Újabb és újabb izraeli katonák elrabolásával el lehetne érni, hogy kiszabaduljon minden palesztin fogoly az izraeli börtönökből - vetette fel pénteken Háled Mesaal, az Hamász iszlamista szervezet szíriai száműzetésben élő vezetője.
Halálos baleset történt péntek este kevéssel 20 óra előtt Kazincbarcika és Tardona között. Egy ember meghalt, ketten megsérültek. Az utat a helyszínelés idejére lezárták - mondta el a Független Hírügynökségnek László Antal, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.
A londoni olimpiai játékok idejére elkészül az a bicikliút, amely Londont fogja összekötni Párizzsal - közölték pénteken brit és francia tisztségviselők a francia Rouen városában, a projekt hivatalos megkezdésére rendezett ünnepségen. A Zöldutat már létező kerékpáros utak összekapcsolásával és újak építésével alakítják ki. A tervek szerint 2012-re lesz kész.
Nem tudok róla, hogy le akarnék mondani - mondta Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója a ATV Egyenes Beszéd című műsorában pénteken arra a kérdésre, hogy távozik-e a cégtől. Mint mondta,...
Klapka György honvédtábornok Európa legjobb erődjére támaszkodva tartott ki Világos után szűk két hónapig. Bár politikai feltételeket támasztani nem tudott, de embereinek büntetlenséget biztosított. A legendás történetre a Klapka indulóval emlékezünk.
Pár héten belül elkészül a tőkepiacok felügyeletét ellátó Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (független intézményként) megerősítését szolgáló törvény - jelezte a Reuters hírügynökségnek Irina...
A tegnapi zakó után mérsékelt izgalmakat tartogatott a mai kereskedés a tengerentúli börzéken, a negatív munkaerő-piaci hírek dacára jelentős elmozdulást nem mutatnak a meghatározó amerikai...
Kilencven éves korában Varsóban elhunyt Marek Edelman, a nácik elleni 1943-as varsói gettófelkelés parancsnoka - adta hírül pénteken internetes oldalán a Gazeta Wyborcza című lengyel lap.
Először rendeznek olimpiát a dél-amerikai kontinensen, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság mai koppenhágai ülésén Rio de Janeironak ítélte a 2016-os olimpia rendezésének jogát. Meglepetésre az...
Európa lényegesen lassabban kászálódik ki a válságból, mint a világ többi térsége - mondta az IMF vezetője, aki szerint ez azért van, mert Európa gazdasága kevésbé rugalmas. Európát kevésbé rázta...
Európa még nyugtalankodva várja az írországi népszavazás kimenetelét, ám a dublini bukmékerek szerint föllélegezhetnek a lisszaboni szerződés támogatói: a pénteki népszavazás a támogatók jelentős...
Újabb öt vádlottra kért felfüggesztett, egyre pedig letöltendő börtönt perbeszédében az ügyész az MTV székházának 2006. szeptember 18-án éjjeli ostroma ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon...
A londoni független mobilkommunikációs kutatóintézet, az ARCchart felmérése szerint a T-Mobile Hungary-é a világ legjobb harmadik generációs (3G-UMTS) mobilhálózata az internetes letöltési...
Gázálarccá átalakítható melltartóért, a teli és üres sörösüvegek ütéserősségi különbségének elemzéséért, tequilából készített gyémántért kaptak az idén anti-Nobel-díjat kutatók. A díjakat immár 19....
Elfogadta az Európai Bizottság kedden kiadott véleményében, hogy Magyarország, Hollandia és Nagy-Britannia ideiglenesen valamennyivel meghosszabbítja az orvosgyakornokok munkaidejét. A szociális...
Időközi képviselő-választást tartanak Baranya 3. számú egyéni országgyűlési választókerületében vasárnap, mert a körzet korábbi képviselője, Toller László elvesztette mandátumát - közölte a helyi...
A sikeres ír népszavazás esetén sem ér véget a lisszaboni szerződés ratifikációs folyamata, mert még Lengyelországnak és a Cseh Köztársaságnak is törvénybe kell iktatnia az okmányt - mondta el a...
A jövő évi költségvetés tervezete szerint jövőre az ideinél több pénz jut az egészségügynek - jelentette ki az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke pénteken Egerben. Ez is...
Hamarosan elkezdik beoltani a H1N1 ellen a Honvédelmi Minisztérium teljes állományát, beleértve a hivatásos és szerződéses katonákat, a köztisztviselőket és a közalkalmazottak is - közölte a...
