2009. március 7. szombat

márc. 7
7:21
Oroszország világelső a heroinfogyasztás terén (Blikk)
A heroinfogyasztók számát tekintve Oroszország áll az első helyen a nemzetközi statisztikában - közölte az orosz szövetségi kábítószer-ellenőrzési szolgálat vezetője. A fogyasztás mellett a heroinkereskedelemben is vezető helyre került Oroszország.
márc. 7
7:21
A vásott kalapos úr - Kittenberger Kálmán (hirado.hu)
márc. 7
7:23
Imitátorok (hirado.hu)
márc. 7
7:39
Fizettek a késlekedő csapatok (Blikk)
Valamennyi csapat rendezte a kerékpáros világszövetséggel (UCI) szemben fennállt tartozását az úgynevezett biológiai igazolványokkal kapcsolatban. Pat McQuaid, az UCI elnöke azzal fenyegette meg a Cofidis, a Bouygues Telecom, a Silence Lotto, a Quick Step és a Caisse d,Epargne istállót, hogy nem indulhatnak el a vasárnap kezdődő Párizs-Nizza viadalon, amennyiben tovább késlekednek a befizetéssel.
márc. 7
7:39
Ne lőjjenek ki rakétát, akár műhold akár nem! (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok párbeszédet akar folytatni Észak-Koreával - jelentette ki szombaton Szöulban az új Észak-Koreai ügyekért felelős amerikai különmegbízott.
márc. 7
7:39
Kivégeznék Gyöngyös szocialista polgármesterét? (Alternatív Energia)
Egy fideszes képviselő megfenyegette a gyöngyösi polgármestert az önkormányzat területfejlesztési bizottságának keddi ülésén. Ezt erősítette meg lapunknak a város első embere. Hiesz György szerint a fideszes Fótos Dániel azt mondta az ülésen: „Megfogadtam, hogy ilyen populáris dolgokkal nyilvánosság előtt nem foglalkozom, csak a Hiesz Gyuri kivégzésével.” A polgármester az ülésen nem volt jelen,…
márc. 7
7:48
Az egész Földet megfigyeli a NASA (Piac és Profit)
A NASA és a Cisco bejelentette, hogy közösen fejleszti ki a Planetary Skin nevű, a bolygónk egész felszínét lefedő hálózatot, amely a világ számos pontján mért környezeti adatok összegyűjtését, rendszerezését és statisztikai elemzését szolgálja.
márc. 7
7:48
Garamvölgyit indoklás nélkül felmentették (BorsOnline)
Az országos rendőrfőkapitány Bencze Józsefnél betelt a pohár: teljesen átszervezi a rendőrség kommunikációs hátterét. Első lépésként tegnap azonnali hatállyal, indoklás nélkül felmentette posztjáról Garamvölgyi László szóvivőt. Az ORFK Szóvivői Irodájának vezetője Tímár Zoltán lett, a szóvivői feladatokkal Bényi Mónika őrnagyot és Makula György őrnagyot bízta meg.
márc. 7
7:57
Nem volt hajlandó levetkőzni a nudistapartiban, rendőrök vitték el (Infostart)
Nem volt hajlandó levetkőzni egy férfi egy ausztrál nudistarendezvényen. Ezt négy hölgy sértőnek találta, ami miatt a hely tulajdonosa azt kérte a férfitől, hogy legyen tekintettel rájuk, és vegye le ruháit. A dolog kisebbfajta csetepatéval végződött.
márc. 7
7:57
A Dalai Láma elfoglalhatja Kína egynegyedét? (Kripto Akadémia)
Peking szerint a dalai láma "Nagy Tibet" létrehozására törekszik Kínában, az ország területének egynegyedén.
