A The New York Timesban szerdán közölt nyílt levélben mondott le posztjáról a csillagászati vezetői jutalmak miatt botrány övezte AIG amerikai biztosító alelnöke. Jake DeSantis, aki 742 ezer...
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el emberölés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, mert szerdán bejelentés érkezett a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra, mely szerint a város Kossuth utcai lakótelepén egy utcai szemetes konténerben halott csecsemőt találtak.
Tóth Balázs súlyosnak tűnő vállsérülést szenvedett a szombati, albánok és a szerdai, máltaiak elleni világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott szerdai nyilvános edzésén.
Az amerikai külügyminiszter elismerte egy szerdai nyilatkozatában, hogy az Egyesült Államok is felelős a már több ezer halálos áldozatot követelő mexikói drogháborúért. Hillary Clinton szerint...
A kontroller túl szoros markolása, és a gombok erőteljes nyomogatása egy újfajta bőrbetegséget okoz, melyet a tenyéren keletkező fájdalmas kinövések, dudorok jellemeznek – állítják svájci tudósok.
A Mars, a Hold és más égitestek felvételei is online megtekinthetők lesznek hamarosan az interneten a NASA és a Microsoft együttműködésének köszönhetően, a WorldWide Telescope program segítségével....
Megfogadhatta Semjén Zsolt tavalyi ajánlatát - a Kommerszant című orosz szaklap szerint - Gyurcsány Ferenc. Mint az újság írja, távozása a magyar kormány éléről „kellemetlen meglepetés” Moszkvának. A lap elképzelhetőnek tartja, hogy Gyurcsány Ferenc életútja Gerhard Schröderéhez hasonló kanyart vehet.
Az elmúlt öt évben nem volt komolyabb egészségi problémája a kedd éjjel elhunyt Ocskay Gábornak - mondta az InfoRádiónak az Alba Volán jégkorongcsapatának egyik orvosa. Sándor Csaba hozzátette: a játékost 2004-ben - amikor szívproblémák miatt hónapokig nem játszhatott - a pécsi szívklinikán is kezelték, és a vizsgálatok alapján alkalmas volt az élsportra. A csapatorvos szerint a válogatott játékos…
Pár év, és akár Ön is főzhet rákellenes gyógyszert teáskannában. Az tudósok egy speciális fekete teafüvet használtak arra, hogy a belőle főzött ital segítségével kinyerjenek a nagyon piciny aranyrészecskéket, amelyek hatásosan a célhoz, a daganathoz szállítják a rákellenes anyagokat.
Napokon belül lehívják a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által jóváhagyott hitelkeret második, csaknem 2,5 milliárd euró összegű részletét. Az IMF igazgatósága szerdai ülésén megállapította ugyanis, hogy Magyarország teljesítette a második részlet lehívásához kapcsolódó kritériumokat - tájékoztatott közleményében a Pénzügyminisztérium.
Összesen 11 millió dollárt kínál az Egyesült Államok az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat három vezető személyiségéért - jelentette be szerdán az amerikai külügyminisztérium. A jutalom minden...
Hathavi felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbírságot kapott három brit búvár műkincslopásért Spanyolországban. A három férfi egy angliai székhelyű, a Force 9 Salvage nevet viselő társaságnak dolgozott, amely azt állította, hogy engedélyt kapott a Friesland nevű, Spanyolország partjainál a XIX.
Beláthatatlan következményekkel járhatnak az egész eurázsiai térségre, ha az ukrajnai gázvezeték-rendszer működési rendjében a Gazprommal nem egyeztetett változtatásokat hajtanak végre - jelentette ki szerdán Oleg Akszjutyin, a Gazprom szállítási, tárolási és gázfelhasználási osztályának vezetője.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jóváhagyta a készenléti hitelkeret második részletének lehívását - közölte a Pénzügyminisztérium. Az IMF igazgatósága március 25-i ülésén megállapította, hogy...
Az idén már két csecsemő betegedett meg tébécében Kárpátalján, mert a születésük után nem kapták meg a kötelező védőoltást. Az egyik beteg kisgyermek Moszkvában született, ahol külföldiek számára nem kötelező a védőoltás, míg a másik immunizálását a szülei utasították vissza a szülőotthonban - közölte Debreceni Katalin, Kárpátalja megye gyermektüdőgyógyász főorvosa.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 25-én megtartott 13. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták:Első számsorsolás: 1, 9, 19, 25, 27, 32, 35. Második...
Továbbra sincs meg az MSZP és az SZDSZ egyetlen közös miniszterelnök-jelöltje. Az MTI értesülései szerint a szocialisták nem tudják határidőnek tekinteni a liberálisok által megszabott csütörtöki napot, ugyanakkor azt kérték a lehetséges jelöltektől, hogy a hét végéig jelezzék, vállalják-e a posztot. Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke közölte: pártja a három jelölt közül Surányi Györgyöt tudja…
Jóváhagyta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a Magyarország rendelkezésére bocsátott hitelkeret második, mintegy 3.2 milliárd dolláros, azaz nagyjából 2.35 milliárd eurós részletének lehívását, mivel...
