Traian Basescu román elnök felkeresett csütörtökön egy római illegális tábort, ahol román (túlnyomórészt roma) bevándorlók élnek. Első útja a táborba vezetett. Rögtön érkezése után odament, még mielőtt találkozott volna Silvio Berlusconi olasz kormányfővel.
Augusztus 15-i hatállyal visszavonta a MÁV Általános Biztosító Egyesület tevékenységi engedélyét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. Mivel ettől az időponttól az ügyfelek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási jogviszonya is megszűnik, más társaságoknál kell szerződést kötniük. Erre mától lehetőségük van. Ezt követően már az új biztosító vállal fedezetet az esetleges károkra.
A Forma-1 idei tizenegyedik futamát Magyarországon rendezik, ahol a Bridgestone Potenza lágy és szuper-lágy gumikeverék vizsgázik majd a 4.38 kilométeres Hungaroring éles kanyarjaiban.
Az előző két hónap üzleti várakozásaihoz képest pozitív irányú elmozdulás érzékelhető a mezőgazdaságban, az építőiparban és a kereskedelemben. A TOP-100 vállalatcsoport üzleti várakozásai alig változtak, míg a kkv-k bizalmi mutatója emelkedett.
Újabb bizonyítékok láttak napvilágot a már korábban beszámolt angol Jersey városban működő Haut de la Garenne árvaházzal kapcsolatban. Az eset még évekkel ezelőtt került rivaldafénybe, ahol maguk az otthon lakói keresték meg a hatóságokat, hogy indítsanak nyomozást és kivizsgálást azzal kapcsolatban, hogy az árvaház lakóit megerőszakolták, voltak, akiket megerőszakoltak majd elégették a ház…
Több ember megsérült szerda este Dabason, amikor két család összeverekedett az utcán - mondta Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A verekedés során egy szamurájkard is előkerült. A konfliktus oka szerelemféltés volt.
Több vonalon járnak alacsonypadlós buszok augusztus 21-től, illetve szeptember 6-tól az új paraméterkönyvnek köszönhetően - mondta Budai László, a BKV Szolgáltatásfejlesztési és Tervezési Főosztályának vezetője. Hozzátette: az intézkedéssel a mozgáskorlátozottak utazását kívánják megkönnyíteni.
Nem értenek egyet a kormánypárti és ellenzéki politikusok, hogy megbünteti-e az Európai Unió Magyarországot a jogosulatlanul igénybe vett agrártámogatások miatt. Demendi László, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista tagja szerint nincs szó büntetésről. Font Sándor, a testület ellenzéki politikusa viszont arról számolt be a zárt tanácskozás után, hogy az unió 35 millió eurós…
Várhatóan sikeres lesz a csütörtökre szervezett véradás - mondta a Független Hírügynökségnek Kalász László, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) régióigazgatója. Az első adatok alapján például az OVSZ fővárosi központjában arra számítanak, hogy több mint kétszer annyian mennek el vért adni, mint egy átlagos véradó napon.
Pénteken 9 órakor a Magyar Televízió (MTV) a 2-es csatornán elindítja a digitális műholdas műsortovábbítást, ezzel egy időben megszünteti az analóg műholdas sugárzást - közölte a közszolgálati televíz...
Vasi Csaba sokáig utálta a pálinkát. Míg meg nem tudta, milyen az igazi. Most viszont már annyira szereti, hogy kivételes sportteljesítményre vállalkozott a nemes ital népszerűsítéséért: kerékpárral járja be az ország igazi pálinkafőzdéit.
Alapjaiban reformálja meg az amerikai titkosszolgálatokat és erősíti a nemzeti hírszerzési igazgató (DNI), mint az összes szolgálat irányítójának szerepét az a rendelet, melyet George Bush amerikai elnök hagyott jóvá szerdán.
A 2. negyedévben a várt 2,3% helyett csupán 1,9%-kal emelkedett az amerikai GDP, miután legutóbb még +0,9%-os értékről adtak számot. A tartós javak legutóbbi kedvező megrendelései és a kedvező ipari termelés után ugyan emelkedésre számítottak, de mégsem érték el az előre jelzett értéket. A GBP/USD növelte nyereségeit, és 1,9862-őn jegyzik. Tesztelhetik az 1,9900-es értéket. in-GFX
Besenyei Péter műrepülő-világbajnok, a Red Bull Air Race versenysorozat elindítója a Metro szerkesztőségében járt. Segített a napi szerkesztésben, beszélt a versenyekről, vallott a sport iránti elkötelezettségéről és egy kicsit önmagáról is.
