2006-ban Paul Haggis rendező-forgatókönyvíró Ütközések című kiváló filmje tarolt az Oscaron. Emberünk ezt követően úgy gondolta, hogy összedobva és leforgatva egy újabb scriptet idén majd repetázik egy jót. Nem így történt.
Szocialisták vezetik a képviselői jövedelemlistát. Az első három helyen Kapolyi László, Gyurcsány Ferenc és Magda Sándor áll - derül ki egy hetilap összeállításából.
Visszafele sült el hét anya jótékonysági aktnaptára: ahelyett, hogy pénzt hozott volna a vállalkozás egy vidéki iskolának Spanyolországban, a kutyának se kellettek a kalendáriumok, az aktanyák...
Magyarországon a sok tekintetben fordulópontot jelentő őszödi beszéd hatása, majd az azt követő önkormányzati választásokon elszenvedett súlyos vereség sem késztette hosszú ideig a kormánypártot, s vele együtt a miniszterelnököt a megfelelő konklúzió levonására.
Ma reggel emelkedett az USD/JPY árfolyama. A devizapárnak jól jött, hogy a japán részvénypiac sorozatban 3. napja nyereségeket könyvelt el. Lehetséges, hogy tovább folytatódik az erősödés, még akkor is, ha a Merrill Lynch délután további 6-8 milliárdos dolláros veszteségeiről számol be, ami nem okoz meglepetést. Az amerikai cégek eddig közzétett negyedéves adatai a vártnál kevésbé negatívan…
A Samsung csoportnál vizsgálódó ügyészek vádat emeltek Lee Kun-hee elnök ellen adócsalás és hatalommal való visszaélés gyanújával. A megvesztegetés nem szerepel a vádpontok között. Ezzel zárult le...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 167,57 pontos emelkedéssel, 22.055,74 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest ezzel 0,77 százalékkal erősödött. Sarkadi Szabó Korné...
Terrorveszélyre hivatkozva új jogsegélyt kért az igazságügyi tárca az Egyesült Államoktól a szélsőséges kuruc.info hírportál, illetve a gyanú szerint azzal összefüggésbe hozható Magyarok Nyilai nevű szervezet ügyében - értesült a HVG.
A bruttó átlagkeresetek január-februárban 5,1 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 7 százalékos növekedése mellett - 1,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Nyomozás indulhat a tavaly szeptemberben 23 kistelepülés iskoláját átvevő, majd a csőd szélére jutó Vocational Academy Alapítvány ellen - írja a Magyar Nemzet. Az ügyet vizsgáló Oktatási Hivatal (OH) ugyanis a munkaügyi központhoz és a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészséghez fordult.
Elkészült Zugló Önkormányzatának új weboldala, amely már a harmadik szinten áll az EU - honlapok besorolására vonatkozó - négyes fokozatú skáláján. A fejlesztéseknek köszönhetően akár már otthonról lehet időpontot kérni házasságkötésre, valamint az ügyfelek figyelemmel kísérhetik, hogy a saját ügyük éppen hogyan áll a hivatalban.
Megtartják a pénteki sztrájkot a BKV-dolgozók, miután a szakszervezetek szerdán sem tudtak megállapodni a közlekedési társaság vezetőségével még az elégséges szolgáltatásokról sem, ezért a múlt hétfőhöz hasonlóan csak az éjszakai járatok indulnak el, hajnalig. A VDSZSZ közben bejelentette, hogy nem sztrájkolnak pénteken.
Közeledik az a nap, amikor virágok nyílnak majd a Holdon - állítják az Európai Űrhivatal (ESA) tudósai, akik bebizonyították, hogy a büdöske nagyszerűen megterem a kövek között, és még táptalajra sincs szüksége ehhez.
A forint profitált a hírből, miszerint februárban éves szinten 13,9%-kal emelkedtek a magyar bruttó bérek, meghaladva ezzel a +6,8%-os előrejelzést a legutóbbi -1,5%-os érték után. Bár a kamatkilátások a forint mellett szólnak, a bérek emelkedése pedig a kamatemelés mellett, átmenetileg még kiárusításra kerülhet sor a devizánál. Az EUR/HUF-ot 252,98-on jegyzik. Ellenállás 253,33-nál, míg…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 167,57 pontos emelkedéssel, 22.055,74 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,77 százalékkal erősödött.
