Egy gazdag veszprémi vállalkozó hívta a lokálba egy hónappal ezelőtt azt a huszonöt fős bandát, melynek tagjai megkéselték a román kézilabda-játékost, Marian Cozmát.
Megszavazta a Magyar Demokrata Fórum (MDF) országos választmánya a párt EP-listáját, melyet Bokros Lajos volt pénzügyminiszter vezet - jelentette be hivatalosan Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnöke szombaton Budapesten.
A Vision Consulting igazgatója szerint már csak egy lépésre vagyunk attól, hogy a Reformszövetség politikaformáló tényező legyen. Török Gábor politológus az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ez lehet az első lépés az MSZP-SZDSZ-MDF koalíció irányába. Giró-Szász András politikai elemző, a Századvég Alapítvány igazgatója pedig úgy vélte, áldozattá is válhat ez a három párt, amennyiben nem…
Van már jó pár játékosunk, akik ma már jó európai bajnokságokban, komoly csapatokban, hétről hétre bizonyítanak, s ha a magyar labdarúgó-válogatott tiranai vb-selejtezőjében nyer, nehéz lesz megállítani Erwin Koeman csapatát – körvonalazta a magyar futballválogatott kilátásait Orbán Viktor Fidesz-elnök egy futball-szakportálnak adott interjújában. A pártelnök azt is elárulta, egy rossz magya...
Tovább dagad a csalási botrány a Hiller István vezette Oktatási Minisztériumban. A tárcától kiszivárgott dokumentumok tanúsága szerint nem csak Borovszky Tímeához, az Esélyegyenlőségi Főigazgatóság vezetőjéhez köthető cégek részesedtek a romaintegrációra szánt milliós nagyságrendű pályázati forrásokból.
Kilencvenéves korában meghalt Václav Bedrich, a nemzetközi hírű cseh gyermekfilmrendező és képzőművész. Alkotásai Magyarországon is ismertek és kedveltek voltak.
Narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a dunántúli országrészre - tájékoztatta Fodor Zoltán meteorológus. A szél erőssége ebben a térségben elérheti vagy meghala...
Gyurcsány Ferenc szerint tenni kell azért, hogy Magyarországon ne keressenek kevesebbet a többi munkavállalónál azok a nők, akiknek gyerekük, gyerekeik vannak
Októberre halasztotta az eredetileg májusra tervezett kongresszusát a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) - közölte Farkas Iván, a párt országos tanácsának elnöke a testület ülése után...
Vass Dóra mind a négy szeren bejutott a vasárnapi döntőbe az első magyarországi ritmikus gimnasztika Világkupa-viadalon. Vass karikával hatodik, szalaggal és labdával hetedik lett a szombati selejtezőben a budapesti Papp László Sportarénában.
Megszavazta a Magyar Demokrata Fórum (MDF) országos választmánya a párt EP-listáját, amelyet Bokros Lajos volt pénzügyminiszter vezet - jelentette be hivatalosan Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnöke szombaton Budapesten.
Tűzfalat és kéményt döntött le, öles fákat szakított ki, s egy teherautó pótkocsiját is felborította a viharos erejű szél szombaton Győr-Moson-Sopron megyében.
Simor András jegybankelnök cége, a Trevisol Management Services Ltd. nem off-shore társaság, hanem az Európai Unió egyik tagállamában, Cipruson bejegyzett normális, a helyi törvények szerint adózó vál...
Megszavazta az MDF választmánya a párt európai parlamenti választási listáját, amelyet Bokros Lajos vezet. Támogatja a közép-kelet európai térség megsegítését célzó magyar javaslatokat az európai szocialisták elnöke. Német sajtóértesülés szerint Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök lesz a NATO új főtitkára. A nap hírei 2009. március 7-én, szombaton.
Minden korábbi híreszteléssel szemben Törökország támogatása a Nabucco iránt feltétlen, és nem köti azt össze az EU-csatlakozási tárgyalások kimenetelével. Ankara szerint a projekt lassúságának valódi oka az Európai Unió tagállamainak megosztottsága.
Megjelenésével is feltűnést keltett volna Pamela Anderson a Párizsi Divathéten, az amerikai színésznő azonban szerepet is vállalt Vivienne Westwood bemutatóján.
A siker kulcsa a változatos táplálkozás. Az ember „mindenevő”, így mindenfélét ehet. A monoton táplálkozás, egyoldalú diéták nem tudják ellátni a szervezetet mindazzal, amire annak szüksége van. A fogyás érdekében monoton táplálkozás hosszú távon hiánybetegségekhez, fáradtsághoz, stresszhez vezet.
A kispadon rosszul lett, majd a kórházba szállítás közben elhunyt a 62 éves Dravecz Károly, a tamási kézilabda utánpótláscsapat edzője. A tragédia a Tamásiban szombaton rendezett nemzetközi leány kézilabdatornán történt - tájékoztatta az MTI-t Firnicz József, a magyar szövetség utánpótlás igazgatója.
A románok nyitónapi 9-4-es legyőzése után a pekingi bronzérmes szerbekkel döntetlent játszott szombaton az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott Egerben, a 3. Volvo Kupán.
Porkoláb Mátyás, az MDF budapesti választmányának elnöke az MTI-nek kifejtette: a budapesti választmány elnöksége hétfőn este összeül, hogy értékelje a kialakult helyzetet.
Világzene, etno-trance-tribal-metál - a Korai Öröm zenekar ezekbe a stílusokba sorolja magát. A lényeg azonban abban a felszabaduló energiában van, ami a csapat most megjelent, Korai Öröm 2009 című új albumából is árad - ez már a nyolcadik sorlemez.
Kanadai tudósok kutatási eredménye szerint a tojásfogyasztás noha növeli a koleszterinszintet, ezzel egyidejűleg csökkenti a vérnyomást. A kutatóknak emellett sikerült a tojásnak olyan proteinjeit azonosítani, mely a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek mintájára működnek.
A világ legtermészetesebb dolgai közé tartozik, hogy C-vitamint szinte bárhol és viszonylag olcsón vásárolhatunk. Elképzelni is nehéz, hogy e vegyület hiánya mekkora problémákat okozott a múltban.
Az SZDSZ hatékonyabb fellépést követel a társadalom együttélési normáit megsértők ellen, sürgeti a cigánytelepek és gettók felszámolását és partnerséget ajánl a romaszervezeteknek - jelentette ki...
A románok nyitónapi 9-4-es legyőzése után a pekingi bronzérmes szerbekkel döntetlent játszott szombaton az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott Egerben, a 3. Volvo Kupán.
Az SZDSZ hatékonyabb fellépést követel a társadalom együttélési normáit megsértők ellen, sürgeti a cigánytelepek és gettók felszámolását és partnerséget ajánl a romaszervezeteknek - jelentette ki szombaton kiskunhalasi sajtótájékoztatóján a párt országos tanácsának elnöke.
Amerikában már megkezdődött a gazdaságélénkítő program megvalósítása. A kongresszus február közepén fogadta el a csaknem nyolcszáz milliárd dolláros tervet: pénteken elkezdődött az első olyan útépítés, amit ebből a pénzből finanszíroznak. A friss statisztikák szerint februárban újabb 650 ezren kerültek utcára az Egyesült Államokban.
A vállalati és magáncsődök száma az idén az Egyesült Államokban elérheti az 1,4 milliót is a tavalyi 1,117 millió után. Az amerikai bíróságok nyilvántartó hivatala adta ki a becslést az idei évre. Emlékeztet arra, hogy 2007-ben a csődök összes száma 851 ezer, egy évvel korábban 617 ezer körül volt.