2008. december 13. szombat

dec. 13
5:15
Tárgyalóasztalhoz ültek Ferihegyen (Alternatív Energia)
Részmegállapodás született Ferihegyen; a szakszervezetek biztosítják a 2A és 2B terminál működését és folytatják az egyeztetést a munkáltatóval - közölte Szollár Domokos, a Budapest Airport Zrt. (BA) szóvivője pénteken este. Az egyik sztrájkoló szakszervezet szinte azonnal cáfolta a hírt. "Nem született semmilyen megállapodás a pénteki 5 órán át tartó, időhúzó tárgyaláson a BA vezérigazgatójával"…
dec. 13
6:09
"A magyar sors küldöttje" (Alternatív Energia)
Nem kell évtizedeket várnunk, hogy kimondhassuk: olyan államférfi kortársai lehettünk, akinek példamutató felelősségtudata, elkötelezett demokratizmusa és hiteles konzervativizmusa nyilvánvaló – írta Gyurcsány Ferenc Antall József halálának 15. évfordulóján. A miniszterelnök kiemelte: Antall politikai öröksége méltó például szolgálhat mindenkinek, aki a felelősség mércéjét keresi. Szerinte most,…
dec. 13
6:11
Félnapos sztrájkra készülnek a BKV buszos szakszervezetei csütörtökön (Alternatív Energia)
Sztrájkra készül a közeli napokban, hetekben több szakszervezet is. Elsőként, hétfőn 24 óráig, elkezdődik a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által szervezett vasutassztrájk. December 18-án, csütörtökön félnapos munkabeszüntetést tart a BKV-nál működő több - elsősorban buszos - szakszervezet, ha legkésőbb hétfőn nem sikerül megegyezni követeléseikről. Nem vesznek részt ugyanakkor a tervezett…
dec. 13
6:27
Megszületett az országos ajánlás, 3–5 százalékkal nőnek a keresetek (Alternatív Energia)
Hosszas vita után született meg az országos bérmegállapodás az Országos Érdekegyeztető Tanácson. A minimálbér január elsejétől 71 500 forint, az országos bérajánlás pedig 3–5 százalék lesz. Bár a munkáltatók sokáig kitartottak a bérbefagyasztás mellett, információink szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök többszöri egyeztetése is hozzájárult ahhoz, hogy elmozdultak a 0 százalékos ajánlatról.
dec. 13
6:29
Kinek az érdeke, hogy késik a dossziétörvény? (Alternatív Energia)
Várhatóan csak jövő év elejére születik meg az a törvényjavaslat, amelyet az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium készít a Kenedi János vezette történészekből, levéltárosokból álló bizottság jelentése alapján – értesült lapunk. Az eredeti tervek szerint a rendszerváltás előtti titkosszolgálati iratok nyilvánosságáról szóló javaslatot december közepére kellett volna elkészíteni – s hétfőn a…
dec. 13
6:45
Megmondjuk, mi az, ami nem helyes (Alternatív Energia)
A médiahatóságot sóhivatalként emlegetik, az elnök szerint viszont ma Magyarországon a gyűlöletbeszéd elleni fellépés leghatékonyabb intézménye éppen az Országos Rádió és Televízió Testület. Majtényi László nem annyira a büntetést, mint a köztársaság rosszallásának kimondását tartja fontosnak. Szerinte mindenképpen szükség van egy új médiatörvényre, de a legutóbbi próbálkozásnál a politikai…
dec. 13
7:39
Ferihegyi sztrájk - Délután egy óráig szünetel a jegyellenőrzés (Alternatív Energia)
Délután egy óráig szünetel a jegyellenőrzés és az utasfelvétel a ferihegyi repülőtéren - jelentette be a repülőtér hangosbemondója szombat reggel hét órakor.
