Soha nem látott mértékben emelkednek az üzemanyagárak július elsejétől. Az áfakulcs és a jövedéki adó együttes megemelése miatt ugyanis az üzemanyagok kiskereskedelmi ára összesen csaknem 7 százalékkal nő.
Mikola István (Fidesz) szerint az ellátás minőségének romlásával és kórházcsődök tömegével lehet számolni, ha az egészségügyi kormányzat továbbra is ragaszkodik az ágazatot érintő megszorításokhoz.
Vevőigazolvánnyal próbálnak gátat vetni Hollandiában a drogturizmusnak 2010 januárjától. Jövőre csak ezzel az okmánnyal lehet majd kábítószert vásárolni a Németországgal és Belgiummal szomszédos határtérségben a Venlo és Kerkrade települések közötti nyolc város coffeeshopjaiban.
A mindenkori államhatalom kiszolgáltatottjaivá válnak az önkormányzatok, ha az iparűzési adó beszedésének jogát elveszik tőlük, s átadják az APEH-nak - mondta Borkai Zsolt fideszes győri polgármester pénteken sajtótájékoztatón.
A 30. kiemelt Szávay Ágnes a belga Kirsten Flipkens, míg Czink Melinda a 17-edikként rangsorolt francia Amélie Mauresmo ellen kezd a hétfőn rajtoló wimbledoni teniszbajnokság 128-as főtábláján.
A szocialista Juhászné Lévai Katalin kezdeményezi, hogy a bankok is vegyék ki a részüket a bajba kerültek megsegítésében, a miniszterek egyhavi fizetésüket adják az alapba
Három év óta a legmagasabb szintre emelkedett a munkanélküliség Olaszországban az első negyedben. A foglalkoztatás első ízben csökkent 1995 óta, miután a válság tovább szedi áldozatait a munkaerőpiacon.
A bankszektornak is bele kell tennie a maga részét a krízisalapba, ezért arra kérem a bankokat és takarékszövetkezeteket, hogy minden bankkártyás művelet után egy forintot fizessenek be - mondta Juhás...
Három vállalkozásra összesen 8 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert azok az általuk forgalmazott termékeknek a fogyasztókat megtévesztő módon gyógyhatást tulajdonítottak. A bírság kiszabása mellett a versenyhatóság helyreigazításra is kötelezte a vállalkozásokat mindazokon a felületeken, ahol megtévesztő hirdetéseiket közzétették - olvasható a versenyhivatal…
Számos BÉT társaság elemzői profit előrejelzései mutatnak további visszaesést az elmúlt három hónapban, azonban az OTP 2009-es és 2010-es EPS konszenzusa is 20% feletti mértékben emelkedett - derül...
A brit lakáspiacon működő ügynökségek a válság alatt még nem találkoztak akkora érdeklődéssel, mind amekkorát az elmúlt hónapban mértek. Májusban átlagosan 2,6 %-kal emelkedtek a lakásárak, az egy ügynökségre eső érdeklődők száma pedig 13 %-kal növekedett....
A román pénzügyminisztérium a legújabb számítások szerint nem tartja kizártnak, hogy Románia gazdasága az idén 6,5 százalékkal csökken 2008-hoz képest, ami a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelegyezménybe foglalt költségvetési hiány újratárgyalására kényszerítheti a bukaresti kormányt - írta pénteki számában a Ziarul Financiar című napilap - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Hiába mutatják a felmérések, hogy férfiak a szemet, a mellet vagy a popsit nézik meg először egy nőn, a tapasztalat azt mutatja, hogy igazából az összhatás számít. De ha ezt lerontja a repedezett, lerágott, letörött köröm, az bizony az ápolatlanság benyomását kelti, ez pedig nem túl vonzó. Szerencsére ezen gyorsan lehet változtatni a különböző típusú műkörmökkel, így nem kell megvárni, míg újra…
Erőteljesebben fel kell lépni a köztéri "vizuális szennyeződés" ellen, ezért szigorúbban kell szabályozni a reklámtáblák elhelyezésének gyakorlatát Franciaországban - ezt javasolja ötven oldalas jelentésében a francia környezetvédelmi, illetve területrendezési államtitkár, valamint egy kormánypárti szenátor.
Egy ember meghalt, három megsérült, amikor két autó összeütközött a 33-as főúton délután. Az eddig ismeretlen okból történ baleset miatt a rendőrség az utat lezárta, a forgalmat Debrecen felől a nagyhegyesi körforgalomnál Hajdúszoboszló illetve Balmazújváros irányába, Hortobágy felől Ohatpusztakócsnál Egyek irányába tereli.
Orbán Viktortól kért védelmet férjével szemben az esztergomi polgármester felesége – adtuk hírül tegnap. A válófélben lévő házaspár immár a sajtó nyilvánossága előtt – is – harcol egymással. Kui Rózsa, a feleség így nyilatkozott:
Először bírálta utódját a volt amerikai elnök. George W. Bush a többi között a guanatánamói fogolytábor bezárása miatt kritizálta Barack Obamát. Bush azt reméli, hogy ezzel nem áldozzák fel Amerika belbiztonságát.
Az autógyártók a válság miatt a termékeiket alacsony áron kínáló járműipari beszállítókat keresik, és Nyugat-Európából egyre inkább Közép-Kelet-Európába helyeződik át az autóipari termelői-beszállítói...
