Sem kamatemeléssel, sem devizapiaci intervencióval nem tudná megállítani, vagy megfordítani a forint gyengülő trendjét egy negatív külpiaci környezetben a Magyar Nemzeti Bank, ha a kormány nem...
Áll a bál az American International Group (AIG) háza táján, a közvélemény ugyanis fel van háborodva, hogy az összeomlás ellen kapott milliárdokból azokat a dolgozókat jutalmazták, akik a csőd szélére juttatták a vállalatot....
Amennyiben a kormány továbbra is késlekedik az építőipar helyzetének javításával, s nem kezeli érdemleges módon a Fidesz által kezdeményezett ötpárti indítványt, akkor mintegy 100 ezer munkahelyet tesz kockára - szögezte le Bencsik János (Fidesz) sajtótájékoztatóján.
„Az életemet a nemzeti színjátszásra tettem fel” - mondta Kubik Anna annak kapcsán, hogy ebben az évben a Jászai Mari-díjas színművész részesül alternatív Kossuth-díjban. Az elismerést szerda este hat órakor adják át a budapesti Pintér Galériában.
A Magyar Lízingszövetség eszköz bizottságának vezetője, Hordós Zoltán által ismertetett adatok szerint jelentősen esett a kis- és középvállalati (kkv) szektor beruházási hajlandósága december és február között, a beszűkülő hitelpiacok következtében. Külön kiemelte a gépjárműfinanszírozást, ahol 62 százalékos visszaesés volt tapasztalható. (ProfitLine.hu)
Egy lengyel napilap értesülése szerint valószínű, hogy a jövő évben, április 2-án, halálának ötödik évfordulóján avatják boldoggá II. János Pál pápát, a katolikus egyház előző, lengyel származású fejét.
Megfelelő ajánlat hiányában újra kiírta Velence önkormányzata a decemberben már meghirdetett marketingtendert. A keretösszeg 6 millió forinttal megugrott.
Kiraboltak - feltehetően fegyverrel - egy bankfiókot a főváros I. kerületében a Mária téren szerda délben - közölte a rendőrség. Egy ismeretlen férfi megfenyegette az alkalmazottakat és a bevétel...
Több mint tíz éves csúcsot döntött a munkanélküliség Nagy-Britanniában. A brit statisztikai hivatal közlése szerint a szigetországban kétmillió-háromezren vannak munka nélkül, ez hat és fél százalékos arány. A brit állástalanok száma legutóbb 1997-ben volt kétmillió fölött.
Már politikai támogatást is kapott azon ellenkezés, mely a Chinalco kínai állami vállalat, az ausztrál Rio Tinto bányavállalatban történő részesedés növelésével szemben alakult ki. (ProfitLine.hu)
A kedvező nemzetközi hangulat a régiós piacokat kevésbé érte el, a tőzsdék jelenleg felemás képet festenek. A sor elején a cseh tőzsde áll 2.2%-os plusszával, őt követi a BUX egy karcsú, 0.8%-os...
Attól még, hogy egy vállalkozás nem halmozott fel köztartozást, egyáltalán nem biztos, hogy jó üzleti partner − derül ki egy tesztből. Az informatikai disztribútorok megvizsgálták, vajon a nekik nem fizető ügyfelek közül hányan akadnak fenn az állami eljárásokat, köztartozásokat nyilvántartó feketelistán. A Direktinfo monitoring rendszere szerint az eredmény: 284-ből mindössze három....
Kubik Anna színművésznek ítélték oda idén az alternatív Kossuth-díjat, az elismerést szerda este 6-kor adják át Budapesten, a Pintér Galériában (Budapest, V. Falk Miksa u. 10.).
Az ELMIB Energetikai Zrt. Tatabánya város önkormányzatával közös ajánlatot nyújtott be az MVM Zrt.-nek a Tatabányai Erőmű Kft. megvásárlására. Amennyiben az adásvételi szerződést az MVM közgyűlése is...
Megpróbálta megakadályozni egy 25-30 fős tömeg annak a férfinak az előállítását, aki jogosítvány nélkül, ittasan vezette forgalomból kivont autóját és nem állt meg a rendőri felszólításra. Az eset kedden történt Eger egyik utcájában, a fenyegetőző tömegből két embert állítottak elő.
