Méltánytalanul alacsony áron írták ki eladásra Újlipótváros utolsó nagy beépíthető ingatlanát - közölte az SZDSZ XIII. kerületi elnöke pénteki sajtótájékoztatóján.
Az egymilliárdos összeg befagyasztását a rossz gazdasági helyzettel indokolta a kormány, a következő hetekben egy jelentősen kisebb összeg megpályázasára nyílik lehetőség
Beintett a közönségnek Britney Spears kanadai koncertjén, mert bedühödött, mikor észrevette, hogy a nézôtéren többen is kameráznak és fényképeket készítenek telefonjaikkal. A kép bejárta a világot, és sokakban felháborodást keltetett Britney indulatos megnyilvánulása.
Megpróbált megszökni péntek hajnalban a szomáliai kalózok fogságába esett amerikai hajóskapitány, ám nem járt sikerrel. Amerikai sajtóhírek szerint Richard Philips kapitány - aki jelenleg elrablóival együtt egy mentőcsónakban sodródik az Ádeni-öbölben - nem sokkal hajnal előtt vízbe vetette magát a csónakból, hogy megpróbáljon odaúszni a közelben horgonyzó USS Bainbridge nevű amerikai…
Megsebesített három embert, majd főbe lőtte magát pénteken egy diák Athénban egy iskolánál. A kórházba szállítás után az ámokfutó belehalt sérüléseibe.
A mozgáskorlátozottak parkolási igazolványára vonatkozó szabályok szigorítására országgyűlési határozatot nyújtott be Hagyó Miklós fővárosi főpolgármester-helyettes.
Kíváncsi arra, hogy miért és hogyan készül a hímes tojás? Hogy fest egy igazi kiszebáb? Vagy inkább borozgatnál egyet a szabadban? Hétvégi programokat ajánlunk!
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a szlovákiai férfit, aki a gyanú szerint két fegyveres rablást követett el tavaly ősszel Nógrád megyében - értesült a HavariaPress. A gyanúsítottat idén januárban fogták el a szlovák rendőrök az ellene kiadott európai elfogatóparancs alapján, majd csütörtökön átadták a magyar hatóságoknak.
Bizonyossá vált, hogy az Emődről 2007 szeptemberében eltűnt gyermek maradványait találták meg a múlt év végén a település határában - tájékoztatta az igazságügyi orvos szakértő megállapítása alapján a rendőrség pénteken.
Három állatkert, köztük a Fővárosi Állat- és Növénykert építkezéseihez járul hozzá tetőcserép-adománnyal a Bramac: a budapesti intézmény mellett a győri Xantus János Állatkert és a Szegedi Vadaspark egyes részei újulhatnak meg.
A Fidesz pécsi elnöksége szerint Szili Katalin, az MSZP pécsi polgármesterjelöltje úgy tesz, mintha nem tudná, éppen pécsi párttársai és "az általa jelölt és támogatott Tasnádi Péter" volt polgármester szervezte át a baranyai megyeszékhely vagyonkezelő cégét holdinggá az ellenzék és a civilek szakmai kifogásai ellenére.
Az igazságszolgáltatás erélyes fellépését követelték a szerbiai parlamentben a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői, az utóbbi időben megszaporodott magyarverések és magyarellenes falfirkák miatt. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt pedig egy felmérése alapján kimutatta: a délvidéki magyarok nagy része kiszolgáltatottnak érzi magát.
Pénteken ismertette Aso Taro japán kormányfő minden idők legnagyobbjának tartott 150 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomagját. A kormányzó Liberális Demokrata Párt csütörtökön hagyta jóvá a csomagot, amitől Aso Taro miniszterelnök pozíciójának megőrzését reméli.
Igazságügyi szakértő igénybevételével alakította ki az önkormányzat a XIII. kerületi Ipoly utcában található ingatlan árát - reagált a helyszínen Magos Péter (MSZP), a körzet egyéni önkormányzati képviselője az SZDSZ pénteki sajtótájékoztatójára, amelyen helyi politikusaik az ingatlan kikiáltási árát kifogásolták.
