Út menti árokba csapódott egy gépkocsi Pusztamonostor és Szentlőrinckáta között, utasa életét vesztette. A húszéves férfi vezető - eddig ismeretlen okokból - elvesztette uralmát gépkocsija felett, a jármű letért az útról és az árokba csapódott.
Azt eddig is tudtuk, hogy a mértékletes borfogyasztás jót tesz az egészségünknek. A campobassói katolikus egyetem tanárai viszont legújabb tanulmányukban arra jutottak, hogy a vörösbor nemcsak a vérképzésben segít, hanem biztosítja a szervezet omega-3 zsírsavainak mennyiségét is. Nőknek napi egy, férfiaknak napi két pohár ajánlott.
A fővárosban 10 ember szenvedett szénmonoxid-mérgezést egy III. kerületi házban - erősítette meg az InfoRádió értesülését az Országos Mentőszolgálat ügyeletese.
Peking erélyesen tiltakozott vasárnap Párizsnál Nicolas Sarkozy francia elnök és a dalai láma előző napi találkozója ellen. Az Új Kína hivatalos hírügynökség szerint Ho Ja-fej...
Közösen teljesítenek szolgálatot a következő hetekben a budapesti polgárőrök és rendőrök. Az akció célja, hogy felhívják az emberek figyelmét, fokozottan ügyeljenek értékeikre, illetve hogy megelőzzék a bűncselekményeket.
A szerb rendőrség szerint az utóbbi két esztendőben a Duna szerbiai szakaszán áthaladó hajók ellen csak négy "lopást" jelentettek be, ebből hármat a belügy fel is derített. Ezzel szemben a bolgár médiumok 38 kalóztámadásról adtak hírt, valamennyit a bolgár szállítóhajók ellen követték el. Ezeknek a forrásoknak azonban arról is tudomásuk van, hogy támadások értek ukrán hajókat is, ám erről…
Hétfőn ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a kormány és a közszolgálatban dolgozókat képviselő szakszervezetek, hogy egyeztessenek a közszféra jövő évi járandóságáról.
Az egyik legnagyobb állami befektetési alap nem kíván befektetni az amerikai bankszektorban, mivel a stratégiai fontosságú szektor befektetéseinél a kormány erős megkötéseket alkalmaz. A kínai CIC...
Tálib fegyveresek 65 NATO-teherautót gyújtottak fel vasárnap a Pakisztán észak-nyugati részén található Peshawar városánál - közölte a pakisztáni rendőrség. A teherautókon az Afganisztánban harcoló NATO-csapatok ellátmánya volt.
Út menti árokba csapódott egy gépkocsi vasárnap a déli órákban Pusztamonostor és Szentlőrinckáta között, utasa életét vesztette - közölte a rendőrség az MTI-vel. A húszéves férfi vezető - eddig...
Neheztel a német kancellár, mert nem hívták meg a londoni „uniós mini-csúcsra”. A hétfői találkozót kezdeményező Gordon Brown, brit miniszterelnök csak Nicolas Sarkozynek és José Manuel Barroso, bizottsági elnöknek küldött meghívót.
"A szépség belülről fakad"- tartja a mondás. Ez így igaz, de mióta egyre több bőrápolószer és dekor kozmetikum került forgalomba, nők milliói szeretnének ezek segítségével még szebbek lenni.
Ebben az évben immáron hatodik alkalommal rendezték meg a Prima Primissima Díjátadó Gálaestet, amelyet ez alkalommal is csúszatott élőadás keretében közvetített a Magyar Televízió. A Magyar Vállalkozók Napja alkalmából tartott rendezvénysorozat idén is tovább gazdagodott, s elmondható, hogy mostanra komoly társadalmi rangot és tekintélyt vívott ki magának.
A Biblia tanításai szerint Jézus Krisztust 33 évesen keresztre feszítették. Egyes elméletek szerint azonban 21 éves korában Japánba ment, és a kereszthalált végül testvére szenvedte el helyette.
