Az utóbbi időben hetente 30 új rászorulót regisztrálnak a Menhely Alapítvány ellátóiban, a létszámleépítések miatt jelentősen nőtt a segítséget kérők száma - mondta Győri Péter, a hajléktalanokkal foglalkozó szervezet elnöke. Albert Fruzsina szociológus kiemelte, hogy a gazdasági válság miatt nő a veszélyeztetett csoportok száma, mintegy másfél millió ember a teljes elszegényedés peremén áll.
Egyesülhet a Mitsubishi UFJ és a Morgan Stanley japán piacon tevékenykedő brókercége a híresztelések szerint, amit még a héten bejelenthet a két társaság. A tranzakcióval létrejöhet a harmadik...
Az idén és jövőre összesen 90 millió új álláskereső jelenik meg a globális munkapiacon, míg a munkanélküliek tábora további 38 millióval gyarapodhat 2009 végére - állítja a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO).
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: VISSZÁBB KORRIGÁLTAK A RÉSZVÉNYPIACOK -veszteséggel zárták a tegnapi kereskedést a főbb amerikai részvényindexek, az esés mértéke 2% körüli volt -lényegében az...
A szocialisták jelöltjei közül Surányi György az egyetlen feltétel nélkül elfogadható miniszterelnök-jelölt az SZDSZ számára - közölte Fodor Gábor pártelnök a közszolgálati rádióban.
A világ legnagyobb videomegosztóját már hétfő óta nem használhatja a világ legnépesebb online közössége. A videomegosztó portál anyavállalata, a Google nem ismeri a korlátozás okát.
Nehéz helyzetben a legtöbben hajlamosak vagyunk a dolgoknak csak a rossz oldalát látni, ami valamennyire természetes. A válság azonban lehetőséget is kínál, álljon itt erre egy történet.
Áprilisban állandó irodát nyit Budapesten a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a készenléti hitelkerettel kapcsolatos egyeztetések megkönnyítésére - erősítette meg a Népszabadság információját Washingtonban...
Mégsem kell eladniuk villamosenergia- és gázvezeték-hálózataikat a nagy európai energiakonszerneknek, a hét elején elfogadott új jogszabálytervezet szerint a hálózatokat külön irányítás alatt kell...
Tizenhárom szerzett gól a legutóbbi három meccsen, egy pontos hátrány a bajnokságban, negyeddöntő a Bajnokok Ligájában - mindebből kiderül, a Liverpool március közepére csúcsformába került. De mitől száguld ennyire az együttes? Rafael Benítez liverpooli forradalmának részleteit korábbi segítője, Paco Herrera árulta el.
"Khm... Hölgyeim és Uraim, bejelentést szeretnék tenni. Kovács János vagyok, de ez nem is annyira érdekes. Azt azonban mindenképpen szeretném elmondani, hogy engem nem kerestek meg, és ha...
A Pénzcentrum információi szerint tömegesen keresik fel a nyugdíjasok a két magyarországi IKEA áruházat. Elsősorban a tömegközlekedéssel jobban megközelíthető Örs vezér téri bútorboltban kígyóznak hosszú sorok, de az idős vásárlók nem kimondottan az Ektorp sarokkanapék vagy a Björken gardróbszekrények iránt érdeklődnek....
Szúrópróba címmel látható Ruttka Andrea textilművész kiállítása a fővárosi Ráday Könyvesház Galériában. „Bök ide, bök oda. Nyomot hagy. Kicsi lyukakkal jelzi, semmi nem múlik nyomtalan. Összefog, összetart. Meg szúr. Mint az élet apró kellemetlenségei, aprókat szúr, de emlékezetest” – írta alkotóeszközéről Ruttka Andrea.
A következő években Lengyelország és Románia tervez komolyabb hotelberuházásokat a régióban, bár a jelenlegi gazdasági válság még átírhatja a forgatókönyveket. A KPMG közép- és kelet-európai térség...
Bár az intenzív verseny és a gazdasági válság miatt mind három budapesti üzletét bezárja a Gloria Jean’s Coffee, a versenytársak inkább a terjeszkedés mellett teszik le voksukat. Utóbbiak nem...
Elutasította a Pest Megyei Bíróság a perújítást Tasnádi Péter tíz évvel ezelőtt kezdődött maffiaügyében, elévülésre hivatkozva. A súlyos erőszakos és gazdasági cselekmények vádjával indult ügyben a Legfelsőbb Bíróság 2002-ben jogerősen négy és fél éves börtönt szabott ki, majd 2007-ben elmeszakértői véleményre hivatkozva perújítást rendeltek el, és két és fél évre mérsékelték a büntetést.
