2008. április 7. hétfő

ápr. 7
14:22
Hibák, amelyeket a nők elkövetnek az ágyban (Blikk)
Hiába tudsz kismillió pozitúrát, ha nem figyelsz eléggé a társadra
ápr. 7
14:22
Vérengzéssel vádolják az afgánok az amerikai katonákat (Kripto Akadémia)
A kelet-afganisztáni hatóságok azzal vádolták hétfőn az amerikai vezetésű nemzetközi koalíciós erőket és az afgán kormányhadsereget, hogy mintegy harminc polgári személy életét oltották ki iszlamista lázadók ellen indított támadásuk során.
ápr. 7
14:23
Eloltották az olimpiai lángot (HírTV)
A Tibet-párti tüntetők miatt eloltották az olimpiai lángot Párizsban. Számos összetűzés volt a francia fővárosban a demonstrálók és a rendőrség között. A szervezőknek emiatt kellett eloltani, majd újragyújtani az olimpiai lángot, amelyet autóbusszal szállítottak tovább.
ápr. 7
14:24
Gyurcsány: Az MSZP kétfrontos harcot folytat (Infostart)
Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP a mérsékelt reformpolitikájával kétfrontos harcot folytat a liberális fundamentalizmussal és a szociális populizmussal szemben, de nincs más megoldás.
ápr. 7
14:24
Két forinttal csökken a gázolaj ára (Privátbankár)
Két forinttal csökken a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon, a benzin ára nem változik. Legutóbb két hete szerdán csökkent mind a benzin, mind a gázolaj ára 4-4 forinttal. A holtankoljak.hu adatbázis...
ápr. 7
14:25
Demszky: Antal Attila nem kap 60 milliós végkielégítést (Gondola)
A fővárosban keletkező személyi jövedelemadóból a jelenlegi 1,2 százaléknál jóval nagyobb részesedést, a BKV reálértéken évek óta változatlan állami támogatásának növelését, 18,5 milliárd forint...
ápr. 7
14:26
Szlovákia megelőzte hazánkat – jövőre lehet euró (HírTV)
Szlovákia már jövőre bevezetheti az eurót - erősítette meg Joaquín Almunia pénzügyi biztos. Hangsúlyozták, hogy a 2009-es euróbevezetés érdekében készek mérsékelni az inflációt.
ápr. 7
14:27
Sündisznót dobott vitapartneréhez (Blikk)
ápr. 7
14:27
Dávid Ibolya követelései a kormányhoz (Gondola)
Dávid Ibolya napirendelőtti felszólalásában arra kérte az MSZP és az SZDSZ vezetését, hogy a nyilvánosság teljes jelenléte mellett bonyolítsák le a minisztériumok átadás-átvételét. A Magyar...
ápr. 7
14:27
Izraeli miniszter: Leromboljuk Iránt, ha az megtámad! (Kripto Akadémia)
Izrael "kemény választ" ad, és lerombolja Iránt, ha Teherán támadást intéz a zsidó állam ellen - jelentette ki hétfőn Benjámin Ben Eliézer, az infrastruktúra ügyeinek minisztere.
ápr. 7
14:29
Két forinttal csökken a gázolaj ára (Gondola)
Két forinttal csökken a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon, a benzin ára nem változik. Legutóbb két hete szerdán csökkent mind a benzin, mind a gázolaj ára 4-4 forinttal. A holtankoljak.hu...
ápr. 7
14:30
Napirend előtti szócsata (Privátbankár)
Napirend előtt Kóka János felszólította a kormányt, hogy vessen véget a kormányzat dermedtségének. Szintén napirend előtt kisebb szóváltás alakult ki Dávid Ibolya MDF-elnök és Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke között.
ápr. 7
14:31
Az MSZP felfüggesztené a pénztártörvény végrehajtási rendeleteinek egy részét (Gondola)
Az MSZP várhatóan április 28-val kezdeményezi a pénztártörvény egyes végrehajtási rendeleteinek felfüggesztését - tudta meg hétfőn az MTI. A távirati iroda úgy tudja, a párt elnöksége vasárnap...
ápr. 7
14:33
Gyurcsány Ferenc nyáron hivatalos látogatást tesz Pozsonyban (Gondola)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a nyár folyamán, feltehetően már június első felében hivatalos látogatást tesz Pozsonyban, eleget téve Robert Fico szlovák kormányfő korábbi meghívásának - ebben...
