Pokolgépes támadást követtek el szerdán az észak-iraki Moszulban a szír katolikus egyház egyik temploma ellen. A robbanásban egy járókelő meghalt, hat másik megsebesült.
20 milliárd forint osztalékelőleget szavazott meg kedden a Magyar Villamosművek rendkívüli közgyűlése. A tulajdonosok jóváhagyták a Bakonyi Kombiciklus erőmű finanszírozását biztosító 63 millió eurós hitelkonstrukciót.
Vízágyúkkal, illetve vakító lézerrel csaptak össze japán bálnavadászok és militáns környezetvédők az Antarktisz körüli Déli-sarki-óceánon - közölték a felek szerdán.
Háromszáz férőhelyes, főleg ázsiaiakat befogadó menekülttábort építenek az osztrákok, néhány kilométerre a magyar határtól - írta az osztrák sajtóban megjelent híradásokra hivatkozva szerdai számában ...
Ha a szállópor mértéke meghaladja a rendeletben meghatározott szintet két egymást követő napon át, akkor szmogriadót kell elrendelni. A Környezetvédelmi Minisztérium szerint az időjárási előrejelzések ismeretében erre nem lesz szükség a következő napokban.
Január 1. és 17. között már másodszor ad otthont Dél-Amerika a Dakar 9000 kilométerének, melynek 14 szakasza a versenyzőket és a csapatokat Argentína és Chile útjain, csapásain, hegyein és sivatagjain vezeti keresztül.
Az iráni biztonsági erők több mint ötven ellenzékit vettek őrizetbe szerdán Iszfahánban - jelentette egy reformista honlap. Több mint ötven tüntetőt, közöttük négy újságírót vettek őrizetbe a...
Újabb kismama halt meg az új influenza vírus okozta szövődmények miatt. A 21 éves nőt 3 hétig kezelték a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban, lélegeztetőgépen tartották, állapota mindvégig kritikus volt.
Vízágyúkkal, illetve vakító lézerrel csaptak össze japán bálnavadászok és militáns környezetvédők az Antarktisz körüli Déli-sarki-óceánon - közölték a felek szerdán. A Sea Shepherd környezetvédő...
Folytatódik szerdán a Kézbesítők Szakszervezete által kedden kezdett sztrájk, reggel 106 kézbesítő nem vette fel a munkát, ám ez nem okoz fennakadást a szolgáltatásokban - mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője szerdán. Hozzátette, a legtöbben Szegeden sztrájkolnak.
Az Európai Bizottság jóváhagyott egy új terápiás lehetőséget, amely csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek miatt bekövetkező megbetegedés kockázatát a magas kardiovaszkuláris kockázatú betegeknél.
Eddig még leginkább csak erős találgatások jelentek meg a sajtóban a király visszatéréséről, de most már semmi sem akadályozhatja meg Michael Schumachert (40) abban, hogy visszatérjen a Forma–1-be: a hétszeres világbajnok aláírt a Mercedeshez.
Eltiltása ellenére is autót vezetett, méghozzá ittasan egy 20 éves kassai férfi. Peter K.-t kedden, röviddel éjfél után állították meg a rendőrök a kelet-szlovákiai nagyvárosban.
A jövő év februárjától 15 ezer, hiányszakmában tanuló diák kaphat ösztöndíjat. Nagy László, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán az MTI-nek elmondta: a februárban kezdődő félévben fix összegű,...
Több páciensén elkövetett nemi visszaéléssel gyanúsít a rendőrség egy gyerekorvost az Egyesült Államokban. Az 56 éves férfi többször videóra is vette, amint brutálisan bántalmazza a betegeit.
A hollywoodi sztárok, akik az örök fiatalság utáni vágyukról amúgy is híresek, már rég felfedezték az Ázsiából származó goji-bogyók csodálatos hatását.
Vicente del Bosque marad a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A hispán szövetség bejelentette, hogy két évvel meghosszabbította a szakember most lejáró szerződését.
A mentelmi jog megszüntetését fogja javasolni a Jobbik az országgyűlési képviselők és jelöltek esetében – így döntött a párt Országos Elnöksége. A kommunista korszakban alkalmazott, a képviselők megfélemlítésére kiagyalt módszert ígéri elővenni a lomtárból a radikális párt, sűrű demagógiával.
Folytatódik szerdán a Kézbesítők Szakszervezete által kedden kezdett sztrájk, reggel 106 kézbesítő nem vette fel a munkát, ám ez nem okoz fennakadást a szolgáltatásokban - mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője. A legtöbben Szegeden sztrájkolnak.
