Ismeretlen tettes vagy tettesek megrongálták a Budapest XVII. kerületében álló II. János Pál pápa szobrot - mondta Kiss István rákoshegyi plébános. A pap elmondása szerint még hétfőn, fényes nappal...
Október elején a Bundestag elnökével és a török házelnökkel találkozik Pécsett Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és egyeztetnek az Európa Kulturális Fővárosa projekt részleteivel kapcsolatban - mondta el a házelnök kedden, miután találkozott a Török Nagy Nemzetgyűlés delegációjával.
Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso kedden szóvivője útján bejelentette, hogy amennyiben a bel- és igazságügyért felelős Franco Frattini kormányszerepet vállal Silvio Berlusconi olasz kormányában (amely lényegében biztosra vehető), akkor területét az EB francia alelnöke, Jacques Barrot veszi át.
Az angolai Luandába tart egy olyan kínai hajó, amely Zimbabwénak szánt fegyvereket szállít - közölte kedden a hajót bérlő cég képviselője. A hajó néhány nap óta a Dél-afrikai Köztársaság egyik kikötővárosában, Durbanben vesztegel.
Kissé erősödött a forint a bankközi devizapiacon. A reggeli halvány gyengülést a forint fokozatos erősödése követte, kedd délután fél ötkor már 251,70/85 forint volt az euró árfolyama - a hétfő délutá...
A HVG értesülése szerint erős a gyanú, hogy a dunavarsányi Aranynektár Kft. cukorszirupot kevert a mézbe, ezért a hatóság bezáratta Magyarország legnagyobb mézüzemét. Az InfoRádió piaci forrásokból hasonló információkat szerzett. A cég vezetője péntekig nem nyilatkozik.
Megváltozik a parkolási rend a fővárosban az ünnep miatt - közölte a Fővárosi Hivatal. Április 26-án, azaz szombaton munkanap, míg május 2-án, pénteken pihenőnap lesz. A parkolási rend ehhez...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 137,08 pontos emelkedéssel, 22.043,44 ponton zárt, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,63 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 11,...
A Gazprom szeretné elérni a szlovén kormánynál, hogy még a szeptember végén esedékes szlovéniai parlamenti választások előtt aláírásra kerüljön a Dél Áramlat gázvezeték szlovéniai szakaszának megépíté...
Mégsem mérik a sebességet a matricaellenőrző-kamerák májustól az autópályákon, mert nem született meg az ezt engedélyező jogszabály - mondta Winkler-Virág András, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szóvivője. Hozzátette: a rendszer egyébként már alkalmas arra, hogy átlagsebességet mérjen és kis átalakítással az autók pillanatnyi sebességét is rögzíteni tudná.
A szerb elnök felszólította a Koszovó függetlenségét elismerő országokat: vizsgálják felül döntésüket. Borisz Tadics az ENSZ Biztonsági Tanács előtt mondott beszédében felszólította a szervezetet, hogy tegyen meg mindent a szerbek és a koszovói albánok közötti párbeszéd folytatásáért.
Nem gondolkodik új zöld párt alapításán Fodor Gábor - a liberális politikus ezt újságírói kérdésre válaszolva mondta kedden Ipolytarnócon. Ugyancsak cáfolta, hogy bármilyen pártszakadás...
Nem született végleges megállapodás a vizitdíj-kompenzációról a háziorvosok és a kormány között zajló negyedik, keddi tárgyaláson sem - mondta a Független Hírügynökségnek az egyeztetésen részt vevő Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.
Kedden újabb árrekord az olajpiacon: a hektikusan mozgó ár, elsősorban a mintegy 170 ezer hordós nigériai termeléskiesés híre miatt, a New York-i árupiacon elérte a hordónkénti 118,47 dollárt is a máj...
Elhunyt Zádor András, a cseh irodalom egyik legnagyobb magyar műfordítója Prágában a hét végén, 95 évesen - közölte a hírt az MTI-vel Varga György, a Prágai Magyar Kulturális Központ igazgatója. Zádor András az 1930-as években kezdte műfordítói pályáját, első fordításait a legendás Prager Könyvkiadó adta ki. Ő fordította magyar nyelvre a többi között Bohumil Hrabal Szigorúan ellenőrzött vonatok,…
Feloszlatta magát az MDF mezőberényi csoportja, a város alpolgármestere a továbbiakban függetlenként folytatja munkáját - olvasható a Békés Megyei Online című hírportálon. Valentinyi Károly...
Ma Magyarországon hozzávetőleg 800 olyan magánvállalkozás működik, amelynek nyeresége, növekedése vagy árbevétele felkeltheti szakmai vagy intézményi befektetők érdeklődését.
A híres asztrofizikus, Stephen Hawking elmondása szerint rengeteget gondolkodott azon, vajon egyedül vagyunk-e a világegyetemben. A válasz szerinte minden bizonnyal nem. Hawking szerint a világűr azért nem hangos az idegen rádójelektől, mert a földönkívüliek túl primitívek a sugárzáshoz
Szűcs Zoltán, az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában bejelentette: az AAM és a BKV Zrt. közt fennálló szerződést a mai napon kölcsönöse...
Akár egymillió forint fölé is emelkedhet a tandíj egyes szakokon a Magyar Rektori Konferencia kedden elfogadott döntése értelmében – állítja a HÖOK elnöke, Miskolczi Norbert. Az új rendszerben a jelenlegi két képzésforma - államilag finanszírozott és a költségtérítéses - helyett hat sávba sorolnák a diákokat teljesítményük alapján.
Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke márciustól a Bia Zrt. felügyelő-bizottságának elnöke - tájékoztatta Pimper Richárd, a cég vezérigazgatója kedden az MTI-t. "A tervei szerint a politikától végérvényesen csak 2010-ben vonul vissza az SZDSZ volt elnöke" - olvasható a közleményben, amely kitér arra, hogy Kuncze Gábor idén márciustól visszatért eredeti mérnöki végzettségéhez, a társaság…
Megváltozik a parkolási rend a fővárosban az ünnep miatt – tájékoztatta közleményében a Fővárosi Hivatal kedden az MTI-t. Április 26-án, azaz szombaton munkanap, míg május 2-án, pénteken pihenőnap lesz.
Kuncze Gábor felügyelőbizottsági elnök lesz egy ingatlanfejlesztő cégnél. A társaság vezetőjének közleménye szerint azonban az SZDSZ volt elnöke csupán 2010-ben vonul vissza végérvényesen a politikától.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy végzős amerikai gimnazistát az egyesült államokbeli Chesterfieldben, mert a nyomozók információi szerint Ryan Schallenberger robbantásos merényletre készült iskolája ellen.
Újabb vizsgálat vár a BKV felügyelőbizottságára, ezúttal a fővárosi önkormányzat múlt évi 10 milliárd forintos támogatásának felhasználásáról. A fideszes Hutiray Gyula javaslatáról kedden a...
Ha az olasz külügyminiszteri posztra esélyes Franco Frattini lemond az EU legfőbb végrehajtó testületében, az Európai Bizottságban viselt alelnöki, illetve igazságügyi biztosi tisztségéről, akkor...
A BUX ismét Európa ellen ment. A vezető nyugat-európai tőzsdék negatívan kezdtek, majd némi emelkedés után újra veszteséges tartományba fordultak át a nap végére, míg az amerikai piacok ugyancsak érezhető veszteséggel nyitottak. Az egész nap rendkívül szűk sávban, mindössze kétszáz pontos tartományban cikázó BUX értékelhető emelkedést kapart össze magának a nap végére, ám igen alacsony forgalom…
A Heti Válasz kiadója cáfolja a lapunk azon állítását, hogy 6,2 millió forintot kapott volna tőlük a Fidesz 2007-ben. Borókai Gábornak, a Heti Válasz lapigazgató-főszerkesztőjének az MTI-hez eljuttatott keddi közleménye szerint "nem felel meg a valóságnak, hogy a Heti Válasz kiadójától 6,2 millió forintot kapott a Fidesz 2007-ben".
A szlovák agrártárca úgy ítéli meg, hogy a Magyarországgal folytatott eredménytelen egyezkedés után Brüsszelben Szlovákia lett a Tokaj bor márkanevéért folyó háború "első csatájának győztese." Miut...
Az Országos Területrendezési Tervről szóló törvényjavaslatban, amelynek parlamenti vitája kedden is zajlott, a 8-as számú utat lefokozták, már nem szerepel gyorsforgalmi útként, és eltűnt a tervből a Veszprémet elkerülő útszakasz is - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden Veszprémben.
Felbontja a milliárdos tanácsadási szerződést a BKV Zrt. és az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. - jelentette be Szűcs Zoltán, a tanácsadó cég vezérigazgatója kedden Budapesten. A...
Az első negyedévben 363,094 millió liter benzint adtak el a magyar piacon, ami 1,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 369,692 millió liternél, eközben a gázolaj értékesítése 4,1 százalékkal, 34...
A német statisztikai hivatal adatai szerint tavaly tovább közeledett egymáshoz az uniós tagországok munkaköltségének szintje. A közösségi átlag egy órára vetítve megközelíti a 23 eurót, Magyarországon - 15,2 százalékos emelkedéssel - ez 7 euró 70 cent.
Mohamedán tudósok és vallási vezetők felhívással fordultak annak érdekében, hogy a greenwichi helyett a mekkai időt alkalmazzák a világban, mondván, hogy a szaúd-arábiai város a Föld valódi középpontj...
A lengyel kormány 2011-ig - a jelenlegi parlamenti időszak végéig - több mint 740 céget akar privatizálni - közölte a lengyel kormányfő, aki szerint ha ez sikerül, országa "pozitív világrekordot" állí...
A magyar szabályok nem engedik a közjegyzők versenyét, így díjszabásukat a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) és az állam határozza meg - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a MOKK által rendezett keddi konferencián, amelynek az adott aktualitást, hogy a tervek szerint a fizetési meghagyások kibocsátását a közjegyzők vennék át a bíróságoktól.
Jimmy Carter közel-keleti közvetítő körútján nem sikerült elfogadtatnia a Hamásszal, hogy a majdani izraeli-palesztin békemegállapodásban szerepeljen mind az izraeli, mind a palesztin állam...
Emelkedett az agrárszektorban a jövedelem 2007-ben, leginkább a nyersanyagárak növekedése miatt - derült ki a Kopint-Tárki és az Agrár-Európa Kft. közös elemzéséből. Szabó Márton közgazdász azt mondta: hiába kedvező azonban az összkép, az ágazati differenciálódás nagy. A kutatók a következő évekre is áremelkedést prognosztizálnak a nyersanyag- és élelmiszerpiacon.
Javul a magyar baromfiágazat hatékonysága a Baromfi Termék Tanács (BTT) szakértői szerint. A szakmai szervezet elismeri, hogy a nyugat-európai és a magyar nevelési technológia között hatékonyságbeli k...