2008. december 19. péntek

dec. 19
16:31
Zuhan az arany az erősödő dollár miatt (ProfitLine)
Az arany határidős piacán már második napja csökken az ár pénteken, miután az amerikai dollár erősödésnek indult, mely következtében kevésbé vált vonzóvá, mint alternatív befektetés. A februári szállítású határidős kereskedésben az ára 22.60 dollárral, 2.6 százalékkal 838 dollárra csökkent unciánként a Nymex Comex divíziójában. (ProfitLine.hu)
dec. 19
16:32
Ferihegy: újabb pofon a sztrájkolóktól (Privátbankár)
A Budapest Airport megkapta és tanulmányozta a szakszervezetek tegnapi, „átdolgozott” megállapodás tervezetét: visszalépést emlegetnek, melyet nem tudnak elfogadni
dec. 19
16:33
Fekete év elé nézhet a hazai gazdaság jövőre (ProfitLine)
Az MTI által megkérdezett elemzők borúlátóbbak a hazai gazdaság jövő évi teljesítményével kapcsolatosan, azonban mindannyian egyetértenek abban, hogy az infláció kisebb lehet majd a vártnál. (ProfitLine.hu)
dec. 19
16:34
Felejtse el a fehér karácsonyt! (Privátbankár)
Eső, havas eső, hózápor egyaránt jellemző lesz az időjárásra karácsonyig: fehér karácsonyra azonban nem lehet számítani, mert a hőmérséklet napközben 0 Celsius fok felett lesz - mondta Gyuró György, a...
dec. 19
16:48
USA: a mentőcsomag feléből kiharaptak az autógyárak (Privátbankár)
Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter pénteken közölte: a kormány azt kéri a kongresszustól, hogy a bankszféra megmentését célzó segélycsomag második, 350 milliárd dolláros részét is felhasználhassa...
dec. 19
16:48
Szollár: Alaptalanok a ferihegyi görögök alkalmatlanságáról szóló hírek (Infostart)
Tagadta a Budapest Aiport szóvivője, hogy a görög utasbiztonsági ellenőrök nem megfelelően nézik át a csomagokat a repülőtéren felszállás előtt. A Havariapress információi szerint az ellenőrök több alkalommal is tesztelték a görög munkavállalókat, akik nem vették észre a táskákba rejtett veszélyes eszközöket.
dec. 19
16:48
Nem vették észre a veszélyes eszközöket a Ferihegyen dolgozó görögök (HírTV)
Minden tesztelésen elbuktak azok a görög utasbiztonsági ellenőrök, akiket a sztrájkoló magyar dolgozók pótlására állított munkába Ferihegyen a Budapest Airport - értesült a HavariaPress.
dec. 19
16:48
Nem lesz fehér karácsony (Blikk)
Eső, havas eső, hózápor egyaránt jellemző lesz az időjárásra karácsonyig; fehér karácsonyra azonban nem számíthatunk, mert a hőmérséklet napközben 0 Celsius fok fölé emelkedik – mondta Gyuró György, az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletes meteorológusa. A karácsonyig hátralévő napokban gyakran lesz csapadékos idő – eső, havazás, hózápor –, de tartósan megmaradó hótakaró legfeljebb a…
dec. 19
16:48
Borult idő és havazás várható, 1-6 fok lesz (Gondola)
Szombaton túlnyomóan borult idő lesz, legfeljebb átmenetileg vékonyodik, szakadozik fel a felhőzet. Eleinte keleten, majd a délutáni óráktól nyugat felől egyre többfelé várható eső, havas eső,...
dec. 19
16:49
AL BUNDY is megérzi a válságot! (ProfitLine)
A Bundy család autója, egy 1972-es Dodge Dart, amelyet Al még középiskolásként vásárolt és amely már több, mint 1.000.000 mérföldet megtett. Régi, barna, rusztikus színe könnyen felismerhetővé teszi, azonban egy autómosóban tett látogatás során kiderül, hogy valójában piros. Rossz állapota ellenére Al vonakodik megválni tőle, sőt mindent megtesz azért, hogy hibáit (eredeti alkatrésszel) kijavítsa.…
dec. 19
16:50
Több milliót érő csempészcigarettát talált a kocsiban (HírTV)
Több mint ötmillió forintot érő csempészcigarettát talált egy elhagyott autóban szolgálati idején kívül egy rendőr Tiszaadonynál.
dec. 19
16:57
Carpalis alagút-szindróma: tünetek és kezelés (WebBeteg)
Alagút szindrómáknak nevezzük azon kórképeket, melyek során valamely ideg nyomás alá kerül az őt körülvevő egyes izmok, inak és csontos csatornák által. Ez akkor fordul elő, ha sérülés, törés, tumor, gyulladás, csontkinövés, vérömleny, illetve csont- vagy ízületi fejlődési rendellenesség miatt szűkület alakul ki az idegek mentén.
