Az amerikai elnök hétfőn feloldotta az embrionális őssejtkutatás szövetségi finanszírozására vonatkozó nyolcéves tilalmat, amelyet elődje, George Bush rendelt el.
Katona Kálmán MDF-es parlamenti képviselő úgy fogalmazott, hogy az MDF vezetése pocsék, a pártelnök, Dávid Ibolya pedig elszabadult. A politikus szerint az MDF olyan döntéseket hozott, amelyeknek nincs közük a párt szellemiségéhez. Katona Kálmán elsőként az InfoRádiónak beszélt arról, hogy ő maga is fontolgatja a pártból való kilépést.
A Fidesz szerint sikertelen főbíró-választás azt mutatja, hogy a szocialistáknak anarchiát akarnak előidézni a bíróságok vezetésében - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a...
Ártatlannak vallotta magát Balla Irma fia a Hajdú megyei bíróságon, ahol a vádirat és a kihallgatási jegyzőkönyvek ismertetésével megkezdődött az egykori fideszes képviselőnő meggyilkolásának tárgyalása. A bűncselekmény elkövetésével vádolt S. Sándor ügyvédje megalapozatlannak ítélte a védence elleni vádat.
A Fidesz és a KDNP bebújt Gyurcsány Ferenc háta mögé azzal, hogy nem támogatta az MDF konstruktív bizalmatlansági indítványának elindítását a miniszterelnök ellen - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke újságíróknak hétfőn a parlamentben.
Még az Európai Bizottság elnökére sem hallgatott Gyurcsány Ferenc, a miniszterelnök Barroso intése ellenére hozakodott elő a régiós mentőakció ötletével a múlt heti rendkívüli EU-csúcson. Végül kudarcba torkollott az akció. A történet pikantériája, hogy a csomagot nem is a kormányzati apparátus készítette, arról még Veres János pénzügyminiszter sem tudott: az anyagot egy külső tanácsadó cég…
A befektetők több mint 9,089 milliárd forint össznévértékben jegyeztek az OTP Bank nyilvános kibocsátású, 2010. február 20-án lejáró, évi 8 százalék fix kamatozású kötvénysorozatának harmadik részletéből a március 2-6. közötti jegyzési időszakban - jelentette be a hitelintézet a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Hátborzongató, ám részleteiben kivehetetlen, mégis emberinek tűnő alakot fotózott le North-Yorkshire kietlen tájain egy angol férfi. A 34 éves Colin Foster éppen vadonatúj digitális fényképezőgépét próbálgatta, amikor a bizarr fotót készítette. Igaz, a helyszínen még nem tűnt fel neki, hogy mi került a látószögébe, ám amikor hazaérve barátnőjével közösen jobban szemügyre vette a fotókat, elhűlve…
A szervezet belső órájának felborítását okozó éjszakai műszakban való munka növeli a diabétesz és az elhízás kialakulásának esélyét – állítják amerikai kutatók.
A Bokros-csomagot utálta az ország, ugyanakkor arra 1995-ben már szükség volt - mondta az InfoRádióban Katona Tamás történész. Hozzátette: Bokros Lajos, mint válságmenedzser vezetheti az MDF európai parlamenti listáját.
Semmi sem igaz abból, ami megjelent a médiában a veszprémi B. Tamással és testvéréről a Cozma-gyilkossággal összefüggésben - tájékoztatta Kardos Éva budapesti ügyvéd, a veszprémi testvérpár jogi képviselője hétfőn az MTI-t.
Szerdától újabb három forinttal emelkedik a benzin ára a hazai töltőállomásokon, a gázolaj ára változatlan marad. A benzin átlagos ára várhatóan 257 forint lesz, a dízelé 250 forint marad.
A Fidesz és a KDNP bebújt Gyurcsány Ferenc háta mögé azzal, hogy nem támogatta az MDF konstruktív bizalmatlansági indítványának elindítását a miniszterelnök ellen - jelentette ki Dávid Ibolya, az...
A címvédő spanyol Ciudad Real lesz az MKB Veszprém ellenfele a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében - derült ki a hétfő esti bécsi sorsoláson.