Az állami támogatás elmaradása miatt tömeges elbocsátásokat jelentett be a két legnagyobb ukrán gépkocsiipari társulás. A Petro Porosenko politikus és nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó Bogdan Korporáció 3,5 ezer dolgozójától válik meg, mert járműveinek eladása öt-hatszorosára zsugorodott - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Csak kocsikázni akartak azok az autótolvajok, akiket most fogtak el a rendőrök Miskolcon. Állampolgári bejelentés alapján fogták el a fiatal elkövetőket, akik a legtöbb esetben addig furikáztak, amíg ki nem fogyott az autóból az üzemanyag.
Meglőtt három embert egy iskolai kollégiumnál, majd főbe lőtte magát Athénban egy tizenéves fiú, aki a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe. Az ámokfutó előre figyelmeztetett tettére az interneten.
A cég jövedelmei tovább gyarapodtak, a legutóbbi negyedévben, melynek adatait már összegezték, 18 százalékos volt a bővülés, így a vállalat bevétele 5,7 milliárd dollár volt, ennek kétharmadát a saját weboldalak üzemeltetése hozta.
Több mint ezer háziorvosnak jelent komoly terhet az új vénytípus bevezetése, a receptekre ugyanis május 1-től olyan vonalkódot is kell nyomtatni, amit a régi típusú készülékek nem tudnak. Az Egészségügyi Minisztérium a megnövekedett kiadások miatt fejenként 10 ezer forintot utal a doktoroknak, de ennél jóval drágábbak az erre a célra alkalmas készülékek.
Szinte teljesen meg újul idén a Sziget Fesztivál. Az eddig megszokott programhelyszínek közül számos átalakul, van, amelyik eltűnik vagy máshova költözik.
Közös gyászszertartás keretében eltemették pénteken a földrengés áldozatainak többségét az olaszországi L,Aquilában; a pápa bátorságra és a remény megőrzésére szólította fel a gyászolókat üzenetében.
Nagypéntek Jézus Krisztus halálának emléknapja, az egyház legmélyebb gyásznapja. Ezen a napon és nagyszombaton nincsen szentmise. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök főpap mutatta be véres áldozatát a kereszt oltárán. Az oltár üres: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. A nap folyamán a templomokban lamentációt és keresztutat tartanak.
Az egykori legendás etno-punk csapatot, a Vágtázó Halottkémeket megidéző koncertet ad április 25-én az öt korábbi VHK-tagból alakult Vágtázó Életerő zenekar a Petőfi Csarnokban.
Bértárgyalások kezdődnek a Különleges ügyosztály két főszereplője, Mariska Hargitay és Christopher Meloni fizetéséről, a tét, hogy maradnak-e a sorozatban
Szlovéniában is erősen csökkent az ipari termelés februárban: az ágazat 22,3 százalékkal esett az egy évvel korábbihoz képest. A szlovén gazdaság az idén várhatóan 6 százalékkal fog zsugorodni egy szl...
Elfogyott a türelem Budapesten, szigorítani fogják a mozgássérült igazolványok kiadását, hogy jogtalanul senki se élhessen vissza az okmányokkal. A parkolóőrök belekukkanthatnak majd a BM-adatbázisba is?
Megpróbált elszökni fogva tartóitól a Maersk Alabama teherhajó amerikai kapitánya, akit szomáli kalózok tartottak fogva egy mentőcsónakban az Indiai-óceánon: a vízbe ugrott, és úszni kezdett a közelben álló amerikai hadihajó felé, de a kalózok rövid időn belül újra elfogták - közölték amerikai tv-állomások pénteken.
Több ezer kormányellenes tüntető vonult a délkelet-ázsiai országok csúcstalálkozójának otthont adó szálloda elé pénteken a thaiföldi Pattajában, a szerintük illegitim miniszterelnök, Abhiszit Veddzsadzsiva távozását követelve.
Minden idők legnagyobb, 150 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomagját hirdette meg a japán kormány. Ettől a GDP 2 százalékpontos élénkülését remélik.
