A bőség zavara - ezzel kell megbirkóznia annak, aki a 15. Titanic Filmfesztivál alkotásai közül ki szeretné választani azt a néhányat, amit ideje enged megnézni. Az április 3-a és 13-a között zajló rendezvény programjainak a Vörösmarty és Toldi mozi, az Uránia Nemzeti Filmszínház, illetve az Örökmozgó Filmmúzeum ad otthont.
Várnak és árgus szemmel figyelik a külföldi befektetők a hazai politikai helyzet alakulását. A Német-magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara jövő héten nyilvánosságra kerülő konjunktúra elemzése szerint nő a bizonytalanság a befektetők között. Magyarország az egyes országok beruházási vonzerejét értékelő listán a negyedik helyről a tizenegyedikre csúszott vissza. Az Amerikai-Magyar Kereskedelmi…
17 %-ot zuhant és ezzel az eddigi legrosszabb negyedévét zárta márciusban a BUX. A mélyrepülés, amely az elemzők szerint még legalább két hónapig tart, a nemzetközi tőkepiacokon tapasztalt kedvezőtlen hangulatnak köszönhető. A Raiffeisen elemzőjével Herczenik Ákossal Sipos Anikó beszélgetett .
Hivatalosan ugyan még nem keresik a liberális miniszterek utódait, a szocialisták körében már számos név felmerült. A gazdasági tárca élén sokan a jelenlegi honvédelmi minisztert, Szekeres Imrét látnák, mások a fejlesztéspolitikát irányító Bajnai Gordonra tippelnek, de emlegetik Burány Sándort és Podolák György nevét is.
Barack Obama fontolgatja, hogy ha megnyeri az elnökválasztást, akkor felkéri főtanácsadójának Al Gore egykori alelnököt. Az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsa elmondta Gore fontos...
Sajtóhírekkel ellentétben az Orco ingatlanfejlesztési cég cáfolja, hogy a francia Lafayette áruházlánc érdeklődik az Andrássy úti Divatcsarnok iránt. A műemlékké nyilvánított, 1911-ben épült áruház felújítása a tervek szerint az év második felére fejeződik be. A Divatcsarnok bérbeadásáról eddig még nem kötöttek szerződést. Az Orco kivitelezési és fejlesztési igazgatójával Kalapács Kornéllal Sipos…
Veszélybe kerülhetnek az ország adóskockázati besorolásai. A koalíció szétesése miatt a külföldi hitelminősítő intézetek a reformok fellazulásától, a gazdasági növekedés visszaesésétől és a költségvetési bevételek csökkenésétől tartanak. A londoni székhelyű Standard and Poor’s újabb figyelmeztetést adott ki a magyar adósságokra. Az ING elemzőjével Németh Dáviddal Bodnár Kriszta beszélgetett.
A tűréshatárig ment el a Nyugat Koszóvó elismerésével - vélik egyes nyugat - európai politikusok, akik veszélyesnek tartják Ukrajna és Grúzia Nato csatlakozásának puszta felvetését is. A tegnap kezdődött bukaresti Nato-csúcs előtt Oroszország már gazdasági szankciókat is beígért Ukrajna Nato közeledése estén. A találkozás napirendjén szerepelnek még olyan eddig sosem tárgyalt kérdések is, mint az…
Miután minimumot ért el 1,5169-nél, erősödést mutat az EUR/CHF, és a devizapár csúcsra tört 1,5855-nél. A pozitív indikátorokra való tekintettel nem kizártak a további nyereségek. A közelben több ellenállás is található, például 1,5876-nál és 1,5895-nél. Ahhoz, hogy jelentős emelkedő potenciál nyíljon, ez utóbbi érték átlépésére lenen szükség. In-GFX
Néhány hét múlva készül el az Egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény módosításának szakmai javaslata. Gyurcsány Ferenc szerdán tárgyalt egy szocialista szakértői csoporttal, akik a javaslatok kialakítását végzik. Az MSZP az állami kézben tartaná az egészségbiztosítókat, a fejlesztéseket költségvetési és Európai Uniós forrásból oldanák meg. Tukacs István MSZP-s országgyűlési képviselő…
A Vodafone Magyarország pályázatot hirdetett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) diákjai számára. A művészhallgatók a Vodafone mobil szélessávú internet szolgáltatásának népszerűsítését szolgáló sms-kampány ötletekkel indulhatnak a versenyen.
