A Fidesz szerint politikai utasításra rendőri zaklatásnak vannak kitéve ellenzéki politikusok. Balog Zoltán A parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke két konkrét esetet is említett, amelyek alátámasztják véleményüket.
Megkezdődnek augusztus 1-jén a Miskolci Egyetem kezelésében álló belvárosi Zenepalota kivitelezési munkái. Az ideiglenes műemléki védettségű épület rekonstrukciós munkáinak beruházási értéke meghaladja a bruttó egy milliárd forintot. Az 1926-27 között épült Zenepalotában működik a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola mellett az egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete, mely a felújítás…
Az Egészségügyi Minisztérium előteremti azokat a forrásokat, amelyekből ki lehet majd fizetni az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) dolgozóinak megítélt juttatásokat. A tárca csütörtöki közleménye a Legfelsőbb Bíróság júliusi döntésére reagált, amelynek értelmében a mentősök szakszervezete pert nyert az OMSZ-szel szemben.
A NATO brüsszeli központjában teljes riadókészültséget rendeltek el, miután a főhadiszállás közvetlen közelében egy elhagyott teherautóra lettek figyelmesek a biztonsági őrök.
A befektetési alapokból 109 milliárd forint távozott az első félévben, az alapok az év eleje óta összesen 87 milliárd forint veszteséget könyveltek el piaci teljesítményük alapján - közölte a Befektet...
Igazi világsztárok lettek a hosszúhetényi dalmata kölykök. A 10 napos apróságok minden percét webkamerán keresztül, interneten kísérhetik figyelemmel az érdeklődők. A gazdi, Solymos Gyula rettentő büszke arra, hogy kedvenceit még Marokkóban, Algériában, Ausztráliában, sőt Kínában is szeretik.
Siófokon a szervezők szerint legalább százezren követték figyelemmel a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj alkalmából rendezett balatoni utcai fesztivált.
Michael Schumacher versenyzői pályafutása során több balesetet is okozott, illetve elszenvedett, ám most a brit rendőrök előtt kellett tisztáznia magát, miután a hírek szerint elütött egy embert, miközben a reptérre igyekezett.
Közérdekű keresetet indít az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) az OTP Bank ellen. Az egyesület álláspontja szerint ugyanis a pénzintézet alapos ok nélkül, pusztán üzletpolitikai szempontok alapján teszi saját maga számára lehetővé a szerződések egyoldalú módosítását, amellyel súlyos helyzetbe hozza a fogyasztókat - áll az OFE csütörtöki közleményében.
Ismét torlódás alakult ki a röszkei határátkelőnél: az országból kilépők kétórás várakozásra számíthatnak. A belépő oldalon a forgalom folyamatos - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Egy órán keresztül tartott az izgalom a NATO brüsszeli központjában: csütörtök délután kiürítették a főhadiszállás épületeit, és lezárták a komplexum kétszáz méteres körzetét, miután biztonsági emberek egy elhagyott teherautóra lettek figyelmesek.
A kormány tartja magát a konvergenciaprogramhoz, és várhatóan nem lesz nagy változás a költségvetési szerkezetben tavalyhoz képest - véli a portfolio.hu elemzője. Madár István szerint mindössze 100 milliárdnyi mozgástér áll rendelkezésre.
2008 júniusában a mobil-előfizetések száma a májusinál jóval dinamikusabban, 78 ezerrel nőtt, így a hónap végén a három szolgáltató ügyfeleinek száma összesen 11 millió 540 ezer volt és 100 lakosra 114,9 előfizetés jutott, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH). A Pannon részesedése az 35-ről 35,2 százalékra, a Vodafoné 20,70-ről 20,75 százalékra nőtt, míg a T-Mobile részesedése 44,26-ról 44…
Elkészült Geroge W. Bush amerikai elnök életét bemutató „W” címet viselő film előzetese. Oliver Stone rendező Josh Brolint kérte fel a főszerepre, aki ugyan „fiatalabb és sármosabb”, mint az elnök, de karaktere és kisugárzása miatt mégis reá esett a választás.
A Szentendre és Szigetmonostor közötti úgynevezett kis híd helyének kijelölésével kapcsolatban alternatív minisztériumi javaslatot terjesztett elő Csepi Lajos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium közlekedési szakállamtitkára a szigetmonostori és a szentendrei polgármesterekkel csütörtökön folytatott egyeztetésen.
Azonnali kilépésre szólította fel csütörtökön az SZDSZ Urbán Imrét, a jászapáti csoport elnökét. Közleményükben indoklásként azt írják, egy liberális pártban elfogadhatatlan a Magyar Gárdával való együttműködés, a homofób és rasszista nézetek.
