A kormányszóvivő szerint tévesek azok a hírek, melyek szerint júliustól emelkedik a gázár. A gáz egységára változatlan marad, ugyanakkor az áfa 5 %-os emelkedésének következtében a gázszámla végösszege emelkedik. Ez a magyarázat valószínűleg kevés fogyasztót vigasztal....
Meg kell próbálni megálljt parancsolni a szélsőséges uszításnak és az elharapódzó erőszaknak - mondta Bőhm András vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Üldözés közben árokba csúszott egy rendőrautó szombat délelőtt Kiskunfélegyházán, Bács- Kiskun megyében - tájékozatta a Független Hírügynökséget vasárnap Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Az egykori Csehszlovákiából elűzött németek és leszármazottaik hagyományos pünkösdi találkozóján a szudétanémetek bajtársi szövetségének elnöke Európa-ellenes magatartással és a vitatott Benes-dekrétumokhoz való ragaszkodással vádolta Václav Klaus cseh államfőt.
Fehér Csaba csapata, a NAC Breda a vasárnapi, idegenbeli visszavágón legyőzte a Groningent a holland labdarúgó-bajnokság Európa Liga-szereplésért rendezett rájátszásának döntőjében, s ezzel kiharcolta a nemzetközi porondon való indulás jogát.
A tagadás büntetésére a mai jogi szabályozás elegendő lenne, de a bírák a gyakorlatban ezt nem osztják, mert szerintük nem lehet üldözni a cselekményt, ha az nem egy konkrét személy ellen irányult
Magyar zarándokok nosztalgiavonattal utaztak a gyimesbükki szentmisére: egy év után most újból, immár másodszor tette meg a Budapest-Gyimesbükk útvonalat a címeres Nohab mozdony által vontatott...
Merre tovább kultúra? – Az Európai UniórólKözeledik az európai parlamenti választás. Beszélgessünk arról, hogy az itthoni kulturális szándékok mennyire ismertek az EU parlament előtt. Mi mennyire ismerjük az Unió elképzeléseit? Van-e összehangoltság közöttünk? Milyen kulturális projektek lehetnek sikeresek? A pályáztatás rendszerébe az ellenzéknek van-e, lehet-e beleszólása? Schmitt...
A jegybankelnök tagadja, hogy off-shore cég lenne a tulajdonában. Simor András erről Orbán Viktor Fidesz-elnökhöz címzett levelében ír, amelyet a Magyar Nemzet on-line kiadásában közölt vasárnap. A...
Meg kell próbálni megálljt parancsolni a szélsőséges uszításnak és az elharapódzó erőszaknak - mondta Bőhm András vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 22. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok: 8, 16, 22, 28, 34, 40. Nyeremények: 6 találatos szelvény nem...
Pünkösd alkalmából országszerte ünnepi miséket, illetve istentiszteleteket tartanak. Erdő Péter bíboros, prímás az Esztergomi Bazilikában mutatott be ünnepi szentmisét. Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke pedig a debreceni Nagytemplomban tartott ünnepi istentiszteletet.
Paolo Maldini ünneplésével ért véget az olasz bajnokság. A Milan legendája hetekkel a 41. születésnapja előtt, az 1041. hivatalos, profi mérkőzésén búcsúzott. Társai, ellentétben utolsó hazai meccsével, széppé tették a búcsút, Kaka és Pato góljával a Milan megnyerte a gyakorlatilag a BL-főtáblájára jutásért vívott firenzei mérkőzést.
Tájékozódási, vagy ahogy a kormányzati háttéranyag fogalmaz, orientációs pontnál több lesz a vagyonadó tervezetében szereplő négyzetméterár-táblázat. Az APEH szóvivője azt mondta, a számok az illetékhivatali nyilvántartást tükrözik, tehát az adóhatóság valószínűleg figyelembe veszi őket az adóbevallások ellenőrzésekor. Az adószakértő szerint a kormány összekeverte a vagyonadót a célzott…
Az összességében 1,500 milliárd dolláros vagyont kezelő, vezető japán biztosítók szerint vonzóak az amerikai államkötvények, mivel azok magas hozammal kecsegtetnek, miközben az árfolyamkockázatok...
Legalább 55 partra sodródott delfin pusztult el a dél-afrikai Fokváros közelében, miután többszöri próbálkozás után sem sikerült visszajuttatni a ceteket az Atlanti-óceánba - közölte a dél-afrikai Országos Tengeri Mentő Intézet (SANSRI).
Egy nem engedélyezett ellenzéki tüntetés több résztvevőjét előállította vasárnap Moszkvában a rendőrség: köztük van Eduard Limonov, a betiltott nemzeti bolsevik párt volt vezetője is.
