Mikor várható, hogy az Egészségügyi Minisztérium közleményei nemcsak a kormány propagandáját, hanem az objektív tájékoztatást is szolgálják? Ugye, egyetért azzal, hogy a kormány munkája sikertelen akkor, ha a két leggyorsabban dráguló termékcsoport a gyógyszer és az élelmiszer? Ugye, van arról tudomása, hogy a minap reggel néhány órán át az interneten is olvasható volt a hír: drágult a patikán…
Csaknem 17 ezer kisrészvényes indított pert a Deutsche Telekom ellen, s az illetékes frankfurti bíróság óriási érdeklődés közepette hétfőn kezdte meg az ügy tárgyalását.
A hét elején jelentősen visszaesett a GBP/USD árfolyama. A devizapárt a dollár erőssége mellett az is rosszul érinti, hogy a piac szerint a BoE csütörtökön 25 bázisponttal 5,00%-ra csökkenti alapkamatát. Ha utalnak rá, hogy már májusban újabb kamatlépés várható, tovább eshet a kurzus. Fontosnak számít az 1,9725-ös érték. Ha nem tartja magát az érték, jelentős visszaeséssel kell számolni. In-GFX…
Egy rendőrautó és egy Daewoo karambolozott a Dózsa György úton, hétfőn reggel. Az eset körülményeit a VII. kerületi kapitányság munkatársai még vizsgálják.
A kormányválság Gyurcsány és Kóka politikai túlélésének az eszköze – állapítja meg a Budapest Analyses legújabb elemzése. Emlékeztetnek arra is, a krízis gyújtópontja Horváth Ágnes kirúgása volt a kormányból. Az intézet megjegyzi: a kisebbségi szocialista kormányzás semmilyen érdemi változással nem kecsegtetheti Magyarországot.
Amerikai elemzők már alig 5-20 százalékra teszik Hillary Clinton esélyeit a demokrata elnökjelöltségre Barack Obamával szemben. Az InfoRádió által megkérdezett Amerika-szakértő szerint ez az arány tovább csökken majd, miután a hétvégén a volt first lady újabb hamis történetére derült fény, majd ezt követően - más okból - lemondott kampányának kulcsembere.
Az előre hozott választás ma a Fidesz jelentős győzelméhez vezetne - ismerte el a tisztázatlan jogi helyzetű SZDSZ elnöke egy gazdasági napilap hétfői számában adott interjújában. A csalással megválasztott Kóka János szerint ez nem jelenti azt, hogy a gazdaság jól járna.
Legkevesebb 13 millió forint értékben csapoltak meg üzemanyag-szállítmányokat a kamionosokkal együttműködve annak a bandának a tagjai, akiket még a múlt héten fogtak el a Pest megyei rendőrök Martonvásár határában. A bűnszövetkezet tagjai a rendőrség adatai szerint legalább másfél éve folytatták már tevékenységüket, mikor április 2-án, Martonvásár határában egyiküket elfogták.
"Koszovó példája buzdítja a magyar enklávét" címmel hosszú cikket közölt hétfőn a The New York Times a székelyföldi autonómiatörekvésekről, úgy vélekedve, hogy "csekélynek tűnik az esélyük a sikerre".
Hétfő reggel beoltották azokat a civileket, akik május első felében meglátogatják az Afganisztánban szolgáló magyar katonákat. Az egyik kereskedelmi rádió sorsolta ki a két önkéntest, akik eddig 7 oltást kaptak egyebek mellett kolera, tífusz és pestis ellen.
Április 8-áig mindenhonnan el kell távolítani a népszavazási plakátokat. Ez azoknak a kötelessége, akik azokat elhelyezték, vagy akiknek a megbízásából kiragasztották a hirdetményeket. A választási iratoknak - kivéve a jegyzőkönyveket - még két hónapjuk van a végső megsemmisítésig.
Nyolc diák sérült meg könnyebben, mikor hétfőn reggel Újfehértón egy induló távolsági busznak lökött egy kocsit egy teherautó. A diákokat horzsolásos és zúzódásos sérülésekkel megfigyelésre vitték kórházba a mentők.
Elegáns, kedves és intelligens, de még nem igazán jó premiere dame Carla Bruni-Sarkozy a francia közvélemény szerint. Nicolas Sarkozy olasz származású felesége két hónappal az esküvő után kezdi...
A Dreher Sörgyárak tenderen választott ügynökséget, amelyet rendezvényszervezési feladatokkal bízott meg. A kétkörös pályázaton nyertes cég sport-koncepcióval győzött, az általuk szervezett esemény április 25-én lesz.