Ezen túlmenően arra is kötelezettséget vállal a pénzintézet, hogy hosszú távon biztosítja a jelzáloglevelek után járó kamat és tőkefizetést. Gyuris Dániellel Bodnár Kriszta beszélgetett.
Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsa bejelentette: fontolgatja, hogy ha megnyeri az elnökválasztást, akkor felkéri főtanácsadójának Al Gore egykori alelnököt.
A márciusi EU-s szolgáltatási indexet 51,7 pontról 51,6 pontra módosították, miután februárban még 52,3 pontos értékről számoltak be. A 3 legnagyobb nemzetgazdaság indexei eltérően alakultak: a franca index a revízió után is 57,3 ponton állt, míg a német indexet 52,5 pontról 51,8 pontra, azaz lefelé módosították. Az olasz index 47,2 pontról 48,8 pontra emelkedett. Az EUR/USD árfolyama ismét…
Várhatóan jövő héten dönt Kaiser Ede ügyében a perújítás elrendeléséről a győri Fellebbviteli Főügyészség. A férfi ügyében azért van szükség újabb bírósági tárgyalás lefolytatására, mert korábban a móri bankrablás miatt tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Tegnap a Fővárosi Főügyészség szóvivője bejelentette: benyújtották a vádiratot W. Róbert ellen, akinek szerepe lehetett…
A felnőtt lakosság több mint 20 százalékát érinti a visszerek abnormális tágulata, az úgynevezett varikozitás, ami eleinte mint "kozmetikai" probléma merül fel, később azonban a tágult véna már komoly, figyelmet igénylő tüneteket is okozhat. Ezek a tünetek a már nem kielégítő vénás keringés következményeként lépnek fel. A visszértágulat elsősorban az alsó végtagokat érinti, de előfordul a test…
Megnyitották a Ledra sétálóutcát a világ utolsó kettéosztott fővárosában, a ciprusi Nicosiában. Az utcában, amely egybeesik a Ciprus görög és török részét elválasztó határvonallal, 45 év után járhatnak újra a helyiek szabadon.
Speciális táplálkozási központok hálózatát nyitották meg az alultáplált kiskorú gyermekek legválságosabb eseteinek kezelésére Indiában azzal a céllal, hogy csökkentsék az ilyen gyermekek arányát, amely a szubkontinensen kétszerese a Szaharától délre fekvő afrikai területek hasonló adatainak.
Tovább csökkent az EUR-NOK árfolyama, miután közzétették, hogy februárban havi szinten 1,7%-kal, éves szinten pedig 5,6%-kal emelkedtek a norvég kiskereskedelmi forgalmak, meghaladva ezzel a +4,4%-os előrejelzést a legutóbbi +3,6%-os érték után. A norvég korona ráadásul profitált az emelkedő olajárból. A devizapárt 7,9912-ön jegyzik. Támogatások 7,9885-nél és 7,9414-nél találhatók. In-GFX
Azonnal meghalt az a férfi, aki egy érkező vonat elé feküdt a vasúti sínekre Békéscsaba közelében. A 41 éves férfi az eddigi információk szerint egyértelműen öngyilkossági szándékkal feküdt a sínekre szerdán délután a békési megyeszékhely külterületén.
Nagy-Britanniában a leggazdagabb embereket arra bíztatják, hogy adakozzanak egykori egyetemük számára, hogy azok sokkal színvonalasabb képzést nyújthassanak hallgatóiknak.
Észak-Korea katonai ellenlépésekkel fenyegette meg csütörtökön Dél-Koreát, amiért a szöuli vezetés nem hajlandó bocsánatot kérni vezérkari főnökének egy kijelentéséért. Phenjan kirohanása tovább ronthatja az elmúlt napokban ismét feszültebbé váló Korea-közi kapcsolatokat. Ri Mjong Bak dél-koreai elnök ugyanakkor csütörtökön felszólította az északi kommunista rezsimet, hogy folytassanak őszinte…
Soros György magyar származású milliárdos befektető szerint a mostani pénzügyi válság a legrosszabb a nagy világgazdasági válság óta. Soros arra számít, hogy a piacok rövid időre ugyan...