Új magyar fejlesztésű autóbuszt mutattak be pénteken Budapesten; a Credo Citadell elnevezésű típusát először Győrben, majd Budapesten tesztelik. Az alacsonypadlós, BKV-kékre festett autóbuszt a...
SZEGED–VESZPRÉM – A Pick Szeged hazai környezetben, az MKB Veszprém viszont vendégségben kezdi meg szereplését a férfi kézilabda-Bajnokok Ligája új évadjában. A Tisza-partiak ma (Viasat3, 17.00) az orosz Csehovszkije Medvegyi, a bakonyiak holnap (Viasat3, 16.30) a német Rhein-Neckar Löwen ellen lépnek pályára.
ESTORIL – Egy hónapos pihenő után tovább folytatódnak a gyorsasági motoros világbajnokság küzdelmei. A hét végi Portugál Nagydíjon újra száguldhat Németh Balázs (21).
BUDAPEST – Három és fél év után ma újra Újpest–Ferencváros mérkőzést rendeznek a labdarúgó-NB I-ben. A régóta várt összecsapás brit rangadó is lesz egyben, hiszen a lilák edzője a skót Willie McStay (47), a zöld-fehéreké pedig az angol Bobby Davison (50).
EINDHOVEN – A mezőny legjobbja és a meccs embere lett Dzsudzsák Balázs (22) a PSV Eindhoven kolozsvári CFR Cluj elleni labdarúgó Európa-ligacsoportmeccsén, mégsem maradéktalanul elégedett. A csapata 1-0-ra megnyerte ugyan a találkozót, de az első félidő után alaposan ráijesztett a szurkolóira. A számtalan kihagyott gólhelyzetet követően azt lehetett gondolni, a szünet után legázolja a vendégeket…
SZUZUKA – Forma–1-es autó helyett inkább valamilyen kétéltű járgánnyal kellett volna az aszfaltcsíkra merészkedniük a pilótáknak a pénteki szabadedzéseken, akkor talán több esélyük lett volna a jó időeredmény elérésére.
SZUZUKA – Akár már holnap, Japánban valóra válthatja álmát Jenson Button (29), a Brawn GP Forma–1-es pilótája, aki kedvező csillagállás esetén világbajnok lehet.
Angliában 14 ezer új beteget regisztráltak egy hét alatt, szemben az előző heti 9 ezerrel. Skóciában a friss megbetegedések száma 13.800 volt egy hét alatt, ez csaknem kétszeres növekedést jelent.
Az a fajta politizálás, amit a mai politikai elit – ezen belül is elsősorban a Fidesz és a Jobbik – folytat, a társadalom legrosszabb hajlamait erősíti fel. Olyan indulatokra épít, amelyek komolyan veszélyeztetik a köztársaságot – állítja Vásárhelyi Mária. A szociológus szerint a társadalom elmulasztotta a szembenézést önmagával és a múltjával. Az áldozatszerep túlhangsúlyozása, a hazugságok…
Előléptettek és kitüntettek több rendőrt a romák elleni sorozat-bűncselekmény felderítésében végzett munkájukért. Bajnai Gordon a tiszteletükre összehívott állománygyűlésen köszönetet mondott, s közölte: a gyilkosok „mindannyiunkat megfélemlítették”; a rendőrség hivatástudatból jelesre vizsgázott. A rendőrség bejelentette: rablásból szerezték be a fegyvereket, amelyek közül háromról tudják, hogy…
Az MTV kuratóriumának lapunk által megkérdezett tagja is megkérdőjelezi az elnökség hatáskörét, tehetetlennek érzi a testületet. Bár megállapították, hogy jogszabályba ütközött a köztévé Nap-keltével kötött szerződésének egyoldalú felbontása, kérdéses, az állásfoglalás mellett mit tehetnek még. A kuratórium elnökét is kérdeztük volna arról, miért nem fordulnak bírósághoz, de úgy tudjuk, jövő hétig…
Kerekes Évának egy héten belül két premierje is lesz az Örkény Színházban. Ma este az Arturo UI feltartóztatható felemelkedése című Brecht-darabban a főszerepet adja, ezt sokan Hitler személyével azonosítják. A jövő héten pénteken pedig Örkény Macskajátékában lesz Egérke, aki tiszta, naiv, szelíd teremtés.
BUDAPEST – Szándékosan robbantotta fel lakását egy 57 éves férfi a József Attila-lakótelepen, a Lobogó utcában. Előtte gyúlékony vegyszerekkel pakolta tele otthonát, és egy gázpalackot is elhelyezett a lakásban, majd ismeretlen helyre távozott.
