Továbbra is szétveti az optimizmus a magyar piacot, ahol egymás után kerül az ellenállások fölé szinte mindegyik részvény árfolyama. A hetet a Dow Jones és BUX indexekkel, valamint az OTP és az...
Továbbra is a kedvező részvénypiaci hírek és az ebből fakadó pozitív befektetői hangulat határozza meg a devizapiacok mozgását. A dollár közel egyhónapos csúcsára erősödött az euróval szemben, miután...
Az orvoslásban alapszabály, hogy a legnagyobb kárt a betegnek a szenvedés okozza, ezért a fájdalomcsillapítás mértékét alapvetően egyetlen dolog határozza meg: a fájdalom nagysága.
Termeléscsökkentést és profit warningot jelentett be tegnap a Boeing, amit gazdasági nehézségekkel indokolt a társaság. A hírre a Boeing részvényei 3%-kal értékelődtek le tegnap, a zárás utáni...
A fogyasztói árak márciusban 0,5 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 2,9 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A gye...
A fogyasztói árak márciusban 0,5 százalékkal nőttek februárhoz képest, és 2,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Az adat megfelel az elemzői várakozásoknak
A gyereknevelés egyre nagyobb problémák elé állítja a szülőket, de a testi fenyítést az elsöprő többség elutasítja - röviden így lehet összefoglalni a Berlinben most közzétett, úgynevezett generációs barométer üzenetét.
Nem hivatalos pénteki adatok szerint Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnök pártja szerezte a legtöbb szavazatot az előző nap tartott parlamenti választásokon.
A brazil részvénypiac hathavi csúcsára emelkedett csütörtökön, miután a korábban elkezdődött részvénypiaci rali folytatódott, a nyersanyag árak emelkedése mellett. A chilei részvénypiac emelkedését segítette, hogy a központi bank a piaczárást követően csökkentette alapkamatát. (ProfitLine.hu)
Márciusban 2,9 százalékos volt az egy évre visszatekintő pénzromlás. Februárban 3,0 százalékos inflációról számolt be a statisztikai hivatal, vagyis még kitart a gyenge inflációcsökkenés. A piac 2...
A kormány utolsó ülésén elfogadta a korrupciót megfékezni hivatott törvényt, mely szerint súlyos bírság jár a korrupt szerveknek, és ennek megfelelő jutalom a bejelentőknek. Újdonság, hogy a kőkemény kartellekről súgók is díjban részesülhetnek....
Az alkotmányt eltörölte, visszavonta az összes bírói kinevezést és saját magát tette meg a végrehajtó hatalom vezetőjének pénteken a Fidzsi-szigeteki Köztársaság elnöke
A SZDSZ képviselői megszavazzák Bajnai Gordont miniszterelnöknek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Fodor Gábor. Az SZDSZ elnöke kiemelte: nem az a kérdés, hogy lesz-e 13. havi fizetés vagy...
Hullámzik a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe. A BUX 33,82 pontos emelkedéssel, 12.839,89 ponton nyitott pénteken. Ez csütörtöki záró értékhez képest 0,26 százalékos erősödés, amelyet előbb jelentős emelkedés, majd hasonló mértékű csökkenés követett.
A fogyasztói árak márciusban 0,5 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 2,9 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A baleset helyszínén meghalt egy hajléktalan férfi, aki 11-es úton teherautó elé ugrott Pilismarótnál. Tettét valószínűleg szándékosan követte el, mivel egy szemtanú szerint már az előző teherautó elé is kilépett, a sofőr azonban még ki tudta kerülni.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) nem fog többé külföldi titkos börtönöket használni terroristagyanús személyek vallatására - közölte Leon Panetta, a CIA igazgatója.
Nem értesítette előre Ecsődi Lászlót a háza ellen készülő támadásról a rendőrség - a szocialista országgyűlési képviselő a Magyar Távirati Irodától tudta meg, hogy ingatlanát fel akarták robbantani.
A tegnap délutáni lendületes emelkedés nyomán estére 288-ig, új kéthónapos csúcsra erősödött a forint az euróval szemben és ma reggel a jelek szerint meg tudja ezt őrizni. Az első jegyzések 288-289...
Profit warningot tett közzé a második legnagyobb amerikai olajcég, a Chevron, mely konkrét profit előrejelzést ugyan nem adott, azt azonban jelezte, hogy első negyedéves eredménye a csökkenő...
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: SZÁRNYALTAK A BANKPAPÍROK -jelentős erősödéssel zárt a New York-i tőzsde, miután az egyik legnagyobb amerikai bank, a Wells Fargo jelentős nyereségről számolt...