A szíriai államfő reményét fejezte ki, hogy találkozhat Barack Obama amerikai elnökkel, és jelezte: kész segítséget nyújtani a Nyugat és Irán közötti közvetítéshez. Bassár el-Aszad a La Repubblica...
Izgalmas napjuk volt a látogatók és a gondozóknak egy ausztrál állatkertben: kiszökött egy oroszlán a ketrecéből. A 9 éves nőstényt az őrök lelőtték, biztonságképpen.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége semmilyen közösséget sem vállal a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete akcióival és nyilatkozataival - áll a Palkovics Imre MOSZ-elnök által jegyzett közleményben.
Kormányválság szélére sodródott Csehország, miután kiderült, hogy a miniszterelnök megpróbálta megakadályozni egy olyan riport televíziós sugárzását, amely kedvezőtlen színben tüntette volna fel a jobbközép koalíciót.
Az Egyesült Államokban a szezonálisan kiigazított adatok alapján februárban 0.4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, a januári 0.3 százalék után. Az energia-árindex 3.3 százalékkal növekedett a januári 1.7 százalékot követően. A termékek kétharmadának emelkedése mögött az üzemanyag árak drágulása állt. (ProfitLine.hu)
Bár februárban ismét emelkedtek a fogyasztói árak az USA-ban, az élelmiszerekért kevesebbet kellett fizetni, mint egy hónappal korábban. A volatilis elemektől megtisztított fogyasztói magárindex 0.2,...
A nemzetközi pénzügyi helyzet miatt megnövekedett fizetési problémák megoldása, illetve azok időszakos áthidalása érdekében a CIB Lízing kidolgozta az Autómentő névre keresztelt válságkezelő csomagját, mely több lehetőségeket is biztosít a fizetési problémákkal küzdő lízinges ügyfeleknek....
A jelenlegi javaslat alapján az étkezési utalványok megadóztatása után a juttatás értéke egyharmadára zuhanna, a Pénzügyminisztérium által várt több mint 100 milliárd forint helyett legfeljebb 20 milliárd lenne az adóbevétel, ellenben akár 19 ezer ember is elveszíthetné állását a vendéglátóiparban - derül ki a Kopint-Tárki Zrt. felméréséből.
Évente 700-800 szakorvos hagyja el Magyarországot, és vállal munkát Nyugat-Európában. A válság és a gyenge forint miatt pláne vonzó a magyar szakemberek számára a külföldi pálya. Németország és Nagy-Britannia várja nagy számban az orvosokat, főleg radiológusokat, altató orvosokat és belgyógyászokat keresnek nagy számban.
Berlinben a belügyminiszter megütközéssel nyilatkozott a német fiatalok körében végzett legfrissebb felmérés eredményéről, amely kimutatta, hogy egyre több tizenéves ellenzi a külföldiek jelenlétét. Némi derűlátásra ad okot a riasztó adatok között az a megállapítás, hogy nagy általánosságban csökkent a fiatalok vonzalma az erőszak iránt.
A kormány tervei szerint csak minden tizedik orvosgyakornok képzését állná az állam, de a többieknek is le kéne húzniuk kilenc évet. Az érdekvédők szerint az új rendelet ellehetetleníti az utánpótlást, egy friss felmérésük szerint a hallgatók többsége külföldre menne, áll a Népszabadságban.
Hárommilliárd eurós hitelt szeretne kapni Szerbia a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), s ezért szigorú költségvetési megszorításokra is hajlandó - derült ki a szerb sajtó értesüléseiből. Az IMF küldöt...
Erőszakkal vette el három általános iskolás gyerek egy diáktársuk MP4-es lejátszóját, majd miután a fiú panaszkodni mert, meg is verték. A 14 éves fiú, akit a bátonyterenyei általános iskolában vertek és rugdostak össze, súlyosan megsérült.
Koncessziós díjának csökkentését kérte a médiahatóságtól a Klubrádió - tudható meg az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerdai ülésének napirendjéből. Az ORTT szóvivői irodájának közlése...
Vége a cégnek - röviden csak így foglalták össze a dolgozók a Zala megyei Pölöskén lévő Bognár Szörp Kft.-vel kapcsolatos információkat, miután kijöttek az üzem területéről a szerdán zárt kapuk mögött megtartott rendkívüli munkásgyűlés után.