Az előre hozott választás politikai értelemben összességében kevésbé kockázatos vállalkozás lenne, mint egy sajátos „politikai casting" alapján létrehozott szakértői jellegű kormány – állapították meg a Vision elemzői a 2009 tavaszán kialakult magyar kormányválság kapcsán.
Fapados járatok fogadására is készen áll a horvátországi Eszék repülőtere, szemben a pogányival, amelynek ehhez még nem elég hosszú a kifutópályája - írta szerdán az Új Dunántúli Napló. A Ryanair légitársaság vezetői a közelmúltban jelentették be, hogy menetrend szerinti járatokat indítanak Eszék és Frankfurt-Hahn repülőtere között.
Izraeli munkapárti tisztségviselők szerint a kijelölt miniszterelnök, a jobboldali Likudot vezető Benjámin Netanjahu is tudatában van annak, hogy a közel-keleti béke megteremtése szükségszerűség,...
Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnökének miniszterelnök-jelöltségét támogatja az SZDSZ - közölte az MR1-Kossuth Rádió szerda reggeli műsorában Fodor Gábor pártelnök. Gyurcsány Ferenc...
Az OTP módosítani kívánja az alapszabályát úgy, hogy a közgyűlésen egy részvényes vagy részvényesi csoport sem gyakorolhatna 10 százalékot meghaladó szavazati jogot - derül ki közgyűlési...
Az MSZP minél gyorsabban megállapodna a miniszterelnök-jelöltről - mondta Simon Gábor, az MSZP országos választmányának elnöke szerda reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,07 pontos csökkenéssel, 10.670,91 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,08 százalékkal gyengült.
Egy hónappal tovább, július 31-ig lehet pályázatot leadni az Öko Plusz programra, amelynek segítségével a fővárosi távfűtéses lakásokban megteremthető az egyedi mérésen alapuló elszámolás.
Holnaptól ugyan elkezdődik a 11 napos Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, azonban a szervezők már így is kurtítani kényszerültek a programon, csakúgy mint a többi filmfesztivál is, melyek közül egynéhány sorsa teljesen bizonytalan....
Az USA legnagyobb problémái még nem találtak megoldásra, de jó úton haladunk - nyilatkozta Barack Obama egy tegnapi sajtótájékoztatón. Az elnök elmondta, hogy a gazdaságélénkítő és a bankmentő...
Egy ember meghalt, kettő könnyebben megsérült, amikor kamion és személygépkocsi ütközött össze szerdán a 35-ös főúton - közölte az MTI-vel a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese....
Nem érdekli a Direkt Kft.-t a Pécsi Porcelánmanufaktúra kisebbségi tulajdonhányada, arról a Pécs Holding a Teclimával kezd tárgyalni. Nem elképzelhetetlen, hogy nemzetközi pályázaton értékesítik a részvényeket
A tegnapi amerikai korrekció a nyitóban kisebb csökkenést eredményezett nálunk is, azonban mostanra már 1.2%-os pluszt mutat a BUX. Mindez kizárólag a pozitív nemzetközi hangulatnak tudható be, mely...
A Centrális Galériában látható a Chachipe diák című kiállítás. 2008-ban az Open Society Institute és az OSA Archivum online fotópályázatot hirdetett meg ezzel a címmel. 12–25 év közötti fiatalok pályázhattak romákat és életüket bemutató, 2005 után készült fotókkal. Most a nyertes művek mellett további 88 kép szerepel.
Lemondott a győri önkormányzat közigazgatási bizottságában betöltött helyéről Majtényi László, az Összefogás című győri lap főszerkesztője. Az Összefogás Polgári Egyesület által kiadott lap...
A gazdasági válság miatt a technológiai cégek is igyekeznek kordában tartani költségeiket, az idei évben a Google vezetői nem kapnak fizetésemelést és a bónuszok is valamelyest csökkennek - tette...
Projektmenedzserként csatlakozott Kovács Miklós (29) az osztrák tulajdonú, középvállalati tranzakciós tanácsadó cég, az MP Corporate Finance (MPCF) budapesti irodájához, írja a Világgazdaság.
Megfelelő társadalmi és politikai bizalom esetén elképzelhető, hogy vállalná a kormányfői tisztséget - mondta Glatz Ferenc akadémikus a Klubrádió reggeli műsorának nyilatkozva. Ha ehhez megfelelő...
A válság eddig csak apró pofonokat adott a lakáspiacnak, a továbbiakban azonban ezek egyre erősebbek lehetnek. A jövőre nézve elég sötétek a kilátások, a piac szereplői jelentős esést várnak 2009-ben a keresletben és az árakban is. A piac hangulatát jól érzékelteti, hogy a válság jelenleg érzékelhető hatását firtató kérdésre, a válaszadók közül volt, aki kiegészítette a lehetséges válaszok…