Azok a közép- és felsővezetők, akik magas növekedésű iparágban dolgoztak az elmúlt években, most szembetalálják magukat azzal a helyzettel, hogy hiába a lojalitásuk, a lelkiismeretes munkavégzésük, teljesítményük nem tudja a válságot megállítani. Eddig ahhoz szoktak, hogy ha egy újságban vezetőváltásról olvastak, akkor vagy a vezető mondott fel, vagy rosszul végezte a munkáját. Most hiába a vezető…
Szlovákiában még tavaly nyitották meg átmenetileg a lehetőséget a munkavállalók előtt, hogy visszalépjenek az állami rendszerben, azonban az adatok szerint csak 11,000-en éltek a lehetőséggel,...
Végre megérkezett a tavasz! Ennek a pályakezdők különösen örülnek, hiszen ebben az időszakban felpezsdül a munkaerő piac, a pályakezdők állásbörzékre látogathatnak, illetve számos gyakornoki program várja őket. Ezek a programok az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyon hatékonynak és sikeresnek bizonyultak, számos tehetséges szakember kezdte meg ily módon pályafutását.
A hatályos törvényeknek megfelelően az E.ON Energiaszolgáltató Kft. áramdíj visszatérítést fizet fogyasztóinak, mivel a hatósági áras áramértékesítésnél az értékesítési árrés a 2008. évre vonatkozóan...
A fesztiválpiacot sem hagyja érintetlenül a gazdasági válság, amely változásokat kényszerített ki a 17. Sziget Fesztivál szervezésében is. A fesztiválpiac szereplői félnek, nem látják előre, hogy a lesz-e kedvük és pénzük az embereknek szórakozni. Gerendai Károly, a Sziget Fesztiváliroda vezetője bejelentette: több év után újra állami támogatásokhoz is folyamodnak. Mindent megtesznek a túlélésért:…
Márciusban a fogyasztói árak havi szinten 0,5 százalékkal emelkedtek, míg éves szinten 2,9 százalékra enyhült a februárban mért 3 százalékról - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
Az egyetemek és a főiskolák több száz hallgatót veszítettek el az idén. Az elégtelenül teljesítő másodéveseket át kellett sorolni a támogatott képzésből a költségtérítéses formára, de nagy részük nem tudta befizetni a tandíjat....
A kínai export márciusban immár ötödik hónapja csökkent, mely további kormányzati intézkedéseket válthat ki, hogy emelkedjen a belső fogyasztás. Az export 17,1 százalékkal csökkent, mely azonban már kisebb mértékű volt, mint a februári 25,7 százalékos visszaesés. (ProfitLine.hu)
Amerikai karrierről ábrándozik Leó. Az egykori valósághős ezért úgy döntött, hogy végleg elhagyja az országot, április 19-én repülőre ül barátnőjével, és meg sem áll Atlantáig.
Hol a határ? Az amerikai újságok már eddig is több sokkoló képet közöltek a rák ellen küzdő Patrick Swayze-ről, de a National Enquirer legújabb címlapja a sztár barátait is sokkolta.
Nem hivatalos pénteki adatok szerint Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnök pártja szerezte a legtöbb szavazatot az előző nap tartott parlamenti választásokon. Az államfőnek így az eddiginél...
Csütörtök este ismét utórengések rázták meg az olaszországi L'Aquila környékét. A földmozgás a Richter-skála szerinti 5,1-es erősségű volt, és Rómában is érezni lehetett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 33,82 pontos emelkedéssel, 12.839,89 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,26 százalékkal erősödött.
FIAT-vezetőket ejtettek túszul Brüsszelben. Az olasz autógyár helyi irodájának dolgozói három főnöküket zárták be az irodákba. Így tiltakoztak az egységnél tervezett leépítések ellen.
Összevont helyszínek, jobb kihasználtság és többféle kedvezmény - a gazdasági válságra való felkészülés jegyében az idei Sziget Fesztivál programjait is racionalizálások jellemzik. Az augusztus 12. és 17. között 17. alkalommal jelentkező rendezvény ugyanakkor idén is törekszik gazdag és színvonalas programot kínálni.
Oroszország több izraeli pilóta nélküli repülőgépet vásárolt - jelentette be pénteken Moszkvában Vlagyimir Popovkin, az orosz védelmi miniszter helyettese.
Idén minden idők második legnagyobb gabonatermése várható a világon, ráadásul a válság miatt csökken a kereslet, így az árak várhatóan nem szöknek az egekbe