dec. 19
17:06
S&P;: 11 globális bankot leminősített - a Citibankot is (Privátbankár)
A Standard and Poor´s leminősítette 11 globális bank hitelbesorolását. Ez olyan bankokat érint, mint például a Citibank, a Deutsche Bank és a JP Morgant. A hitelminősítő a lépést az ágazati kockázat...
dec. 19
17:06
Nem lesz fehér karácsony (Gondola)
Eső, havas eső, hózápor egyaránt jellemző lesz az időjárásra karácsonyig; fehér karácsonyra azonban nem lehet számítani, mert a hőmérséklet napközben 0 Celsius fok felett lesz - mondta Gyuró...
dec. 19
17:06
USD/CAD A nyereségek elvesztése (HírTV)
Az USD/CAD nagyrészt elvesztette nyereségeit, melyek hatására 1,2342-re emelkedett, és megállapodott 1,21 fölött. Az amerikai autókonszerneknek szánt mentőcsomaggal kapcsolatos hírek miatt visszaesés következett 1,2104-ig. fontosabb támogatás 1,2040-60-nál található. In-www.globalfx.hu
dec. 19
17:07
USA - Kellene a következő 350 milliárd dollár (ProfitLine)
Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter pénteki tájékoztatása szerint a kormányzat kérni fogja a kongresszust, hogy a 700 milliárd dolláros bankmentő csomag második részletét is felhasználhassák, mely 350 milliárd dollár. (ProfitLine.hu)
dec. 19
17:08
Nyolc induló lehet a ferencvárosi időközi választáson (Gondola)
Nyolc induló lehet a január 11-ei ferencvárosi időközi országgyűlési képviselő-választáson; szombat délelőtt dönt a helyi választási bizottság arról, kik vehetnek részt a megmérettetésen - közölte...
dec. 19
17:10
BUX: +0,68 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,23 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 12.664,51 ponton zárt pénteken. A Mol 3,75 százalékkal 10.940 forintra erősödött, az OTP részvények ára...
dec. 19
17:12
A Standard and Poor's leminősített 11 globális bankot (Gondola)
A Standard and Poor's leminősítette 11 globális bank hitelbesorolását. Ez olyan bankokat érint, mint például a Citibank, a Deutsche Bank és a JP Morgant. A hitelminősítő a lépést az ágazati...
dec. 19
17:24
Amikor az infláció beelőzi a magyar gazdaságot (Privátbankár)
Az aktualizált konvergenciaprogramban szereplő mutatókhoz képest nagyobb gazdasági visszaesést, de kisebb inflációt várnak 2009-re a távirati iroda által megkérdezett elemzők. Jön az év, amikor csak az inflációnak örülünk majd?
dec. 19
17:24
Hűtőkamionban csempészett afgánokat fogtak (Infostart)
Huszonegy afgán állampolgár került elő egy hűtőkamion belsejéből pénteken a nagylaki határátkelőhely közös román-magyar ellenőrzési pontján - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
dec. 19
17:24
A kövek gyógyító ereje (Blikk)
Finoman hívogatóak, színesek, és gyönyörűen csillognak egy szépen elkészített medálban vagy fülbevalóban a különböző drága-, féldrágakövek. Gyakran úgy vásárolunk ásványi kristályból készült ékszereket, hogy nem is sejtjük, a köveknek gyógyító erejük van .
dec. 19
17:24
Lejár az adófeltöltés határideje (Infostart)
Szombaton jár le az adófeltöltés határideje, és szintén egy nap maradt arra, hogy az ügyfelek bejelentkezzenek az egyszerűsített vállalkozói adó hatálya alá.
dec. 19
17:24
EUR/USD 1,3900 alatti árfolyam (HírTV)
Pénteken este tovább folytatódik az EUR/USD mélyrepülése, és a devizapár benézett 1,39 alá, majd az eladási stopok oldásának hatására visszaesés következett az 1,3881-es napi minimumig. A dollrá továbbra is profitátl Bush bejelentéséből, miszerint 13,4 milliárddal támogatják a bajba jutott amerikai autógyártókat. Jól jött a devizának a csökkenő olajár is. in-www.globalfx.hu
dec. 19
17:24
Több tonnányi átcímkézett élelmiszert találtak Törökbálinton (Gondola)
Több tonnányi, mintegy 80 raklapnyi átcímkézett élelmiszert találtak Törökbálinton - tájékoztatta Helik Ferenc fővárosi és Pest megyei helyettes főállatorvos pénteken az MTI-t. A termékek között...
