A világ legnagyobb légitársaságává olvad össze az amerikai Delta Air Lines és a Northwest Airlines. A 3,1 milliárd dolláros ügylet, amelyet hétfő este jelentettek be, más légi társaságokat is arra...
Időszámításunk előtt 200-300 évvel keletkezett maja oltárt fedeztek fel régészek a Guatemalavárostól közel 200 kilométerre délre, a csendes-óceáni partvidék közelben fekvő Takalik Abaj nemzeti...
Lapértesülés szerint soha nem tapasztalt méhpusztulás kezdődött a napokban Baranyában, ahol eddig tizenöt méhésznek mintegy húszmillió forintos kára keletkezett.
A lakossági távhődíjak 4,7 és 6,1, a nem lakosságiak 4,5 és 6,1 százalékkal emelkednek, az alapdíjak egyik esetben sem változnak - írta a Napi Gazdaság kedden. A lakossági terhek egy átlagos lakás...
A Magyar Telekom összesen 77,052 milliárd forintot fordít osztalékfizetésre az idén, ennek egy részét az eredménytartalékból fedezi - közölte a cég a tőzsde honlapján. A távközlési társaság a magyar s...
Az állami kiadások és a bürokrácia csökkentését, valamint a korrupció visszaszorítását nevezte a legfontosabb feladatnak a korábbi jegybankelnök. Járai Zsigmond az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: csak ezekkel az intézkedésekkel lehet fellendíteni a gazdaságot Magyarországon.
Újabb titok teszi misztikussá az isteni Marylin Monroe életét. A napokban derült ki, hogy létezik egy 15 perces fekete-fehér, hang nélküli film, amelyen Marylin orális szexben részesít valakit.
A dollár sorsa eltérően alakult reggel a többi fő devizával szemben. Míg az EUR/USD az ázsiai kereskedésben oldalazást végzett 1,58 fölött, addig az USD/JPY árfolyama a japán részvénypiaci nyereségeknek köszönhetően emelkedett, míg a GBP/USD jelentősen gyengült, miután a RICS-házárinex márciusban -65,7% helyett -78,5%-os érétket hozott a várt -67,0% helyett. A délelőtt csúcspontját a márciusi…
BUDAPEST – Hajdú Lászlónak és Kaiser Edének semmi köze a mészárláshoz, nem is ismerem őket! – jelentette ki W. Róbert (34) a Fővárosi Bíróságon tegnap.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 126,87 pontos emelkedéssel, 22.095,06 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,58 százalékkal erősödött. Friss tőzsdei árfolyamokMTI...
A leggyorsabban növekednek az élelmiszerárak az Egyesült Államokban 17 éve. Az amerikai élelmiszerek árai 2007-ben 4 százalékkal emelkedtek, szemben az előző 15 évben tapasztalt évi átlagos 2,5...
ENSZ-vizsgálatot kér Benazir Bhutto egykori kormányfő meggyilkolása körülményeinek feltárására a pakisztáni parlament, amely az erről szóló határozatot egyhangúan fogadta el - közölte kedden egy tisztviselő a néhai miniszterelnök pártjából.
Az ipari termelés 9,8 százalékkal nőtt 2008 februárjában az előző év azonos időszakához viszonyítva, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan adattal - közölte a Központi Stat...
A GBP/USD maga mögött hagyta hét elején elért 1,99-es csúcsát. Nyomás alá került a devizapár, miután közzétették, hogy a brit RICS-házárindex márciusban -78,5%-os értéket hozott. Ez azt jelenti, hogy 78,5%-kal többen számoltak be csökkenő ingatlanárakról, mint emelkedő árakról. Ez az 1978 óta mért leggyengébb érték. Az elemzők -67,0%-os értékkel számoltak a legutóbbi -65,7%-os érték után. A…
A Magyar Nemzet információi szerint május 1-jétől a Fidesz jelentősen szigorítani fogja a frakciófegyelmet, s ezáltal komoly szankciókra számíthatnak a bizottsági és plenáris ülésekről hiányzó parlamenti képviselők. Mindezt a jövő hónaptól működő kisebbségi kormány indokolja.