Júniusban 6,8 milliárdról 7,70 milliárdra nőtt a török külkereskedelmi mérleg deficitje, meghaladva ezzel a 6,9 milliárdos előrejelzést. Ez éves szinten 45,7%-os emelkedésnek felel meg. Az EUR/TRY az adatok közzététele után is oldalazást végez 1,8050 és 1,8250 között. in-GFX
Vödörrel öntik ki a közpénzt az ablakon a BKV-nál - jelentette ki Tarlós István. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint tarthatatlan az a helyzet, ami a közlekedési társaságnál zajlik.
Csak a remény élteti a cégeket A Közép- és Kelet-Európában működő német beruházók összességében elégedettek a régióban zajló projektjeik sikerével, és többségük ismét a jelenlegi helyszínt választa...
Rendőrségi forrás szerint Josef Fritzl feleségének a nővérét is megerőszakolta. A lányát 24 évig fogva tartó apa újabb bűncselekményére azután derült fény, miután egy naplót találtak az amstetteni rém házában, amelyben az állt, hogy szexuálisan bántalmazta az asszonyt.
A Főtáv Zrt. is elismeri, hogy a jelenlegi jövedelemszintek mellett komoly terhet ró a fogyasztókra a távhőszolgáltatás ára - mondta az InfoRádiónak a társaság szóvivője. Balog Róbert hozzátette: a cég részben a jövő júliustól életbe lépő gázpiaci liberalizációtól várja, hogy a jelenleginél olcsóbban juthasson a víz felmelegítéséhez használt földgázhoz. Pénteken 5,5 százalékkal emelkedik a távhő…
A gyenge GDP utáni nyereségek nem voltak tartósak az EUR/USD-nél, és 2 órán belül visszaesett kurzusa 1,5700-ről, amihez hozzájárult a vártnál kedvezőbben alakuló chicagói beszerzési menedzserindex. Az EUR/USD-ot 1,5620-on jegyzik. A kereskedők szerint valószínű, hogy visszaesik az árfolyam 1,56-ra. In-GFX
A 2. negyedévben negyedéves szinten 0,7%-kal, azaz a várt 0,8%-nál kisebb mértékben emelkedett az amerikai munkaköltségindex (előző: +0,7%). Az USD/CHF az átmeneti visszaesés után megközelítette az 1,0490-1,0500-ös ellenállást, és 1,0473-on jegyzik. In-GFX
A 8-as autóbusz vonalán kezdett tesztelni egy új, Mercedes-Benz Conecto típusú autóbuszt a BKV csütörtökön. Az alacsony padlós járművel egy héten keresztül ismerkedhetnek az utasok. A busszal kapcsolatos véleményeket telefonon és e-mailben várja a közlekedési társaság.
Félrevezetőnek nevezte a pénzügyminiszter azokat a híreszteléseket, miszerint emelnék jövőre az áfa mértékeket. Veres János kijelentette: a kormánynak ilyen javaslata nincs, illetve ilyen döntést nem hozott.
Ausztriában augusztus 1-jétől megszűnik az örökösödési adó, miután az alkotmánybíróság tavaly úgy találta, hogy eltérés van az örökölt vagyonra és az örökölt ingatlanra vonatkozó illetékek között. ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 302,11 pontos, 1,34 százalékos csökkenéssel, 22.209,14 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 13,3 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények a R...
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) közérdekű keresetet indít az OTP Bank ellen a bank általa tisztességtelennek tartott általános szerződési feltételei miatt. Az OFE sajtóközleménye ismer...
Szerb kormánygéppel érkezett a rotterdami reptérre Radovan Karadzsics. A volt boszniai szerb elnököt szállító Falcon 50 típusú repülő tegnap reggel landolt a hollandiai légikikötőben. Ezt követően Karadzsics a scheveningeni börtön befogadóállomásáig rendőrségi helikopterrel tette meg az utat.
A továbbfejlesztett, újraindult Vásárhelyi-tervre a következő években 110 milliárd forintot költ Magyarország. A legtöbb pénzt arra a négy új árvízi tározóra fordítják, amit a Felső-Tisza mentén létesítenek. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vízügyi szakállamtitkára hangsúlyozta, hogy a vésztározók a Vásárhelyi-terv pillérét jelentik ugyan, de nem az egyetlen elemét.
Júliusban a várt szerint 7,8%-on állt a német munkanélküliségi ráta. A munkanélküliek száma a várt szerint 20.000-rel csökkent a legutóbbi -38.000-es érték után. Az olajárnál tapasztalt korrekció ellenére is júliusban a várt szerint 4,1%-kal emelkedtek az EU-s fogyasztói árak a legutóbbi +4,0% után, ami 16 éves csúcsnak felel meg. Miután a tegnapi ADP-jelentés a vártnál kedvezőbben alakult, a…