Többek között a szervezet jövőbeli marketingstratégiájáról volt szó a 39 európai ország nemzeti turisztikai hivatalait tömörítő European Travel Commission (ETC) igazgatósági ülésén. Az ETC a jövőben új piacokon Kínában, Indiában, Délkelet-Ázsiában és Oroszországban is folytat marketingtevékenységet.
Amerikai látogatásának első délelőttjén, április 16-án a Szentatya udvariassági látogatást tett a Fehér Házban, ahol beszédet mondott, majd megbeszélést folytatott George W. Bush elnökkel.
Februárban éves szinten 6,3%-kal, azaz a várt 4,8%-nál nagyobb mértékben emelkedtek a cseh kiskereskedelmi forgalmak a legutóbbi +4,1%-os érték után. Az EUR/CZK-t 24,860-on jegyzik. Ellenállás 24,962-nél, míg támogatás 24,781-nél található. In-GFX
A Facebooknak ezúttal nem az online média más szereplőivel, hanem az alapító, Mark Zuckerberg egy volt évfolyamtársával kell megküzdenie. Aaron Greenspan ugyanis azzal perli a közösségi hálót, hogy jogtalanul használja a nevét – írja a Media Week.
A budapestiek többsége annak ellenére támogatja a BKV-sztrájkot, hogy közülük minden másodiknak jelentős problémát okozott a napi teendői ellátásában. A legtöbben az államtól és a Budapest környéki településektől kapott nagyobb támogatással, no meg a potyázók kiszűrésével javítanának a BKV helyzetén - derül ki abból a budapesti felmérésből, amit a Főpolgármesteri Hivatal megbízásából április 12-én…
Gépesítik az aranymosást a Dráván. Egy vízvári nyugdíjas, egy harkányi ásványgyűjtő és egy amerikai magyar fogott össze az érdekes kísérletre - írja a Somogyi Hírlap. Egy Amerikában használt aranymosó...
A bruttó átlagkeresetek január-februárban 5,1 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 7 százalékos növekedése...
Május 18-án helyi népszavazás dönt a kazincbarcikai kórház sorsáról. Az intézmény működésére a Heves megyében monopolhelyzetben lévő HospInvest Zrt. is pályázott - a város képviselő-testülete hat ellenzéki képviselő javaslatára úgy határozott: referendumon döntik el, hogy a szocialistákhoz köthető magáncég vagy inkább az önkormányzat üzemeltesse-e a jövőben az intézményt.
Nem lehet Budapestet a fővárosiakkal szemben irányítani - írja a Magyar Hírlap. A BVK járatritkítási terveinek negyedik változatát sem merte vállalni a főváros vezetősége.
Mint a kiskereskedelemben: a multinacionális láncok előre törnek - írja a Magyar Nemzet. A hagyományos, patikus által üzemeltetett gyógyszertárakat rövid úton kiszoríthatják a külföldi kézben lévő patikaláncok. A kiskereskedelemben már lezajlott folyamat sokkal gyorsabban söpörhet végig az ágazaton, ennek jele, hogy tavaly húsz százalékkal romlott a patikák gazdasági helyzete.
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottságához az első negyedévben összesen 43 panasz érkezett. A legtöbb bejelentés a közszolgálati műsorszolgáltatók, a Magyar Televízió (MTV) és Magyar Rádió (MR) műsoraival kapcsolatban érkezett.
Gyanú és bűncselekmény hiányában elutasította a főügyészség a Civil Jogász Bizottságnak a miniszterelnök ellen még márciusban tett feljelentését - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.