Tényfeltáró jelentést készít Morvai Krisztina EP-képviselő a 2006 őszén Budapesten történt tömeges rendőri brutalitásokról és az egyéb emberi jogi sérelmekről.
Sem szigorítást, sem leépítést, sem szervezeti átalakítást, vagy összevonást nem tervez Oszkó Péter a Vám- és Pénzügyőrségnél jövőre - olvasható a VPOP közleményében. (ProfitLine.hu)
A bankszektornak is bele kell tennie a maga részét a krízisalapba, ezért arra kérem a bankokat és takarékszövetkezeteket, hogy minden bankkártyás művelet után egy forintot fizessenek be - mondta...
A gazdaság élénkítésére és a válság negatív hatásainak leküzdésére Magyarországnak elsősorban az uniós források felhasználására kell támaszkodnia, más országokhoz hasonlóan mi nem válaszolhatunk a kihívásokra a költségvetési hiány szabadon engedésével - hangoztatta pénteken Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára egy szombathelyi vállalkozói fórumon - tudósít az…
Bár a szocialisták és a zöldek továbbra sem támogatják, mégis José Manule Barroso lehet az Európai Bizottság új elnöke. Az éjszakába nyúló csütörtöki ülésnap után pénteken folytatódott Brüsszelben az állam- és kormányfők csúcstalálkozója.
A thrombophlebitis akkor alakul ki, amikor egy véna valamilyen okból kifolyólag begyullad, és ezt követően a gyulladt érben egy vérrög alakul ki. A visszérgyulladás általában az alsó végtagok betegsége, azonban thrombophlebitis ritkán kialakulhat a kar, illetve a nyak vénáin is.
Hivatalosan is bejelentette péntek hajnalban a Forma–1-es csapatok érdekvédelmi szervezete, a FOTA, hogy kiszállnak a száguldó cirkuszból, és egy új bajnokságot indítanak.
Súlyosan megsérült az a kerékpározó nő, akit elgázoltak ma Dunavarsányban. A szigethalmi lakosú 38 éves nő az út szélén hajtott, amikor hátulról nekiment egy vontató.
Újabb, kiváló tanulmányi eredményeket elérő roma fiatalok előtt nyílt lehetőség, hogy tanulmányaik befejezése után rendőri szolgálatba állhassanak, pénteken három tanulóval kötött tanulmányi szerződést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság - tájékoztatta Gaskó Bertalan rendőrségi szóvivő az MTI-t.
Mintegy másfél órára megbénult a forgalom az M0-s körgyűrűn, miután szalagkorlátnak száguldott egy személyautó a pálya nagytétényi szakaszán - értesült a HavariaPress.
„A találkozó tényét elismerem, zsarolás nem történt” – mondta pénteken Herényi Károly újságíróknak arra a kérdésre, hogy valóban találkozott-e az MDF-ből azóta kizárt Almássy Kornél egyik támogatójával, Tombor Andrással, és hogy megzsarolta-e őt egy lehallgatott beszélgetés leiratát tartalmazó dokumentummal.
Az Air France légitársaság 17,500 dollár kárpótlási előleget fizet a lezuhant gépen utazó áldozatok rokonainak, miközben tovább folyik a baleset okainak felderítése.
Egyhavi fizetésüket ajánlották fel a miniszterek a krízisalapba, összesen 16,5 millió forintot - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő. A kormány szerdai döntése alapján augusztus 1-jén indul a szoci...
Az amerikai határidős indexek pluszban várják a pénteki piacnyitást, miután a dollár csökkenése következtében ismét emelkedésnek indultak a nyersanyagárak. (ProfitLine.hu)
Ma tartotta éves rendes közgyűlését az AAA Auto, melyen a főbb határozati javaslatok elfogadásra kerültek. Az alapító okiratban történt módosítások eredményeként a társaság a jövőben Csehországban...
Jelentős, összesen 55,5 milliárd forint értékű infrastrukturális fejlesztések, beruházások kivitelezése kezdődhet meg az ország tizenhárom felsőoktatási intézményében az Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként....
A vállalkozás szabadságával ellentétesnek nyilvánította és ezért eltörölte a horvát alkotmánybíróság pénteken a kereskedelmi törvény azon rendelkezéseit, amelyek megtiltották az általános vasárnapi nyitva tartást Horvátországban. (ProfitLine.hu)
Ma is folytatódhat az emelkedés a tengerentúlon, a főbb amerikai határidős indexek közül a Dow futures 65, az S&P futures 9, a Nasdaq futures pedig 14 pontos pluszban tartózkodik. Miután ma nem...
A várakozásokkal ellentétben májusban csökkent a munkanélküliség Oroszországban. Egy hónap alatt közel 200 ezer ember tudott elhelyezkedni, melynek következtében a munkanélküliségi ráta 9,9 százalékra mérséklődött a kilenc éves csúcsnak tekintett áprilisi 10,2 százalékról. Az előzetes elemzői várakozások 10,3 százalékra történő emelkedésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Lezárult az OTP 9.5%-os fix kamatozású 2010/VII 002 sorozatának kötvény jegyzése, a befektetők összesen 3.2 milliárd forint névértékben jegyeztek kötvényt. A 2009. június 15. és 2009. június 19....
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint az általa kibocsátott OTP 2010/VII fix 9,5 százalékos kamatozású kötvény második sorozatából 3,209 milliárd forintnyit jegyeztek le - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)