ápr. 7
14:33
A MÁV a több járatnak, a VDSZSZ az ország bénulásának örül (Alternatív Energia)
A MÁV úgy értékeli, hogy a hétfői vasutassztrájk kifulladt, mert a dolgozók többsége hétfőn részt vett a vasúti közlekedés lebonyolításában - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága hétfőn az MTI-vel a nulla óra és tíz óra között megtartott VDSZSZ-sztrájk kapcsán, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete szerint azonban sikeres volt a sztrájk.
ápr. 7
14:34
Csökken a gázolaj ára! (Piac és Profit)
Szerdától két forinttal csökken a gázolaj ára a töltőállomásokon, a benzin ára nem változik - derül ki a holtankoljak.hu közleményéből.
ápr. 7
14:34
Az MSZP felfüggesztené a pénztártörvény végrehajtási rendeleteinek egy részét (Infostart)
Az MSZP várhatóan április 28-val kezdeményezi a pénztártörvény egyes végrehajtási rendeleteinek felfüggesztését. A távirati iroda úgy tudja, a párt elnöksége vasárnap döntött arról, hogy konzultáció kezdődik egy új törvényről, amelyet társadalmi vitára is bocsátanak, mielőtt a parlament elé kerül.
ápr. 7
14:35
Dávid Ibolya és Kuncze Gábor egymásnak estek (Gondola)
Kisebb szóváltás alakult ki Dávid Ibolya MDF-elnök és Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke között napirend előtt. A demokrata fórum elnöke nehezményezte, fenyegetésnek nevezte, hogy a liberális politikus korábban azt mondta, nyilvánosságra hozza jegyzeteit a kormányülésekről, míg Kuncze Gábor arra figyelmeztetett: nem helyes, ha valaki az SZDSZ-t akarja bűnbaknak kikiáltani.
ápr. 7
14:37
Izraeli miniszter: Izrael lerombolja Iránt, ha az megtámadja (Gondola)
Izrael "kemény választ" ad, és lerombolja Iránt, ha Teherán támadást intéz a zsidó állam ellen - jelentette ki hétfőn Benjámin Ben Eliézer, az infrastruktúra ügyeinek minisztere....
ápr. 7
14:40
Százezrek adatait veszítette el a HSBC (Privátbankár)
Több százezer ügyfelének személyes adatait veszítette el a legnagyobb brit lakossági bankcsoport, az HSBC. A bank hétfői bejelentése szerint az eltűnt számítógépes adathordozó lemez a cég 370 ezer éle...
ápr. 7
14:43
Gyurcsány: az MSZP kétfrontos harcot folytat (Gondola)
Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP a mérsékelt reformpolitikájával kétfrontos harcot folytat a liberális fundamentalizmussal és a szociális populizmussal szemben, de nincs más megoldás. "Sem a...
ápr. 7
14:43
Kanadai építési engedélyek: -1,0%- előrejelzés: +0,9% (HírTV)
Februári kanadai építési engedélyek: -1,0%- előrejelzés: +0,9%- előző havi érték. -2,9%. Részletek következnek… in-GFX
ápr. 7
14:43
Halálos motoros baleset (Blikk)
ápr. 7
14:45
EUR/PLN Nőtt a lengyel fizetési mérleg deficitje (HírTV)
A 4. negyedévben 3,2 milliárdra emelkedett a lengyel fizetési mérleg deficitje, miközben a szakemberek 3,4 milliárdos értékkel számoltak. A 3. negyedévi értéket 2,3 milliárdról 2,4 milliárdra módosították. Az EUR/PLN árfolyama jelentősen csökkent, de alig reagált az adatokra. Támogatás 3,4531-nél található. In-GFX
ápr. 7
14:46
Gyurcsány: Nem az SZDSZ az elsőszámú ellenfelünk (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP a mérsékelt reformpolitikájával kétfrontos harcot folytat a liberális fundamentalizmussal és a szociális populizmussal szemben, de nincs más megoldás. "Sem a sokkt...
ápr. 7
14:49
Kóka: Vessen véget Gyurcsány a dermedtségnek (HírTV)
Vessen véget Gyurcsány a dermedtségnek – közölte napirend előtti felszólalásában Kóka János, a szabad demokraták csalással megválasztott elnöke. A korábbi gazdasági és közlekedési miniszter elmondta azt is: nem engedhető meg, hogy az állam elszívja a piac pénzét és idejét. Kuncze Gábor és Dávid Ibolya között szóváltás alakult ki napirend előtt, az MDF elnöke teljes nyilvánosságot kért a szab...