márc. 7
7:57
Hiller mellett állnak a diákok is (Alternatív Energia)
Támogatásáról biztosította az Országos Diákjogi Tanács és a Diákközéletért Alapítvány is Hiller István oktatási és kulturális miniszter javaslatát az állami fenntartású iskolák létrehozásáról. A közoktatás szakszervezeteivel, a szakmai és szülői szervezetekkel tartott egyeztetés után a szaktárca vezetője a diákjogi egyesületeket tájékoztatta tegnap az elképzelésről. Elmondta, az állami fenntartású…
márc. 7
8:06
Szép, új világ (BorsOnline)
Szórom a pénzt, tudom, meg sokat is beszélek, főleg a hírek alatt, és meccs közben pont a gólnál megyek át a tévé előtt. Tudom, ha rád ripakodom, a lecsurrantott vécé miatt, zsörtölődöm, amiért rendetlen vagy, rád szólok, hogy megborotválkozhatnál, úgy hiszed, csodás lenne a világ, ha nem keseríteném az életed. Tisztában vagyok vele, hogy az agyadra megyek, amikor lelkizek és a női sírással sem…
márc. 7
8:08
Nők nélkül összeomlana a világ (BorsOnline)
Talán kicsit sokat fecsegnek, talán túl gyakran kapcsolnak a brazil szappanoperákra, talán órákig válogatnak a boltokban és ki nem állhatják a baráti sörözéseket, mégis: a nő nélkül értelmét veszítené a férfi élete, sőt felborulna a világ egyensúlya. A Bors arról faggatott hírességeket, pszichológusokat és az utca emberét: milyen lenne az élet a gyengébbik nem nélkül? A válasz tömör és egyértelmű:…
márc. 7
8:15
A forint mélyponton, Simor Cipruson (hirado.hu)
Többekben megütközést keltett, hogy a jegybank elnöke a forint mélyrepülésének idején ment szabadságra, egy napilap szerint egy Cipruson bejegyzett off-shore cég áll Simor András elutazásának hátterében
márc. 7
8:16
Nem dolgozik már senki, csak online videókat nézeget (Pénzcentrum)
Akinek megszűnt a munkahelye, ráér egész nap videókat nézegetni otthon az interneten, aki meg eddig is ezt csinálta a munkahelyén, az ezután sem fog leszokni róla. Legalábbis így lehetne megmagyarázni, miért is nő meredeken a megtekintett online videók száma....
márc. 7
8:24
Van kompromisszum a béren kívüli juttatások megadóztatásában? (Adózóna)
Gyurcsány Ferenc kompromisszumot, az álláspontok közelítését javasolta a cafeteria megadóztatásában a kormány és a munkavállalók között az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén.
márc. 7
8:33
Eddig 480 gyilkosságot vallott be az Amerikának kiadott kolumbiai (Infostart)
Kolumbia kiadott az Egyesült Államoknak egy jobboldali milicistát, mivel kábítószer-terjesztéssel gyanúsítják. Mindezt az áldozatok és jogi aktivisták tiltakozása ellenére. Ever Veloza együttműködött a nyomozókkal, és jelöletlen sírokhoz vezette őket, így beismerve gyilkosságok tucatjait
márc. 7
8:33
Március 11-én indítják a Discovery-t (Gondola)
Március 11-ét jelölte meg az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pénteken a Discovery űrrepülőgép indításának új céldátumaként. Eredetileg február 12-re tervezték az idei első űrmissziót, de már...
márc. 7
8:33
Szili: Pécsnek szüksége van rám! (Alternatív Energia)
Szili Katalin az országgyűlés elnöke a köztévé reggli műsorában nyilatkozott apolgármesteri jelöléséről valamint aktuál politikai kérdésekről
márc. 7
8:33
Óriás ragadozók költöztek a Természettudományi Múzeumba (hirado.hu)
A intézmény márciusban nyíló tárlata azt a téves előítéletet hivatott megdönteni, mely szerint a predátorok vérszomjas és mindenre elszánt gyilkosok. Az előkészületeknél ott volt a hirado.hu is
márc. 7
8:33
Karót adott saját magának az IMF (Portfolio)
Elégtelenre értékelte saját teljesítményét a globális pénzügyi válság gyökereinek felismerésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A nemzetközi intézmény azt is beismerte, hogy nem volt képes a világ...
márc. 7
8:35
Elutasította az ügyészség a VI. kerületi képviselők panaszát (Gondola)
Elutasította a Fővárosi Főügyészség a terézvárosi rabosított szocialista és szabaddemokrata képviselők panaszát, amelyet gyanúsításuk miatt tettek - írja a Magyar Hírlap. A képviselők, köztük Verók...
