2008. április 3. csütörtök

ápr. 3
16:20
Apró betűk szemüvegreklámban? Ötmilliós bírság az Ofotértnek (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) öt millió forintra bírságolta a Fotex-Ofotért Kft.-t a fogyasztókat megtévesztő szemüvegkeret reklámjai miatt. A GVH MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint...
ápr. 3
16:21
Tíz kábítószerező huszonévest fogtak Pécsett (HírTV)
Egyszerre tíz feltételezett drogfogyasztót fogtak el a rendőrök Pécsett. A baranyai megyeszékhely nyomozói összehangolt módon ütöttek rajta a nagyrészt huszonéves helybéli fiatalembereken, akiknek nem is volt esélyük a tagadásra, hiszen a szervezetükben, ruháikban és lakásaikon is találtak drogot a rendőrök.
ápr. 3
16:22
Vetekednek Gisele fenekéért (Blikk)
Hirdetésben keresik a modell fenékőrét
ápr. 3
16:24
Dávid: Elfogyott a levegő Gyurcsány körül (Infostart)
Az MDF elnöke szerint a jelenlegi helyzetet leggyorsabban az MSZP és az SZDSZ tudná megoldani azzal, hogy lemondatja Gyurcsány Ferencet, és új miniszterelnököt jelöl. Dávid Ibolya közölte: az ország érdekeit ez szolgálná leginkább. Az MSZP szóvivője, Nyakó István hangsúlyozta: fontos és üdvözlendő, hogy az MDF nyitott a kormánytól érkező javaslatok támogatására.
ápr. 3
16:25
Végre egy jó hír Amerikából (Privátbankár)
Az amerikai szolgáltatások ISM kezelte beszerzőmenedzser-mutatója márciusról 49,6 pont. Az elemzők a teljesítmény gyorsabb csökkenését jelző 48,7 pontra számítottak a februári 49,3 pont után. Az ameri...
ápr. 3
16:25
Helyreigazítás (hirado.hu)
.
ápr. 3
16:27
Késsel rabolt egy férfi (Blikk)
ápr. 3
16:27
Kampány a négyzeten: a kampányokról kampányol a kormány (Privátbankár)
A közelmúltban befejeződött fogyasztóvédelmi, közlekedésbiztonsági és egészségügyi kampány eredményeiről indít tájékoztató kampányt a kormány áprilisban - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő ...
ápr. 3
16:27
Steiner: stabil a fővárosi koalíció (hirado.hu)
Nincs komoly oka annak, hogy a koalíciós megállapodást újrafogalmazzák - közölte Steiner Pál és John Emese
ápr. 3
16:31
Szebeni mindent bevallott a Kölyköknek (BorsOnline)
Szebeni Istvánt gyerekek faggatták. A TV2 műsorvezetője minden kérdésre őszintén válaszolt, annak ellenére, hogy a VIASAT3 kölykei különösen jó formában voltak. A lurkóknak köszönhetően megtudhatjuk, hogy Szebeni nem szereti a Kelemen Anna típusú műnőket, hogy előfordult már, hogy megcsalta a barátnőjét, hogy nem volt még alkalma egyszerre két nővel ágyba bújni, és hogy volt már rajta női ruha.
ápr. 3
16:35
Vírusoktól védi magát a Subway (Piac és Profit)
A Subway étteremlánc ESET NOD32 Antivirus rendszerrel védi az Egyesült Államokban és Kanadában található 23 ezer vendéglátóhelyiségének POS termináljait.
ápr. 3
16:37
Mino Auletta a CAS új elnöke (hirado.hu)
Auletta a 19 szavazatból tízet gyűjtött be, megbízatása 2010-ig szól
ápr. 3
16:37
120 milliót költenek a kampányok kampányára Gyurcsányék (HírTV)
A Fair Play, a Szűréssel az Életért Program (Sz.É.P.), valamint az Új rend és szabadság program eddigi eredményeinek bemutatására indított tájékoztató kampányt a kormány április elsején - jelentette be a kormányszóvivő csütörtökön.