dec. 13
7:41
Ujhelyi: sok minden nincs rendben az MSZP-ben (Alternatív Energia)
Sok minden nincs rendben az MSZP háza táján, így nem futhat neki a párt a 2010-es választásoknak - mondta Ujhelyi István, a szocialista párt alelnöke a Népszabadságnak adott interjújában.
dec. 13
7:57
Gyurcsány értékel (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke tájékoztatójával zárja az évet ma a szocialista párt választmánya.
dec. 13
7:59
Évadzáró ülést tart a Fidesz országos választmánya (Alternatív Energia)
Kibővített, évadzáró ülést tart ma a Fidesz országos választmánya a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerülete székházában.
dec. 13
8:01
Kóka beszámol (Alternatív Energia)
Ülést tart ma az SZDSZ országos tanácsa (ot).Az ülés témái között szerepelnek a pártot érintő aktuális politikai kérdések, valamint a liberálisok által kezdeményezett, az állambiztonsági iratok megismerhetőségéről szóló országgyűlési határozati javaslat.
dec. 13
8:33
Demszky aggódik az SZDSZ-ért (Alternatív Energia)
Fodor Gábort és Kóka Jánost is visszalépésre kérte a liberális párt frakcióvezetői tisztségéért folytatott küzdelemben Demszky Gábor, a főpolgármester szerint a csatározás miatt már az SZDSZ léte is kockán forog - írta a szombati Népszabadság. A Magyar Nemzet úgy értesült: megvan a kompromisszumos jelölt.
dec. 13
9:45
A Malév törölte egyik délelőtti járatát (Alternatív Energia)
A Malév törölte délelőtti, 662-es amszterdami járatát, amely 9.25 órakor szállt volna fel, de biztosan elindítja a 104-es moszkvai, az 580-as madridi és a 664-es amszterdami gépét - közölte a légitársaság.
dec. 13
10:21
Gyurcsány: Európa hatalmas lehetőség előtt áll (Alternatív Energia)
Tovább kell vinni az Európai Unió bővítésének folyamatát - mondta a miniszterelnök a Táncsics Alapítvány konferenciáján Budapesten szombaton. Hozzátette: tisztességes forgatókönyvet kell adni az unióba belépni kívánó nyugat-balkáni országok számára.
dec. 13
10:39
Újabb járatait törölte a Malév (Infostart)
A pénteken bejelentett hat járaton kívül további hét törléséről döntött a Malév a Ferihegyi repülőtéren szerda reggel óta tartó sztrájk miatt. Az utasbiztonsági ellenőrzés némileg felgyorsult.
dec. 13
10:39
Ferihegyi sztrájk - Ismét elindult az utasfelvétel (Alternatív Energia)
Reggel kilenc óra után ismét elindult az utasfelvétel és a jegykezelés a Ferihegyen, miután két utasbiztonsági kapuban is megindult az ellenőrzés: a helyzet óráról órára változik a reptéren, a kora reggelihez képest 10 órára kissé javult - mondta el Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője.
dec. 13
10:57
Egyedül maradnak sztrájkjukkal a BKV buszsofőrei (Infostart)
A metró, HÉV, villamos és trolibusz szakszervezetek nem vesznek részt a december 18-i félnapos munkabeszüntetésben, amelyet az autóbusz ágazatban működő érdekképviseletek hirdettek meg - közölte a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége.
dec. 13
11:15
Gyurcsány: Új lehetőséget jelent a mostani helyzet (Infostart)
Tovább kell vinni az Európai Unió bővítésének folyamatát - mondta a miniszterelnök a Táncsics Alapítvány budapesti konferenciáján. Hozzátette: véget érhet Európában a konzervatív és liberális dominancia.
dec. 13
11:33
A trükköző APEH csökkentheti a költségvetés hiányát (Infostart)
A könyvelők közül többen arra gyanakodnak, hogy az APEH adminisztratív eszközöket vet be azért, hogy csak jövőre kelljen kifizetnie az általános forgalmi adó idén járó visszatérítésének egy részét - írja a Magyar Nemzet. Lapszemle.
