Az olimpikonok bármilyen témában szabadon kifejthetik gondolataikat a pekingi nyári játékok idején. Egyedül arra kell ügyelniük, hogy tiszteletben tartsák az Olimpiai Charta előírásait. A kínaiak sose kérték, hogy befogjuk a versenyzők száját – jelentette ki Hein Verbruggen, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) koordinációs testületének vezetője.
Csak az éjszakai járatok közlekednének üzemkezdettől délután egy óráig az esetleges április 7-i BKV-sztrájk idején; a munkáltató elutasítja a szakszervezetek javaslatát - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) elnökhelyettese csütörtökön az MTI-vel. A BKV Zrt. csúcsidőszakban a járművek kétharmadát közlekedtetné.
Két országot, Albániát és Horvátországot hívta meg tagjai közé a NATO bukaresti csúcsértekezletén. A szervezet főtitkára, a harmadik jelöltről, Macedóniáról azt mondta: a balkáni állam akkor lehet a NATO tagja, ha sikerül rendeznie névvitáját Görögországgal.
Ha most vasárnap lennének a választások, akkor a biztos pártválasztók 68 százaléka támogatná a Fideszt, és csak 20 százaléka az MSZP-t - derül ki a Századvég és a Forsense márciusban, tehát még a koalíciós válság kirobbanása előtt készített felméréséből.
A kormányválság kapcsán kirajzolódó lehetséges forgatókönyvek közül a piaci elemzők és a kereskedők egyértelműen az előre hozott választások bekövetkeztét tartanák a legjobbnak – derül ki a Portfolio.hu felméréséből. Egyesek még a kétharmados Fidesz-többséget is jónak tartanák.
Az Európai Bizottság utolsó írásbeli figyelmeztetést küld Magyarországnak, mert Budapest nem hozta meg a vadon élő madarak védelmével kapcsolatos európai uniós környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásához szükséges nemzeti intézkedéseket - jelentették be csütörtökön.
A NATO bukaresti csúcsértekezletének részvevői úgy döntöttek, hogy Horvátország és Albánia meghívást kap a NATO-ba - jelentette be csütörtökön a román fővárosban Jaap De Hoop Scheffer NATO-főtitkár. A...
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara továbbra sem látja azokat a "motorokat", amelyek a gazdaság növekedését beindíthatják - a jövő évi fejlődés alapjait idén kellene lerakni
A Fidesz a biztos szavazó pártválasztók körében több mint kétharmados támogatottsággal rendelkezik, az MSZP viszont továbbra is mélyponton áll - derül ki a Századvég-Forsense márciusi felméréséből.
A Századvég-Forsense legújabb felmérése szerint a Fidesz a biztos szavazó pártválasztók körében több mint kétharmados támogatottsággal rendelkezik, az MSZP viszont továbbra is mélyponton áll; a két nagy párt támogatottsága közti különbség növekedett.
Az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága kedden (2008. április 1-jén) elfogadta a brüsszeli intézmények mellett működő lobbicégek kötelező nyilvántartásának létrehozásáról szóló jelentést. A közös regisztrációs lista egyszerre fedné le az Európai Parlament, a Bizottság és a Tanács döntéshozatalának befolyásával foglalkozó cégeket.
A szegedi önkormányzati együttműködést nem érinti az MSZP-SZDSZ országos koalíciójának szétesése - közölte csütörtökön Botka László (MSZP) polgármester a csongrádi megyeszékhelyen. "Szeged város érdeke mindennél fontosabb, semmilyen pártérdek nem veszélyeztetheti" - mondta a politikus a települést irányító MSZP- és SZDSZ-frakció együttes ülését követő sajtótájékoztatón.
A tenisz világranglista 11. helyén álló Mihail Juzsnyij véresre verte saját fejét a Key Biscayne-ben zajló tornán, miután a Nicolas Almagro elleni mérkőzésen a döntő játszmában elrontott egy ütést. Nem ez volt az első, hogy az orosz teniszező furcsán viselkedett.
Mégsem zárják ki a Fideszből Csáki Zsigmondot, Heves város polgármesterét és Magyar Istvánt, a párt egri elnökét - ezt maga Csáki Zsigmond közölte csütörtökön az MTI-vel. Az önkormányzati vezető március 5-én erősítette meg az MTI-nek azt az értesülést, hogy várhatóan kizárják a Fideszből
Kutatók nemzetközi csapata olyan genetikai változatokat határozott meg, melyek növelik a nikotinfüggés és tüdőrák kockázatát. A módosulatok hordozói leszokni is nehezebben tudnak szenvedélyükről.