A jövő év februárjától 15 ezer, hiányszakmában tanuló diák kaphat ösztöndíjat. Nagy László, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán elmondta: a februárban kezdődő félévben fix összegű, tízezer forintos ösztöndíjban részesülnek a diákok, míg 2010 szeptemberétől 2,51-es átlagtól, sávosan eltérő mértékben kapnak juttatást a hiányszakmákban tanulók.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 32,59 pontos nyitás után nem sokkal veszteségbe fordult, 12:00-kor 0,11 százalékos, 24 pontos csökkenés mellett 20.710,7 pontra mérséklődött.
Közel százezer állami munkahely leépítését tervezi a most alakuló romániai kabinet annak érdekében, hogy eleget tegyen a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elvárásainak - nyilatkozta Sebastian Vladescu kijelölt pénzügyminiszter.
Tizennégy évvel ezelőtt Robin Cook, a világhírű krimi író név szerint megemlítette a H1N1-vírust Ragály című könyvében. Cook látomása egy évtizeddel később valósággá vált: a járvány világszerte szedi áldozatait.
A 2009. évi nyereségből 20 milliárd forint osztalékelőleget fizet a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) a kedden megtartott rendkívüli közgyűlés döntésének megfelelően - közölte Tringer Ágoston, az MVM...
A Föld népessége az újévben megközelíti a 7 milliárdot: január elsejére virradóra előreláthatólag 6.834.509.600 ember él majd a bolygón - közölte szerdán, Hannoverben a Világnépesség Német Alapítvány....
Két hete a Portfolio.hu hasábjain az Ormat Technologies részvényeinek vonzó fundamentális és technikai tényezőiről értekeztünk, de úgy tűnik hiába. 2009.12.09 07:48Ordító grafikon, kiváló...
A Magyar Telekom bekerült a nemzetközi CEERIUS fenntarthatósági tőzsdeindexbe a 2010-es évre. A felelős befektetések növekvő súlyát tükröző indexben a közép- és kelet-európai régió nyolc országának...
Szokatlan egyetértésben, ritkán látott többséggel ment át múlt hét hétfőn az energetikai törvényeket módosító csomag az Országgyűlésen. A javaslatokat MSZP-s és Fideszes képviselők közösen nyújtották...
A jövő év februárjától 15 ezer, hiányszakmában tanuló diák kaphat ösztöndíjat. Nagy László, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán az MTI-nek elmondta: a februárban kezdődő félévben fix összegű, tízezer forintos ösztöndíjban részesülnek a diákok, míg 2010 szeptemberétől 2,51-es átlagtól, sávosan eltérő mértékben kapnak juttatást a hiányszakmákban tanulók, minimum 10 ezer, maximum 30 ezer…
A jövő év februárjától 15 ezer, hiányszakmában tanuló diák kaphat ösztöndíjat. Nagy László, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán az MTI-nek elmondta: a februárban kezdődő félévben fix összegű, t...
Év eleje óta nem volt ilyen gyenge kereslet a 12 hónapos diszkontkincstárjegy iránt, mint a mai aukción. Némileg magasabb átlaghozam mellett a kibocsátó a meghirdetett mennyiségnél kevesebb ajánlatot...
Álnéven telefonált be egy rádiós beszélgetős műsorba Barack Obama, hogy így tréfálja meg Virginia kormányzóját. Az amerikai elnök Barryként mutatkozott be Tim Kaine kormányzó ehavi rádiós műsorában, a...
A magyarországi központú bankok közül elsőként az FHB Bankcsoportba tartozó FHB Kereskedelmi Bank Zrt. nyitott az Európai Unió egy másik tagállamában fióktelepet. Előnye, hogy a bank könnyebben jut...
A hírTV értesülései szerint már január első hetében leállhat a fővárosi tömegközlekedés a BKV-dolgozók sztrájkja miatt, ha nem sikerül megállapodni az új kollektív szerződésről. Úgy tudni, egységes munkabeszüntetésre készülnek, amely minden ágazatot érint. A sztrájk fél-, de egynapos is lehet.
Meghalt egy H1N1 vírussal fertőzött kismama a győri Petz Aladár Megyei Kórházban. A 21 éves nő korábban császármetszéssel világra hozta kisbabáját, aki már túl van az életveszélyen.
Az RMDSZ kiszolgáltatja az erdélyi magyarokat a román nacionalista párt-, illetve nagypolitikának, mert 180 fokos fordulatot téve az új román kormány húsosfazekai körül tolong - mondta Tőkés László európai parlamenti képviselő sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.