Többek között Tokyo, Kyoto, Osaka és Nagoya egyetemeinek professzorai érkeznek március 27-30. között a Budapesti Gazdasági Főiskolára (BGF). A találkozó célja, hogy egy szimpózium keretében fórumot teremtsen a két távoli kultúra képviselői között az együttgondolkodásra politikai, gazdasági és társadalmi kérdésekben. Az esemény aktualitását az adja, hogy idén ünnepli Magyarország és Japán a két…
Kurd nyelvre fordítják a muzulmánok szent könyvét, a Koránt Törökországban - közölte az állami vallásügyi hatóság. A kezdeményezés része azoknak az erőfeszítéseknek, hogy a kurd kisebbség jogainak bővülésével az iszlám vallású ország megfeleljen az európai uniós csatlakozás politikai követelményeinek.
Jogerősen kilenc év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt az 52 éves férfit, aki tavaly megpróbált megerőszakolni egy 77 éves nőt Marcaliban, a katolikus templomban.
Jelentős doppinghasználatot mutattak ki francia szakemberek a francia labdarúgásban azoknak a 2008-as vizsgálatoknak a révén, amelyeket a futballisták körében hajszálérből nyert mintákon végeztek el.
Ferge Zsuzsa szociológus szerint: gazdasági válságban a kormányzat kötelessége sajátos eszközök alkalmazása azért, hogy a nehéz helyzetben élő családok ne szegényedjenek el még jobban
Az al-Arabíja hírtelevízió szerdai bejelentése szerint a kuvaiti emír feloszlatta az Öböl menti ország parlamentjét és a trónörököst nevezte ki miniszterelnöknek, hogy véget vessen a belpolitikai válságnak.
Az MDF kész egy reális válságkezelő programot és személyt a Fidesz javaslatára megszavazni, de ehhez legalább olyan szintű program kell, mint a reformszövetségi javaslat. Dávid Ibolya MDF-elnök szerdai közleménye szerint a Fidesz megfutamodott, és bebújt Gyurcsány Ferenc háta mögé, amikor nem támogatta az MDF konstruktív bizalmatlansági indítványát, és így hatalomba tartotta a miniszterelnököt és…
Hárommilliárd euróra bővítené a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelkeretét Szerbia, melyért cserébe szigorú költségvetési megszorításokra is hajlandó - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A kínai kormány elutasította a Coca-Cola 2,4 milliárd dolláros ajánlatát. A világcég egy helyi üdítőital-gyártót szeretett volna felvásárolni, de a kabinet szerint a lépés indokolatlanul korlátozná a szabad versenyt....
Franz Sacher egy olyan tortát alkotott, amelyet manapság repülővel szállítanak a világ szinte minden országába. A Hotel Sacher nemzeti intézmény Ausztriában, s nem csupán a vendéglátás szempontjából. Ezeknek a történetét meséli el a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kiállítása.
Románia több egyetemén is ügyészségi vizsgálat folyik, miután kiderült, hogy egy bűnszervezet tizenöt ezer személyt juttatott jogtalanul diplomához. A hamis diplomákat kiállító szervezetet öt személy koordinálta és olyanokat segített diplomához, akik sosem jártak egyetemre, de legtöbbjük még érettségivel sem rendelkezett - írja az Erdély Online.
Nagy-Britanniában kétmillió fölé emelkedett a munkanélküliek száma. Februárban újabb 138.400 álláskereső regisztráltatta magát segélyre, így a munkaerő központok által ajánlott munkahelyek mindegyikére tíz álláskereső jut.
Az összes választónak csak 11 százaléka őrizné meg Gyurcsány Ferencet miniszterelnök-pártelnöknek, s 55 százalékuk azt szeretné, ha távozna a politikai életből, további 23 százalék pedig korlátozná hatalmát - derül ki a Nézőpont Intézet és a Heti Válasz közös felméréséből.
Kálmán Imre A Bajadér című színművét Kerényi Miklós Gábor rendezésében március 19-én, csütörtökön mutatják be a Budapesti Operettszínházban a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.
"Eddig kényelmesen Vadim háta mögé bújtunk, és hallgattunk, amikor magyarországi politikusok területi autonómiát támogató kijelentéseket tettek Romániában, a Nagy Románia Párt parlamenti kiesésével azonban ezt már nem tehetjük meg" - mondta Traian Băsescu a Realitatea hírtelevíziónak adott interjúban. A román államfő részben ezzel indokolta, hogy visszavonták Sólyom László magyar köztársasági…
Jelentős doppinghasználatot mutattak ki francia szakemberek a francia labdarúgásban azoknak a 2008-as vizsgálatoknak a révén, amelyeket a futballisták körében hajszálérből nyert mintákon végeztek el.