ápr. 3
16:39
Falura költözik a popkirály családja (hirado.hu)
Tito Jackson megművelhető földet is szeretne délnyugat-angliai házához
ápr. 3
16:39
Az MLSZ tudomásul vette Várhidi beszámolóját a szlovén meccsről (HírTV)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtökön tudomásul vette Várhidi Péter beszámolóját. Az MLSZ múlt héten döntött úgy, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitányának írásos beszámolót kell készítenie a Szlovénia elleni 1-0-ra elveszített barátságos mérkőzésről.
ápr. 3
16:41
Késsel rabolt egy férfi Bőcsön (hirado.hu)
A rendőrség a gyanúsítottat őrizetbe vette, és indítványozta az ügyészségen előzetes letartóztatását
ápr. 3
16:43
Szolgáltak és vertek: kényszervallatás miatt ítéltek el rendőröket (hirado.hu)
Az ügy a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik
ápr. 3
16:43
Kevés az egy-két perces közösülés (Blikk)
ápr. 3
16:43
EUR/USD A vártnál kedvezőbb ISM Services Index (HírTV)
Márciusban 49,3 pontról 49,6 pontra emelkedett az amerikai ISM Services Index, meghaladva ezzel a 48,5 pontos előrejelzést. Az új beérkezett megrendelések al-indexe 49,6 pontról 50,2 pontra, míg az árindex 67,9 pontról 70,8 pontra emelkedett. A munkaerő-piaci komponens változatlanul 46,9 ponton állt. Az adatok hatására 1,5570-re esett vissza az EUR/USD, és 1,5595-ön jegyzik. Támogatás 1,5510.nél…
ápr. 3
16:44
Fidesz: mennyiért béreltek különgépet Gyurcsánynak? (Alternatív Energia)
A fideszes Cser-Palkovics András arra vár választ, mennyiért bérelték azt a különgépet, amellyel Gyurcsány Ferenc és delegációja a bukaresti NATO-csúcstalálkozóra utazott.
ápr. 3
16:46
Ha szerencsénk lesz, csak kissé drágul az áram (Infostart)
A pénzügyminiszter szerint a Magyar Villamos Művek Zrt. a május eleji közgyűlésén dönthet Kocsis István vezérigazgató felmentéséről. Veres János a parlament költségvetési bizottsági meghallgatásán azt mondta: a kabinet előkészítette az új áramvásárlási szerződések nagy részét.
ápr. 3
16:48
Vége a hamisításnak! A kormány fellép a "piszkos gyógyszerek" ellen (hirado.hu)
A termék külső csomagolásra és a doboz belsejére is hologram kerül
ápr. 3
16:48
MRSZ, MMSZ - közös konferenciát rendeznek (Kreatív Online)
Idén a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) együtt szervez konferenciát Országos Reklám- és Marketingkonferencia néven. Az eseményhez csatlakozik az Art Directors Club Hungary (ADCH) Mérleg Fesztiválja, és szekciót vezet majd Simon Zsolt, a MAKSZ új elnöke is.
ápr. 3
16:52
Vezércsel: megkerülik az MSZP-t az egykulcsos adóval? (Privátbankár)
Négypárti egyeztetést kezdeményez "a parlamenti többséggel" az MDF az egykulcsos adó bevezetéséről - mondta Dávid Ibolya
ápr. 3
16:54
Egy 10-est is szakíthat a kormánykoalíció? (Privátbankár)
Hitelességjavító célú volt az MNB kamatemelése, de a belső makrohelyzet jövőre már pénzügypolitikai enyhítést valószínűsít, áll az egyik vezető londoni befektetési ház elemzésében. Mások szerint ha a jelenlegi belpolitikai helyzet valóban koalíciós szakításba torkollik, akkor júniusig akár 10 százalékra is emelkedhet a jegybanki alapkamat.
ápr. 3
16:54
GVH - láthatatlan szemüvegkedvezmény (Kreatív Online)
Szemüvegkeretet hirdetett akciós áron a Fotex-Ofotért, ám a reklámokban nem közölték egyértelműen, hogyan lehet igénybe venni a kedvezményeket. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért 5 millió forint bírságot szabott ki a vállalatra.