ápr. 7
14:51
Kína kérésére megváltoztatták az olimpiai láng útvonalát Párizsban (Infostart)
A Tibet-barát tüntetők és a rendőrök rendszeres összecsapásai miatt többszöri megszakításokkal, rövidített útvonalon, egy biztonsági buszban szállítva ért célba hétfőn, 28 kilométeres párizsi körútja után az olimpiai láng a Charléty stadionban.
ápr. 7
14:54
USD/JPY A 103-as érték a láthatáron (HírTV)
Ma jelentősen emelkedett az USD/JPY árfolyama, és csúcsot ért el 102,87-nél. A devizapár a dollár erőssége mellett a jen-eladásokból is profitált. Ha sikerül átlépni a 103-as értéket, a stopok megszüntetésére való tekintettel újabb emelkedő potenciálra teher szert 103,60-104,20-ig. Támogatás 100,50-nél található. In-GFX
ápr. 7
14:56
USD/CAD Csökkenő kanadai építési engedélyek (HírTV)
Miután gyengén alakultak a kanadai adatok, emelkedett az USD/CAD árfolyama. Az építési engedélyek száma februárban meglepően 1,0%-kal csökkent, elmaradva ezzel a +1,0%-os előrejelzéstől. Az előző havi értéket -2,9%-ról -3,5%-ra emelkedett. Az USD/CAD napi csúcsot ért el 1,0092-nél. Ellenállás 1,0115-nél, támogatás 1,0026-nál található. In-GFX
ápr. 7
15:03
Tömeges karambolok, törölt repülőjáratok - visszatért a tél Európába (Infostart)
Talán utolsó ellentámadását indította hétfőn a már vert ellenfélnek hitt tél Európa több országa ellen. Nagy-Britanniában húsz éve nem volt ilyen erős hóesés áprilisban, mint most, Tirolban ismét kötelezővé tették a hólánc használatát.
ápr. 7
15:03
Komposztkészítés házilag! (Édenkert)
A talaj minőségét meghatározza a humusztartalom. Humusszal házilag is dúsíthatjuk a kert talaját, komposzt készítésével.
ápr. 7
15:05
Oktatási szakemberek közti tapasztalatcserét támogat az EU (HírTV)
Oktatási és képzési szakemberek számára szakértői tanulmányutakra ír ki pályázatot az Európai Bizottság a Tempus Közalapítvány közreműködésével az európai szintű oktatási kultúra magyarországi meghonosítása céljából.
ápr. 7
15:06
Porcelán szobrok, és plexi üvegek (Spa Trend Online)
Berlinben szombaton nyílt meg a Collegium Hungaricum új, Dorotheentrasse-beli épületében a Moholy-Nagy Galéria. A történelmi belvárosban lévő épület az ötödik csúcsa lett annak a galériaötszögnek, amely a német főváros múzeumi negyedében található. Baksa Soós Vera, az új galéria művészeti vezetője lapunknak elmondta, úgy érzi, történelmi pillanat a mostani, amikor a magyar kortárs képzőművészet,…
ápr. 7
15:07
Ki a legjobban öltözött sztár? (+galéria) (HírTV)
Egy év kihagyás után ismét Kate Moss szupermodellt választották meg a Glamour című divatmagazin brit kiadásának olvasói a legjobban öltözött nőnek. A lap hétfőn tette közzé a toplistát.
ápr. 7
15:08
"Victoria Beckham szopja az ujját" (Blikk)
ápr. 7
15:09
Húszmilliónyi hamis ruhát foglaltak le Gyulán (HírTV)
Húszmillió forintot érő hamisított ruhaszállítmányt foglaltak le a vámosok vasárnap este Gyulán - értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Vám- és Pénzügyőrség Dél-Alföldi Regionális Parancsnokságától.
ápr. 7
15:10
Sólyom László Kemencére látogatott (videó) (HírTV)
Nézze meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül. hírTV
ápr. 7
15:10
Börtönre ítéltek egy halottat (Blikk)
ápr. 7
15:10
Halálos motoros baleset Szentendrén (Gondola)
Halálos kimenetelű baleset történt hétfőn Szentendre belterületén, ahol egy motoros személyautóval ütközött - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Belicza Andrea...
ápr. 7
15:18
Technikai okokból autóbuszban szállítják az olimpiai fáklyát Párizsban (Kripto Akadémia)
Párizsban a szervezők újraindították, majd néhány perccel később ismét megszakították az olimpiai fáklyavivők váltófutását hétfőn, miután számos összetűzés volt a rendőrség és a Tibet-barát tüntetők között. A fáklyát autóbusszal szállítják tovább.