Öt embert szállítottak kórházba könnyű szén-monoxid-mérgezéssel egy budapesti családi házból. Egy gáz-fűtőberendezés okozta a balesetet a kétemeletes családi házban, a főváros III.
Öt embert szállítottak kórházba könnyű szén-monoxid-mérgezéssel egy budapesti családi házból vasárnap délután. Molnár Péter, a fővárosi tűzoltók szóvivője az MTI-nek elmondta: egy...
Hétfőn ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a kormány és a közszolgálatban dolgozókat képviselő szakszervezetek, hogy egyeztessenek a közszféra jövő évi járandóságáról. A szakszervezetek továbbra is azt...
Az 1950-es évek óta a legnagyobb amerikai középítkezési, infrastruktúra-fejlesztési programokat fogja elindítani Barack Obama - derült ki a megválasztott elnök hétvégi rádióbeszédéből.
A sanyarú gazdasági helyzetre tekintettel igen takarékos karácsonyt rendelt el a királyi családnak a brit uralkodó. II. Erzsébet királynő - annak tudatában, hogy a brit gazdaság a háború utáni...
A világbajnoki címét már korábban bebiztosító Sébastian Loeb nyerte a rali vb 15., utolsó futamát, vasárnap. A francia versenyző mindössze 2,7 másodperccel volt gyorsabb a finn Jari-Matti Latvalánál. Loeb sorozatban ötödször lett világbajnok, ráadásul 15 futamból 11-et megnyert, amire korábban még senki sem volt képes.
Vacsora nélküli esték - 1 millió dolláros szerződés. A némafilmek királya - a hangosfilmek nagy vesztese. Hollywood közönségének elsőszámú kedvence – Amerikából kitiltott színész. Charlie Chaplin viszontagságos és ellentmondásos életéről ki tudna többet, mint ő maga? A színész-rendező önéletrajzi ihletésű regénye az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg.
Szén-monoxid mérgezés miatt öt embert kellett kórházba szállítani vasárnap délután Budapesten - mondta el Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője. A házban összesen 11-en voltak.
A BKV-nak és a cégtulajdonos fővárosi önkormányzatnak egyaránt nagyon komolyan kell vennie az állampolgári jogok biztosának azokat a jelzéseit, amelyekben jogszerűtlenségekre hívta fel a figyelmet a BKV-ellenőrök viselkedésével, a cég követeléseinek érvényesítésével kapcsolatban - nyilatkozta Steiner Pál vasárnap az MTI-nek.
Januárban harminc szerencsés lottónyertes megkóstolhatja azt a különleges űrsört, amelyhez az árpát öt hónapon át a Nemzetközi Űrállomáson növesztettek. Az orosz asztronauták egyelőre csak álmodozhatnak arról, hogy ők is leguríthatnak némi alkoholt odafent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a felhőátvonulások mellett vasárnap és hétfőn is számíthatunk több-kevesebb napsütésre. Szórványosan várható záporeső, majd hétfőn néhol...
Mirek Topolanek cseh miniszterelnököt vasárnap újraválasztották pártja vezetésére. A kormányfő ellenfele Prága euroszkeptikus polgármestere volt. Csehország január 1-jén veszi át az Európai Unió elnökségét Franciaországtól.
Grammy-díjra jelölték a napokban a Takács Vonósnégyes Brahms-lemezét, közreműködőként pedig Eötvös Péter és Fischer Ádám is jelöltje a zenei felvételek legrangosabb elismerésének - derült ki a...
A vendég MKB-Euroleasing Sopron legyőzte a MiZo-Pécs csapatát a női kosárlabda bajnokság 11. fordulójában. A rangadó előtt mindkét csapat veretlenül állt a tabellán, ennek megfelelően izgalmas és kiegyenlített is volt a mérkőzés.