Az amerikai költségvetés folyó fizetési mérleg hiánya az előzetes adatok szerint 2008 negyedik negyedévében 132.8 milliárd dollárra csökkent, mely 2003 negyedik negyedéve óta a legkisebb hiány, holott a harmadik negyedévben még 181.3 milliárd dolláros hiányt mértek. (ProfitLine.hu)
Gyökeres átalakulást eredményezhet a háztartások energiafogyasztási szokásaiban, de az energiaszolgáltatók piacán is az úgynevezett "okos" fogyasztásmérési technológiák (smart metering) elterjedése. Európa több államában már ma is működnek ilyen rendszerek, illetve előkészítés alatt áll bevezetésük. A módszer tömeges elterjedésének ugyanakkor ma még akadálya lehet a magas beruházási költség,…
Felmentették azt az édesanyát, aki a saját fiát lőtte agyon egy puskával tavaly februárban Budapesten. A Fővárosi Bíróság szerdán hozott ítéletét orvosszakértők véleményére alapozta, amelyek szerint a 47 éves asszony szűkült tudatállapotban ölte meg kábítószerfogyasztó fiát, mert az rendszeresen késsel fenyegette és ütötte-verte családja tagjait.
Iveta Radicová, a szlovákiai ellenzék közös államfőjelöltje szerint a nemzeti kisebbségek számára nemcsak a kulturális és a nyelvi jogok, de a szociális és a gazdasági jólét is nagyon fontos....
Egy négyéves gyermek is megsérült, mikor egy járdára tolató autó két embert elütött Székesfehérváron, egy bevásárlóközpont parkolójában - értesült a HavariaPress.
Agyhalott a síbalesetet szenvedett Natasha Richadson - állította a New York Post szerdai száma. A 45 éves színésznőt egész családja felkereste kedd este az otthona közelében lévő New York-i...
Mégsem kap kormánygaranciát ötmilliárdos hitelére az Advertum, amely helyi rádiókból építene hálózatot, miközben kifizette volna a magyar fociliga adósságait. A támogatás miatt sokan kormányközeli médiakísérletnek tartották a tervet. A Kreatív cikke az eddig történtekről.
Kormányválság szélére sodródott Csehország, miután kiderült, hogy a miniszterelnök megpróbálta megakadályozni egy olyan riport televíziós sugárzását, amely kedvezőtlen színben tüntette volna fel a...
Elhunyt Gasner János, az Európa Kiadó és a Sziámi korábbi gitárosa, zeneszerzője, az underground zenei élet ismert alakja - mondta el Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó alapítója, frontembere.
Orvosi receptekkel követett el csalást egy győri pár, akiket szerdán helyezett előzetes letartóztatásba a rendőrség. Hormontartalmú gyógyszereket váltottak ki hamis vény alapján, majd a különösen drága pirulákat értékesítették. Az eddig felderített kár eléri a 67 millió forintot.
Igazolja mindenki, hogy él és ellenőrizze, hogy mennyire házas - lényegében ezzel a felhívással fordult a Dél-afrikai Köztársaság kormánya a lakossághoz. Az ok: bűnözők előszeretettel...
Elhunyt Gasner János, az Európa Kiadó és a Sziámi korábbi gitárosa, zeneszerzője, az underground zenei élet ismert alakja - mondta el Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó alapítója, frontembere szerdán az MTI-nek.
Több közpénzt kellene költeniük gazdaságösztönzésre az uniós tagországoknak, amennyiben ezt megtehetik - közölte az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso. (ProfitLine.hu)
Alábbhagyott a lendület a tengerentúlon, a főbb amerikai határidős indexek a tegnapi rali után csökkenést mutatnak. A percekkel ezelőtt megjelent, vártnak megfelelő inflációs adatok nem sok vizet...
Kíméli a működő tőkét és kitermeli saját árát - ezen kívül a hitelnél rugalmasabb elbírálás, és a kedvező elszámolás miatt a hazai kis- és középvállalkozások többsége úgy gondolja, hogy a lízing igénybételével könnyebben átvészelhető a jelenlegi forrásszűkös időszak - derül ki a Lízingszövetség friss kutatásából....