A Lidl élelmiszerláncnál és a Schlecker drogériahálózatnál a dolgozók rendszeres megfigyelése miatt kirobbant botrány csupán a jéghegy csúcsa. A berlini kormány adatvédelmi biztosa szerint más cégeknél is titkos ellenőrzés alatt tartják az alkalmazottakat. Ennek csupán a hatékony adatvédelmi törvény vethetne véget - állapította meg a biztos.
Legalább 60 ezren fertőződtek már meg az úgynevezett Dengue-láztól, más néven trópusi náthaláztól Brazíliában - közölték a dél-amerikai ország egészségügyi illetékesei szerdán. Hivatalos adatok szerint 70 emberrel végzett eddig a kór.
Az idei 4 százalékos és a jövő évi 3 százalékos GDP arányos államháztartási hiányból, azaz a konvergenciaprogram legfontosabb célkitűzéséből nem lehet engedni - jelentette ki Veres János...
Kóka János nem számít előrehozott választásokra, azonban a kisebbségi kormányzást kockázatosnak tartja. Erről az SZDSZ elnöke csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt. "Nem számítok előrehozott választásokra, és egyáltalán nincs olyan célunk, hogy Orbán Viktor kezébe adjuk a kormányrudat, az nagyon rossz lenne Magyarországnak" - fogalmazott a liberális politikus.
- Tekintettel a kiélezett helyzetre, mindenki engem fog hallgatni, hetekre tematizálom a hazai és a külföldi médiát, és mialatt a tömeghisztéria a tetőfokára hág, mi szép csendben kibékülünk, és április 30-án, amikor bejelentjük, hogy megoldottuk a koalíciós válságot, már alig fognak emlékezni a népszavazásra meg a te álszavazóidra.
A NATO Ukrajnával és Grúziával való bővítését semmilyen objektív szempont nem indokolja, az amerikai fél "mániákus" igyekezete mögött az áll, hogy még Vlagyimir Putyin elnöksége idején...
Ma sorozatban 3. napja 1,9845 alatt jegyzik a GBP/USD-ot, és továbbra is gyengülést mutat a devizapár. mielőtt tovább esne a kurzus, átmeneti konszolidációra kerülhet sor. Ellenállások 1,9845-nél és 1,9928-nál, míg támogatások 1,9720-nál és 1,9561-nél találhatók. In-GFX
2007-ben a magyar társadalom lélektani állapota, optimizmusa, jövőképe romló tendenciát mutatott. A politikai osztály és a társadalom között növekedett a szakadék, a politikai elittel szembeni elégedetlenség az év során még terebélyesedett is.
Nemcsak a Lidl, hanem a gyanú szerint két további német élelmiszer-kereskedelmi szupermarket-, illetve diszkontlánc, az Edeka és a Plus is kémkedett dolgozói után
A magyarok többsége - saját állítása szerint - egyáltalán nem szokott üdülni. Akik mégis több napos kikapcsolódásra szánják rá magukat, többnyire maguknak szervezik a jellemzően belföldi utazást
Az SZDSZ megszavazza a jövő heti napirendet és miniszterei, illetve államtitkárai is részt vesznek a parlament munkájában - közölte Szili Katalin a házbizottság ülése után csütörtökön. A házelnök...
Lemondott posztjáról a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés fideszes elnöke. Fülöp István hivatalosan semmivel nem indokolta távozását, csak törvényben biztosított lehetőségére hivatkozva jelentette be lemondását.
A klímabarát építészet és az energiamegtakarítás áll a jövő szerdán nyíló 27. Construma szakkiállítás középpontjában - mondta Szebeni Márton, a kiállítás igazgatója az előzetes sajtótájékoztatón...
"Szakadás - gyógyulási eséllyel" címmel közölt kommentárt csütörtöki számában a Der Standard című osztrák napilap a magyarországi belpolitikai helyzetről. A jegyzetíró szerint, bár Magyarországon nincs erre precedens, a kisebbségi kormányzás akár sikeres is lehet.
Hiába döntötték el a szocialisták, hogy nem vonják be a magántőkét az egészségbiztosítási piacra, a civil szervezetek csak akkor nem nyújtják be népszavazási kezdeményezésüket az Országos Választási Bizottságnak, ha a kormány hatályon kívül helyezi a februárban elfogadott pénztártörvényt.
Csak az éjszakai járatok közlekednének üzemkezdettől délután egy óráig az esetleges április 7-i BKV-sztrájk idején; a munkáltató elutasítja a szakszervezetek javaslatát - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) elnökhelyettese csütörtökön.