Egyértelműen a főpolgármester és a miniszterelnök a felelős a BKV-sztrájkért és a kialakult kaotikus helyzetért - jelentette ki a Lánchíd Rádióban a Fidesz fővárosi frakcióvezetője. Tarlós István szerint Demszky Gábor és Gyurcsány Ferenc az elmúlt években semmit sem tett, hogy segítsen a folyamatosan milliárdos adósságállománnyal küszködő cégen.
Az orosz parlament május 8-án választja meg Vlagyimir Putyin távozó elnököt kormányfővé - közölte a Duma elnöke hétfőn. Borisz Grizlov hozzátette: "május 7-ig várunk, amikor beiktatják az új orosz elnököt, Dmitrij Medvegyevet. 8-án pedig miniszterelnök-jelölt lesz az Egységes Oroszország párt aspiránsa, Vlagyimir Putyin."
Miután napi minimumot ért el 1,5625-nél, a vártnál kedvezőbben alakuló német ipari termelés hatására tovább folytatódott az EUR/USD erősödése 1,57 fölött. A német ipari termelés éves szinten meglepően 6,1%-kal emelkedett, meghaladva ezzel a +5,3%-os előrejelzést a legutóbbi +6,5%-os értéket. Ellenállás 1,4743-nál található. In-GFX
Harmincnyolc személyt vettek őrizetbe hétfőn hajnalban a dél-olaszországi Calabria tartományban a helyi szervezett bűnözés, a 'ndrangheta elleni felgöngyölítő akcióban.
Czink Melinda felkerült a 600 ezer dollár összdíjazású női tenisztorna főtáblájára az egyesült államokbeli Amelia Islanden, miután a selejtezők második fordulójában két szettben legyőzte a luxemburgi Anne Kremert.
Másfél éve szervezetten lopott olajat a Mol százhalombattai finomítójából a Mol Trans gépkocsivezetőivel együttműködve két százhalombattai férfi - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A gyan...
A GYSEV Zrt. vonalain délelőtt helyreállt a rend, a vonatok újra a megszokott módon közlekednek, miután a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) 10 órakor felfüggesztette a sztrájkot - közölte...
Dzsibutiba indult egy francia különleges alakulat, hogy közbelépjen, ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre a kalózokkal, akik Szomália partjai közelében hatalmukba kerítettek egy francia vitorlás hajót.
A Világbank 13,8 százalékról 17,2 százalékra módosította az idei ukrán inflációra vonatkozó előrejelzését. A Világbank az emelést részben a nemzetközi nyersanyagárak drágulásával, illetve az ukrán...
Tizenkét éve történt gyilkosság gyanúsítottját fogták el vasárnap a Készenléti Rendőrség munkatársai - közölte hétfőn a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Tibetért rendeznek közös imát és virrasztást szombaton a szegedi Fogadalmi templomban Kiss-Rigó László megyéspüspök részvételével - közölte Miklós Péter, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Csongrád megyei vezetője, a szervezet országos alelnöke hétfőn a Tisza-parti városban.
A Magyarországon Szeva bácsi néven ismert Szemjon Mogiljevics egyelőre rács mögött marad: vizsgálati fogságát hétfőn június 23-ig meghosszabbította a moszkvai városi bíróság. Szeva bácsi ellen adócsalás miatt nyomoznak.
Felborult egy festéket szállító tartálykocsis kamion a 82-es úton. A műszaki mentés idejére, míg a tartály tartalmát átfejtik és a kamiont talpra állítják, az utat lezárták.
Csak az Országos Érdekegyeztető Tanácson (OÉT) született megállapodás alapján lehetne módosítani a sztrájktörvényt - mondta Filló Pál, az MSZP szakpolitikusa hétfőn az MTI-nek; a képviselő szerint pártja nem kezdeményezi a jogszabály módosítását.
Gyurcsány Ferenc pénteken tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján kijelentette, szükség van a reformértékű lépésekre. A miniszterelnök az egészségügyet és a felsőoktatást említette példaként - adta hírül a Hirszerző.hu.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai és Természettudományi Kara április 12-én kilenc órai kezdettel újra megrendezi a tavaly nagy érdeklődést kiváltó Felvételizők Napját, az egyetem lágymányosi kampuszán.
A zloty erősödést mutatott a hét elején, amihez a részvénypiaci nyereségek is hozzájárultak. 14.00-kor teszik közzé a 4. negyedévi lengyel fizetési mérleget (előrejelzés: -3,4 Mrd, előző: -2,3 Mrd). Az EUR/PLN-t 3,4557en jegyzik. Támogatás 3,4531-nél, míg ellenállás csak 3,4845-nél található. In-GFX