Két nap alatt megduplázódott a Generali-Providencia Biztosítóhoz a dél-dunántúli megyékből beérkezett kárbejelentések száma és a becsült kárösszeg. A kárfelmérések szerint a baranyai-somogyi vihar...
Az OECD bizonyos tagországaiban átlagosan a tanórák 80 százalékát fordítják a tanárok az oktatásra, e tekintetben pedig Magyarország a harmadik helyen áll. Számos országban azonban nem ilyen kedvező a helyzet a tanítás-tanulásra fordított idő szempontjából, hiszen minden negyedik tanár a tanórák 30 százalékában a fegyelmezéssel, illetve az adminisztratív feladatok ellátásával kénytelen…
Kérelmet nyújt be a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés a közlekedési tárcához a szolnoki MÁV Kórház fenntartói és vagyoni jogának átvételéért - erről 37 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett lényegében egyhangúlag a döntött a testület pénteki ülésén. A döntés előzménye, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium a szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézetet átvilágíttatja, és ennek…
A Fidesz felszólítja a kormányt arra, hogy ne semmizze ki az egészségügyet, hanem a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően erősítse meg azt. A válság idején ugyanis máshol inkább pénzt tesznek az ágazatba, semmint elvonnak tőle – hangsúlyozta Mikola István ellenzéki szakpolitikus pénteki sajtótájékoztatóján.
Tanulni soha nem késő - vallja Marton László. Hatvan év után teljesülhetett régi vágya: diplomát kap a Pécsi Tudományegyetem jogi karán. Laci bácsi 1949-ben hagyta félbe magyarországi tanulmányait. Ausztráliában sikeres ügyvédként dolgozott, de úgy érezte, pályafutása nem teljes a magyar diploma nélkül, amit tegnap végre megszerzett.
A kelet-európai szélsőjobb szavazataránya az európai parlamenti választáson nem volt sokkal nagyobb, mint a jóval régebbi demokratikus hagyományokkal bíró Nyugat-Európában, a szélsőségre adott voksok jelentős aránya mégis nagyobb veszélyt jelent ebben a térségben, mint nyugaton - áll a Financial Times pénteki elemzésében.
Rövidnek és szerencsétlennek nevezte a nemrég ügynökséget váltó Gács Róbert welles kirándulását. A BBDO-nál a nemzetközi kreatív színvonalt tarja vonzónak, és a közvélekedés ellenére valójában nem hord atlétatrikót.
Egy kalocsai férfi megdobott egy 22 éves amerikai nőt csütörtökön, aki a helyi zsidó temetőben a holokausztmegemlékezésen vett részt. A 54 éves férfi tettét azzal indokolta, hogy zavarta a két napja tartó rendezvénysorozat hangos zenéje, ezért hajított ki az ablakán egy anyacsavart, ami a tarkóján sebesítette meg a tömeg szélén álló fiatalt.
Visszavonja a korábban kiadott UV-B riasztást szombattól az Országos Meteorológiai Szolgálat. Szombaton az UV-B index a 7,5-ös riasztási érték alá csökken, a legmagasabb sugárzás várhatóan 6,3-es erősségű lesz, ami már nem számít nagyon erős vagy extrém mértéknek.
"A találkozó tényét elismerem, zsarolás nem történt" - mondta Herényi Károly újságíróknak pénteken arra a kérdésre, hogy valóban találkozott-e az MDF-ből azóta kizárt Almássy Kornél egyik támogatójával, Tombor Andrással, és megzsarolta-e őt egy lehallgatott beszélgetés leiratát tartalmazó dokumentummal.
A GBP/USD tovább emelkedik az 1,65-ös szint felé. A mai napon áttörheti az árfolyam a heti csúcsot is (1,6504). A GBP/USD az egyetlen a major devizapárok között, ahol az 5 napos vonal még nem esett a 20 napos vonal alá. Az 1,65-ös szint tartós átlépése esetén 1,6550-nél találhatunk komolyabb ellenállási szintet. (OT/www.globalfx.hu)
Egyhavi fizetésüket ajánlották fel a miniszterek a krízisalapba, összesen 16,5 millió forintot - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő pénteki sajtótájékoztatóján.
"A találkozó tényét elismerem, zsarolás nem történt" - mondta Herényi Károly újságíróknak pénteken arra a kérdésre, hogy valóban találkozott-e az MDF-ből azóta kizárt Almássy Kornél egyik támogatójával, Tombor Andrással, és megzsarolta-e őt egy lehallgatott beszélgetés leiratát tartalmazó dokumentummal.
Visszavonja a korábban kiadott UV-B riasztást szombattól az Országos Meteorológiai Szolgálat. Szombaton az UV-B index a 7,5-es riasztási érték alá csökken, a legmagasabb sugárzás várhatóan 6,3-es erősségű lesz, ami már nem számít nagyon erősnek vagy extrémnek.
Lemondott püspöki tisztségéről Tőkés László, aki 1990 óta vezette a Királyhágómelléki Református Egyházkerületet - közölte pénteken az MTI-vel az európai parlamenti képviselői mandátumot is betöltő leköszönt püspök sajtófőnöke.