2050-ben az Európai Unió 25 tagországában várhatóan a népesség fele az 50+ korosztályba tartozó lesz, és tevékenyen ki fogja venni részét a társadalom irányításából. A Magyarországon már ma is 3,6 milliós "kisebbség"a reklámokban, mint nosztalgikus "kellék" jelenik meg....
Megpróbált elszökni fogva tartóitól a Maersk Alabama teherhajó amerikai kapitánya, akit szomáli kalózok tartottak fogva egy mentőcsónakban az Indiai-óceánon: a vízbe ugrott, és úszni kezdett a közelben álló amerikai hadihajó felé, de a kalózok rövid időn belül újra elfogták - közölték amerikai tv-állomások pénteken.
Apasági tesztet követelt a bíróságon Paraguay elnökével, az 57 éves Fernando Lugo-val szemben Viviana Rosali Carrillo Canete. Az encarnación-i nő ugyanis azt állítja, hogy a püspökből politikussá avanzsált Lugo még az egyházi hivatali idejét töltötte, mikor az elnök teherbe ejtette (az ország első embere 2006 decemberében mondott le püspöki címéről, hogy indulhasson a választásokon, a kisfiú pedig…
A Népszabadság értesülése szerint több száz hallgatót veszítettek az intézmények a finanszírozási formák közti átjárhatóság miatt. A felsőoktatási törvényben 2007 óta szerepel, hogy azok az államilag támogatott hallgatók, akik nem teljesítik az előírt kreditmennyiség legalább felét két féléven át, költségtérítésesként kell folytassák tanulmányaikat. A napilap szerint azonban ennek anyagi…
Szuper Levente hokiütőjét találhatta jégbe fagyva az, aki szerda délelőtt a Nyugati téren járt. Hogy meddig áll majd ott a sajátos jégszobor, senki sem tudja pontosan, de bárki megtippelheti.
Három játékostól - a dunaújvárosi Hegyi I. Ádámtól és Kiss Ákostól, valamint az újpesti Borbás Gergelytől - elköszönt Pat Cortina szövetségi kapitány, így 28 hokis folytatja a felkészülést az április 24-én kezdődő svájci világbajnokságra.
A francia kormány másfél milliárd eurót bocsát annak a szociális alapnak a rendelkezésére, amiből támogatnák azokat, akik a válság miatt elveszítik állásukat - jelentette be a francia államfő.
Ünnepélyes keretek között adták át a felújított Központi Kollégiumot a Pannon Egyetem veszprémi kampuszán április 10-én. A lakóegységeket 2X3 ágyassá alakították át, korszerű feltételeket teremtettek a hallgatóknak. Az ötszintes épületben szintenként 90 hallgató és a nevelőtanár lakik, összesen 498 hallgató második otthona. A földszinten két szobát alakítottak ki a mozgássérültek számára.
A monetáris tanács 6:3 arányban a 9,5 százalékos alapkamat tartásáról döntött legutóbbi ülésén, noha a Magyar Nemzeti Bank elnöke és két alelnöke 100 bázispontos emelést javasolt - áll az ülés ma közzétett jegyzőkönyvében.
"A teljes gazdasági ellehetetlenülés és a felelősség elkendőzésére tett kísérletként" értékelte a Duna Televízió gazdasági alelnöke pénteken az MTI-nek nyilatkozva a közszolgálati médiumok összevonásá...
Pénteken ismertette Aso Taro japán kormányfő minden idők legnagyobbjának tartott 150 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomagját. A kormányzó Liberális Demokrata Párt csütörtökön hagyta jóvá a csomag...
Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint több merényletet is terveztek annak a csoportnak a tagjai, akiket szerda este fogtak el a nyomozók. Draskovics Tibor hozzátette: azt még vizsgálják, hogy a gyanúsítottaknak van-e közük a romák elleni támadáshoz, de az biztos, hogy a csoport tagjai korábban is követtek el Molotov-koktélos támadásokat. A gyanúsítottak a magukat Magyarok Nyilai Nemzeti…