dec. 13
11:33
Ferihegyi sztrájk - Ismét zsúfoltság a 2B terminálban (Alternatív Energia)
Jelentősen lelassult 10 órára az utasbiztonsági ellenőrzés a ferihegyi repülőtér 2B termináljában, így már ismét jelentős zsúfoltság alakult ki.
dec. 13
11:51
A villamos- és trolibuszágazatok szakszervezetei sem sztrájkolnak csütörtökön (Alternatív Energia)
A metró és a HÉV dolgozóin kívül nem sztrájkolnak a villamos- és trolibuszágazatok szakszervezetei sem jövő csütörtökön. A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) szombaton közölte, hogy a metró-, a HÉV-, a villamos- és a trolibusz-szakszervezetek nem vesznek részt a félnapos munkabeszüntetésben.
dec. 13
11:53
"A kormány mintegy 150 milliárd forintot von el jövőre az önkormányzatoktól" (Alternatív Energia)
A kormány mintegy 150 milliárd forintot von el jövőre az önkormányzatoktól, és azokról nem realizálható bevételekkel kívánja elterelni a figyelmet - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szombaton Budapesten a délelőtt megkezdődött kibővített évadzáró választmányi ülés első felszólalójaként.
dec. 13
11:55
Simon: jól csináltuk (Alternatív Energia)
Az MSZP választmánya nehéz ügyeket oldott meg 2008-ban - mondta szombaton Simon Gábor, a testület elnöke, aki szerint a választmánynak biztosítania kellett a hátteret is a kisebbségi kormányzáshoz.
dec. 13
12:45
Veress: van jövője a magyarországi dohányiparnak (Alternatív Energia)
Van jövője a magyarországi dohányiparnak, az évszázados hagyományra visszatekintő tevékenységből pedig komoly adóbevétele származik a mindenkori pénzügyminisztériumnak - mondta Veres János, a szaktárca vezetője szombaton a sátoraljaújhelyi Continental Dohányipari Zrt. beruházásának átadásán.
dec. 13
12:47
"Munkahelyek százait sodorják veszélybe a szakszervezetek" (Alternatív Energia)
A Budapest Airport szerint a szakszervezetek célja nem a megállapodás, nem a dolgozók érdekeinek érvényesítése, hanem a repülőtér életének teljes megbénítása, bármi áron, törvénytelen eszközöktől sem visszariadva, s ez súlyos károkat okoz nemcsak a BA-nak, de az egész országnak - áll a repülőtér-üzemeltető lapunkhoz eljuttatott szombati közleményében. A munkaadó állítását azzal indokolja, hogy a…
dec. 13
12:49
Varga: a Fidesz hétfőn elfogadja a bankmentő csomagot (Alternatív Energia)
A Fidesz a hétfői parlamenti szavazáson támogatni fogja az úgynevezett bankmentő csomagot; egy felelős ellenzéki párt számára most az első és legfontosabb dolog a tűzoltás, azért hogy a válság ne terjedjen szét a gazdaságban - mondta Varga Mihály a Fidesz évadzáró választmányi ülésén, szombaton Budapesten.
dec. 13
12:51
Itt a MALÉV legfrissebb "menetrendje" (Alternatív Energia)
További hét szombati, napközbeni járatát törölte a Malév, miután a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vezetése arról tájékoztatta a légitársaságot, hogy a jegykezelő pultokat csak időszakosan, a terminálok utasbiztonsági ellenőrző pontjainak áteresztő képességéhez mérten nyitják meg - közölte a légitársaság.
dec. 13
13:03
Fideszes igen a bankmentő csomagra (Infostart)
Megszavazza a Fidesz hétfőn az úgynevezett bankmentő csomagot - jelentette be az ellenzéki párt alelnöke beszélt az országos választmány évadzáró budapesti ülésén.