Apad a Zagyva és a Hármas-Körös - közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezető-helyettese szerdán. A Kettős-Körösön szerda délután szűnt meg az árvízvédelmi készültség
Egy év után kinevezett vezető került a Fővárosi Közterület-felügyelet élére, a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti Bizottsága szerdán ugyanis határozatlan időre kinevezte Szabó Mihályt a szervezet új igazgatójának.
Ha a 2010-es költségvetést már a Fidesz-kormány fogadná el, akkor kiderülne hogy az ellenzék is ugyanúgy szorítja a prést, mint a szocialisták, következésképpen egy előrehozott választás esetén lenne...
Az MDF-et, mint rendszerváltó jobbközép pártot óvni kell a balliberális irányba tolódástól, ami egyet jelent az ellehetetlenüléssel - írta az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében Pete György irodalomtörténész, a párt szombathelyi szervezetének egykori alapító tagja.
Egy bukaresti napilap úgy tudja, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint Romániában az idén 4 százalékkal esik vissza a gazdaság, a költségvetés hiánya pedig eléri a 4,7 százalékot.
Gyakorlatilag leállt az ingatlanlízing Magyarországon és az eszközfinanszírozási szegmens is drasztikus visszaesést mutat - derült ki a Magyar Lízingszövetség mai sajtótájékoztatóján. A szervezet az...
Berlinben a gazdasági miniszter elégedetten nyilatkozott az Egyesült Államokban folytatott tárgyalásairól, és kijelentette: ha még nem is sikerült teljes biztonsággal megmenteni az Opelt, jelentősen javultak a kilátásai. Guttenberg felkereste az Opel anyavállalatának elnökét és az amerikai pénzügyminisztert is, akik biztatóan nyilatkoztak az autógyár európai telephelyeinek fenntartását illetően.
A 2007-es csúcsok óta tetemes zuhanást szenvedtek el a világ tőzsdéi, a negatív irányú árfolyammozgások és gazdasági folyamatok kísértetiesen hasonlítani kezdtek a nagy gazdasági világválság során...
Vége a cégnek - röviden csak így foglalták össze a dolgozók a Zala megyei Pölöskén lévő Bognár Szörp Kft.-vel kapcsolatos információkat, miután kijöttek az üzem területéről a zárt kapuk mögött megtart...
Sándor, József, Benedek zsákban hozzák a meleget, legalábbis a népi mondás szerint. Az idén azonban a három úriember, ahogy a meteorológus fogalmaz, a télapó zsákját vették a hátukra, ugyanis a meleg helyett, tél végi időjárást hoznak nekünk a következő napokban.
Agyhalott a síbalesetet szenvedett Natasha Richadson - állította a New York Post szerdai száma. A 45 éves színésznőt egész családja felkereste kedd este az otthona közelében lévő New York-i kórházban, ahova aznap szállították át egy magángéppel Montreálból.
A Fidesz lemondásra szólítja fel Sós Tamást, a Heves Megyei Közgyűlés szocialista elnökét, és a testület rendkívüli összehívását kezdeményezi a HospInvest-üggyel kapcsolatban - jelentette be Herman István, a közgyűlés fideszes frakcióigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján.
Karel Brückner, a cseh labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya visszavonul az edzősködéstől. Ezt a 69 éves szakember a cseh sportnapilap szerdai számának adott interjújában jelentette ki.
Összesen 67 millió forintnyi kárt okozott hamis orvosi vények gyógyszertári beváltásával három győri lakos. Nagy értékű gyógyszereket vásároltak 100%-os támogatással, majd olcsóbban eladták őket. Csalás miatt indult eljárás ellenük.
Azt javasolja az ukrán jegybank a kijevi kormánynak, hogy tőkésítsen fel három hazai bankot, az Ukrprombankot, a Nadrát és a Rodovidot - jelentette ki szerdán Konstantin Rajevszkij, a központi bank...
Túl kell lépni az államfő erdélyi útjával kapcsolatos problémákon - mondta a Külügyminisztérium szóvivője szerdán Budapesten. Szelestey Lajos arról is beszélt, hogy szerdán Göncz Kinga külügyminiszter Sólyom Lászlóval tárgyalt a köztársasági elnök erdélyi látogatásáról.
A nyár közepén Moszkvába látogathat Barack Obama amerikai elnök, aki az április eleji G20-as csúcson, Londonban találkozik először orosz kollégájával. Obama eltökélte a kapcsolatok javítását Oroszországgal, még annak ellenére is, hogy onnan egymásnak ellentmondó üzenetek érkeznek.
Jelentős doppinghasználatot mutattak ki francia szakemberek a francia labdarúgásban azoknak a 2008-as vizsgálatoknak a révén, amelyeket a futballisták körében hajszálérből nyert mintákon végeztek el.
Halálának második évfordulóján, március 23-án, hétfőn Kaszás Attilára emlékeznek a Komédium Színházban. A fővárosi Teátrum Filmklubjában levetítik Sólyom András: Érzékek iskolája című filmjét, melynek főszerepében Kaszás Attilát láthatja közönség.