Családtagok, barátok, csapattársak, szurkolók, más sportágak képviselői és egykori riválisok emlékeztek csendes fáklyás menettel szerda este Székesfehérváron a hajnalban elhunyt ifj. Ocskay...
Egy bombatámadásban meghalt egy szerb bíró felesége szerdán az ország dél-keleti részén - közölte a szerb rendőrség. A robbanószerkezettel feltehetően a nő férjét akarták megölni.
Halott csecsemőt találtak egy szemetes konténerben Kiskunhalason a Kossuth utcai lakótelepen szerdán - közölte a rendőrség. A helyszíni szemle, orvos szakértő bevonásával az esti órákban is tart -...
Egy hétéves amerikai fiúcskáé az Egyesült Államok legbüdösebb edzőcipője. Joshua Boothe hat másik büdöscipő-tulajdonost győzött le a Szagevők Rohadt Cipőjének 34. Nemzeti Versenyén.
Előrehozott parlamenti választást szorgalmaz egy stabil kormány megalakulása érdekében az államfő. Surányi György volt jegybankelnök kormányfő-jelöltségét támogatja az SZDSZ. Az éjszaka elhunyt Ocskay Gáborról nevezné el a székesfehérvári jégcsarnokot az Alba Volán SC.
Már ősszel meg kellett volna tartani az előrehozott választásokat - mondta Boross Péter volt miniszterelnök az InfoRádiónak adott interjúban. Az MDF-es politikus Surányi Györgyöt alkalmasnak tartja a kormányfői feladatok ellátására, de felhívta a figyelmet arra, hogy az ország sorsa továbbra is a parlamenti pártok kezében van. Ezt illetően pedig a volt miniszterelnök nyugtalan: úgy véli, hogy a…
Elsősorban a cseh kormány bukása nyomta rá a bélyegét szerdán a közép-európai devizákra, a forint is gyengült, de kevésbé a többihez képest. Röviddel 20 óra előtt az euró 301,70 forintot ért az egy...
Levált a Discovery amerikai űrrepülőgép a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). A Discovery a terveknek megfelelően szerdán, közép-európai idő szerint 20 óra 53 perckor vált le az űrállomásról és indult el a Föld felé.
A Hamász ismét közvetett tárgyalásokat kezdett Izraellel a fogolycseréről - jelentették be szerdán Damaszkuszban a radikális palesztin szervezet illetékesei. E tárgyalásokat éppen a palesztinok...
Levált a Discovery amerikai űrrepülőgép a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). A Discovery a terveknek megfelelően szerdán, közép-európai idő...
Kína nyugati részében abortuszpirulákat helyeztek ki a versenyegerek lyukai mellé természetvédelmi szakemberek, hogy csökkentsék a rágcsálók elszaporodását, mely már veszélyezteti a sivatagi vidék törékeny ökoszisztémáját. Az apró pirulák, melyek eleségre hasonlítanak, alig hatnak más állatokra, de megelőzik a versenyegerek megtermékenyülését, sőt a már terhes nőstények vetélését idézik elő.
Az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán tárgyalták a „Prágai Nyilatkozat” alapján készült – Európa lelkiismerete és a totalitarianizmus című határozati javaslatot. A vitában felszólalt Szájer József és Schöpflin György a beterjesztett dokumentum társszerzői.
Kizárólag Xbox Live-előfizetők juthatnak hozzá a hihetetlenül sikeres Grand Theft Auto IV autótolvajos játék Lost and Damned című letölthető tartalmához.
Továbbra sincs meg az MSZP és az SZDSZ egyetlen közös miniszterelnök-jelöltje. Az MTI értesülései szerint a szocialisták nem tudják határidőnek tekinteni a liberálisok által megszabott csütörtöki...
Tizennégy embert állítottak elő Budapesten, miután egy Üllői úti edzőterembe egy társaság bement és ott a berendezést elkezdték megrongálni, illetve két embert bántalmaztak - közölte a Budapesti...
Szerdán csökkent az olajár, miután az amerikai olajkészletek 1993. július 23-a óta nem látott szintre emelkedtek a délután közzétett adatok szerint, ugyanakkor a vártnál nagyobb mértékben csökkent a benzintartalék. (ProfitLine.hu)
Egyelőre nincs új miniszterelnöke Magyarországnak, hiszen Surányi György nem mondott egyértelmű igent a felkérésre. A volt jegybankelnöknek ráadásul feltételei is vannak, amiket nem teljesíthet a Fidesz, amely hosszú ideje hangoztatja, hogy előrehozott választásokat akar. Meglehet, a baloldal is jobban járna az előrehozott választásokkal, egy vergődő kormány csak tovább ronthatja választói…