Idén a kormánypárti politikusok jellemzően 5-6 pontot veszítettek, ennek következtében többségük már 30 pontnál alacsonyabb rokonszenvindexen áll. A legnagyobb vesztesek: Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor és Dávid Ibolya, a legnépszerűbb pártpolitikus pedig Orbán Viktor, a Fidesz elnöke – olvasható ki a Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből.
Eseménytelen lesz a szerdai kereskedés az üzletkötők szerint, és hasonlóan a keddihez alacsony forgalom várható a Budapesti Értéktőzsdén. Varjú Péter, az Erste Bank üzletkötője kicsit emelkedő árfo...
A terhességi szövődmények elkerülésére szedett kis dózisú aszpirin nem árt a magzatok fejlődésének - állapították meg francia kutatók a gyerekek ötéves korában elvégzett vizsgálatokkal.
Kihallgatja a néhai Brittany Murphy férjét, Simon Monjacket a rendőrség. A hatóságok szerint a férfi tudott a vasárnap elhunyt színésznő drogfüggőségéről, de felmerült az is: Monjack csak a vízumért vette feleségül Murphyt.
Külföldi piaci összefoglaló USA: óvatos erősödés - új éves csúcs mérsékelt erősödéssel zárták a napot az USA részvénypiacai, szektorokra lebontva elsősorban a távközlés (+1,0%) és a...
2009. októberben a külkereskedelmi forgalom exportvolumene az előző évi alacsony bázishoz viszonyítva 3, az importé 9%-kal volt kevesebb, mint egy évvel korábban
Az amerikai vezető tőzsdeindexek tegnap elért új csúcsai segítik, hogy az euróval szemben tegnap óta újra 275 alatti szinten mozgó forint továbbra is erősebb tudjon maradni. Ma reggel az európai...
Fejér megyében tizenöt éve volt a mostanihoz hasonlóan magas a regisztrált munkanélküliek száma annak ellenére, hogy a térség foglalkoztatottsági mutatói még most is kedvezőbbek az országos átlagnál. 23 ezer álláskeresőt tartanak nyilván, az üres álláshelyek száma pedig alig 500.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,59 pontos emelkedéssel, 20.767,77 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,16 százalékkal erősödött.
Az ünnepek alatt nem csak a mentősök, tűzoltók, a rendőrök, az autóbuszvezetők vagy az orvosok dolgoznak, hanem ugyanez előfordulhat a versenyszférában működő cégek alkalmazottaival is. A szórakozóhelyeknek megéri kinyitni, a multik pedig igazodnak a "kiszolgált piacokhoz". A telefonos ügyfélszolgálatokon megszakítás nélküli munkarend a szokásos. Körképünk a versenyszférából.
Az ENSZ Élelmezési Világalapjának a pénzügyi válság okozta pénzszűke miatt fel kell hagynia 600 ezer nepáli lakos segélyezésével - közölte szerdán a WFP egyik tisztségviselője.
A tehetségeket értékelni kell, ez nem kérdés. Az azonban már nem ennyire egyértelmű, hogyan tegyük meg mindezt. Vajon érdemes-e külön értékelni a tehetségeket? Meddig mehetünk el a megkülönböztetésben? Cikkünkből kiderül.
Azok számára, akiknek speciális diétát kell tartaniuk, a karácsonyi ünnepek inkább szólnak a lemondásról, mint az ünneplésről. Ennek ellenére ma már nem lehetetlen, hogy olyan menüsort állítsunk össze, amely mellett az egész család felhőtlenül élvezi az ünnepet.
Január-októberben a külkereskedelmi forgalom aktívuma 3,784 milliárd euró volt a részletes adatok szerint, szemben az egy évvel korábbi 315 millió euró hiánnyal, az idén októberben a pozitívum 471 millió euró volt, míg tavaly 143,4 millió euró deficittel zárt a mérleg - olvasható a KSH jelentésében.
Folytatta novemberben is emelkedő trendjét a német import árindex, mely havi szinten 0,4 százalékkal emelkedett az energia és az alapvető javak drágulása következtében, az októberi 0,5 százalék után, holott a várakozások 0,2 százalékos drágulásra számítottak. Éves szinten az árindex csökkenésének mértéke az októberi 8,1 százalékról 5 százalékra változott.
Eseménytelen lesz a szerdai kereskedés, ezt már előre vetítette a tegnapi nap, mely során a forgalom még a 7 milliárd forintot sem érte el. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,59 pontos emelkedéssel, 20.767,77 ponton nyitott szerdán, mely 0,16 százalékos erősödésnek felel meg.
ZÜRICH – Puskás Ferenc (†79) tiszteletére szólt a legnagyobb taps a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hétfő esti gáláján. Az elmúlt szezon legszebb góljáért első alkalommal felajánlott, az Aranycsapat és a Real Madrid legendájáról elnevezett díjat Öcsi bácsi özvegyétől, Erzsébet asszonytól (77) vehette át Cristiano Ronaldo (24).
KECSKEMÉT – Közel öt és fél évet kellett várnia, hogy újra versenykörülmények között emelhessen Gyurkovics Ferenc (30). Ha már így alakult, utolsó lökésgyakorlatával el is döntötte a hét végi csapatbajnokságot az athéni olimpián a 105 kilogrammos súlyemelők mezőnyében előbb ezüstérmet szerző, majd attól – máig tisztázatlan körülmények között, de hivatalosan – doppingvétség miatt megfosztott és…
Az ING Real Estate Development hét, tulajdonában lévő bírósági épületet ad el a holland államnak. Az ingatlanokat az ING a 90-es években állami megrendelésre fejlesztette - írja a PropertyEU. A 104...