ápr. 3
16:54
Megölt egy rendőrt, majd öngyilkos lett a gyilkossággal vádolt ex-tábornok (HírTV)
Holtan találták Horvátország északi részén azt az egykori horvát tábornokot, akit több gyilkossággal is vádoltak - adta hírül HINA horvát hírügynökség csütörtökön.
ápr. 3
16:59
120 milliós tájékoztató kampányt indít a kormány (hirado.hu)
A célzott kampányok eredményeit szeretnék megismertetni az emberekkel
ápr. 3
17:01
Románia nem utalja Magyarországra a nyugdíjakat (Adózóna)
Azok a magyar állampolgárok, akik Romániából települtek Magyarországra, és 2007-et követően, Románia EU-csatlakozása után mentek nyugdíjba, a mai napig nem kapják meg a Romániában ledolgozott évekre járó nyugdíjukat, írta Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő.
ápr. 3
17:03
Britney ismét Federline-nal jár (BorsOnline)
Britney Spears újra volt férjével, Kevin Federline-nal randizik. Az egykori házaspár szeretne még egy esélyt adni kapcsolatuknak, ezért egy romantikus hétvégét töltöttek együtt, és újra egymásra találtak.
ápr. 3
17:05
Szegedre hozza ösztöndíjasait a Dél-Kínai Műszaki Egyetem (HírTV)
Együttműködési megállapodást írtak alá múlt héten a Szegedi Tudományegyetem és a Dél-Kínai Műszaki Egyetem vezetői. A szegedieket Prof. Dékány Imre rektorhelyettes és Prof. Szendrő Péter rektori főtanácsadó képviselte, kínai részről pedig a Dél-Kínai Műszaki Egyetem (DKME) igazgatóhelyettese, Peng Xinyi professzor, aki egyúttal a Kantoni Gépjárműipari Főiskola igazgatója is, valamint a DKME…
ápr. 3
17:05
Fiatalok ölték meg a kocsit vezető édesanyát? (Blikk)
ápr. 3
17:06
Áprilisban utalja a kormány az olimpiai támogatás fennmaradó részét (Metropol)
Még áprilisban utalja a kormány az olimpiai felkészüléshez szükséges, a szövetségeknek eddig még nem folyósított támogatást - közölte Budai Bernadett csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
ápr. 3
17:10
Brandchannel - megszemélyesített márkák (Kreatív Online)
Melyik márka mellett ülnél egy vacsorapartin? Melyik jelenleg nem létező márkát támasztanád fel? Melyik márkával vitatkoznál? A száraz márkakutató-kérdőívek helyett ezekre és még további hét hasonló kérdésre válaszolhattak azok, akik részt vettek a Bradchannel „márkafüggőknek” szóló site Brand Junkie Awards felmérésében. Az eredmények szerint a legnagyobb közkedveltségnek az Apple örvendhet.
ápr. 3
17:10
EUR/TRY Nagy mértékben emelkedő török fogyasztói árak (HírTV)
Márciusban 9,2%-kal emelkedtek a török fogyasztói árak, meghaladva ezzel a +8,9%-os előrejelzést a legutóbbi +9,1% után. Havi szinten 1,0%-os emelkedés mutatkozik (előrejelzés: +0,7%, előző: +1,3%). A 10 hónapos csúcsot elérő török inflációs ráta lendületet hozott az EUR-TRY-nek, és így új napi csúcsot ért el 2,0423-nál. In-GFX
ápr. 3
17:11
Beyoncé férjhez megy (Blikk)
Öt év együttélés után férjhez megy Beyoncé Knowles amerikai rythme and blues énekesnő a rap nagyjaként ismert Shawn Carterhez.
ápr. 3
17:12
Pénztártörvény: az SZDSZ nem szavazza meg az MSZP módosítását (HírTV)
A pénztártörvény módosításához a kisebbségi kormányzásra készülő MSZP-nek hat plusz voksra lenne szüksége, de azt sem az SZDSZ, sem az MDF nem szavazza meg.
