2008. december 2. kedd

dec. 2
5:18
Ismét népszerű módosító javaslatokkal próbálkozott a Fidesz (Alternatív Energia)
Elfogadta este az Országgyűlés az adó- és járuléktörvények, valamint a jövő évi költségvetést megalapozó jogszabályok módosítását. Mindkét javaslatnál volt érdekesség: az adótörvényeknél két fideszes és egy KDNP-s igen szavazat is volt, míg a másik előterjesztésnél Fodor Gábor és Hankó Faragó Miklós ment szembe az SZDSZ-frakció többségével. A Fidesz népszerű javaslatokkal próbálkozott: a haláladó…
dec. 2
5:36
Idén csaknem 19 ezer munkavállalót bocsátottak el állásából (Alternatív Energia)
Az alacsony munkabérek, és az alacsonyabb technológiai színvonal lehet Magyarország értéke. Olyan gyártásokat kell idehozni, amelyeknek nagy az élőmunka-igénye. Mivel a munka nélkül maradók jó része a betanított munkások közül kerül ki, ez lehet a kitörés. Lépni pedig kell, hiszen a cégek fele létszámcsökkentést tervez, az elmúlt héten egyetlen nap alatt 3000 dolgozó elbocsátását jelentették be. A…
dec. 2
5:38
Jönnek a Magyar Gárda Estek! (Alternatív Energia)
Beszélgetés- és előadássorozatot szervez a Magyar Gárda Mozgalom, amelynek első előadása szerdán lesz, a Nemzeti Kávéházban. A Magyar Gárda Estek hívószava a "Nemzeti radikalizmust!", s ezen alkalommal ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész tartja majd meg előadását. Hegedűs fellépése nem túlzottan meglepő, többször is feltűnt már a gárda oldalán, legutóbb a mozgalom októberi avatása előtt…
dec. 2
5:40
Horváth Aladár rasszizmusról, merényletekről, káoszról, a romák kilakoltatásáról (Alternatív Energia)
Az olaszliszkai lincselés óta folyamatos az uszítás a hazai cigányokkal szemben - állítja Horváth Aladár. A Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke szerint a mértékadó média interpretációja, cigányképe összemosódott a bulvárral, időnként a szélsőjobboldali média romaképével. A válság következménye a bűnöző csoportok közötti pozícióharc, és a viszonyok, eszközök eldurvulása lehet.
dec. 2
6:30
"Ne kapjon segélyt az a szülő, akinek gyermeke nem jár rendszeresen iskolába" (Alternatív Energia)
Az iskolalátogatáshoz kötött szociális segélyezésről alakult ki vita hétfőn az Országgyűlésben az egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitájában.
dec. 2
6:32
"A fideszes javaslat visszafejlesztené a képzési bizottságok jogait" (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés lefolytatta a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvényjavaslat részletes vitáját hétfőn késő este a parlamentben.
dec. 2
6:48
Csökkentik a társadalombiztosítási támogatásból kizárható gyógyszerek körét? (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés lefolytatta az egyes egészségügyi tárgyú törvényekkel kapcsolatos módosító javaslatok részletes vitáját, keddre virradó éjszaka.
dec. 2
7:06
"A változtatásokat az élet kényszerítette ki" (Alternatív Energia)
Képviselői felszólalások nélkül zárult le mindkét agráriumhoz kapcsolódó törvényjavaslat részletes vitája keddre virradó éjszaka az Országgyűlésben.
dec. 2
7:24
Megmentené a kormány a péti Nitrogénműveket (Infostart)
A Népszabadság információi szerint a kormány hajlandó megmenteni a megingott helyzetű péti Nitrogénműveket, hogy életben tartsa a hazai agrárium műtrágyaellátása szempontjából kulcsfontosságú céget, amelynél áll a termelés.
dec. 2
7:24
"Már magam sem tudom, hogy melyik pártot képviselem" (Alternatív Energia)
"Már én magam sem tudom, hogy melyik pártot képviselem. A Kisgazda Párt hivatalosan ugyan nem keresett fel, de állítólag azt szeretnék, ha kilépnék a pártból" - mondta el Lenygel Zoltán országgyűlési képviselő a Nap-kelte reggeli műsorában.
