmi nagyberuházások készülnek (Infostart)
Jövőre kezdik a Mecsek-Dráva hulladékkezelő rendszer kiépítését és Székesfehérvár és térsége szennyvízcsatorna-hálózatának bővítését - mondta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
dec. 19
15:55
Felháborító! Karácsonyra is kiterjedhet a sztrájk (Alternatív Energia)
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) határozatlan ideig folytatja a vasárnap óta tartó országos vasúti sztrájkot, a munkabeszüntetés a karácsonyi időszakra is kiterjedhet - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
dec. 19
15:57
Gyenesei átalakítja az önkormányzati rendszert (Alternatív Energia)
Nekilátna az önkormányzati rendszer átalakításának Gyenesei István szakminiszter, az erről szóló javaslatot rövidesen leteszi a kormányfő asztalára. A miniszter a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón elmondta azt is, hogy a közszolgálatban dolgozók bérmegállapodása 55 milliárd forintos többletet hoz az önkormányzati szférának.
dec. 19
16:12
Dohányzási tilalom a VI. kerületi játszótereken (Alternatív Energia)
Tilos a dohányzás a terézvárosi játszótereken és azok ötméteres körzetében 2009. február 1-jétől - ismertette Markocsány Zoltán (SZDSZ), az önkormányzat képviselője pénteken a VI. kerület képviselő-testület által elfogadott határozatot.

Keresés