ápr. 3
17:19
Kinőtte a régiót a Mol (Privátbankár)
A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. nemcsak a régióban, hanem Keleten és Nyugaton is akvizíciókat hajt végre akkor, ha piaci lehetőség nyílik erre - mondta Horváth Ferenc, a cég termékelőállítási és ...
ápr. 3
17:19
Sztrájk előtt: példátlan egység a BKV szakszervezeteinél (Infostart)
A rendszerváltás óta nem léptek fel olyen egységesen a BKV szakszervezetei, mint most, a hétfőre tervezett sztrájk előtt. A BKV-dolgozók érdekképviselete az elmúlt években szétaprózódott: a mintegy tízezer tag 26 szakszervezet között oszlik meg.
ápr. 3
17:22
Meghalt a pályáról kicsúszott horvát futballista (HírTV)
Csütörtökön belehalt fejsérüléseibe a horvát élvonalban szereplő Zadar futballistája, Hrvoje Custic.
ápr. 3
17:24
Jules Verne megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (Privátbankár)
Kikötött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) a Jules Verne automatikus üzemmódban működő európai teherűrhajó. A toulouse-i iránytóközpont közlése szerint a dokkolás rendben zajlott le csütörtökön, közép-eu...
ápr. 3
17:26
Unalmas napja volt a forintnak (Privátbankár)
Délelőtti erősödése után csütörtök délután előző napi szintjére tért vissza a forint árfolyama. A budapesti bankközi devizapiacon csütörtök délután fél ötkor 257,50/60 forintot ért egy euró, ami alig ...
ápr. 3
17:31
Clooney csaja előtt smárolt Zellwegerrel (BorsOnline)
Nyilvános tapizás, és egy forró csók – így ünnepelte Renee Zelwegger és George Clooney vadonatúj romantikus komédiájuk, a Leatherheads (bõrfejek) megjelenését.
ápr. 3
17:32
Vészforgató-könyv: 2,5 millió magyar beteggel számolnak, ha kitör a világjárvány (hirado.hu)
Ez kihat majd az ország gazdaságára is: akár 4-8 százalékos GDP-csökkenést is eredményezhet
ápr. 3
17:33
Ötmilliós büntetést kapott a magyar szemüveg-forgalmazó (HírTV)
Szemüvegkeretet hirdetett akciós áron a Fotex-Ofotért Kft., ám a reklámjai a gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint megtévesztőek voltak a fogyasztók számára. A vállalkozás 5 millió forintos bírságot kapott.
ápr. 3
17:33
Klímaváltozás: félni és profitot termelni (Piac és Profit)
Minden negyedik európai vállalat úgy gondolja, hogy idén számolnia kell a szélsőséges időjárás negatív hatásaival, ennek ellenére kevesen tesznek megelőző lépéseket. Akik megteszik, azok jellemzően a nagyok, a kicsik túl drágának tartják az ilyen beruházásokat. A multik közül egyre többen már előre gondolkodnak és nyereséget szeretnének termelni a közelgő "energiaforradalomból".
ápr. 3
17:34
Önkezével vetett véget életének a gyilkossággal vádolt extábornok (hirado.hu)
Ivan Korade ellen kedden emeltek vádat, mely szerint a férfi megölte egykori titkárnőjét, annak unokáját és szomszédját
ápr. 3
17:35
Célba ért a Jules Verne (Infostart)
Kikötött a Nemzetközi Űrállomáson a Jules Verne automatikus üzemmódban működő európai teherűrhajó. A Toulouse-i irányítóközpont beszámolója szerint a dokkolás rendben zajlott le.
ápr. 3
17:36
Parkolás fogyatékos-kártyával: vége a trükközésnek (Privátbankár)
A fogyatékkal élők parkolási engedélyének kiadását a jövőben nem a háziorvosok végzik - többek között erről rendelkezik az Új rend program
ápr. 3
17:36
Életeket mentett a zéró tolerancia (Infostart)
A háziorvosok helyett az Országos Rehabilitációs Szakértői Intézet döntene a fogyatékkal élők parkolási engedélyének kiadásáról. Az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos azután beszélt erről, hogy befejeződött az egyeztetés a jogszabálytervezetről.

Keresés