Összesen 77 milliárd 52 millió forintot fordít osztalékfizetésre az idén a Magyar Telekom; a cég a kifizetésekhez az eredménytartalékot is felhasználja - olvasható a tőzsde honlapján. Az FHB Jelzálogbank nem tervez osztalékfizetést.
Magyarország a kelet-közép-európai térség harmadik és a világ 41. leggazdagabb állama – derül ki a Világbank által a hét végén közzétett, 146 országra kiterjedő fejlettségi mutatókból. Hazánkban az egy lakosra jutó GDP értéke vásárlóerő-paritáson számolva valamivel több mint 17 ezer dollár, ennél csak a szlovénok és a csehek értek el jobb eredményt. A Világbank 2005-ös adatokkal dolgozott.
33 külföldi hallgató és hat oktató fordult meg a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján (MÜTF), április 7. és 11. között, az intézmény 13. nemzetközi hetén.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 126,87 pontos emelkedéssel, 22.095,06 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,58 százalékkal erősödött.
A Berzsenyi Dániel-emléknap hagyományát folytatva a Savaria Egyetemi Nap alkalmából ünnepséget rendez a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ április 17-én.
Franciaországban a fogyasztói árak a vártnál jóval erősebben emelkedtek márciusban az energiaféleségek és az élelmiszerek drágulásának hatására. A nemzeti statisztikai hivatal adatai szerint az eurózó...
Aláírásgyűjtéssel tiltakozik a Civilek a Mátraalján nevű szervezet a Gyöngyös határába tervezett indiai gumigyár megépítése ellen. A civilek nem értenek egyet a gyár állami támogatásával sem, szerintük inkább a pénzt a magyar kis- és középvállalkozásoknak kellene adni.
Márciusban havi szinten 0,8%-kal, éves szinten pedig 3,2%-kal emelkedtek a francia fogyasztói árak, meghaladva ezzel a +3,0%-os előrejelzést a legutóbbi +2,8%-os érték után. Miután az ázsiai kereskedésben napi csúcsot ért el 1,5844-nél, 1,58-ra esett vissza az EUR/CHF árfolyama. Chart-technikailag további visszaesés várható, akár 1,5758-ig, vagy 1,5718-ig. in-GFX
Az ipari termelés 9,8 százalékkal nőtt 2008 februárjában az előző év azonos időszakához viszonyítva, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan adattal - közölte a Központi...
Pusztító erejű, várhatóan sok halálos áldozatot követelő földrengés fogja megrázni Kaliforniát 30 éven belül - tették közzé friss előrejelzésüket amerikai tudósok hétfőn. A legalább 6,7-es erősségű...
A PandaLabs 2007-es, kiterjedt vizsgálata szerint bajban vannak a cégek: mintegy 72%-uknál a telepített biztonsági alkalmazások ellenére is fellelhetőek voltak kártékony szoftverek.
Bizonytalan a jövője az afganisztáni Bagram amerikai támaszponton működő titkos börtönben raboskodó foglyoknak, többségük azt sem tudja, miért tartják fogva - hívta fel a figyelmet a nemzetközi vöröskereszt elnöke.
A lakosság a tényadatokkal szemben emelkedő inflációs környezetet érzékelt márciusban - derül ki a GKI gazdaságkutatónak az Európai Unió támogatásával készített felméréséből. De a korábbi folyamatoknak ellentmondóan alakult az üzleti szektor és a lakosság bizalma is. Elsősorban az ipari és a szolgáltató cégek várakozásai romlottak, míg a korábban pesszimista építőipari és kereskedelmi vállalatok…
Nicolas Sarkozy francia elnök köszöntötte hétfőn egy párizsi reptéren annak a francia hajónak az utasait, akiket még április elején ejtettek túszul szomáliai kalózok.
