2008. április 7. hétfő

ápr. 7
13:19
Nézze meg, milyen lesz a budavári volt Honvéd Főparancsnokság (Infostart)
Átdolgozta a korábbi, nagy megütközést kiváltó terveit a budavári volt Honvéd Főparancsnokság újjáépítését tervező építész iroda. Fegyverneky Sándor országos főépítész az InfoRádiónak elmondta: az új tervek már jóval barátságosabbak, ezért azokat engedélyezésre javasolta a napokbana a központi építészeti tervtanács.
ápr. 7
13:19
A BL keddi műsora (hirado.hu)
Kedden két visszavágót rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében
ápr. 7
13:20
Túszul ejtették vendégeiket egy fodrászatban (Blikk)
ápr. 7
13:21
Mehet a Korán-ellenes film Hollandiában (Kripto Akadémia)
Elutasította egy hágai bíróság hétfőn azt a keresetet, amely be próbálta tiltatni a populista Geert Wilders élesen iszlámbíráló dokumentumfilmjét.
ápr. 7
13:23
Föld alatt a Szépművészeti - Karácsony Tamás tervjavaslata nyert (hirado.hu)
A tényleges kivitelezési munkálatai 2009 tavaszán kezdődnek el és 2010-re fejeződnek be
ápr. 7
13:25
Eloltották az olimpiai lángot! (Privátbankár)
Párizsban el kellett oltani az olimpiai lángot, és a szervezők megszakították a fáklyavivők váltófutását, miután számos összetűzés volt a rendőrség és a Tibet-barát tüntetők között. Az olimpiai fá...
ápr. 7
13:26
Rabszolgának tartotta meg elítéltjeit (Kripto Akadémia)
Családi építkezésén dolgoztatta az általa elítélt fogva tartottakat a közép-ukrajnai Zsitomir megye egyik járásának bírója.
ápr. 7
13:28
Kialudt az olimpiai láng! (Fotókkal) (hirado.hu)
A tüntetők miatt eloltották az olimpiai lángot Párizsban
ápr. 7
13:29
Véget ért a sztrájk (Infostart)
A munkát már felvették a BKV dolgozói, a budapesti közlekedés azonban várhatóan csak órák alatt állhat helyre. A buszok már elindultak a garázsokból, a metrók és HÉV-járatok is közlekednek. A Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete 10 órakor függesztette fel a sztrájkot.
ápr. 7
13:31
Fogyjunk ésszel, éhezés nélkül (HírTV)
Tavasz van, lassan nyár eleje, ilyenkor indulnak hódító útjukra a - természetesen - gyors fogyást, az egykori (vagy csak vágyálmokban létező) modellalak visszanyerését kínáló, "biztos" fogyókúrareceptek. De hogyan lehet elkerülni ezt a csapdát? Mit tehetünk azért, hogy ne váljunk semmilyen szezonális "csodamódszer" áldozatává?
ápr. 7
13:32
Megerőszakolta négy éves kislányát Lukacs (BorsOnline)
Kislánya sérüléseit magyarázandó, elképesztő teóriával állt elő a kórházban egy magyar származású, regisztrált pedofil. Chris Lukacs, úgy megerőszakolta négy éves kislányát, hogy a gyermeket végül kórházba kellett vinni. Az orvosok a vaginális sérülések láttán kérdőre vonták a férfit, aki azt mondta, a kislány megbotlott a legóban és elesett. A lány anyja tudott az esetről, mégsem jelentette.
ápr. 7
13:32
Tarlós: jobban csinálná mint Demszky (Alternatív Energia)
Tarlós István Demszky Gábort főpolgármestert tartja felelősnek a BKV jelenlegi helyzetéért; a Fidesz fővárosi frakcióvezetője erről a hétfő reggeli sztrájk kapcsán beszélt az MTI-nek.
