Nyolc diák sérült meg könnyebben, mikor hétfőn reggel Újfehértón egy induló távolsági busznak lökött egy kocsit egy teherautó. A diákokat horzsolásos és zúzódásos sérülésekkel megfigyelésre vitték kórházba a mentők.
Elegáns, kedves és intelligens, de még nem igazán jó premiere dame Carla Bruni-Sarkozy a francia közvélemény szerint. Nicolas Sarkozy olasz származású felesége két hónappal az esküvő után kezdi...
A Dreher Sörgyárak tenderen választott ügynökséget, amelyet rendezvényszervezési feladatokkal bízott meg. A kétkörös pályázaton nyertes cég sport-koncepcióval győzött, az általuk szervezett esemény április 25-én lesz.
Egyértelműen a főpolgármester és a miniszterelnök a felelős a BKV-sztrájkért és a kialakult kaotikus helyzetért - jelentette ki a Lánchíd Rádióban a Fidesz fővárosi frakcióvezetője. Tarlós István szerint Demszky Gábor és Gyurcsány Ferenc az elmúlt években semmit sem tett, hogy segítsen a folyamatosan milliárdos adósságállománnyal küszködő cégen.
Az orosz parlament május 8-án választja meg Vlagyimir Putyin távozó elnököt kormányfővé - közölte a Duma elnöke hétfőn. Borisz Grizlov hozzátette: "május 7-ig várunk, amikor beiktatják az új orosz elnököt, Dmitrij Medvegyevet. 8-án pedig miniszterelnök-jelölt lesz az Egységes Oroszország párt aspiránsa, Vlagyimir Putyin."
Miután napi minimumot ért el 1,5625-nél, a vártnál kedvezőbben alakuló német ipari termelés hatására tovább folytatódott az EUR/USD erősödése 1,57 fölött. A német ipari termelés éves szinten meglepően 6,1%-kal emelkedett, meghaladva ezzel a +5,3%-os előrejelzést a legutóbbi +6,5%-os értéket. Ellenállás 1,4743-nál található. In-GFX
Harmincnyolc személyt vettek őrizetbe hétfőn hajnalban a dél-olaszországi Calabria tartományban a helyi szervezett bűnözés, a 'ndrangheta elleni felgöngyölítő akcióban.
Czink Melinda felkerült a 600 ezer dollár összdíjazású női tenisztorna főtáblájára az egyesült államokbeli Amelia Islanden, miután a selejtezők második fordulójában két szettben legyőzte a luxemburgi Anne Kremert.
Másfél éve szervezetten lopott olajat a Mol százhalombattai finomítójából a Mol Trans gépkocsivezetőivel együttműködve két százhalombattai férfi - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A gyan...
HIV vírus ellen fertőtlenítőt, terhességre üdítőital. Elképesztő szexuális analfabetizmus uralkodik a floridai tinédzserek körében. A fiatalok tudatlansága már a törvényhozóknak is szemet szúrt, így a középiskolás diákoknak nem sokára kötelező felvilágosító programon kell részt venniük.
Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint a pekingi olimpián nagy csatát hoz 400 vegyesen Cseh László és az amerikai úszóbálvány, Michael Phelps harca. Ám eközben a szakember figyelmeztet: egy új doppingszer került a piacra.
A GYSEV Zrt. vonalain délelőtt helyreállt a rend, a vonatok újra a megszokott módon közlekednek, miután a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) 10 órakor felfüggesztette a sztrájkot - közölte...
Dzsibutiba indult egy francia különleges alakulat, hogy közbelépjen, ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre a kalózokkal, akik Szomália partjai közelében hatalmukba kerítettek egy francia vitorlás hajót.
A Világbank 13,8 százalékról 17,2 százalékra módosította az idei ukrán inflációra vonatkozó előrejelzését. A Világbank az emelést részben a nemzetközi nyersanyagárak drágulásával, illetve az ukrán...
Tizenkét éve történt gyilkosság gyanúsítottját fogták el vasárnap a Készenléti Rendőrség munkatársai - közölte hétfőn a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Tibetért rendeznek közös imát és virrasztást szombaton a szegedi Fogadalmi templomban Kiss-Rigó László megyéspüspök részvételével - közölte Miklós Péter, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Csongrád megyei vezetője, a szervezet országos alelnöke hétfőn a Tisza-parti városban.
A Magyarországon Szeva bácsi néven ismert Szemjon Mogiljevics egyelőre rács mögött marad: vizsgálati fogságát hétfőn június 23-ig meghosszabbította a moszkvai városi bíróság. Szeva bácsi ellen adócsalás miatt nyomoznak.
