Öt helyi, fővárosi és vidéki önkormányzat az Első Energia-Beszerzési Önkormányzati Társulás (Entar) keretében közbeszerzési eljárás eredményeként a közüzemi árnál 10 százalékkal olcsóbban veszi a...
A csokoládé felemás érzéseket kelt bennünk: egyrészt élvezetet nyújt, másrészt pedig egészségtelen és hizlaló. Olykor úgy érezzük, csak a csokoládé képes vigaszt nyújtani, ugyanakkor pattanásokat idézhet elő… A karácsony előtt legfőbb ideje, hogy tisztázzuk a csokoládé körül kialakult félreértéseket.
Élete végéig hatalmon maradhat Hugo Chavez Venezuelában, amennyiben a caracasi parlament második olvasatban is megszavazza az alkotmánymódosítást. Első olvasatban ugyanis a módosítás többséget kapott.
Megkezdődhet a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program három nagyprojektjének kivitelezése, miután a beruházók és a támogatók képviselői aláírták a finanszírozásról szóló támogatási...
Ivan Gasparovic szlovák államfő nem írta alá a módosított közoktatási törvényt, amely lehetővé tette volna, hogy a kisebbségi tankönyvekben először a kisebbség anyanyelvén, majd zárójelben...
95 éves korában meghalt a Watergate-botrány kiszivárogtatója, a „mély toroknak” is nevezett Mark Felt - írta pénteken az AFP hírügynökség a The Washington Post című lapra hivatkozva. A Watergate-ügy vezetett Richard Nixon elnök 1974-es bukásához.
2008. december 1-től új szabályok léptek hatályba az Európai Unió területén kívülről érkező utasok személyi poggyászában lévő áruk vám, áfa és jövedéki adómentességével kapcsolatban.
Ötezer dolgozót meneszt jövőre a világ ötödik legnagyobb autóipari beszállítója, a Valeo SA. A vállalat Veszprémben is rendelkezik termelőegységgel, sorsáról még nincsenek információi a Világgazdaságnak.
A Bakonyban kell hófúvásra számítani a következő napokban, ugyanakkor a fővárosban nem várható jelentős mennyiségű hó - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Gyuró György hozzátette: azt még nem tudni, hogy karácsonykor esni fog-e a hó.
A Y&R bemutatta az új Márkaenergia nevű kutatását, amely a korábban már ismert Brand Asset Valuator (BAV) kutatásra épül és megújította a weboldalát is.
Nem indulhat az MDF-es Dézsi Mihály a ferencvárosi időközi országgyűlési választáson, mert nem sikerült összegyűjtenie a szükséges 750 érvényes ajánlószelvényt - erről a helyi egyéni...
Tizennyolc hónapra börtönbe kerül egy 54 éves kínai férfi, mert nem gondozta idős édesanyját. A 83 éves asszonyt az elítélt elvitte egy térre Sanghaj belvárosában, és magára hagyta.
A Szonda Ipsos szerdán végzett telefonos közvélemény-kutatásából az derül ki, hogy a magyar lakosság mindössze 36 százaléka ért egyet a VDSZSZ munkabeszüntetésével - olvasható a Népszabadság online kiadásában.
Minden csoda három napig tart, tarja a mondás, Dubaj esetében ugyan hosszabb időről van szó, de úgy tűnik, az ingatlanpiac szárnyalásnak most vége. Szeptember óta az emirátus egyes részein 30-40%-kal...
A Credit Suisse különleges módját választotta az év végi bónuszok kifizetésére. A bank a korábbi évek gyakorlatával ellentétben idén a készpénz helyett túlnyomó részt piacképtelen értékpapírokkal tömi meg a bankárok zsebét, ezzel két legyet üt egy csapásra. A könyvekből kikerül a fertőzött értékpapír állomány egy része és a dolgozók sem maradnak jutalom nélkül a hitelválság évében....
Nyílt napot tart a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola január 5-én, ezzel nyitja meg a középiskolások előtt az új évet. A nyílt napon az érdeklődők mindent megtudhatnak a főiskoláról, a meghirdetett szakoktól kezdve a hallgatói juttatásokon át, a diákélet sajátosságáig.
