Huszonnyolc éves nő vagyok, egy éve jött elő a következő problémám: az orrlukaim kb 10 százalékán kapok levegőt, gyakran mind a kettőn, aztán egyik pillanatról a másikra az egyik kitisztul, a másikon semmi, pár perc múlva megfordul.
Több lövést adott le a levegőbe egy szolgálton kívüli, feltehetően erősen ittas pénzügyőr kora hajnalban egy kiskunfélegyházi szórakozóhely előtt, mert összeveszett a biztonsági emberekkel. A vámos a vitát úgy próbálta lezárni, hogy előrántotta önvédelmi fegyverét és többször a levegőbe lőtt.
Első napját kezdte a börtönben pénteken Bernard Madoff befektető, aki szabadon ment be egy New York-i bíróság épületébe, majd bilincsben jött ki onnan. A korábbi érzéketlen nyilatkozatokkal szemben a 60 milliárd dollár elsikkasztásával vádolt befektető a bíróságon bocsánatot kért tettéért. A meglopott ügyfeleknek azonban ez kevés.
A közép-európai hármak (CE3) valutáinak mérsékelt további gyengülése még elképzelhető, de az árfolyam-kiigazítás zöme jó eséllyel már lezajlott, áll az egyik vezető londoni befektetési csoport pénteki elemzésében, amely szerint ugyanakkor a következő egy évben nagy valószínűséggel nem lesz magyarországi jegybanki kamatcsökkentés.
Hiller István oktatási és kulturális miniszter március 15-e alkalmából szombaton délelőtt az Iparművészeti Múzeumban átadta az állami kitüntetéseket a művészeti és kulturális élet területén kimagasló teljesítményt nyújtó alkotóknak.
Környezetbarát elektromos taxikat helyeznek üzembe a mexikói főváros történelmi belvárosában a jövő héttől. A mexikóvárosi polgármesteri hivatal környezetbarát közlekedési programja keretében...
Az IMF mozgósítható tőkekészletének feltöltéséről végülis megállapodás született a G20-ak tanácskozásán, de a konkrétumok megint hiányoznak. Egy biztos, Kína nem segít, pedig tudna
Az Európai Beruházási Bank (EIB) pénteken azt közölte, hogy 1,15 milliárd euró kölcsönt nyújt Litvániának 2013-ig a gazdaság élénkítésére, az infrastruktúra javítására. Eközben egy másik balti álla...
Kire hallgatnak jobban a gyerekek? Hogyan tűrik, amikor édesapjukon köszörüli a sajtó a nyelvét? Vajon, hogy viseli család a napi politikai csatározásokat? Kire hallgatnak jobban a gyerekek? - a Bors többek között ezt kérdezte Gyurcsány Ferenc kormányfő nejétől, Dobrev Klárától, míg Orbán Viktor, a Fidesz pártelnökének szokásairól feleségét, Lévai Anikót faggattuk.
Tévedés azt hinni, hogy az ország dolgai csakis a gazdaságban és a parlamentben dőlnek el – mondta a Gondolának Czakó Gábor. a Sánta Kutya díjat adományozó Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottság spiritus rectora hangsúlyozta: Az igazi baj az, ha nincs olyan nemzedék, amely a tüneteket képes kijavítani.
Élénkítés helyett hatalmas veszteségeket okoz a forint gyengülése sok hazai exportőr cégnél - annyira, hogy már a kormányhoz fordultak segítségért. A társaságok ugyanis a tavalyi forinterősödés idején, amikor egy euró még 228-230 forintot ért, sorra kötötték a fedezeti ügyleteket, hogy védjék bevételeiket.
Környezetbarát elektromos taxikat helyeznek üzembe a mexikói főváros történelmi belvárosában a jövő héttől. A mexikóvárosi polgármesteri hivatal környezetbarát közlekedési programja keretében hétfőn áll munkába az első húsz, hibridrendszerű elektromos taxi, majd később még nyolcvan járművet helyeznek üzembe az ötszáz éves történelmi városmag védelme érdekében.
A március 15-ei nemzeti ünnep kapcsán több megemlékezést és rendezvényt tartanak, amelyek befolyásolják a közösségi közlekedést. Nézzen utána, nem terelik-e el az Ön járatait is!...
Egyes európai körök mostanában többször üzenik, hogy "a legfelsőbb polcon is váltásra lenne szükség" - mondta Szanyi Tibor a Magyar Nemzetnek. Szerinte Gyurcsány a látványosan megbukott neoliberális irányvonal szorításában van, jobban tenné, ha kevesebbet nyilatkozna. Szanyi elismerte, hogy késlekedik a kormány.
A szokásostól eltérően a Sólyom Lászlót szállító delegáció határátlépésekor a román határőrök külön ellenőrizték a delegáció tagjainak útleveleit, még a köztársasági elnökét is - tájékoztatott a Köztársasági Elnöki Hivatal szóvivője. A magyar államfő délután kopjafaavatáson vesz részt Székelyföldön.