márc. 7
8:35
Letartóztaták a gengeszterrappert! (hirado.hu)
Cooliot a Los Angeles-i repülőtéren kapták el kokainbirtoklásért
márc. 7
8:37
Rendkívüli ülést tartott a Monetáris Tanács (Gondola)
Hazatért szabadságáról Simor András, a jegybank elnöke és péntek estére összehívta a Monetáris Tanács rendkívüli ülését, hogy megvitassák, milyen lépéseket tehetnek a forint érdekében - tudta meg a...
márc. 7
8:37
Nincs hír az eltűnt öthetes kislányról (hirado.hu)
A csecsemőnek tegnap veszett nyoma egy tiszabői családi házból
márc. 7
8:42
Már drágultak is az autók és a tévék a gyenge forint miatt (BorsOnline)
Magatehetetlenül zuhan tovább a magyar fizetőeszköz, tegnap délelőtt már 317,45 forinton állt az euró és ma már mindenki készpénznek veszi, hogy eljön a 320 forintos árfolyam is. A devizahitelek törlesztőrészletének emelkedésén kívül áremelések formájában is kénytelenek leszünk szembenézni a gyenge forint miatt. Elsősorban a külföldről behozott termékeken érezzük a drágulást. Például az autók,…
márc. 7
8:51
Autóbuszos vállalkozókat keres a MÁV-START (Gondola)
A vasúti személyszállítás helyettesítésére szolgáló, közúti helyközi személyszállításra keres vállalkozókat az ország egész területére a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. - a tárgyalásos...
márc. 7
8:51
Kifosztják Fritzl házát (Blikk)
AMSTETTEN ― Az osztrák hatóságok 24 órás őrizet alá helyezték az amstetteni rém néven elhíresült Josef Fritzl (73) házát, mert trófeavadászok szétrabolták.
márc. 7
8:51
Fehérváron nyert a listavezető Debrecen (Metropol)
A listavezető Debrecen Demjén Gábor első félidőben szerzett góljával 1-0-ra nyert a Fehérvár otthonában a labdarúgó Soproni Liga 18. fordulójának nyitómérkőzésén.
márc. 7
8:51
Az afgánok Magyarország születésnapján választanak elnököt (Kripto Akadémia)
Augusztus 20-án tartják Afganisztánban az elnökválasztást - jelentette be szombaton kabuli sajtókonferenciáján Hamid Karzai afgán elnök.
márc. 7
8:51
Elaludt a volánnál és többé nem ébredt fel (hirado.hu)
Hazafelé tartott az az asszony, aki Karcag és Kunmadaras között elaludt a kormány mögött és fának csapódott
márc. 7
8:53
Jobb szeretők a zeneileg "edzett" fülű emberek (Gondola)
A zeneértő fülekkel megáldott embereknek nem csupán egy dallam hangjainak felismeréséhez van jó érzékük, hanem különleges képességük van az emberi beszédhangban rejtőző érzelmek meghallásához is. A...
márc. 7
8:53
Családi dráma: holtan találtak rá a négytagú családra (hirado.hu)
A genfi rendőrség megtalált a gyilkos fegyvert és egyelőre kizárták, hogy idegen végzett volna a gyermekekkel és szüleikkel
márc. 7
8:55
Rosszabb szeretők a botfülűek (hirado.hu)
A zeneileg képzett vagy jó hallással megáldott emberek jobban reagálnak a beszédhangban megbújó érzelmekre, míg botfülű társaik ezeket észre sem veszik
márc. 7
9:03
Robin Williams súlyos beteg (Blikk)
MIAMI — Súlyos betegen, egy miami klinikán vár szívműtétére Robin Williams (57).
márc. 7
9:09
Recept: Csokoládés tallér (Mindmegette)
Hozzávalók 20 darabhoz: 10 dkg liszt 1 tojás 2 evőkanál cukor 10 dkg vaj 15 dkg étcsokoládé 1/2 csomag sütőpor csipet só
márc. 7
9:09
Mégsem marad pénz nélkül Elisabeth Fritzl (Infostart)
Az amstetteni rém lánya várhatóan annyi pénzt kap apja interjúja után, hogy abból újraépítheti életét.
márc. 7
9:09
Árverésen Károly herceg hat szerelmes levele (Gondola)
Árverésre bocsátotta Károly walesi herceg harminc évvel ezelőtt írt hat szerelmes levelét az eBay internetes árverési oldal. Alicia Carroll, az uralkodóházakkal kapcsolatos tárgyak eladására...