dec. 19
17:25
MOL: az omániak vettek, nem az OMV (Portfolio)
A már korábban is MOL tulajdonos ománi olajcég, az OOC vásárolta meg a szerdai könyvépítéssel a MOL 7%-át - derül ki a MOL mai közleményéből. Az OOC így 15.4%-os MOL részesedéssel rendelkezik. A...
dec. 19
17:26
Az ex-rendőrfőnök gázolt Szekszárdon? (Privátbankár)
A szekszárdi rendőrkapitány nem erősítette meg azt a sajtóértesülést, miszerint Berta Attila volt budapesti rendőrfőkapitány gázolt halálra egy 60 éves asszonyt csütörtök este Szekszárdon. Varga Pé...
dec. 19
17:26
Záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Miután a BoJ meglepően 0,10%-ra csökkentette alapkamatát, a hét végén megállt a dollár jennel szembeni esése, és a deviza a végén a többi fő devizával szemben is nyereségeket könyvelhetett el. Az EKB tegnap 50 bázisponttal 1,50%-ra csökkentette az üzleti bankok betétjeinek kamatát. A német termelői árak novemberben havi szinten 1,5%-kal csökkentek. Ez az 1949 óta tapasztalt legnagyobb mértékű…
dec. 19
17:26
Szeptemberre kész az Erzsébet híd díszkivilágítása (Gondola)
A tervek szerint jövő szeptemberre készül el az Erzsébet híd japán segítséggel megvalósuló díszkivilágítása - jelentette be Sinicsi Nabekura, a szigetország magyarországi nagykövete Budapesten, azt...
dec. 19
17:28
Az MDF mégis indulhat az időközin? (Privátbankár)
Dézsi Mihály, aki az MDF színeiben indul a ferencvárosi időközi országgyűlési választáson, összegyűjtötte a szükséges 750 ajánlószelvényt - tájékoztatta az MDF sajtóirodája pénteken az MTI-t. A helyi ...
dec. 19
17:28
Sürgősségi mentőcsomagot kapnak az autógyárak (HírTV)
Az amerikai kormány pénteken elfogadott egy sürgősségi mentőcsomagot 13,4 plusz 4 milliárd dollár értékben az amerikai autógyáraknak. A gyorssegély célja, hogy megmentsék a detroiti hármakat az összeomlástól, ami katasztrofális csapást mérne az egész amerikai gazdaságra.
dec. 19
17:28
MDF: Dézsi Mihály összegyűjtötte a szükséges ajánlószelvényt (Gondola)
Dézsi Mihály, aki az MDF színeiben indul a ferencvárosi időközi országgyűlési választáson, összegyűjtötte a szükséges 750 ajánlószelvényt - tájékoztatta az MDF sajtóirodája az MTI-t. A helyi egyéni...
dec. 19
17:42
Mol: jön az "OMV utód"? (Privátbankár)
Az Oman Oil (Budapest) Limited 15,4 százalékra növelte szavazati jogát a Molban december 18-án - közölte magyar olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken. Az ománi cégnek a tranzakció...
dec. 19
17:42
Megint lejárt élelmiszert címkéztek át Törökbálinton (Infostart)
Több tonna fogyasztásra alkalmatlan élelmiszert foglaltak le a hatóságok Törökbálinton. A raktárban a rendőrök tetten érték az ott dolgozókat, akik épp az élelmiszereken lévő lejárati dátumot mosták le. Azt egyelőre nem tudni, hogy az áruból került-e az üzletekbe.
dec. 19
17:42
A rendőrség nem ad ki személyes adatot a szekszárdi gázolásról (Gondola)
A szekszárdi rendőrkapitány nem erősítette meg azt a sajtóértesülést, miszerint Berta Attila volt budapesti rendőrfőkapitány gázolt halálra egy 60 éves asszonyt csütörtök este Szekszárdon. Varga...
dec. 19
17:42
A képviselők költségtérítéséről szavazhatnánk (+videó) (HírTV)
Az országgyűlési képviselők csak számla ellenében kapjanak költségtérítést - erről tartana népszavazást egy négygyermekes nyíregyházai családanya. Az október 12-én indult aláírásgyűjtés során eddig 65 ezren támogatták a kezdeményezést.
dec. 19
17:42
Hűtve csempészték az afgánokat (Blikk)
Huszonegy afgán állampolgár került elő egy hűtőkamion belsejéből ma a nagylaki határátkelőhely közös román-magyar ellenőrzési pontján. A Görögországból Olaszországba tartó bolgár honosságú jármű két bolgár sofőrrel jelentkezett belépésre Magyarországra, és az ellenőrzés során kiderült, hogy a hűtőkamion speciálisan kialakított részén 21 afgán bújt el.