Az EUR/CHF lassan megközelíti az 1,5958-as áprilisi csúcsot. Ha átlépik az érétket, emelkedő potenciál nyílhat 1,5994-ig. Februárban éves szinten meglepően 3,3%-kal emelkedtek a svájci kiskereskedelmi forgalmak (előrejelzés: +1,6%, előző: +1,3%). Támogatások 1,5906-nál és 1,5880-nál vannak. In-GFX
Fajtalankodásra kényszerítettek nagyobb társai egy 11 éves kisfiút az igali speciális iskola és kollégiumban; legalábbis ezt állítja a fiú, akinek szülei feljelentést tettek a rendőrségen - írja a...
Teherautóval ütközött a Csornáról Szombathelyre tartó InterCity csütörtök kora délelőtt. A balesetben senki sem sérült meg, de a vonalon késésekre kell számítani.
A bajnokságban szinte csak botladozó Valencia összekapta magát a Spanyol Király Kupa döntőjére: Ronald Koeman fiai magabiztosan verték a Getafe csapatát.
A végzős középiskolai fizikatanárok száma évről évre rohamosan csökken, még a többi természettudományi szakhoz képest is - írta a Délmagyarország című napilap. Noha az iskolák ma még válogathatnak...
"Megszólaltatják" a neandervölgyi embert amerikai kutatók, akik számítógéppel rekonstruálták a körülbelül 28 ezer éve kihalt emberfaj hangképző szerveit. Eddig ugyan csak azt "e"-t tudták "kimondatni" a géppel, de ebből is kiderült, mennyivel másképpen beszélt a neandervölgyi, mint a mai ember.
Badacsonyi Nóra másodéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató nyerte a BMF Szépe 2008 szépségversenyt. A Keleti Károly Gazdasági Karon tanuló 22 éves hölgy udvarhölgyei Köböl Anita és Popál Huszai lettek.
Világszerte ismert fotósok több tucat fekete-fehér képére bukkantak egy osztrák pincében. Az ötven éve eltűnt, majd ismét előkerült fényképekből kiállítás nyílt Bécsben - tudta meg az AFP francia hírügynökség csütörtökön.
Gyanú és bűncselekmény hiányában elutasította a főügyészség a Civil Jogász Bizottságnak a miniszterelnök ellen még márciusban tett feljelentését - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője....
Gyorsan drágult az euró a londoni devizapiacon az euróövezeti friss inflációs adat megjelenése után. Az Unió Statisztikai Hivatala enyhe növekedést mért márciusban. A fogyasztói árindex 0,3 százalékot emelkedett az előző hónap éves adatához képest és elérte a 3,6 százalékot. Dunai Gábor, az OTP bank elemzője szerint immár biztos, hogy az év végéig nem tudja az alapkamatot csökkenteni az Európai…
Több ezer ember részvételével este fél hétkor elindult Budapest belvárosában az Élet Menete nevű emlékező felvonulás. A holokausztra emlékezők között több miniszter és ellenzéki politikus is ott volt. Megzavarták az emlékezést.
Az MSZP nem támogatja az MDF adóreform javaslatait, mivel azok 1400 milliárd forintos bevételcsökkenést eredményeznének. Az ellenzéki párt tervei közül viszont az adóamnesztiát és az örökösödési adó megváltoztatását tudná támogatni a kormánypárt. A szocialisták a mai öt párti egyeztetésen a társaságok adóterheinek csökkentését javasolják majd. Tukacs Istvánnal az MSZP szakpolitikusával Ivády…
Az új vállalkozások, és az elvárt minimum adónál kevesebbet fizető cégek számíthatnak elsősorban adóellenőrzésre a közeljövőben. Varga Lászlóné, az APEH elnök-helyettese rádiónknak azt mondta, hogy az új cégek egyötödét egészen biztosan ellenőrzik. Az adóhatóság elsősorban az áfafizetés elkerülésére létrehozott társaságokat szeretné kiszűrni. Andor Attila interjúja.
Együttműködési megállapodást kötött a Mol és az amerikai Exxonmobil a Makói medencében folyó nem hagyományos módon kitermelhető szén-hidrogén kutatásra. A szükséges technológiát az amerikai cég biztosítja és finanszírozza a teljes kutatási programot. A felek fele-fele arányban részesednek a kutatási eredményekből. Holoda Attilával, a Mol eurázsiai kutatási és termelési igazgatójával Ivády Zsuzsa…