dec. 2
7:42
Parragh László: Versenyhátrányt jelentenek a magas adóterhek (Infostart)
Szomszédaink jobb eséllyel küzdenek a válság ellen, mint mi, mivel náluk alacsonyabbak az adóterhek - jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Az múlt héten a részvételével megalapított Reformszövetség februárra készíti el javaslatait a gazdaság átalakítására.
dec. 2
7:42
"Jó katona és hűséges Gyurcsányhoz" (Alternatív Energia)
"Korábban a Regionális Fejlesztési Tanács elnöke voltam és nagyon régóta tagja vagyok az MSZP-nek" - mondta el Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter a Nap-kelte reggeli műsorában.
dec. 2
8:00
Fidesz: "A teljes 13. havi jövedelem jár a közszolgáknak" (Infostart)
Jövőre 112 milliárd forintot fordít a kormány a kieső tizenharmadik havi bérek kompenzációjára. A kabinet 140 ezer forintos fizetéshatárig az idei pluszjuttatás kétharmadát mégis megadná a köztisztviselőknek és a közalkalmazottaknak. A szakszervezetek és a Fidesz a teljes illetményt akarja.
dec. 2
8:00
"Hiába akarják sokan, úgysem mondok le" (Alternatív Energia)
"Lehet tiltakozni, és tudom, hogy sokan szeretnék ha lemondanék, de nem fogok. Sőt, haladok azon az úton, amelyen elindultam" - mondta el Hiller István oktatási és kultúrális miniszter a Nap-kelte reggeli műsorában.
dec. 2
8:18
Bukástól mentette meg az MDF a kormányt? (Alternatív Energia)
"Nem a kormánynak van szüksége költségvetésre, hanem az országnak. Így, mi nem a kormánynak, hanem az országnak segítettünk" - mondta el Herényi Károly az MDF frakcióvezetője a Nap-kelte reggeli műsorában.
dec. 2
8:54
Más címen és részben pótolnák a közszférában a 13. havi illetményt (Alternatív Energia)
Nem fogadták el a közszféra szakszervezetei a tegnapi tárgyaláson a kormány ajánlatát, hogy a 13. havi bér helyett pótlék címen kompenzálják a kieső jövedelmet, de teljes mértékben csak az alacsony fizetésűek számára. Az érdekvédők ezért fenntartják sztrájkfelhívásukat január 12-re. A közszféra húszezer dolgozója tüntetett szombaton a tervezett kormányzati lépések, egyebek közt a 13. havi bér…
dec. 2
9:48
Vasgolyóval támadtak a miskolci MSZP irodájára (Alternatív Energia)
Egy ötkilós vasgolyóval betörték az MSZP irodájának üvegportálját Miskolcon - tájékoztatta Bartha György, a párt miskolci irodavezetője kedden az MTI-t.
dec. 2
10:42
Sztrájkra készülnek Ferihegyen (Alternatív Energia)
Sztrájkbizottságot alakított hétfőn a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete, és képviselői átadták 15 pontos követelés-listájukat a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vezetőinek. A kívánságok között találhatók a munkafeltételeik javítását, az új kollektív szerződés megkötését, az elmaradt juttatások utólagos folyósítását célzók egyaránt.
dec. 2
11:00
Egy hónapig lesz egyszerre lezárva a Szabadság és a Margit híd (Infostart)
Április 30-án kezdődnek meg a Margit híd felújításának forgalomkorlátozással járó munkálatai, a közúti forgalom 2010. szeptember 1-én indulhat el újra a hídon, amelynek állapota miatt a szakemberek évek óta sürgetik a rekonstrukciót.
dec. 2
11:18
Közúti veszélyeztetés tankkal 2006. október 23.-án (Alternatív Energia)
Nem vitatta a közúti veszélyeztetéssel vádolt H. György kedden, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, hogy a 2006. október 23-i budapesti zavargások idején ő vezette az "elkötött" T-34-es tankot.