A korábbi évekhez képest az idei villányi borversenyen valamivel kevesebb aranyérem született, így néhány termelő csalódottan böngészte az eredménylistát. A verseny után egyesekben felmerült a kérdés, vajon a bírálók, vagy a borok némelyike volt rosszabb formában, esetleg a nyolc bírálóbizottság közül valamelyik a megszokottnál szigorúbban ítélte meg a borokat? Zilai Zoltán, az egyik…
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) készen áll arra, hogy szerepet vállaljon a második Orbán-kormányban - közölte a párt elnöke pénteken, a "Kereszténydemokrácia Magyarországon" című film bemutatójá...
Megállapodtak a General Motors amerikai autógyártó cég európai érdekeltségeit fogadó országok kormányai - köztük Magyarország is - abban, hogy jobban összehangolják az iparág segítését célzó terveiket
Hugo Chávez venezuelai elnök felajánlotta Oroszországnak hadászati bombázói ideiglenes állomásoztatásának lehetőségét - jelentette be szombaton Moszkvában az orosz hadászati légierő vezérkari főnöke.
László Tamás, a párt parlamenti képviselője elmondta, hogy egy négyzetméterre vetítve körülbelül háromszor annyi a távfűtés ára, mint az egyedi gázfűtéses lakásokban
A magyar állam nincs abban a helyzetben, hogy ennek a kérdésnek a 100 százalékát, a saját maga terheként vigye tovább - fogalmazott a szakminiszter az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának zárt ülése előtt - tájékoztat az MTI. (ProfitLine.hu)
A férfi péntekről szombatra virradó éjszaka szúrta halálra 15 éves nevelt fiát, élettársát pedig súlyosan megsebesítette, majd 5 éves lányával együtt autóval elmenekült a helyszínről
Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a 48 éves ajkai férfit, aki szombaton hajnalban leszúrta a 15 éves nevelt fiát- mondta Beleznay Ágnes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A férfit Ajka külterületén egy telken lévő fabódéban fogták el.
Egyezség körvonalazódott a húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaság alkotta - a világgazdaság kibocsátásának 85 százalékát adó - országcsoport (G20) pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek szombatra összehívott angliai tanácskozásán a Nemzetközi Valutaalap (IMF) feltőkésítéséről.
Késő este önként jelentkezett a BRFK Teve utcai épületében P. László, akinek társát, a négy gázpisztolyos rablással összefüggésbe hozott Sz. Miklóst már korábban elfogták - közölte Kalyó László rendőrségi sajtóügyeletes.
Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy a devizahitelek forinthitellé való átváltása megoldható lenne csak állami kötelezettségvállalással - mondta Veres János pénzügyminiszter
Sajnos ma délután egy legény már hiányzik a táncból... Fél kettőtől az ősrégi riválissal Veszprémben küzd meg a Szeged férfi kézilabda-együttese, amelynek nem kell tartani a román légiós Marian Cozma bombáitól.
A rászorulókat sújtja a gázár-támogatási rendszer módosítása. Ennek lényege, hogy a földgáz árának esetleges csökkenésével kevesebb támogatást kapnak a rászorulók. A Fidesz kommunikációs trükknek titulálta Szűcs Erika bejelentését.
Az MSZP jövő hétvégi kongresszusán is téma lesz a pénzügyi válság: a pártnak meg kell mutatnia, hogy nemcsak szavakban van "a lúzerország" képe ellen, hanem a tetteivel is - mondta Kiss Péter, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának vezetője a testület szombati budapesti ülése előtt újságíróknak.
Már korábban is bántalmazta élettársát a bakonygyepesi gyilkossággal gyanúsított férfi. Egy hónappal ezelőtt a 8-as úton lökte ki autójából a nőt, aki azonban nem tett feljelentést. Mivel a férfi ittasan vezetett, közúti közlekedés veszélyetetése miatt indult ellene eljárás.
A menekülő férfi magával vitte ötéves kislányát is, akit azonban Ajkán a rokonoknál hagyott, s a kocsival egyedül hajtott tovább. A kislány megsérült a város kórházában kezelik.
Az MSZP-nek meg kell mutatnia, hogy nemcsak szavakban van "a lúzerország" képe ellen, hanem a tetteivel is - mondta Kiss Péter, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának vezetője
A Fidesz a jövő héten ismét benyújtja az Országgyűlésnek a távhő áfa tartamának csökkentésére vonatkozó törvényjavaslatát - mondta László Tamás, a párt lakótelepi munkacsoportjának vezetője
Szép legyen és okos, már néhány hetes korában beszéljen, és ne bömbölje végig az éjszakát – ilyen újszülöttről álmodnak a szülők lelkük mélyén. Az orvostudomány hihetetlenül gyors fejlődésével hamarosan elképzelhető lesz, hogy "megrendelésre" szülessenek génmanipulált állatok, sőt gyerekek. Az amerikai Nemzeti Humán Génkutató Intézet tudósai bejelentették: hamarosan egyedileg megtervezett kutyát…
Tüntetés volt a német Continental gumigyár francia üzemében: tojással dobálták meg az igazgatót, miután kiderült: 2010-ig az összes alkalmazottat elküldik.