Keressetek helyet a szívetekben a negyedik gyertyának. Annak a fénynek, mely a szeretet, az emlékezés, a békesség jelképe. Vigyázz reá, kitarthat egy évig, s leolvasztja szívedben a békétlenség, az önzés, a harag jégpáncélját, s ezzel új szívekben is meggyújthatja a Fényt.
Az MSZP képviselői önálló indítványként a lehető leghamarabb újra benyújtja a szakmunkás-ösztöndíj bevezetéséről szóló törvénymódosító javaslatot - mondta pénteken Budapesten Filló Pál. Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista alelnöke sajtótájékoztatóján reményét fejezte ki, hogy így az ösztöndíjat az eredetileg tervezett időpontban, jövő ősszel legalább a…
A Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag elfogadta "Az Olimpia Törvény tervezete" és "A 2020-as budapesti olimpiai nagyprojekt lehetséges helyszínei" című előterjesztéseket valamint támogatását fejezte ki...
A dán központi bank ma meglepően 50 bázisponttal 3,75%-ra csökkentette alapkamatát. Várható, hogy az EU és Dánia közti kamatkülönbség az elkövetkező 6 hónapban 125 bázispontról 50 bázispontra csökken. Ezért az elkövetkező hónapokban legalább 75 bázispontos vágás várható. Ha az EKB is vágásra adja fejét, Dániában is csökkenteni kell. Az EUR/DKK alig reagált a hírre. In-www.globalfx.hu
Nem indulhat az MDF-es Dézsi Mihály a ferencvárosi időközi országgyűlési választáson, mert nem sikerült összegyűjtenie a szükséges 750 érvényes ajánlószelvényt - erről a helyi egyéni választókerületi választási bizottság döntött.
Kinek mennyire előnyös a tegnap délutántól ma hajnalig tartó egyezkedés után aláírt megállapodás a jövőre elmaradó 13. havi bér kompenzációjáról, amelynek eredményeként elmarad a január 12-re meghirdetett általános közszolgálati sztrájk?
Több csúcsrangadót rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A svájci Nyonban tartott sorsoláson kiderült, hogy a címvédő Manchester United az olasz bajnoki listavezető Interrel találkozik, míg a Real Madrid a Liverpoollal meccsel.
Eleget tett Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök a Szlovák Nemzeti Párt elnöke Ján Slota kérésének, és nem írta alá a közoktatási törvény módosítását, mely szerint a tankönyvekben először magyarul, majd zárójelben szlovákul kell feltüntetni a földrajzi neveket.
Megszerezhetők az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) hamarosan nyugdíjba vonuló űrsiklói - közölték a NASA illetékesei. Az űrkutatási hivatal munkatársai ötleteket várnak, hol és hogyan tehetnék...
A Görög Közszolgálati Szakszervezet ma közleményben biztosította szolidaritásáról a ferhigyi sztrájkolókat, valamint felszólította a görög dolgozókant hogy fejezzék be munkájukat a magyar repülőtéren
Oroszországban a munkanélküliségi ráta novemberben hét havi csúcsára emelkedett, míg a kiskereskedelmi értékesítés január óta először csökkent havi szinten novemberben, mely újabb jele, hogy a gazdaság a recesszió felé sodródik. (ProfitLine.hu)
Több gyermek született és kevesebb volt a halálozás 2008 első 10 hónapjában, mint tavaly - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal ma közzétett adataiból. Csaknem négy és félezerrel kevesebb volt...
Az államháztartási hiány további csökkentése, és a gazdaság növekedési pályára állítása 2010-től, a Brüsszelnek elküldendő aktualizált konvergenciaprogram két leglényegesebb eleme - mondta Keller...
A homoszexualitás büntetése ellen emelte fel a szavát 66 ország az ENSZ-hez intézett történelmi jelentőségű felhívásával. A világ 77 országában ugyanis tilos, ebből következően büntetendő az azonos...
Elkészült a MÁV Zrt. középtávú CSR-stratégiája, amelyben a főszerepet a környezetvédelem és az akadálymentesítés játssza majd - annak ellenére, hogy a magyarországi vasúttársaság hosszabb távra szóló finanszírozási helyzete továbbra sem megoldott, írja a Napi Online.