dec. 13
13:03
Orbán a szocialista politika összeomlását vízionálja (Alternatív Energia)
A 2009-es év a kiégett szocialista politika összeomlását fogja hozni - jelentette ki Orbán Viktor szombaton Budapesten a Fidesz kibővített évadzáró választmányi ülésén.
dec. 13
13:05
Orbán: A mi időnk következik (Infostart)
A 2009-es év a kiégett szocialista politika összeomlását fogja hozni - jelentette ki Orbán Viktor a Fidesz kibővített évadzáró választmányi ülésén Budapesten.
dec. 13
14:15
Éjféltől ismét sztrájkolnak a vasutasok (Infostart)
Éjféltől határozatlan ideig folytatódik a vasutassztrájk - jelentette be Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke.
dec. 13
14:33
Változásokat sürgetett Gyurcsány (Infostart)
Változásra és összefogásra van szükség a jövő évben Magyarországon - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke a párt választmányának fővárosi ülése után tartott sajtótájékoztatón.
dec. 13
14:51
Fodor: A végsőkig hajlandó vagyok elmenni (Infostart)
Az SZDSZ elnöke hajlandó kompromisszumot kötni a párton belüli megosztottság megszüntetése érdekében. Fodor Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: az SZDSZ-nek egységes, szerethető pártnak kell lennie.
dec. 13
15:09
Almássyt alelnökké választották az Ifjúsági Demokrata Fórumban (Infostart)
A pártvezetése politikai és morális válságba sodorta a Magyar Demokrata Fórumot - jelentette ki Lasztovicza Gábor, az Ifjúsági Demokrata Fórum elnöke a szervezet XXIII. országos gyűlése után.
dec. 13
15:27
Elszakadt a cérna a légitársaságoknál a ferihegyi sztrájk miatt (Infostart)
Mielőbbi megállapodást sürgettek a Ferihegyen működő nemzetközi légitársaságok a Budapest Airport és a sztrájkoló szakszervezetek között.
dec. 13
16:03
Vasárnap éjféltől folytatódik a vasutassztrájk (Alternatív Energia)
Vasárnap éjféltől határozatlan ideig folytatódik a vasutassztrájk - jelentette be Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke szombaton Budapesten.
dec. 13
16:05
Ferihegyi sztrájk - Megállapodást sürgetnek a légitársaságok (Alternatív Energia)
A Budapesten működő nemzetközi légitársaságok minél hamarabbi tárgyalásos megállapodást sürgetnek a Budapest Airport vezetői és a munkabeszüntetést végző két szakszervezet képviselői között.
dec. 13
16:07
Gyurcsány: változásra és összefogásra van szükség (Alternatív Energia)
Változásra és összefogásra van szükség a jövő évben Magyarországon - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke szombaton Budapesten a párt választmányának ülése után tartott sajtótájékoztatón.
dec. 13
16:09
Szent-Iványi: konfrontatív elemek nélküli vita az országos tanácsban (Alternatív Energia)
Az SZDSZ országos tanácsa (ot) konstruktív légkörben, konfrontatív elemek nélkül folytatott politikai vitát - mondta a testület szombati, fővárosi ülését követő sajtótájékoztatóján Szent-Iványi István, a testület elnöke. Hozzátette, hogy a sajtóban és az SZDSZ-ben tapasztalható várakozások nem erre utaltak.
dec. 13
16:11
Pest megyében nem lesz sztrájk (Alternatív Energia)
Vasárnap éjféltől határozatlan ideig folytatódik a vasutassztrájk - jelentette be Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke szombaton Budapesten.
dec. 13
16:21
Tovább zuhanhat az üzemanyagok ára (Infostart)
Noha az olaj drágult ezen a héten, forintban számolva a finomított olajtermékek árai ismét viszonylag nagymértékben estek. Bár egyre nehezebb az előrejelzés, a Portfolio elemzői szerint a Mol valószínűleg újra csökkentheti szerdától az üzemanyagok árait.