Az állampolgári jogok biztosa már kétszer is figyelmeztette a BKV-t a jegyellenőrök viselkedése miatt. A múlt héten verekedő ellenőr azonban egyelőre szolgálatban marad
Grammy-díjra jelölték a napokban a Takács Vonósnégyes Brahms-lemezét, közreműködőként pedig Eötvös Péter és Fischer Ádám is jelöltje a zenei felvételek legrangosabb elismerésének.
A sötétedés miatt vasárnap sem tudták befejezni a tűzszerészek a Bosnyák tér környékének átvizsgálását. A kitelepített közel 60 lakó hazamehetett, az önkormányzat napközben melegedőt biztosított, de azt senki sem vette igénybe.
Újabb tömegsírt fedeztek fel Boszniában, benne olyan civilek tetemeivel, akiket a boszniai háborúban (1992-95) öltek meg. Tizenhat boszniai horvát és bosnyák polgári személy földi maradványait találták meg törvényszéki orvos szakértők a Bosznia északi részén, Bosanski Samac város közelében feltárt sírban.
Az 1950-es évek óta a legnagyobb amerikai középítkezési, infrastruktúra-fejlesztési programokat fogja elindítani Barack Obama - derült ki a megválasztott elnök hétvégi rádióbeszédéből.
Eltúlzottnak találják az MSZP szakpolitikusai a kormány jövő évre tervezett költségvetési megszorításait. A szocialisták milliárdokat csoportosítanának át a közoktatás, az egészségügy és a kistelepülések javára. A módosító javaslatok megerősítik, hogy a Pénzügyminisztérium előzetes szakmai mérlegelés nélkül nyirbálta meg a különböző közszolgáltatások állami támogatását. A korrekcióra a kormány is…
Az újdonsült aranylabdás Cristiano Ronaldo legnagyobb sikereit a Manchester Uniteddel érte el, ám csak kevésen múlott, hogy ne a nagy rivális Arsenal csapatához szerződjön. Arsene Wenger már a portugál sztárfutballista nevével ellátott mezt is elkészítette, ám a szélsőre végül Sir Alex Ferguson csapott le.
A múlt vasárnapi romániai parlamenti választásokon első három helyen végzett román pártok nem jutottak egyezségre a hét végén lezajlott kétoldalú egyeztetések során arról, hogy közülük melyek...
Több mint kétmillió zarándok imádkozik az Arafát hegyen a mekkai zarándoklat második napján. A hadzs résztvevői az ítéletnapra várva könyörögnek Isten irgalmáért.
Újabb tömegsírt fedeztek fel Boszniában, benne olyan civilek tetemeivel, akiket a boszniai háborúban (1992-95) öltek meg. Tizenhat boszniai horvát és bosnyák polgári személy földi maradványait...
A szombaton lelőtt tinédzser halála után vasárnap is folytatódtak a zavargások. Athénban és Thesszalonikiben bankokat és boltokat gyújtottak fel a tiltakozók. A fiút lelövő rendőrt és társát vasárnap őrizetbe vették - jelentette a rendőrségre hivatkozva az AFP francia hírügynökség.
A MÁV Biztonsági Igazgatóságának most lezárult vizsgálata szerint nem emberi mulasztás okozta a vasúttársaság egyik járatának augusztus 2-i kisiklását - közölte a vállalat sajtófőnöke.
A múlt vasárnapi romániai parlamenti választásokon első három helyen végzett pártok nem jutottak egyezségre a hét végén lezajlott kétoldalú egyeztetések során arról, hogy közülük melyek alkossanak kormánykoalíciót.
Közösen utasították el a kelet-közép-európai tagállamok az Európai Bizottság javaslatát a szén-dioxid-kvóták elosztására. Az újonnan csatlakozott országok szerint a rendszer a régi tagállamoknak kedvezett volna.
Mintegy 21 millió német polgár bankszámlájának adatai szerezhetők meg a feketepiacon - írja a Wirtschaftswoche című hetilap. Ehhez a hatalmas adatmennyiséghez mintegy 12 millió euróért lehet hozzájutni - tudta meg a lap, amely 1,2 millió ember adatait tartalmazó mintához hozzá is jutott.