dec. 19
17:44
Gyenesei belefogna az önkormányzati rendszer átalakításába (Infostart)
Nekilátna az önkormányzati rendszer átalakításának Gyenesei István szakminiszter, az erről szóló javaslatot rövidesen leteszi a kormányfő asztalára. A miniszter a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón elmondta azt is, hogy a közszolgálatban dolgozók bérmegállapodása 55 milliárd forintos többletet hoz az önkormányzati szférának.
dec. 19
17:44
Az amerikai kormány a bankmentő csomag másik felét is kéri a kongresszustól (Gondola)
Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter pénteken közölte: a kormány azt kéri a kongresszustól, hogy a bankszféra megmentését célzó segélycsomag második, 350 milliárd dolláros részét is...
dec. 19
17:44
Heroinra bukkantak Egerben (HírTV)
Négy embert fogtak el csütörtökön Eger város belterületén, akiket kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítanak. Kettejüket őrizetbe is vették.
dec. 19
17:44
Vallása miatt rúgták ki az edzőt (Blikk)
Vallása miatt menesztették a Steaua Bucuresti labdarúgócsapatának muszlin erőnléti edzőjét, aki az eset miatt a nemzetközi szövetséghez, a FIFA-hoz fordult. A román klub tulajdonosa, Gigi Becali hangsúlyozta: Yuksel Yesilova balszerencsét hoz az együttesre vallásával.
dec. 19
17:46
Melegételt oszt Lévai Anikó és Kokó (Gondola)
Ismert közéleti személyiségek, műsorvezetők, jószolgálati nagykövetek is részt vesznek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet 16. éve megszervezett hagyományos ételosztásán. A segélyszervezet december...
dec. 19
17:46
Mindszenty Emlékérmeket adtak át (+videó) (HírTV)
Mindszenty Emlékérmet adtak át a Terror Háza Múzeumban. A kitüntetést Olofsson Placid atya, bencés szerzetes és Schirilla György kapta.
dec. 19
17:46
Szombaton is vasutassztrájk (Blikk)
Nem állapodtak meg a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) délután a sztrájkkövetelésekről és a még elégséges szolgáltatásról, így tovább folytatódik a vasutassztrájk. Az egyeztetést szombaton 17 órakor folytatják.
dec. 19
18:00
BÉT: titokzatos eladók és enyhe emelkedés (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,23 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 12.664,51 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 19,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richt...
dec. 19
18:00
A korrupció ellen tüntettek az APEH épülete előtt (+videó) (HírTV)
Az APEH működése ellen tüntetett a Rendszerváltó Fórum és a Magyar Nádori Szövetség az adóhivatal Haller utcai épülete előtt. A demonstrálók a korrupcióval átszőtt állami intézményrendszerre hívták fel a figyelmet, ami szerintük különösen érvényes az APEH tevékenységére. Az átláthatatlan helyzet rendezése érdekében az adóhivatal átvilágítását és a korrupt tisztségviselők azonnali leváltását…
dec. 19
18:02
Ellentétes hatások növelték az olaj árát (Privátbankár)
Minimálisan emelkedett a kőolaj ára pénteken késő délután. Az árat két markáns, egymással ellentétes hatás befolyásolta. A mérséklődő globális olajkereslet a lassuló gazdaságnövekedés hatására, tovább...
dec. 19
18:02
„Szlovénia ne akadályozza szomszédja uniós csatlakozását!” (HírTV)
Az Európai Unió a határvita rendezésére szólította fel Horvátországot és Szlovéniát. Szlovénia ugyanis pénteken - vétójogával élve - megakadályozta a Horvátországgal folytatott csatlakozási tárgyalás felgyorsítását.
dec. 19
18:18
A lengyel reformokba beszáll a Világbank is (Privátbankár)
A Világbank 975 millió euró hitelt nyújt Lengyelországnak a munkaerőpiaci és egészségügyi reformok megvalósításához - közölte pénteken a lengyel pénzügyminisztérium. A hitelszerződést a jövő héten k...
dec. 19
18:18
Közeledés helyett távolodás Ferihegyen (Infostart)
Az elmúlt napok bíztató fejleményei ellenére sem született megállapodás pénteken a ferihegyi repülőtéren, a konfliktusban álló felek kölcsönösen törvénysértőnek nevezték egymás megállapodás tervezeteit. A szakszervezetek szerint a tárgyalások szombaton délelőtt folytatódhatnak.

Keresés