Az orvosszakértői vélemény most elkészült kiegészítése alapján kizárható, hogy hozzátartozója ölte volna meg Balla Irma egykori debreceni önkormányzati képviselőt - közölte Magyar György, Balla Irma gyilkossággal gyanúsított fiának a védője. A szakértői vélemény szerint rendkívüli brutalitással verték szét az asszony fejét, amit hozzátartozó nem, csak idegen tehetett - tette hozzá az ügyvéd.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Max Mosley egyáltalán nem aggódik a jövő évben bevezetésre kerülő kinetikus energiatároló rendszer miatt, jóllehet két komolyabb baleset is történt a rendszer meghibásodása következtében az elmúlt hetekben.
A július 26-i héten 448.000-es érétket hozott az amerikai első munkanélküli segélykérelmek száma, meghaladva ezzel a 390.000-es előrejelzést a legutóbbi 404.000 után. A tegnapi kedvező ADP-jelentés után a mai Monster-foglalkoztatási index és a kérelmek teljesen más képet festettek. Mivel legutóbb megbízhatatlan volt, kedvezőtlen munkaerő-piaci jelentésre utalnak a mai adatok. az EUR/USD-ot…
Politikai utasításra rendőri zaklatásnak vannak kitéve ellenzéki politikusok - mondta Balog Zoltán fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön Budapesten.
Májusban -0,1%-os értéket hozott a kanadai GDP, miközben az elemzők +0,2%-os értékkel számoltak a legutóbbi +0,4% után. A meglepően gyenge értékre való tekintettel nyereségeket könyvelt el az USD/CAD, és 1,0260-on jegyzik. Ellenállás 1,0300-nál található. In-GFX
Tizennyolc, a közvélemény számára ismeretlen felerészben vidéki, felerészben fővárosi vállalkozás adótartozása és kamattartozása meghaladja az egymilliárd forintot az Apeh aktuális adótartozói listáján.
Harminchárom százalékos eredményjavulást ért el a Royal Dutch Shell, Európa vezető olajipari vállalata, jóllehet a nigériai politikai zavargások jelentős termeléskiesést jelentettek számára. Az idei m...
Az Egyesült Államokban felgyorsult a gazdasági növekedés a második negyedben a kereskedelmi minisztérium első becslése szerint. A növekedés 1,9 százalékot tett ki - elemzők 2,3 százalékot vártak - ...
Ismét torlódás alakult ki a röszkei határátkelőnél: az országból kilépők kétórás várakozásra számíthatnak. A belépő oldalon a forgalom folyamatos - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Lengyelország területén 200 millió évvel ezelőtt teropodok, a rettegett Tyrannosaurus Rex ősének tekintett kétlábú ragadozók éltek - erre a következtetésre jutottak azok a paleontológusok, akik az ország délkeleti részén talált fosszíliákat megvizsgálták.
Nyáron nincs is jobb, mint egy hűvös tengernél tölteni a forró nyári estéket. De nem csak az estéket, hanem egész nap: napozni, pihenni, búvárkodni, a jachton pezsgőzni és semmit tenni. Így vannak ezzel az angol hírességek is, akik ezekben a napokban is nyári szabadságukat töltik különböző egzotikus tájakon. Ilyenkor a sztárok felvillantanak új barátokat az oldalukon és lehet találgatni ki…
Már a jövő héten csatlakozik a Real Madridhoz Cristiano Ronaldo - legalábbis ezt ígérte a portugál játékos legújabb nyilatkozatában a spanyol klub szurkolóinak.
A Budapesti Műszaki Főiskola sikeresen pályázott a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet felsőoktatási intézményekben folyó gyakorlati képzések tárgyi feltételeinek fejlesztését szolgáló támogatási forrásra. A megítélt közel 12 millió forintot a villamosmérnök, műszaki menedzser, gépészmérnök, had- és biztonságtechnikai mérnök, mechatronikai mérnök, mérnökinformatikus képzésekhez…
Miután gyengén alakultak a mai amerikai konjunktúra-indikátorok, legalább a chicagói beszerzési menedzserindex kellemes meglepetést okozott, hiszen 50,8 pontos értéket hozott, ami meghaladta a 49,0 pontos előrejelzést a legutóbbi 49,6 pont után. Az érték továbbra is alacsony szinten áll, de legalább már az 50-es szint feletti értéket produkált. Az 50-es szint alatti érték recesszióra utalna. Az…
A demokrácia és a jogállamiság eszméivel összeegyeztethetetlennek tartja a Fidesz, hogy rendőrök jelenjenek meg ellenzéki politikusok sajtótájékoztatóin. A közelmúltban két alkalommal is, előbb Budai Gyula fideszes politikus, majd a Fidelitas közterületen tartott sajtótájékoztatóján jelentek meg rendőrök. Balog Zoltán szerint egyértelmű, hogy politikai megrendelés áll a rendőri fellépés mögött, a…