dec. 2
11:36
"Az évben semmi nem történt a kisiskolák helyzetének javításáért" (Alternatív Energia)
Hárommilliárd forintot csoportosítana át a jövő évi költségvetésben a kisiskolák támogatására az Élőlánc Magyarországért Mozgalom - mondta Lányi András, a mozgalom elnökségi tagja kedden Budapesten.
dec. 2
11:54
Jövő héten dönt a közgyűlés a budapesti közüzemi díjakról (Infostart)
Budapesten jövőre a csatornahasználat díja 9,9 százalékkal, a szemétdíj 14,1 százalékkal, a szennyvízszippantás díja 7 százalékkal, a kéményseprés díja 7 százalékkal, a temetkezési díjak pedig maximum 4 százalékkal drágulhatnak, ha a Főpolgármesteri Kabinet kedden elfogadott javaslatát a jövő héten jóváhagyja a Fővárosi Közgyűlés is - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója.
dec. 2
11:54
Vizsgálat az egykori egészségügyi miniszter kórháza ellen (Alternatív Energia)
Az Egészségügyi Minisztérium eljárást kezdeményezett a veszprémi megyei kórház ellen, mert az intézmény 100 ezer forint ellenében biztosítja a fogadott szülést - írta keddi számában Veszprém megye napilapja, a Napló.
dec. 2
12:30
Téli közmunkaprogramot indított a kormány (Infostart)
Téli közmunkaprogramot indított a kormány; főleg azoknak adnának munkát, akik segélyből élnek - hangzott el a kormányszóvivői tájékoztatón. Az önkormányzatoknak anyagilag nem kell hozzájárulniuk a foglalkoztatáshoz.
dec. 2
12:48
Személyi igazolványt kaphatnak az újszülöttek (Infostart)
Nyártól az újszülöttek is kapnának személyi igazolványt, sőt utánajárás nélkül azonnal TAJ-kártyát és adóigazolványt is egy törvényjavaslat szerint, így nem kellene kétévente útlevelet csináltatni a gyerekeknek, ha európai uniós országba utaznak - indokolta a tervezett változtatást az InfoRádiónak az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára, Avarkeszi Dezső.
dec. 2
12:50
Gyurcsány: a Reformszövetség a kormány szövetségese (Infostart)
Jövő január végére, február elejére összehangolt reformjavaslatokat készít a Reformszövetség - derült ki a szövetség tagjai és a miniszterelnök között lefolytatott keddi megbeszélés után. Gyurcsány Ferenc azt mondta, a kormány és az MSZP szövetségesként tekint a Reformszövetségre.
dec. 2
13:06
Három orvos kérhet pénzt Veszprémben a szülésért (Infostart)
Vizsgálja az Egészségbiztosítási Felügyelet, hogy miért kér pénzt a veszprémi kórházban a szülésekért néhány orvos. Az egészségügyi miniszter szerint a szüléshez kapcsolódó ellátások minden esetben ingyenesek, de a veszprémi kórház igazgatója szerint, ha a választott orvos munkaidőn kívül vezeti le a szülést, akkor azért kérhet pénzt a kismamával előzetesen kötött megállapodásnak megfelelően.
dec. 2
13:06
10 éven belül uniós fizetésünk lesz? (Alternatív Energia)
Jövő január végére, február elejére összehangolt reformjavaslatokat készít a Reformszövetség - derült ki a szövetség tagjai és a miniszterelnök között lefolytatott keddi megbeszélés után. Gyurcsány Ferenc azt mondta, a kormány és az MSZP szövetségesként tekint a Reformszövetségre.
dec. 2
13:24
Századvég-Forsense: a többség támogatja a 13. havi nyugdíj maximalizálását (Infostart)
Az emberek döntő része támogatja az állami vállalatok vezetőit érintő jutalom csökkentését, valamint a közszférában dolgozók jutalmának és a 13. havi nyugdíjnak a maximalizálását - derült ki a Századvég és a Forsense felméréséből. A megkérdezettek ugyanakkor nagymértékben megosztottak a közszférában dolgozók 13. havi illetékének megvonásával és az őket érintő bérbefagyasztással kapcsolatban.