Mahmúd Ahmedinezsádot támogatja a legfőbb iráni vallási méltóság. Ali Hamenei Ajatollah a belpolitikai válság kirobbanása óta először jelent meg a nyilvánosság előtt.
Nem mond le a nyomásgyakorlásról a Honvédszakszervezet, s megtartja a hétfőre időzített egyenruhás demonstrációját a Kossuth téren, annak ellenére, hogy a pénteki tárgyaláson számos pontban egyetértettek - közölte Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára az MTI-vel az érdekképviselet vezetőivel folytatott megbeszélés után.
Lemondott püspöki tisztségéről Tőkés László, aki 1990 óta vezette a Királyhágómelléki Református Egyházkerületet (KREK) - közölte pénteken az MTI-vel az európai parlamenti képviselői mandátumot is betöltő leköszönt püspök sajtófőnöke. Tőkés már 2007 decemberében átruházta püspöki jog- és hatáskörének gyakorlását, azt követően, hogy független jelöltként EP-képviselői mandátumot nyert a két évvel…
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant pénteken a spanyolországi Baszkföldön; az ETA szakadár szervezetnek tulajdonított merényletben egy rendőr meghalt. Az El País című spanyol napilap úgy tudja, hogy a 49 éves áldozat egy antiterrorista alakulat magas rangú tisztje volt.
A reálkeresetek 2,2 százalékkal csökkentek az év első negyedében - 3,1 százalékos fogyasztóiár-index-növekedés mellett - az előző év azonos időszakához viszonyítva
Elfogták péntek délelőtt azt a férfit, aki sérülést okozott egy amerikai állampolgárságú fiatal nőnek a kalocsai holokauszt-emléknapok csütörtöki záró rendezvényén.
Az OAO Lukoil Holdings olajipari konszern részesedést vásárol a holland TRN olajfinomítóban. A Lukoil lépése illeszkedik az orosz olajipari vállalatok törekvésébe pozíciójuk megerősítésére az európai piacon. A második legnagyobb orosz olajipari konszern, a Lukoil finomító kapacitását 2016-ig több mint 70 százalékkal tervezi növelni. (ProfitLine.hu)
A túlzott soványság nagyobb kockázatot jelent, mint az elhízás, és a negyvenéves koruk körül enyhén molett emberek élnek a legtovább egy hosszú távú japán felmérés eredménye szerint.
Miközben sorra fizetik vissza a bankok a TARP-program keretében kapott állami forrásokat Amerikában, Dél-Koreában az állam nem engedi, hogy hasonló náluk is megtörténjen: szerintük az összesen 16...
A magyar társadalom többsége elégedett a június 7-ei európai parlamenti választás eredményével, a Jobbik szereplésének megítélése azonban erősen megosztja a megkérdezetteket a Forsense és a Századvég közös kutatásának pénteken nyilvánosságra hozott eredménye szerint.
Álmatlan éjszaka után másnap nem tud megfelelően koncentrálni? Úgy érzi, ez a probléma évről évre egyre rosszabb lesz? Íme 7 + 1 jó tanács, amit ha betart, pozitív változásokat tapasztalhat.
A magyar társadalom többsége elégedett a június 7-ei európai parlamenti (EP) választás eredményével, a Jobbik szereplésének megítélése azonban erősen megosztja a megkérdezetteket a Forsense és a Századvég közös kutatásának pénteken nyilvánosságra hozott eredménye szerint. A gyorsjelentést június 9-e és 18-a között, ezer véletlenszerűen kiválasztott felnőtt telefonos megkérdezése alapján állították…
Az EUR/JPY célba vette a keddi csúcsot 135,39-nél. Ha sikerül átlépni, akkor tovább eshet a jegyzés 135,70 felé. Támogatási szinteket 134,10-nél és 133,54-nél találhatunk. (OT/www.globalfx.hu)
A Pénzügyminisztérium (PM) sajtóban megjelent kritikáiból hivatalosan egyről sem értesült a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Felügyeleti Tanácsának (FT) július elsejei hatállyal lemondo...
A BKV DBR Metró Projekt Igazgatósága a 4-es metró kivitelezésével kapcsolatos műszaki és pénzügyi szaktanácsadásra 670 millió forintot költ; a pályázaton nyertes cégek többsége külföldi - értesült az ...
Talmácsi Gábor óriási lelkesedéssel vetette magát a királykategóriába. S ugyan elismeri, a Scot Racing Hondájával nem lehet felvenni a versenyt a legjobbakkal, a 6-10. hely valamelyikét azért megcélozza. Mert lehet a 28 évén élcelődni, ő motiváltabbnak érzi magát, mint valaha.
Minden eddiginél több, összesen 1 milliárd 20 millió ember éhezik a világon. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének éves jelentése szerint a tavalyinál 100 millióval többen, az emberiség egyhatoda nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz.
Nőket képez utcai harcosnak Pöltl Ákos, aki a kommunikációs szakmán belül a NewZeus kutatócég vezetőjeként ismert. Hobbiból főállás pr eszközökkel! Videó!