Ne is tagaggyátok, úgyis tudom, hogy ti festettétek be kékre a kutyámat. Mikor pedig mindenki tuggya, zöld volt nekije az eredeti színe. De tuggyátok mikor fogom én tinektek felidegesíteni magam? Soha, legföljebb most rögtön. Na, azért mondom! Amíg ugye finom vagyok és nőies.
ENSZ-védelem alá helyezték Andry Rajoelina madagaszkári ellenzéki vezetőt, aki két napja bujkál a hatóságok elől. A politikus egy diplomáciai rezidencián van - jelentette be az ENSZ madagaszkári...
Nem volt előrelépés a BKV és a szakszervezetek közötti bértárgyalásokon. A hétfői egyeztetésen sem mozdultak el a hét végére kialakult álláspontról: a társaság továbbra is öt százalékos bérnövelést ajánl, míg az érdekképviseletek hat százalékot követelnek - olvasható a BKV hétfői közleményében. Csütörtökön tárgyalnak legközelebb.
Az SZDSZ szerint súlyos felelősség terheli az Országgyűlést és ezen belül azokat a képviselőket, akik nem támogatták Havasiné Orbán Mária megválasztását a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára. Fodor...
Árhullám alakult ki a Krasznán a sok eső, valamint a hóolvadás hatására. A folyó magyarországi szakaszán első fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
A Nőnaphoz kapcsolódóan mai magyar költőnők - többek közt Millei Ilona a Népszava újságírója - beszélnek a költészet és a női nem kapcsolatáról, és mutatják be ehhez kapcsolódóan verseiket.
Nincs vészhelyzet amiért hétfőn nem választotta meg az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnökét, de az idő sürget - mondta Ujkéry Csaba, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) szóvivője az MTI érdeklődésére azzal összefüggésben, hogy áprilistól nyugdíjba vonul az elnöki teendőket ellátó elnökhelyettes.
Hétfőn a forint nyert a legtöbbet az euróval szemben, részint a Magyar Nemzeti Bank elnökének erőteljes szóbeli beavatkozása nyomán, részint, mert a februári államháztartási hiányról hétfőn megjelent adat megfelelt az előrejelzésnek. A cseh korona is javult kissé: továbbra is támogatja az a piaci feltételezés, hogy a Cseh Nemzeti Bank a hónap végén esetleg kamatemeléshez folyamodnék, ha a nemzeti…
Felfelé vette az irányt az olaj árfolyama, az áprilisi szállítású WTI 3.4%-os drágulással 47.08 dolláron tartózkodik jelenleg, amit az OPEC kitermelés csökkentésével kapcsolatos spekulációk hajtanak....
Zhang Ziyi kínai színésznő szerint Hollywoodban az ázsiai színészekre leginkább csak a sztereotíp akciófilmes karakterek várnak, ennél azonban ő többre vágyik.
Különgéppel utazik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és 50 fős delegációja Moszkvába a magyar-orosz kormányzati konzultációra kedden, mindez 12 millió forintba kerül - közölte az MTI kérdésére a...
Antiszemita, uszító mondatokkal toborzott a Magyar Gárda Bács-Kiskun megyei kapitánya tagokat Solton; a kapitány tagadta, hogy léteztek gázkamrák - közölte az ATV hétfő esti híradójában. A...
Semmi sem igaz abból, ami megjelent a médiában a veszprémi B. Tamással és testvéréről a Cozma-gyilkossággal összefüggésben - tájékoztatta Kardos Éva budapesti ügyvéd, a veszprémi testvérpár jogi...
Egy dallasi aukciósház 19 120 dollárért (4,7 millió forintért) adta el az első Harry Potter kötet első kiadásának egyik példányát, a boldog vevő egy egyesült erab emirátusokbeli gyűjtő, aki Potter-rajongó feleségét lepte meg a könyvvel. A Harry Potter és a bölcsek köve puhakötésben készült, illusztrált kiadása 200 példányban jelent meg a londoni Bloomsbury kiadó gondozásában.
A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa szerint az erdőgazdálkodásról szóló törvénytervezet veszélyezteti a természeti értékek megőrzését, mert a változtatások túlzottan liberalizálják az erdőgazdálkodás szabályait és megfelelő kontroll nélkül csökkentik a hatósági jogköröket.
Szerdán tárgyalja a kormány a tatárszentgyörgyi gyilkosságról szóló minisztériumi jelentéseket - közölte Ficsor Ádám, a miniszterelnök kabinetfőnöke az MTI kérdésére hétfőn.