dec. 13
16:21
"Válságban az MDF" (Alternatív Energia)
Az MDF vezetése politikai és morális válságba sodorta a Magyar Demokrata Fórumot - közölte Lasztovicza Gábor, az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) elnöke a szervezet XXIII. országos gyűlése után szombaton.
dec. 13
16:39
VDSZSZ: az elégséges szolgáltatás mértékéről sem sikerült egyezségre jutni (Alternatív Energia)
Vasárnap 00.00 órától határozatlan ideig folytatódik a vasutassztrájk - jelentette be Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke szombaton Budapesten. A szakszervezeti vezető elmondta, hogy a februárban megkezdett és már többször felfüggesztett sztrájk egyelőre az ország Dunától keletre fekvő területeit érinti, kivétel ez alól a főváros és Pest megye. Pest megyében…
dec. 13
16:41
A szakszervezetek szerint a munkáltató nem hajlandó tárgyalni (Alternatív Energia)
A ferihegyi repülőtér munkabeszüntetést folytató két szakszervezete maradéktalanul eleget tesz a sztrájktörvényben foglalt egyeztetetési kötelezettségének, és határozottan visszautasítja a Budapest Airport (BA) vezetőinek korábban megfogalmazott ellentétes tartalmú vádjait - jelentették ki a szakszervezetek vezetői szombaton délután.
dec. 13
16:43
Átmenetileg megszűnt a sor Ferihegyen (Alternatív Energia)
Az elmúlt napokban megszokotthoz képest rendkívül kevés indulásra várakozó utast lehet látni a ferihegyi repülőtér 2B termináljában szombaton négykor, a jelenség feltételezhetően átmeneti.
dec. 13
16:45
"Orbán továbbra is az acsarkodás pártján áll" (Alternatív Energia)
A 2009-es év a kiégett szocialista politika összeomlását fogja hozni - jelentette ki Orbán Viktor szombaton, Budapesten a Fidesz kibővített évadzáró választmányi ülésén. Az MSZP szóvivője szerint a nemzetközi pénzügyi válság kezelése összefogást kíván a felelős politikai erők között, Orbán Viktor azonban továbbra is az acsarkodás pártján áll.
dec. 13
18:09
A MÁV Csoport nem enged (Alternatív Energia)
Továbbra sem áll módjában teljesíteni a MÁV Zrt.-nek a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) követeléseit. A MÁV Cargo Zrt. eladásából befolyt összeget a tulajdonosi döntés, illetve jóváhagyás után a magyar vasút fejlesztésére, a szolgáltatások minőségi javítására, tőkepótlásra és a kedvezőtlen hitelek törlesztésére fordítja a MÁV - közölte Kavalecz Imre, a vasúttársaság sajtófőnöke.…
dec. 13
18:45
A hétfőtől várja a megoldást az SZDSZ (Infostart)
Nem tárgyalt érdemben az SZDSZ országos tanácsa a párt frakcióvezető-választásával kapcsolatos kérdésekről - mondta a szombati ülés után a testület elnöke.
dec. 13
19:21
Új vasúti menetrend a GYSEV vonalain (Metropol)
Vasárnaptól új vasúti menetrend lép életbe a GYSEV Sopron-Győr, Sopron-Szombathely és a Szombathely-Körmend-Szentgotthárd vasútvonalain.
dec. 13
19:39
A MÁV-START bérleteket elfogadják a Volán-társaságok (Alternatív Energia)
A vasutassztrájkkal érintett területek Volán-táraságai elfogadják a MÁV-START Zrt. által kiadott, a sztrájk ideje alatt érvényes vasúti bérleteket - közölte a társaság szombaton. A Volán-társaságok járatai a vasúti bérlettel megegyező viszonylatban vehetők igénybe. A MÁV-START Zrt. ezzel az intézkedéssel is igyekszik csökkenteni a sztrájk okozta utazási kényelmetlenségeket.

Keresés