ápr. 7
15:19
Demszky egyetért a követelésekkel - de a BKV-sztrájkkal nem (Infostart)
Rossz eszköznek tartja a sztrájkot Demszky Gábor, még ha egyes követeléseivel egyet is ért - hangzott el sajtótájékoztatón. A főpolgármester szerint a BKV 80 millió forintot takarított meg a félnapos munkabeszüntetéssel.
ápr. 7
15:21
Bacardi - Schumacherrel kampányol (Kreatív Online)
A Bacardi Michael Schumacher Forma-1 világbajnok pilótával hívja fel a figyelmet a felelős alkoholfogyasztásra. Az április elején startolt kampányt Magyarországon a DraftFCB gondozásában pr-akció egészíti ki, amelyben Gesztesi Károly színművész, Bochkor Gábor műsorvezető, valamint két zenész, Gáspár Laci és Kiss Endi vesz részt.
ápr. 7
15:21
USD/CHF Érdemes longolni (HírTV)
A dollár erősségének hatására a hét elején emelkedett az USD/CHF árfolyama. A frankot megterhelte a befektetők emelkedő kockázatvállalási hajlandósága. Miután 1,0125 fölé emelkedett az árfolyam, potenciál nyílt 1,0219-ig. Chart-technikai szempontból érdemes longolni. A cél az 1,0200-es és az 1,0219-es érték, amíg 1,0105 fölött marad az árfolyam. Alatta romlanak a kilátások, és 1,0056-os és az…
ápr. 7
15:23
Vigyorgó fémszamár a Krím félszigeten (HírTV)
Szobrot állítottak Ukrajnában a szamaraknak. A szamarat ábrázoló alkotás a Krím félszigeten fekvő Zalesznoje községben található. Az életnagyságú szamárszobor teli szájjal vigyorog, pólót és baseballsapkát visel, valamint egy korsót tart a kezében - állítólag a vendégszeretet jeleként. A művet egy szamárfarmon avatták föl.
ápr. 7
15:24
Jobb ajánlatra vár a Yahoo (Privátbankár)
A Yahoo már alapvetően nem ellenzi a Microsoft felvásárlási szándékát, de azt várja, hogy a világ legnagyobb számítógépprogram-gyártója emeli 42 milliárd dollárt érő ajánlatát.
ápr. 7
15:25
Újabb volt orosz kém állítja, hogy megmérgezték Londonban (Infostart)
A brit rendőrség nyomozást folytat egy volt szovjet kém bejelentése ügyében, aki azt állítja, hogy gyilkosságot kíséreltek meg ellene moszkvai gonosztevők.
ápr. 7
15:25
A Dubai Torony a világ legmagasabb épülete (+galéria) (HírTV)
A készülőben lévő Burj Dubai, azaz Dubai Torony nevű épület magassága elérte az 629 métert, ezzel a világ legmagasabb építményévé vált - jelentették be a torony építői. Az eddigi legmagasabb építmény egy Észak-Dakotában található tévétorony volt 628,8 méteres magasságával. Azt még mindig titokban tartják, hogy pontosan milyen magas lesz a Burj Dubai.
ápr. 7
15:26
„Csak nem egy tudatosan lecsupaszított Magyar Posta Zrt.-t kívánnak privatizálni?" (Gondola)
Kérném megmagyarázni: mi az oka, illetve a célja annak, hogy az elmúlt években költségtakarékosságra hivatkozva a posta eladta a székházát, üdülőit, több hivatalt bezárt, számtalan alkalmazottat elbocsátott, most pedig az egyik nyereséges fő tevékenységét akarja kiszervezni a nyugdíjasok érdekeivel szemben a bank javára?
ápr. 7
15:30
Másfélmillió a Civil Liciten (Piac és Profit)
Közel másfélmillió forint összértékben keltek el szolgáltatások a Magyarországon először megrendezésre kerülő Civil Liciten 2008. április 6-án a Millenáris Parkban. A licit során civil szervezetek kínálták fel árverésre azon szolgáltatásaikat, melyek az esélyegyenlőség megteremtését szolgálják. Az aukció két házigazdája Hajós András és Winkler Nóra voltak.
ápr. 7
15:30
Romániában vásárol a Groupama (Privátbankár)
A Banca Comercială Română S.A. (BCR), a BRD-Groupe Société Générale S.A.(BRD), a Banca Transilvania S.A. (BT), a Casa de Economii şi Consemnaţiuni CEC S.A. (CEC) és a Groupama bejelentette, hogy a Gro...

Keresés