Már már a jogállamiság kereteit veszélyezteti az MSZP azzal, hogy hétfőn ismét nem szavazta meg főbírónak Havasiné Orbán Máriát, illetve a szocialisták felelnek azért is, hogy kaotikus állapotok...
Hétfőn a forint nyert a legtöbbet az euróval szemben, részint a Magyar Nemzeti Bank elnökének erőteljes szóbeli beavatkozása nyomán, részint, mert a februári államháztartási hiányról hétfőn megjelent adat megfelelt az előrejelzésnek.
A jelenlegi magyar választási rendszert már annyira ismeri a politika, hogy a nagy pártok számára megvan a lehetőség a végeredmény befolyásolására - fejtette ki Tölgyessy Péter. A HVG és a Medián választójogi javaslatáról szervezett beszélgetésen az elemző elmondta, a választási rendszer megfelelő paraméterei fontosak, ellenkező esetben "a parlament a veszekedések háza lesz, ahol mintegy ketrecben…
Távozott a Pesti Est és az Est TV magazin szerkesztőségének éléről Darányi András, így nem vele dolgozik majd az Est Media Group (EMG) az ingyenes programmagazin megújításán. A változás Kádár Tamás ügyvezető szerint fundamentális lesz.
Nem ábrándult ki a politikából Havasiné Orbán Mária, és bízik abban, hogy lesz olyan elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak, aki a haladást választja. A főbírójelölt a Kisalföld című Győr-Moson-Sopron megyei napilap internetes kiadásának nyilatkozott, miután hétfőn másodszor sem választotta meg a Legfelsőbb Bíróság elnökévé az Országgyűlés.
Az S&P 500 index 600 pont alá is eshet az idei évben, ahogy a globális recesszió egyre intenzívebb lesz - véli Nouriel Roubini, a New York-i Egyetem professzora, aki a közelmúltban a hitelválságot...
Búcsúlevelében kudarcnak nevezte életét az a Svájcban élő, román férfi, aki teljes családját magával vitte a halálba. Az eddigi vizsgálatok nem találtak okokat, a férfi cégének jól ment.
Szerdán tárgyalja a kormány a tatárszentgyörgyi gyilkosságról szóló minisztériumi jelentéseket - közölte Ficsor Ádám, a miniszterelnök kabinetfőnöke az MTI kérdésére hétfőn. A kabinetfőnök...
Evo Morales bolíviai elnök hétfőn nemkívánatos személynek nyilvánította a La Paz-i amerikai nagykövetség másodtitkárát, Francisco Martinezt, mert - Morales állítása szerint - tavaly részt vett a bolíviai kormány elleni összeesküvésben.
Gyurcsány Ferenc egyik forrásként a McKinsey and Company tanulmányát használta a 180 milliárd eurós közép-kelet-európai stabilizációs program elkészítésekor, de a javaslat végleges formája a Miniszterelnöki Hivatalban állt össze - közölte a kormányszóvivő az Index hétfői cikkére reagálva.
Egy olvasója jelezte a bama.hu-nak, hogy komoly verekedés volt egy pécsi belvárosi diszkóban a hétvégén. Zsobrák Péter, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az internetes portálnak megerősítette az információt.
Az élet megy tovább - mondta Bokros Lajos az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfő este arra a felvetésre, hogy a pártok nyilatkozatai alapján nem kapna többséget személye egy konstruktív bizalmatlansági indítvány parlamenti szavazásakor.
Összetörhetnek Naomi Campbell családalapítási tervei, minthogy újdonsült választottjának, Vlagyiszlav Doronyin orosz oligarchának már van családja, felesége pedig nem hajlandó elválni, és mindent megtesz, hogy megakadályozza a család szétverését.
Az élet megy tovább - mondta Bokros Lajos az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfő este arra a felvetésre, hogy a pártok nyilatkozatai alapján nem kapna többséget személye egy konstruktív bizalmatlansági indítvány parlamenti szavazásakor.
Nem ábrándult ki a politikából Havasiné Orbán Mária, és bízik abban, hogy lesz olyan elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak, aki a haladást választja. A főbírójelölt a Kisalföld című Győr-Moson-Sopron...