Az Állami Számvevőszék elnöke szerint az elmúlt évek valódi eredménye a költségvetési kiigazítás, ugyanakkor indokolt lehet a konvergenciaprogram módosítása, mivel a többi mutató várhatóan nem teljesül. Kovács Árpád minderről a VII. Pénzügyi Csúcstalálkozón beszélt rádiónknak. László Veronika interjúja.
Távozik posztjáról Kökényesi Antal vezérőrnagy, az ORFK tavaly novemberben kinevezett bűnügyi főigazgatója, akit a napokban a büntetés-végrehajtás országos parancsnokává nevez ki az igazságügyi és rendészeti miniszter - értesült az egyik kormányközeli napilap.
Nem könnyű megtalálni a számunkra tökéletes megoldást, amelyik legjobban illik pénzügyi helyzetünkhöz, céljainkhoz. A Cashline Értékpapír Zrt. ebben szeretne az Ön partnere lenni (x)
Vámosi Nagy Szabolcs, az Ernst and Young adószakértője szerint az adórendszer átalakításához nem feltétlenül kellenek százmilliárdok. Erről a Hungarian Business Leaders Forum és az ICEG Európai Központjának szervezésében tartott pénzügyi csúcstalálkozón beszélt az APEH volt elnök-helyettese. Vámosi Nagy megkerülhetetlennek nevezte a 200 milliárd forintot jelentő, négy százalékos társasági különadó…
Májustól drágább lesz a távfűtés Budapesten, a lakossági hődíjak 6,1 százalékkal emelkednek - írja egy gazdasági lap. Egy átlagos család távfűtési költségei így havi 800 forinttal nőnek. A különböző új tarifák közül az egyösszegű díjfizetést választók távfűtési díja 4,7 százalékkal emelkedik.
Csaba László szerint üdvözlendő a kormányfő bejelentése, amely szerint középtávon sem lesz adóreform, abban az értelemben, hogy Gyurcsány Ferenc egyértelművé tette: az általa meghirdetett haladás vagy maradás programból az utóbbit választotta. A közgazdász úgy véli: Magyarország ennek hatására tartósan lemaradhat a környező országok között, mert a gazdasági növekedés megmarad a jelenlegi 1-2…
Januárban meglepően 10,6%-ról 11,3%-ra emelkedett a török munkanélküliségi ráta, meghaladva ezzel a 10,9%-os előrejelzést. Az adatok után csökkent a líra árfolyama. Az EUR/JPY-t 2,0804-en jegyzik. Ellenállás 2,0987-nél, míg támogatás 2,0510-nél található. In-GFX
Az afganisztáni Bagramban fogva tartott rabok helyzetének kivizsgálását sürgeti a Nemzetközi Vöröskereszt elnöke. Jakob Kellenberger erről azután nyilatkozott, hogy fél napot töltött az amerikai támaszponton működő börtön megfigyelésével.
Fejlesztéspolitikai csúcsminiszter lehet Bajnai Gordon, ha átalakítják a kormányt. A kormányközeli lap úgy tudja: a kabinet átalakításáról még nincs döntés, az csak az SZDSZ hivatalos kilépése után várható.
Magyarországon komoly trendváltás történt a gyógyszerpiacon: míg a 2007-et megelőző hat évben a globális szintnél jóval gyorsabban, átlagosan 15 százalékot meghaladó ütemben nőtt a...
Globális válsággal fenyeget az élelmiszerárak tartós magas szintje - állítja az ENSZ és a Nemzetközi Valutalap. Az élelmiszerárak ugyanis egy év alatt csaknem 60 százalékkal lettek magasabbak, ami miatt egyre több fejlődő országban élelmiszerhiány alakult ki. A rizs ára az év eleje óta megduplázódott, emiatt a világ harmadik legnagyobb termelőjeként számon tartott India exportkorlátozást rendelt…