A héten ismertette legfrissebb, parlamenti választásokkal kapcsolatos reprezentatív kutatási eredményeit a szlovák KSH mellett működő Közvélemény-kutató Intézet és a Focus Intézet is. Noha a számok nem teljesen egyeznek, a lényeg ugyanaz: Fico és pártja, a SMER magabiztosan őrzi vezető pozícióját a szlovákiai politikai életben. Hogy miből is táplálkozik és milyen „eredményekkel” jár ez a siker,…
Véget ért a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és az Energia Központ Kht. "Nyitva az ablak - hatékonyság és szakértelem" mottóval indított nyolcállomásos roadshow-ja. Az országos eseménysorozatnak, a pályázati feltételek egyszerűsítésének és a pályázói kör kiterjesztésének köszönhetően október közepe óta összesen 26 pályázati anyag érkezett az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia…
A főpolgármester szerint nehéz, de eredményes évet zárt a főváros. Demszky Gábor kifejtette: idén a fővárosi önkormányzat 561 milliárd forinttal gazdálkodhatott, a tavalyinál több lett a helyi iparűzési adóbevétel, ugyanakkor kevesebb támogatást kapott az államtól.
Az EUR/USD mélyrepülése tovább folytatódott, és átmenetileg még 1,40 alá is benézett, majd minimumot ért el 1,3983-nál. Pesszimistán csengnek a legfrissebb francia adatok. A gazdaságba vetett bizalom mutatója decemberben 79 pontról 73 pontra, míg a termelési kilátások mutatója -69 pontról -73 pontra esett. Az EUR/USD-ot 1,4009en jegyzik. Támogatások 1,3880-nál, 1,3785-nél és 1,3745-nél…
Bombariadó miatt kiürítettek a rendőrök Szegeden a belvárosi Árpád téren egy hatemeletes házat péntek délelőtt, az épület alsó két szintjét a Nagyáruház foglalja el. Fél tizenegykor egy nő telefonált a rendőrségre, hogy az áruházban bombát helyezett el.
Az új esztendő márciusában jelenik meg a U2 együttes új albuma, amely a tizenkettedik lesz az ír banda stúdiólemezeinek sorában. Bonóék legutóbb 2004-ben jelentkeztek sorlemezzel, a How To...
A pénteki csúcs és a folytatódó sztrájk ellenére folyamatos a forgalom a ferihegyi repülőtéren, egyelőre bizonytalan, hogy a felek mikor folytatják az egyeztetést.
Egyes elemzők szerint csak átmeneti lehet az USD/CHF felfelé mutató korrekciója a drasztikus esés után. Ugyan támogatás található 1,0750-nél, de a nagyfokú volatilitásra való tekintettel nem tarthatja magát sokáig az érték. In-www.globalfx.hu
Pénteken reggel találtak rá egy házaspár mindkét tagjának holttestére egy családi háznál, Vadnán. A gyanú szerint az idős férj leszúrta feleségét, majd magával is végzett.
Felfüggesztették a Malév tőkehelyzetének rendezése érdekében összehívott pénteki rendkívüli közgyűlést. Januárban tárgyalnak újra a légitársaság sorsáról. A Malév szóvivője, Németh Krisztina a hírTV-nek elismerte, hogy a cégnek pénzügyi nehézségei vannak, de hangsúlyozta: a működés nincs veszélyben.
Elhatárolódik az Országos Cigány Önkormányzat elnökének fenyegető kijelentésétől az MSZP szóvivője. Nyakó István szerint Kolompár Orbánnak el kell számolnia azzal, amit szerdán a karácsonyi OCÖ-gyűlésen mondott.
A tavalyi túra nem vette el a kedvünket a szaloncukor-teszteléstől: Kosarasunk idén is nekifutott a karácsonyfadísznek is beillő édességek kóstolgatásának. Volt, ami egy év alatt felzárkózott a mezőnyhöz, más termékek pont olyanok, mint egy éve. A Sárga Port nyugodtan el lehetne felejteni