Felborult egy festéket szállító tartálykocsis kamion a 82-es úton. A műszaki mentés idejére, míg a tartály tartalmát átfejtik és a kamiont talpra állítják, az utat lezárták.
Csak az Országos Érdekegyeztető Tanácson (OÉT) született megállapodás alapján lehetne módosítani a sztrájktörvényt - mondta Filló Pál, az MSZP szakpolitikusa hétfőn az MTI-nek; a képviselő szerint pártja nem kezdeményezi a jogszabály módosítását.
Gyurcsány Ferenc pénteken tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján kijelentette, szükség van a reformértékű lépésekre. A miniszterelnök az egészségügyet és a felsőoktatást említette példaként - adta hírül a Hirszerző.hu.
A rock-zenész Tommy McKaughan hat éven keresztül volt Sarah Larsson barátja. Ha hinni lehet a nyilatkozatának, Clooney megfogta az isten lábát a szex-imádó pincérnővel.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai és Természettudományi Kara április 12-én kilenc órai kezdettel újra megrendezi a tavaly nagy érdeklődést kiváltó Felvételizők Napját, az egyetem lágymányosi kampuszán.
A zloty erősödést mutatott a hét elején, amihez a részvénypiaci nyereségek is hozzájárultak. 14.00-kor teszik közzé a 4. negyedévi lengyel fizetési mérleget (előrejelzés: -3,4 Mrd, előző: -2,3 Mrd). Az EUR/PLN-t 3,4557en jegyzik. Támogatás 3,4531-nél, míg ellenállás csak 3,4845-nél található. In-GFX
Nem veheti fel az általa korábban kért csaknem 50 millió forintos végkielégítést a BKV távozó vezérigazgatója, mert a Főpolgármesteri Kabinet jogi szakértői csoportja érvénytelennek tartja a korábban Antal Attilával megkötött szerződést.
Pusztán politikai célok vezérelték a VDSZSZ Szolidaritás által meghirdetett vasúti sztrájkot Kákosy Csaba gazdasági miniszter szerint. Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke az MNO-nak elmondta: hamarabb közeledhetnének az álláspontok a szakszervezet, a MÁV és a minisztérium között, ha a miniszter végre tárgyalóasztalhoz ülne, és nem a háttérből üzengetne.
A Magyarországon Szeva bácsi néven ismert Szemjon Mogiljevics egyelőre rács mögött marad: vizsgálati fogságát hétfőn június 23-ig meghosszabbította a moszkvai városi bíróság.
Globális szintű kormányzati beavatkozásra van szükség a hitelválság kezelésére, mondta a Financial Timesnak Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, aki szerint a piaci felfordulás most már a világgazdasági növekedést is hátráltatja.
Eddig semmi sem utalt az EUR/GBP-nél a nagyobb korrekcióra, miután abszolút csúcsot ért el a devizapár 0,7982-nél. Amíg 0,7860 fölött marad az árfolyam, érdemes előnyben részesíteni a longokat. A cél a 0,7900-es és a 0,7930-as érték legyen. Ha viszont 0,7860 alá megy az árfolyam, visszaesés várható 0,7839-ig, majd 0,7814-ig. in-GFX
Natalja Morar 24 éves moldovai újságírónő, a Moscow News című moszkvai lap munkatársa nem léphet Oroszország területére: egy moszkvai bíróság hétfőn helybenhagyta a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ilyen értelmű rendelkezését.
Elindultak a végállomásokról a metró, a kisföldalatti és a HÉV szerelvényei, miután délután egy órakor véget ért a hajnalban kezdődött munkabeszüntetés a BKV-nál - mondta el Nemes Gábor, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének elnöke. Demszky Gábor elhibázott lépésnek tartja a BKV-sztrájkot.
Átdolgozta a korábbi, nagy megütközést kiváltó terveit a budavári volt Honvéd Főparancsnokság újjáépítését tervező építész iroda. Fegyverneky Sándor országos főépítész az InfoRádiónak elmondta: az új tervek már jóval barátságosabbak, ezért azokat engedélyezésre javasolta a napokbana a központi építészeti tervtanács.
Tarlós István Demszky Gábort főpolgármestert tartja felelősnek a BKV jelenlegi helyzetéért; a Fidesz fővárosi frakcióvezetője erről a hétfő reggeli sztrájk kapcsán beszélt az MTI-nek. "Ami a...
Párizsban el kellett oltani az olimpiai lángot, és a szervezők megszakították a fáklyavivők váltófutását, miután számos összetűzés volt a rendőrség és a Tibet-barát tüntetők között. Az olimpiai fá...