Nem tudok róla, hogy le akarnék mondani - mondta Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója a ATV Egyenes Beszéd című műsorában pénteken arra a kérdésre, hogy távozik-e a cégtől.
MAGYARORSZÁG – Gátlástalan szélhámos csapdájába sétáltak be gyanútlanul a kosárlabdázó lányok – pontosabban asszonyok. A 40 év felettiekből álló tízfős csapat az utolsó pillanatban döbbent rá, hogy kifizetett repülőjegyeik nem is léteznek, azaz hétfőn mégsem utazhatnak Sydneybe, a szeniorolimpiai játékokra. Ezzel szertefoszlott az álmuk, hogy a négy éve szerzett ezüstérmüket idén arany…
BUDAPEST – Kislányával együtt akarta felgyújtani az autóját egy ismeretlen a 4F Club volt énekesnőjének, Hajdú Szabinának. A Balatoni láz című szám előadója azonnal feljelentést tett a rendőrségen, míg férje egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel az ügyben.
BUDAPEST–SUKORÓ – Itt a vége! A King City kaszinóváros szerződéseinek felmondását kérheti jövő héten a Pénzügyminisztérium a bíróságtól – értesült a Blikk. A kabinet ejtené a Velencei-tó partjára tervezett óriás beruházást, miután elképesztő visszaélések gyanúja merült fel.
KOPPENHÁGA–BUDAPEST – Belegondoltál már, milyen lehet száz évig élni? Szeretnéd, ha megadatna neked az igazán hosszú élet? Ha nekünk nem is, gyermekeinknek sikerülhet, legalábbis erre a megállapításra jutott egy dán és német tudósokból álló nemzetközi kutatócsoport, amely az öregedés folyamatait vizsgálta.
Újabb és újabb izraeli katonák elrabolásával el lehetne érni, hogy kiszabaduljon minden palesztin fogoly az izraeli börtönökből - vetette fel pénteken Háled Mesaal, az Hamász iszlamista szervezet szíriai száműzetésben élő vezetője.
Az csak legyen megemlítve itt az elején, hogy a Ludwig Múzeumban éppen a vége felé jár a Robert Capa-kiállítás, a XX. század legnagyobb haditudósítójának mára már klasszikussá érett háborús képeivel (is; A milicista halála, D-day, olaszországi ejtőernyős ugrás, németországi utcai harcok, vietnami előrenyomulás stb.), mert nem összehasonlítani akarunk, csak nem elfelejteni azt. Meg azt sem, hogy…
Új, minden fővárosi tulajdonú gazdasági társaságra érvényes javadalmazási és irányítási modell alapjait teszi le október 12-i rendkívüli ülésén a fővárosi közgyűlés – mondta Demszky Gábor, aki a BKV-ért felelős Horváth Csaba főpolgármesterrel közösen a javaslatcsomag több új elemét ismertette. Az egyik, hogy a cégek felügyelőbizottságainak (fb) elnökei és az igazgatótanácsi (it) tagjai csak az…
Nemzeti ünnepeink már csak a naptárakból köszönnek ránk piros betűvel. A valóság más. Ünneplésünk már nem hasonlít az ünnepléshez. Az emléknapok vagy sivárak, vagy félelmetesek. A megemlékezések a múlt örökségéért, a pártok legitimációjáért és önmeghatározásuk történelmi beágyazásért folytatott küzdelmek színtereivé váltak, vagyis a napi politikai csatározások nyilvános megvívásához szolgáltatnak…
Demonstrációt tartanak ma Esztergomban Meggyes Tamás fideszes polgármester ellen – ez már rövid időn belül a második tiltakozó akció. Néhány hete a Szent István Gimnázium botránya miatt gyűltek össze a városvezetővel elégedetlen helybeliek, mára a helyi Polgári Fórum és az MDF szervezett élő láncos tiltakozást „a városvezetés ámokfutása ellen.”
Pokolgép robbant egy szeméttároló edényben péntek este a görög fővárosban, nem messze attól a helytől, ahol Kosztasz Karamanlisz konzervatív kormányfő utolsó választási gyűlését tartotta - vált ismertté rendőrségi forrásból.
Tudjuk, a televíziós szakácsoknak sokkal többet kell tudni, mint főzni. Izgalmas, szimpatikus, vagy épp megosztó személyiségük sokkal fontosabb, mint amit a konyhában produkálnak. Merthogy mi készül a lábasban és a tepsiben, úgysem tudja senki, legfeljebb a stáb. Minket, nézőket, nem az ízek, hanem a látvány győz meg.