A szerencsejátékok piacát sem hagyta érintetlenül a gazdasági válság: mind az állami monopólium alá tartozó játékokon, mind a nyerőgépeken kevesebb pénzt tettek kockára az emberek 2009-ben, mint egy évvel korábban, ezzel egy többéves növekedési tendencia tört meg....
Felfelé vették az irányt az európai részvényindexek az ünnepek előtti utolsó teljes kereskedési napon, holnap ugyanis a főbb európai részvénypiacok közül csak a londoni tőzsde lesz nyitva, a régióban...
A november 20-a óta nyitva tartó 204 oltópontból csak 40 végzi tovább a munkát, az ÁNTSZ oltópontjain, január 4-én azonban újra kinyit néhány, ott, ahonnan a legtöbb oltásszámot jelentették. Egy oltóponton naponta átlagosan 3000 oltást adtak be a szakemberek.
Többnyire helyreállt a vasúti közlekedés az országban. Kedden kora este a regionális közlekedésben már egyáltalán nem volt fennakadás, 10-20 perces késések csak az elővárosi közlekedésben és a Budapestről induló távolsági járatok esetében voltak.
Októberben a külkereskedelmi forgalom aktívuma 471 millió euró volt, míg tavaly 143,4 millió euró deficittel zárt a mérleg, a január-októberi többlet 3,784 milliárd euró volt, szemben az egy...
Többen megsebesültek szerdán egy iszfaháni mecsetben, ahol az iráni ellenzék legtekintélyesebb vallási vezetőjének, a hét végén elhunyt Hoszein Ali Montazeri nagyajatolláhnak a tiszteletére...
Úgy tűnik, az elmúlt években már a magyarok körében is egyre népszerűbb az online vásárlás. Hazánk ezen a téren vezető szerepet tölt be a régióban: ma már rengeteg cég működtet webáruházat, és minden tizedik magyar használ online aukciós oldalakat.
A mentelmi jog megszüntetését fogja javasolni a Jobbik az országgyűlési képviselők és jelöltek esetében – így döntött az új erő Országos Elnöksége - tudatta szerkesztőségünkkel a párt sajtóközle...
HELMAND – Afganisztánban szeretett egymásba két angol katona, ez a hadszíntér lett számukra a legromantikusabb hely a világon, ahol bajtársaik százával halnak meg.
Eladta ciprusi cégét, és az értékesítésből befolyt pénzt egy magyarországi befektetési alapba helyezte - mondta el a Magyar Nemzetnek adott interjújában a jegybankelnök, Simor András. A hitelezés...
Leszállás közben kettétört az American Airlines egyik Boeing 737-es repülőgépe. Az eset ma éjszaka történt Jamaika repterén, erős esőzés közepette. Csodával határos módon a balesetnek egyelőre nincs...
Az arany, mint ahogy a nemesfémek általában nehezen viselik a részvénypiac iránt megnövekedett érdeklődést, így a korrekció, részvénypiaci rallyival hajlamos trendfordulóba csapni. (Solar Capital)
Michael Schumacher döntött: jövőre visszatér a száguldó cirkuszba. A szerződést azonban nem korábbi csapatával írta alá. A Ferrarival egy ideje folyamatosan tárgyaló pilóta mégis a Mercedes-hez igazol. 7 millió eurót fog keresni.
Húsz-huszonötperces késésekre lehet számítani a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon síntörés miatt - közölte a Mávinform szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a vasútvonalon Gödöllő és Aszód között...
CORVERA - Legalább 2000 spanyol ünnepelt pezsgővel még jóval szilveszter előtt teljes önkívületben; ők nyerték a spanyol Eurolotto, az El Gordo főnyereményét.
A november 20-a óta nyitva tartó 204 oltópontból csak 40 végzi tovább a munkát, az ÁNTSZ oltópontjain, január 4-én azonban újra kinyit néhány, ott, ahonnan a legtöbb oltásszámot jelentették - írja az...
Kissé erősödött a forint a hétfői kamatvágás óta: az eurót 273,60 forinton jegyezték szerdán délelőtt fél tízkor a bankközi kereskedelemben, a kedd délután negyed ötkor tartott 274,60 forintos árfolya...
130 millió euróért értékesítette a prágai City Tower irodaházát az ECM. A prágai tőzsdén jegyzett ingatlanfejlesztő ezzel kb. 7 százalékos tranzakciós hozamot tudott realizálni. Az ECM a 130...
Túl szép talán, hogy igaz legyen az elmúlt 9 hónap 70%-os részvénypiaci szárnyalása, mégis érdemes lehet optimistán állnunk az előttünk álló 2010-es évhez. Az egyik legismertebb és egyben...
Húsz-huszonötperces késésekre lehet számítani a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon síntörés miatt - közölte a Mávinform szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a vasútvonalon Gödöllő és Aszód...
Az izraeliek többsége hajlandó lenne "bármi árat" megfizetni a palesztinok fogságában lévő izraeli katona, Gilád Salit kiszabadulása érdekében - derült ki egy felmérésből. A Háárec című...