dec. 2
13:24
Téli közmunkaprogramot indít a kormány (Alternatív Energia)
A kormány a szociálisan nehéz helyzetben lévő emberek támogatására december elejétől téli közmunkaprogramot indít - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő kedden Budapesten.
dec. 2
14:36
Esélyt a Mikulásnak! (Infostart)
Vak, kerekesszékes és siket Mikulások járják a belváros utcáit a héten és ajándékot vagy virgácsot osztanak az intézményeknek attól függően, hogy betartják-e az esélyegyenlőségi törvényt és segítik-e a fogyatékos személyek integrációját.
dec. 2
14:36
A VII. kerület polgármestere cáfolta, hogy értéken alul adtak volna el ingatlanokat (Alternatív Energia)
Az önkormányzat vagyongazdálkodási gyakorlata törvényes és feddhetetlen, vagyonvesztés nem érte a kerületet - jelentette ki Hunvald György polgármester az elmúlt hetekben nagy vihart kavart erzsébetvárosi ingatlanügyek kapcsán a helyi televízióban. A városrész szocialista vezetője szerint az önkormányzat semmi olyat nem tett, ami gyanúra adhatna okot.
dec. 2
14:38
Gyurcsány Ferenc: nőhet a Szülőföld Alap támogatása (Alternatív Energia)
Bár a kormány szigorúan tervezte a költségvetést, a határon túli magyarságot segítő Szülőföld Alap forrásai jövőre sem csökkennek, sőt talán szolid mértékben növekedni is tudnak - mondta a miniszterelnök a Magyar-magyar Kormányzati Konzultáción kedden Budapesten.
dec. 2
14:54
MSZP: szükség van az adóterhek csökkentésére (Alternatív Energia)
Az MSZP nem tesz le arról, hogy a magas magyarországi adóterheket - a lehetőségekkel összhangban - 2009-ben csökkentse - mondta Szabó Lajos, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista alelnöke kedden Budapesten.
dec. 2
15:12
Jól van a kislány, aki múlt héten kapott műszívet (Infostart)
Stabil az állapota annak a 15 hónapos kislánynak, aki múlt héten kapott műszívet - közölte az Országos Kardiológiai Intézet osztályvezető főorvosa.
dec. 2
15:12
Valóban büntetést vár azokra, akik a jövő évi adótörvényekre nemet mondtak? (Alternatív Energia)
Nem volt kötelező szavazás, így hétfőn mindenki maga döntötte el, igent, vagy nemet mond az adótörvényekre - mondta a Népszavának Hock Zoltán. Az MDF-es képviselő, akár másik két frakciótársa Katona Kálmán és Csáky András nemmel voksolt ezúttal, bár az úgynevezett "haláladó" legalább részleges eltörlését nagyon fontosnak tartotta.
dec. 2
15:30
Gyorshír! Támogatja az OIT a főbírójelöltet! (Alternatív Energia)
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács keddi ülésén a tagok többsége támogatta Sólyom László köztársasági elnök jelöltjét, Havasiné Orbán Máriát a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára.
dec. 2
15:48
Szijjártó: a képviselők véletlenül és tévedésből nyomták meg az igen gombot (Alternatív Energia)
Nem számíthatnak retorzióra azok a fideszes és KDNP-s képviselők, akik hétfőn tévedésből igennel szavaztak az adó- és járuléktörvényekre - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva.
dec. 2
16:06
Elvesztette az állását? Ne reménykedjen! (Infostart)
A pénzügyi, gazdasági válság nyomán valósággal befagyott az álláspiac - mondta az InfoRádiónak Fröhlich Péter, a személyzeti tanácsadással és kiválasztással foglalkozó P & Bert ügyvezető igazgatója. A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet: több cég mindezt arra használja, hogy minőségi cseréket hajtson végre.
