A rendszerváltás óta tavaly csökkent először a magyarországi gyógyszerfogyasztás - írja a Világgazdaság. A cikk szerint a visszaesésben szerepet játszott, hogy 2007-ben nagyrészt elmaradtak a szokásos...
A Népszabadság és az Index is arról ír, hogy több elképzelés született a kormány struktúrájának átformálására, és valószínűnek tűnik új csúcsminisztériumok létrejötte. Lapszemle.
A dél-amerikai ország hatóságainak bejelentése szerint a part menti forrás akár a világ harmadik legnagyobb olajlelőhelye is lehet. Brazília Nemzeti Olajügynökségének vezetője, Haroldo Lima a helyi médiumok információi szerint hétfőn sajtókonferencián jelentette be, hogy az újonnan feltárt olajlelőhely 30 év óta a legnagyobb.
Hillary Clinton kijelentette: férje elnökként az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás ügyében egykor hibákat vétett, de ő majd kijavítja azokat
Bejelentette győzelmét hétfő este Silvio Berlusconi, az olasz jobboldali koalíció vezetője, és rögtön "nehéz hónapokat" ígért a lakosság számára. A közvélemény-kutató intézetek esti...
A Fehér Ház hétfőn bírálta a közel-keleti "tényfeltáró" körúton tartózkodó Jimmy Carter volt amerikai elnököt, amiért találkozni szándékozik a Hamász palesztin iszlámista mozgalom vezetőivel.
Súlyos vádakkal illeti Hashim Thaci hivatalban lévő koszovói miniszterelnököt Carla Del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék (ICTY) főügyésze botránykönyvében. Egy tanúra hivatkozva ugyanis azt állította, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egykori vezére nemcsak tudott arról, hogy a szerb bebörtönzöttek szerveivel kereskednek, de aktív részese is volt a tranzakcióknak. Del Ponte azt…
A HP Magyarország három, egyforma szintű vezetőjének egyike, a Képalkotási és Nyomtatási Divízió igazgatója. A harmincas évei végén járó fiatalember 2002 óta tölti be ezt a pozíciót. A multinacionális, globális szemléletű és szervezeti struktúrájú nagyvállalat szívesen bízta és bízza leányvállalati vezetői pozícióit a nemzetközi üzleti kultúrát magába szívó, globális szemlélettel átitatott fiatal…
Mivel csak „aggodalmakat oszlatott el, stratégiát alkotott, médiaarculatot tervezett, és koncepcióvázlatokat készített”, nem sértette meg a lobbitörvényt az a cég, amely 1,6 milliárd forintos sikerdíjat kapott a MÁV árufuvarozó cégének, a MÁV Cargónak a privatizációja körül elvégzett munkálataiért – állapította meg a Központi Igazságügyi Hivatal (KIH). Eszerint a harmincezer fori...
Május 1-jétől a Fidesz jelentősen szigorítani fogja a frakciófegyelmet, komoly szankcióra számíthatnak a bizottsági és plenáris ülésekről hiányzó képviselők - írja a Magyar Nemzet. A cikk szerint nemc...
Ma reggel folytatódnak az egyeztetések a BKV vezetősége és a szakszervezeteket képviselő sztrájkbizottság között. A szakszervezeti követelésekkel foglalkozik az első tárgyalás, majd ennek...
Magyarországon is bevezetné a forgalomnövelésben már jól vizsgázott klubkártyáját a Tesco - írja a Napi Gazdaság. A cégcsoport a cikk szerint a klubkártyát Magyarország mellett a régió más országaiban...
A kormány esetleges szerkezeti átalakításáról konzultál a miniszterelnök, érdemi döntés azonban még nincs, Gyurcsány Ferenc kormányfő csak tájékozódik - írja a Népszabadság. A cikk szerint ha hozzányú...
Távozik posztjáról Kökényesi Antal vezérőrnagy, az ORFK tavaly novemberben kinevezett bűnügyi főigazgatója, akit a napokban a büntetés-végrehajtás országos parancsnokává nevez ki az igazságügyi és rendészeti miniszter - írta a Népszabadság kedden.
Egy valamiben egyetért Orbán Viktor a miniszterelnökkel, szerinte is el kell felejteni az adóreformot, amíg nincs stabil többsége a kormánynak a parlamentben. A Fidesz elnöke szerint azonban nemcsak az adószabályok változtatása, hanem minden más, javító szándékú kezdeményezés is elakadhat a kisebbségi kormányzás miatt.
Az izraeli védelmi minisztérium hétfőn este közölte, hogy a zsidó állam szerdától felújítja bizony fűtőanyagok szállítását a Gázai övezetnek.A tárca azonban leszögezte: csak háztartási gázt...
A kis Vuk című 3D-s animációt csütörtöktől vetítik a magyar mozikban. Fekete István regényéből, a Vukból a 80-as évek elején készített rajzfilmet Dargay Attila. A mostani animáció, amelyet forgatóköny...
Erős földrengés rázta meg Közép-Amerikát, helyi idő szerint hétfő este, magyar idő szerint kedden hajnalban. A Richter-skálán legkevesebb 6,1-es intenzitásúnak mért földmozgásokat Guatemala és Salvador szinte egész területén érezni lehetett, noha a rengések epicentruma a partok közelében, de már a Csendes-óceán alatt volt.
Kedden reggel gyakorlatilag stagnált az euró a dollárhoz képest a devizapiacon és az elemzők egyelőre azzal számolnak, hogy a nap folyamán 1,5800 és 1,5850 dollár között mozog majd az közös európai de...