ápr. 7
13:34
Óvatosan! Ékszert és pénzt loptak a Főtáv nevével visszaélő csalók (hirado.hu)
A csalók az ÖKOPlusz Program felmérésére hivatkozva járják a lakótelepeket, és múlt csütörtökön bejutottak két XV. kerületi lakásba
ápr. 7
13:35
Amikor az Explorer megadja magát (Piac és Profit)
Az amerikai Sunbelt Software kutatócsoportja, a Sunbelt Threat Research Center 2008 áprilisában is megjelentette toplistáját a márciusban legfertőzőbb kémprogramokról és számítógépes károkozókról. A listát a Sunbelt szakemberei a díjnyertes CounterSpy kémprogram-eltávolítót használó és a Sunbelt ThreatNet káros alkalmazások elleni hálózatban résztvevő felhasználók automatikus visszajelzései…
ápr. 7
13:35
Mindenki szerint más a hibás a balesetes kislány ügyében (Infostart)
Nincs olyan szájsebészeti ügyelet Budapesten, ahol hétvégén is képesek lennének szakszerűen ellátni egy gyereket - tudta meg az InfoRádió. Egy kislányt öt napig vittek kórházról kórházra a szülei, miután a kilenc éves gyerek leesett a kerékpárjáról, és súlyosan megsérült. Az ÁNTSZ illetékese szerint az orvosok hibáztak, a Semmelweis Egyetem orvos-igazgatója azonban azt mondja, hogy a beutalási…
ápr. 7
13:36
Az új SEAT Ibiza (hirado.hu)
Az új Ibiza a kényelmet és a biztonságot kínálja
ápr. 7
13:36
Gyurcsány nem tagja a tárgyalódelegációnak? (Privátbankár)
A miniszterelnök nem akar részt venni az MSZP és az SZDSZ közötti újabb egyeztetéseken - értesült a kormányfőhöz közel álló forrásból az MTI.
ápr. 7
13:37
A tüntetők miatt eloltották az olimpiai lángot Párizsban (Metropol)
Párizsban el kellett oltani az olimpiai lángot, és a szervezők megszakították a fáklyavivők váltófutását hétfőn, miután számos összetűzés volt a rendőrség és a Tibet-barát tüntetők között.
ápr. 7
13:38
Kókának elege van a bénultságból (Privátbankár)
A kormány és a miniszterelnök vessen véget a kormányzat dermedtségének, kezdje el Magyarország gazdasági bajainak felszámolását - mondta Kóka János, az SZDSZ elnök-frakcióvezetője, aki napirend előtt ...
ápr. 7
13:40
Tarlós: ami a BKV-nál van, az 17 év eredménye (hirado.hu)
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint Demszky Gábor nem tudta vagy nem akarta felmérni a problémákat
ápr. 7
13:41
MÁV: Kifulladt a sztrájk (Privátbankár)
A MÁV úgy értékeli, hogy a hétfői vasutassztrájk kifulladt, mert a dolgozók többsége részt vett a vasúti közlekedés lebonyolításában - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága a 0 óra és 10 óra k...
ápr. 7
13:42
Pert nyertek az FTC pártolói az MLSZ-szel szemben (hirado.hu)
A Fővárosi Bíróság hétfőn hozta meg ítéletét első fokon
ápr. 7
13:42
USD-ZAR Oldalazás (HírTV)
Miután az USD/ZAR átlépte az emelkedő trendet, és visszaesett 8 alá, a héten oldalazásba kezdett 7,7065 és 7,8920 között. A devizapárt 7,8150-en jegyzik. Ellenállás 7,9062-nél, míg támogatás 7,7601-nél található. In-GFX
ápr. 7
13:44
Elhunyt a szombaton balesetet szenvedett 9 éves kislány (HírTV)
A kórházban belehalt sérüléseibe az a 9 éves kislány, aki abban az autóban sérült meg, mely szombaton délután karambolozott egy másik gépkocsival a 4-es úton. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.
ápr. 7
13:46
Zöld befektetés az MKB Alapkezelőtől (Privátbankár)
MKB Zöld bolygó néven új tőkevédett befektetési alapot indít az MKB Alapkezelő, amely három kontinens 15 környezettudatos vállalatának teljesítményéből kínál részesedést a befektetőknek - jelentette b...