dec. 2
16:06
Bükki fenyő lesz az ország karácsonyfája (Metropol)
Egy tizennyolc méter magas, 90 éves lucfenyő lesz az ország karácsonyfája, amelyet kedden vágtak ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Répáshután.
dec. 2
16:08
Nyertek a civilek: nyilvános a pécsi program (Infostart)
Köteles hozzáférhetővé tenni a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program megvalósíthatósági tanulmányát a város önkormányzata.
dec. 2
16:42
Hamis étkezési utalványokat foglaltak le a rendőrök (Infostart)
Háromezer darab, 1000 forintos címletű hamis étkezési utalványt foglalt le a rendőrség az ország nagyobb városaiban.
dec. 2
16:44
Az igazságszolgáltatási tanács támogatja Sólyom jelöltjét (Infostart)
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ülésén a tagok többsége támogatta Sólyom László köztársasági elnök jelöltjét, Havasiné Orbán Máriát a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára.
dec. 2
17:36
Gyurcsány és Orbán is tárgyalt a Reformszövetséggel (Infostart)
Mindkét nagy párt vezetőivel találkoztak a múlt héten alakult Reformszövetség tagjai. Gyurcsány Ferenc szocialista pártelnök és kormányfő szerint a reformoknak nincs alternatívája. Orbán Viktor Fidesz elnök pedig azt mondja, a magyar kapitalizmust kell újjáépíteni.
dec. 2
18:12
Bankkártyás fizetés, kevesebb visszaélés - készül az új fővárosi parkolási rendszer (Infostart)
Már tavasszal bevezethetik az új parkolási rendszer egyes elemeit a fővárosban - mondta az InfoRádiónak a Parking Kft. ügyvezető igazgatója. Gyarmati Zoltán hozzátette: a legfőbb cél, hogy átláthatóvá váljon a parkolási díjak beszedéséből származó pénzek felhasználási rendszere.
dec. 2
18:12
Gyurcsány jótékonykodik (Alternatív Energia)
Jótékony célra ajánlja fel Gyurcsány Ferenc a 2006-2007-es blogbejegyzéseit tartalmazó válogatáskötet szerzői honoráriumát, az MTI miniszterelnöki kabinettől származó információi szerint. A hírügynökség kedden úgy értesült: a több százezer forintot a komlói roma tanoda, illetve az intézményt működtető Belső Tűz Egyesület kapja. A könyvet szerdán mutatják be.
dec. 2
18:14
Akik adót vetnének ki a hitelek reklámjaira (Infostart)
Megadóztatná az agresszív, manipuláló, az embereket további hitelfelvételekre ösztönző reklámokat megrendelő cégeket az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége.
dec. 2
18:30
Sólyom: Struktúraváltás nélkül vergődés vár az országra (Infostart)
A globális pénzügyi válság miatt az eddiginél nagyobb szükség lesz az egyházak anyagi és lelki segítséget nyújtó tevékenységére - hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök, amikor a magyarországi és határon túli magyar egyházi méltóságokat köszöntötte a Sándor-palotában. Az államfő nagyrabecsülését fejezte ki az egyházak oktatási és karitatív munkájáért.
dec. 2
19:06
Interneten az iskolakerülők (Infostart)
Már 28 lógós tanuló - közte nyolc diáklány - neve került fel a kelet-ukrajnai mariupoli iskolák szégyenlistájára, ahol a szülők az interneten keresztül ellenőrizhetik gyermekeik iskolalátogatását.
dec. 2
19:42
Gyurcsány: Nem a hollét határozza meg a tudatot (Infostart)
Bár Magyarországon még sosem volt olyan helyzet, hogy a benyújtása után kétszer is módosították a költségvetést, a kormány továbbra is kész beavatkozni, ha ez szükséges - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc kijelentette: az ellenzéki SZDSZ-szel semmilyen háttéralku nem született a büdzsé fő számainak elfogadása kapcsán, mint mondta, a szabad demokraták…

Keresés