Általános megkönnyebbülés fogadta Németországban vasárnap az Opel megmentését célzó, előző nap létrejött megállapodást. Noha sok még a nyitott kérdés, és természetesen vannak bírálók is, az...
Óriási meglepetéssel folytatódott vasárnap délután a francia nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros, a címvédő szerb Ana Ivanovics ugyanis sima két játszmában, 6:2, 6:3 arányban kikapott a fehérorosz Victoria Azarenkától, így búcsúzott a viadaltól.
Két sima játszmában kikapott a címvédő Ana Ivanovic a francia nyílt teniszbajnokság női egyesének vasárnapi nyolcaddöntőjében. A szerb teniszezőt a fehérorosz Viktorija Azarenka búcsúztatta 1 óra 15 perc alatt.
A tavalyi év nápolyi "szemétválsága" után most Szicília legnagyobb városát, Palermót öntötte el a háztartási hulladék: mivel a helyi köztisztasági vállalat dolgozói egy hete részleges sztrájkba kezdtek, az olasz nagyváros egyes utcáit már 2 méter magas szemeteszsák-halmok övezik.
Hévíz és környékének szépítéséhez, fejlesztéséhez nagy mértékben hozzájárultak az európai uniós támogatások - emelte ki Göncz Kinga, a kormánypárt EP-listavezetője a fürdőváros megtekintése után vasárnap Hévízen. Emlékeztetett: a belvárosi rekonstrukció, az elkerülő út kiépítése, valamint a Szent András Kórház közel ötmilliárd forint értékű felújítása is nagyrészt uniós forrásból valósult meg.
Magyar zarándokok nosztalgiavonattal utaztak a gyimesbükki szentmisére: egy év után most újból, immár másodszor tette meg a Budapest-Gyimesbükk (Ghimes-Faget) útvonalat a címeres Nohab mozdony által vontatott Székely gyors.
A tavalyi év nápolyi "szemétválsága" után most Szicília legnagyobb városát, Palermót öntötte el a háztartási hulladék: mivel a helyi köztisztasági vállalat dolgozói egy hete részleges sztrájkba kezdtek, az olasz nagyváros egyes utcáit már 2 méter magas szemeteszsák-halmok övezik.
Nagyobb az európai parlamenti választási részvételi hajlandóság az Európai Unió (EU) azon tagállamaiban, ahol a vásárlóerő-paritáson számított egy főre jutó GDP meghaladja az EU-átlagot - derül ki az EU Statisztikai Hivatala, az Eurostat és az Eurobarometer felméréseiből. (ProfitLine.hu)
Egy feltehetően kábítószer-túladagolásban meghalt férfit találtak egy furgonban vasárnap délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Magyar mentőcsapat lett a negyedik egy csehországi nemzetközi mentőversenyen a hétvégén - közölte Őri Kiss Zsolt, a csapat egyik tagja az MTI-vel vasárnap.
Hévíz és környékének szépítéséhez, fejlesztéséhez nagy mértékben hozzájárultak az európai uniós támogatások - emelte ki Göncz Kinga, a kormánypárt EP-listavezetője a fürdőváros megtekintése után...
Egy feltehetően kábítószer-túladagolásban meghalt férfit találtak egy furgonban Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. Kormos Endre ismertetése szerint a 31 éves férfira a járókelők találtak rá a XIV.
A tréner, aki közös megegyezéssel távozik a milánóiak friss bajnoki bronzérmes csapatától, utóda a klub eddigi sportigazgatója, a brazil Leonardo lesz.
2015-re akadálymentesítik az összes olyan pályaudvart Ausztriában, amelyek forgalma meghaladja a napi kétezer utast. Csak Bécsben harminc vasútállomást alakítanak át.
Idén kétnapos lesz a Karinthy Frigyes születésnapjához kapcsolódó Humor Napja fesztivál, melyet többek között Sas József, Gálvölgyi János vagy Juszt László neve fémjelez. A szervezők húszmillió forintos állami támogatást kaptak: az örömhírt MSZP-s politikusok társaságában jelentették be a héten.
A parlament döntése nyomán júniustól december végéig kivonhatják korábban befizetett pénzüket a Különleges Nyugdíj-előtakarékossági Rendszerből a dán állampolgárok – írja a Copenhagen Post.
Országszerte megemlékezéseket tartottak a Magyar Hősök Emléknapján. Az Országgyűlés 2001-ben nyilvánította május utolsó vasárnapját a Magyar Hősök Emlékünnepének. 1925 és 1944 között nemzeti ünnep volt ez a nap, de a kommunizmus évtizedei alatt üzenete és eszmeisége miatt betiltották.