ápr. 7
13:48
Senki sem "húzott rá" a sztrájkra (Alternatív Energia)
A szakszervezetek által bejelentett időpontban, hétfőn 13.0 órakor véget ért a BKV-dolgozók figyelmezető sztrájkja - közölte Gulyás Attila, a Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnökhelyettese hétfőn az MTI-vel.
ápr. 7
13:50
Nem támogatták a népszavazási kérdéseket (Alternatív Energia)
Nem támogatta hat népszavazás kiírását az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottsága hétfői budapesti ülésén. A kérdéseket korábban vezető kormánypárti és ellenzéki képviselők nyújtották be, és azok többsége a pártok finanszírozására, a képviselők vagyongyarapodására, elszámolási kötelezettségükre, összeférhetetlenségére vonatkozott.
ápr. 7
13:51
Hamilton nem hibáztatja Alonsot (hirado.hu)
"Ez egy egyszerű versenybaleset"
ápr. 7
13:51
Eloltották az olimpiai lángot (Blikk)
A demonstrálók miatt busszal viszik tovább a fáklyát
ápr. 7
13:53
Madonnának megint gyereke lesz (Blikk)
Madonna újabb gyermeket fogad örökbe, ezúttal Indiából – hozta nyilvánosságra a The Sun. A brit bulvárlap információi szerint a 49 éves sztár újévi indiai útján talált rá a babára, és már férjét is meggyőzte a családbővítésről.
ápr. 7
13:53
Délelőtti kommentár (HírTV)
Miután pénteken gyengén alakult az amerikai munkaerő-piaci jelentés, a dollár összeszedte magát minimumáról. Az adatok után korlátozott marad a dollár euróval szembeni csökkenő potenciálja, ami azt sugallja, hogy nem okoztak nagyobb meglepetést az adatok. Még az sem segítette újabb abszolút csúcsra a devizapárt, hogy úgy vélik: az adatokra való tekintettel recesszióval kell számolni. Kedvezően…
ápr. 7
13:55
Pert nyertek az FTC pártolói az MLSZ-szel szemben (HírTV)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) köteles kiadni az FTC-t az első osztályból kizáró licencadó bizottság névsorát a bíróság egyelőre nem jogerős ítéletének értelmében.
ápr. 7
13:56
Lebukott a hollywoodi díva! (hirado.hu)
Sharon Stone-t egy ismeretlen férfival látták Párizsban
ápr. 7
13:57
Így sztrájkolnak ők (Infostart)
Londonban gyakoriak a közlekedési sztrákjok, Szlovákiában azonban még csak egyszer szüntették be a munkát a vasutasok, azt is törvénytelennek minősítette azt. Németországban egy közlekedési sztrájk idején egymást segítik az emberek.
ápr. 7
13:58
Harmadjára döntenie kell a Liverpoolnak és az Arsenalnak (hirado.hu)
A múlt szerdai első felvonáson és a hétvégi bajnoki találkozón egyaránt 1-1-es döntetlen született
ápr. 7
13:58
GKM - második szakaszban a pályázat (Kreatív Online)
A spanyolországi Zaragozában megrendezendő szakvilágkiállítás magyar megjelenésére a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) két szakaszból álló pályázatot hirdetett. Az első kör lezárult, a tárca megtalálta azt a nyertest, amely az arculati és BTL-elemekre tett javaslatot, míg az áprilisban zajló második fordulóban a megvalósításra jelentkezhetnek a cégek.
ápr. 7
13:59
Koalíció: az ex-partner ellenzéki jellegű megnyilvánulásai (Alternatív Energia)
A kormány és a miniszterelnök vessen véget a kormányzat dermedtségének, kezdje el Magyarország gazdasági bajainak felszámolását - mondta Kóka János, az SZDSZ elnök-frakcióvezetője, aki hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben arról is beszélt, hogy konszenzusos reformszerződésre van szükség a parlamenti pártok között.