Elemzők szerint érdemes lehet eurót vásárolni még most, a nyaralás előtt azoknak, akik a közös európai pénzt használó országok valamelyikébe akarnak utazni - írja egy gazdasági lap. Hétfőn az euró ismét 252 forint alatt volt, de a szakemberek szerint nem valószínű a magyar forint további erősödése.
A csokoládé kiskereskedelmi forgalma 2007. február és 2008 január között 30 ezer tonnához közelített, értékben pedig meghaladta a 60 milliárd forintot - közölte az Nielsen piackutató az MTI-vel...
Csak a nászéjszakán tapasztalta meg a vőlegény, hogy menyasszonya "menyférfi". Az eset Németországban történt. Az 55 éves neumburgi férj parasztgazda, és mivel ideje java részét a mezőn...
Kedden reggel rekord szinten állt a kőolaj ára a dollár további gyengülése és részben az ellátási zavarok miatt. Röviddel 8 óra előtt az északi-tengeri Brent májusi lejárata 46 cent emelkedéssel 110,0...
Több ezer dollárt sikkasztott el a nemrég elhunyt Charlton Hestontól egy pénzügyi tanácsadó cég női alkalmazottja - közölték ügyészek hétfőn Los Angelesben.
Több száz Kína-párti tüntetett hétfőn este Seattle-ben a Washingtoni Egyetem előtt, ahol a dalai láma tartott a diákoknak előadást. Több ezren özönlöttek az amerikai nyugati parti városba múlt...
Az EUR/USD árfolyama 28 pipes sávban mozgott, 1,5838 és 1,5810 között. Az USD/JPY árfolyama 48 pipes sávban mozgott, 100,99 és 101,47 között. Az USD/CHF összeszedte magát tegnapi visszaesése után, és 0,9991-ről 1,0017-re emelkedett, majd később megállapodott 1,00-nél. Ellenállás 1,0076-nál található. Ha beveszik az értéket, a következő ellenállás 1,0150-nél van. Támogatás 0,9926-nál található.…
Május 1-jétől a Fidesz jelentősen szigorítani fogja a frakciófegyelmet, komoly szankcióra számíthatnak a bizottsági és plenáris ülésekről hiányzó képviselők - írta a Magyar Nemzet kedden.
Kedden reggel folytatódtak az egyeztetések a szakszervezetek és a BKV vezetése között. Korábban vállalták, hogy kidolgozzák ajánlásaikat a még elégséges szolgáltatásokról a pénteki sztrájk idejére. Ezen kívül a paraméterkönyvről, illetve a BKV működéséről is folynak a tárgyalások.
Adóreformra Magyarországon is rendkívül nagy szükség van – ebben a pártok, a szakemberek, és az „átlagemberek” is egyetértenek. A megvalósításában korántsem ilyen nagy az összhang. Pedig az idő fogaskereke kényszerítő erőként kellene, hogy hasson, hiszen a környező országokban történő változások következtében Magyarország versenyelőnye igencsak megkopott.
Nem csitulnak az indulatok Növényi Norbert (51) és volt kedvese, Mariann (34) között. Az olimpiai bajnok birkózó ugyanis úgy döntött, hogy bírósághoz fordul és gyermekelhelyezési pert indít, mert félti Norbikát a saját anyjától.
Az angliai Enodis céget - mely többek között a McDonald's számára szállít különféle konyhai sütőberendezéseket - felvásárolja az amerikai Manitowoc csoport 948 millió fontért.
Május 1-jétől a Fidesz jelentősen szigorítani fogja a frakciófegyelmet, komoly szankcióra számíthatnak a bizottsági és plenáris ülésekről hiányzó képviselők - írta a Magyar Nemzet kedden. Nemcsak a...
Közepes erejű földrengés rázta meg Bulgária középső részét kedden reggel. A föld háromnegyed hétkor mozdult meg, és a rengések epicentruma Gabrovo várostól 170 kilométerre keletre volt.
Az évente megrendezésre kerülő Év Brókere választáson, különböző pénzügyi szolgáltatók mérik össze erejüket a következő kategóriákban: Online-bróker, Daytrader-bróker, Alapkezelő, Forex-bróker, Futures-bróker és CFD-bróker. Az ügyfelek minden egyes kategóriában szavazhatnak kedvenc brókerükre. Mivel a szavazáson kizárólag ügyfelek vesznek részt, ezért az elért helyezések számos befektető…
A 11.00 órai német ZEW-index előtt továbbra is 1,5913-as abszolút csúcsának közelében jegyzik az EUR/USD-ot. Azzal számolnak, hogy az index áprilisban -32,0 pontról -30,0 pontra emelkedik. Ellenállások találhatók 1,5850-nél és 1,5885-nél. Támogatás 1,58-nál van. In-GFX
Az FHB Jelzálogbank nem tervez osztalékfizetést a 2007. évi eredményéből - derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közgyűlési előterjesztésekből. A magyar számviteli törvény alapj...
Sólyom László köztársasági elnök kedden háromnapos hivatalos látogatásra utazik Belgiumba. Az államfőt II. Albert belga király és Paola királyné hívta meg.
Távozik posztjáról Kökényesi Antal vezérőrnagy, az ORFK tavaly novemberben kinevezett bűnügyi főigazgatója, akit a napokban a büntetés-végrehajtás országos parancsnokává nevez ki az igazságügyi és...