Négypárti egyeztetést kezdeményez "a parlamenti többséggel" az MDF az egykulcsos adó bevezetéséről - mondta Dávid Ibolya, az Magyar Demokrata Fórum elnöke. A Fidesz-szel, a KDNP-vel és az SZDSZ-szel a parlament elé terjesztenék a törvénymódosítást. Dávid Ibolya szerint ez jó alkalom arra, hogy az SZDSZ színt valljon
Az Európai Bizottság csütörtökön felszólította Magyarországot, hogy módosítsa adózási jogszabályait, amelyek csak azokat az adófizetőket részesítik adókedvezményben, akik magyarországi helyszínen végeznek kutatás-fejlesztési tevékenységet.
A kötetben szó esik a kezdetekről, az olimpiák botrányairól, furcsaságairól, s külön fejezetet szentel a szerző a terrorizmusnak, miként a kínai rendezéssel kapcsolatos tudnivalóknak is
Négypárti egyeztetést kezdeményez "a parlamenti többséggel" az MDF az egykulcsos adó bevezetéséről - mondta Dávid Ibolya, az Magyar Demokrata Fórum elnöke csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
2008. január 1-jétől bővültek az önkéntes nyugdíjcélú megtakarítási lehetőségek. A foglalkoztató is kiegészítheti munkavállalója leendő nyugdíját, ha szerződést köt valamelyik nyugdíjszolgáltatóval.
Új földi kiszolgáló, a Menzies Aviation kezdte meg tevékenységét a Ferihegyi Nemzetközi Repülőtéren - tudta meg az MTI. Az új versenytárson kívül a Malév Ground Handling és a Celebi Ground Handling vé...
Az SZDSZ nem szavazza meg a parlamentben a pénztártörvény átalakítására vonatkozó szocialista javaslatot - áll a párt közleményében. Magyarázatként leszögezték, hogy az egészségbiztosítási rendszer átalakításával az SZDSZ-nek az volt a célja, hogy a magánbefektetők megjelenése, a választás lehetőségének megteremtése és a kibontakozó verseny jobb minőségű ellátást eredményezzen. A szocialista…
Megszületett az eredmény a magyar fejlesztők és bloggerek által kiírt Webnegative Contesten. A versenyre olyan honlapot kellett készíteni a jelentkezőknek, amely az amatőrök által elkövetett, lehető legtöbb típushibát tartalmazzák.
A március 29-i héten 369.000-röl 407.000-re emelkedett az amerikai első munkanélküli segélykérelmek száma, meghaladva ezzel a 366.000-es előrejelzést. Az adatokra való tekintettel kedvezőtlennek mondható az amerikai munkaerő-piaci helyzet. Az EUR/USD-ot 1,5560-on jegyzik. Támogatások 1,5510-nél és 1,5473-nál található. In-GFX
A liberálisok szerint a szocialisták pénztártörvény átalakítását célzó javaslata egy monopólium helyett hetet hozna létre, ezzel pedig csak megsokszorozódna az állami rendszer fenntartása
Megálmodta döntőbe jutását A Széf című vetélkedő ma esti játékosa, Pribil Anikó. Az érdi hölgy, aki édesanyjával jelentkezett a játékba, elárulta: nagyon reménykedett benne, hogy 5,7 milliós nyereménnyel távoznak az RTL Klub stúdiójából.
Újabb fényképek kerültek fel a rendőrség honlapjára a március 15-i rendbontókról; a rendőrség így összesen már 11 embert keres - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön. Tóth Gábor dandártábornok, budapesti rendőrfőkapitány 12 fős nyomozócsoportot állított fel, hogy elemezzék a március 15-én dokumentált jogsértéseket, és felkutassák azokat, akik az esti rendbontásban részt vettek. A…
Egy egyiptomi uralkodónő szobrára bukkantak a régészek. A kitűnő állapotban fennmaradt, 3,6 méter magas szobor III. Amenhotep legkedveltebb és egyben legbefolyásosabb feleségét, Tijét ábrázolja.