ápr. 7
14:00
Gyurcsány nem akar részt venni az MSZP és az SZDSZ közötti újabb egyeztetésen (hirado.hu)
Azért nem akar a tárgyalódelegáció tagja lenni, mert ha egy esetleges új SZDSZ-vezetéssel köthető új koalíciónak őt is érintő személyi feltételi vannak, akkor erről is egyeztessenek
ápr. 7
14:03
Kell pár óra, míg helyreáll a fővárosi forgalom (Privátbankár)
A szakszervezetek által bejelentett időpontban, hétfőn 13.00 órakor véget ért a BKV-dolgozók figyelmezető sztrájkja - közölte Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnökhelyettese.
ápr. 7
14:04
Győzikét nem engedik Bea közelébe (Blikk)
Győzike újra akcióba lendült. Az ország Jose Armandoja ugyanis úgy döntött, ismét átalakítja otthonukat – csak erről senkinek nem szólt – írja a Netbulvár.
ápr. 7
14:04
Bush: Isten veled, édes Vlagyimír! (BorsOnline)
Meglehetősen furcsára, kifejezetten romantikusra sikerült George Bush és Vlagyimír Putyin elnöki búcsútalálkozója.
ápr. 7
14:05
MSZP: új egészségügyi törvény? (Alternatív Energia)
Az MSZP várhatóan április 28-val kezdeményezi a pénztártörvény egyes végrehajtási rendeleteinek felfüggesztését - tudta meg hétfőn az MTI.
ápr. 7
14:07
Elutazott a jégkorong-válogatott (hirado.hu)
Pat Cortina szövetségi kapitány csapata Bécs és Tajvan érintésével, helyi idő szerint szerda délután ér Japánba
ápr. 7
14:08
Demszky: a BKV anyagilag jól jár a sztrájkkal (Privátbankár)
Demszky Gábor főpolgármester még ebben az évben 18,5 milliárd forint plusz állami forrást sürgetett a BKV számára hétfői sajtótájékoztatóján; tudatta, hogy Antal Attila BKV-vezérigazgató nem kap 60 mi...
ápr. 7
14:09
80 milliós megtakarítást hozott a sztrájk a BKV-nak (hirado.hu)
A főpolgármester elmondta, számításaik szerint a munkabeszüntetés óránként egymilliárd forint kárt okoz a gazdaságnak
ápr. 7
14:10
AUD/USD Szárnyakat adó kockázatvállalás (HírTV)
Miután fokozódott a befektetők kockázatvállalási hajlandósága, és kereslet mutatkozott a magas kamatú devizákra, az AUD/USD árfolyama 0,9266-ra emelkedett. A globális hangulat mellett a heti ausztrál adatok is hozzájárultak mindehhez. Kedden és szerdán teszik közzé az áprilisi üzleti-, és fogyasztói hangulatot, majd csütörtökön a márciusi munkaerő-piaci adatokat. In-GFX
ápr. 7
14:11
Soros György megveszi az AS Romát? (hirado.hu)
A milliárdos üzletember bejelentkezett az AS Romáért
ápr. 7
14:13
Szerdától olcsóbb a gázolaj (hirado.hu)
Legutóbb két hete csökkent mind a benzin, mind a gázolaj ára 4-4 forinttal
ápr. 7
14:15
Szerdától olcsóbb lesz a gázolaj (HírTV)
Szerdától két forinttal lesz olcsóbb a gázolaj, míg a benzin ára nem változik. Tehát továbbra is nagy különbség lesz a két üzemanyagtípus között, de az olló valamelyest szűkült.
ápr. 7
14:16
Majd négyéves túlórabért pereltek ki a zalai tűzoltók (Alternatív Energia)
Az uniós csatlakozás időpontjától kezdődő időszaktól jár fizetés a tűzoltók túlmunkájáért, így döntött jogerősen a Zala Megyei Bíróság csaknem kétszáz zalai tűzoltó perében - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a bíróság elnöke.

Keresés