márc. 7
9:09
Megbuktatta magát a Nemzetközi Valutaalap (Blikk)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyesre értékelte saját teljesítményét a nemzetközi pénzügyi válság gyökereinek felismerésében, egyben beismerte, nem tudta ellátni a világ pénzügyi rendszergazdájának feladatát sem. A Valutaalapugyanis nem tudta előre jelezni, hogy robbanni fog a globális hitelválság, amely évtizedek óta a legsúlyosabb zsugorodást válthatja ki.
márc. 7
9:09
Nincs büntetés az utcai pornó miatt (Blikk)
BUDAPEST — Nyugodtan alhatnak az utcai pornósok, senki nem fogja felelősségre vonni őket, hiába láthatja bárki, hogyan gyalázták meg a főváros nevezetességeit a szexmunkások.
márc. 7
9:09
Győztes magyar kezdés az egri vízilabdatornán (Metropol)
A románok felett aratott ötgólos győzelemmel kezdte meg szereplését az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott Egerben, a 3. Volvo Kupa pénteki nyitónapján.
márc. 7
9:09
Nyárvégi elnökválasztásra készül Afganisztán (hirado.hu)
Az Afgán Iszlám Köztársaságban augusztus 20-án járulhatnak a szavazók az urnák elé, miután az államfő elfogadta az országos választási bizottság erre vonatkozó döntését
márc. 7
9:09
Elhunyt Sydney Chaplin, Charlie Chaplin fia (Metropol)
Nyolcvankét éves korában Kaliforniában elhunyt Sydney Chaplin amerikai színész, aki a legidősebb volt Charlie Chaplin életben maradt gyermekei közül - jelentette pénteken a Los Angeles Times.
márc. 7
9:11
Recept: Diós csodakifli (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 60 dkg liszt 25 dkg zsír 1 csipet só 4 tojássárgája 4 dl tejföl A töltelékhez: 1 kg darál dió 30 dkg cukor 1 csomag vaníliás cukor reszelt citromhéj 7 tojásfehérje
márc. 7
9:11
Pokolgépes merényletben meghalt legalább öt rendőr Pakisztánban (Gondola)
Pokolgépes merényletben életét vesztette legalább öt rendőr szombat reggel az északnyugat-pakisztáni Pesavar közelében - közölték rendőrségi forrásokból. Egy rendőrtiszt elmondta, hogy egy...
márc. 7
9:11
Felrobbantottak öt rendőrt Pakisztánban (Blikk)
Pokolgépes merényletben életét vesztette legalább öt rendőr szombat reggel az északnyugat-pakisztáni Pesavar közelében - közölték rendőrségi forrásokból. Egy rendőrtiszt elmondta, hogy egy ellenőrző pont mellett leparkolt gépkocsiba rejtett robbanószerkezet lépett működésbe, amikor egy rendőrautó éppen elhaladt mellette.
márc. 7
9:13
Recept: Diós csodakifli (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 60 dkg liszt 25 dkg zsír 1 csipet só 4 tojássárgája 4 dl tejföl A töltelékhez: 1 kg darál dió 30 dkg cukor 1 csomag vaníliás cukor reszelt citromhéj 7 tojásfehérje
márc. 7
9:15
Recept: Tejszínben sült ananászos csirkemell (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg csirkemell 1 doboz ananász 2 gerezd fokhagyma 30 dkg sajt 2 dl tejszín 2 evőkanál liszt só bors ételízesítő
márc. 7
9:18
Döbbenetes különbségek a nyugdíjpénztári hozamokban (Privátbankár)
A magánnyugdíjpénztári ágazatban a 2008. évi, súlyozott átlaghozam -15,82% volt, míg az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében ez az érték -11,35% lett
márc. 7
9:18
Csokival faragná le a kilókat a magyar orvos (BorsOnline)
Elképesztő ötlet. Vagy mégsem? Egy magyar szívgyógyász, Dr. Matos Lajos, aki többek között a Kardiológiai Világszövetség klinikai kardiológiai tanácsának tagja azt mondja: hamarosan akár csoki alapú gyógyszert is lehet majd a patikákban vásárolni, sőt 2015 körül megjelenhetnek az első csokikórházak. Addig is főorvos már dolgozik a csokoládés fogyókúrán.

Keresés