Az angol futballélvonal egyik rangos képviselője, az FC Chelsea akár 59 millió eurónak megfelelő 50 millió fontot is hajlandó áldozni azért, hogy Fernando Torres, az Európa-bajnok spanyol válogatott, egyszersmind az FC Liverpool csatára Londonban folytassa pályafutását - legalább is a vasárnap megjelenő szigetországi lap, a News of the World információja szerint.
Kettős Red Bull-siker született a Forma-1-es Brit Nagydíjon vasárnap Silverstone-ban: az élről rajtolt német Sebastian Vettel nyert idei második futamgyőzelmét aratva csapattársa, az ausztrál Mark Webber előtt.
Sascha Baron Cohen úgy él, mint az általa megformált figurák. Most éppen Brüno, a meleg osztrák riporter szerepét játssza. Az új film bemutatójának európai körútján megpróbál azonosulni a homoszexuálisokkal, átvéve szokásaikat. Ez azonban nem mindenkinek tetszik.
Sokan az altatásos műtéttől való félelmük miatt halogatják, hogy megszabaduljanak a veszélyes, megvastagodott visszerektől. Egy új módszerről dr. Sándor Ferenc nyilatkozik. Cikkünk ízelítő a Blikk Egészségmagazinból.
A normál méretű - általában 20 dekás - gyümölcshöz képest ötször-hatszor többet nyomnak azok a citromok, amelyek egy győr-ménfőcsanaki kertben teremnek. A hatalmas gyümölcsök fél év alatt érnek meg, és gazdájuk szerint nem igényelnek különösebb gondoskodást.
Andy Warhol egyik híres festményét árverezik el június 25-én Londonban: a vásznon két tonhalmérgezésben elhunyt háziasszonyt tett halhatatlanná. A Mrs.
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint a kormányok most már nem engedhetik meg maguknak gazdaságösztönző céllal a további költekezést és adóssághalmozást: Jean-Claude Trichet egy vasárnapi rádiónyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a gazdaságélénkítő csomagok révén adott tőkeinjekciók megfelelő választ jelentettek a válságra, de az államoknak most - amilyen gyorsan csak lehet - vissza kell…
A londoni elemzői közösség általános várakozása szerint a magyar jegybank Monetáris Tanácsa hétfői ülésén még nem módosítja a jelenleg 9,50 százalékos alapkamatot, de van olyan vélemény, hogy a már közeljövőben újraindulhat a pénzügypolitikai enyhítés, sőt olyan is, amely szerint nem zárható ki teljes bizonyossággal a hétfői kamatcsökkentés sem.
A Richter-skála szerinti 4-5-ös erejű földrengések rázták meg vasárnap kora délután Horvátország déli részét és Bosznia-Herecegovinát - közölték horvát internetes lapok a zágrábi székhelyű szeizmológiai intézetre hivatkozva.
Nem sikerült feljutnia az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalába Vass Ádám és Feczesin Róbert csapatának, a Bresciának, mivel a másodosztály rájátszásának döntőjében alulmaradt a Livornóval szemben.
Pokolgép robbant a Grúzia és Abházia közötti határvonalon, egy európai uniós megfigyelő csapat grúziai egészségügyi munkatársa meghalt - közölte vasárnap a tbiliszi belügyminisztérium. A tájékoztatás szerint a robbanás Muzhava falutól nem messze történt, és a külföldiek közül senki sem sebesült meg.
Simon Peresz izraeli elnök dicsérte vasárnap a reformpárti iráni tüntetőket, s kifejezte reményét, hogy a tiltakozók megdönthetik a jelenlegi iráni vezetők uralmát.
A Horvátországba utazóknak érdemes odafigyelniük, hiszen az utazás legkényelmetlenebb része továbbra is a fizető kapus autópályákon vár minket. Mindamellett, hogy a szombati turnusváltások miatt órákat kell sorba állni az autópályák fizető kapuinál, még át is vernek minket. (ProfitLine.hu)
Sokadszor bizonyosodott be: Magyarországon nem csupán szeretik, valósággal imádják az emberek a vízilabdát. Elsősorban persze az elmúlt három olimpián aranyérmet szerzett játékosoknak szól a rajongás. A péntek esti margitszigeti Vodafone Aranygálán telt ház, ötezer néző fogadta Sydney, Athén és Peking hőseit.
A péntekihez képest vasárnap már jóval békülékenyebb hangot ütött meg Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, aki a Brit Nagydíjon azt mondta: a szervezet inkább tárgyalna a nyolc "renitens" Forma-1-es csapattal, mintsem perelné őket.
Újabb szocialista trükk: Lendvai Ildikó bevenné a fiatalokat a pártvezetésbe, hogy megakadályozza hatalomátvételi kísérletüket. Az MSZP élén álló trojka helyett mostantól a választási bizottság dönt a legfontosabb kérdésekben.
Kovács Katalin negyedik győzelmét is begyűjtötte vasárnap a szegedi Maty-éren rendezett kajak-kenu HP Kupa Eb- és vb-válogatón: azután, hogy pénteken 1000 m egyesben, majd szombaton 500 m egyesben és párosban is nyert, a zárónapon 200 m párosban - Janics Natasával - lett első.
A Google Street View internetes szolgáltatás kamerái már háromkerekű kerékpárokon is róják az utakat, hogy az autóval megközelíthetetlen helyekről felvételeket készítsenek. A cég alapvetően gépkocsikra szerelt kamerákkal készít felvételeket programjához világszerte, de az új módszerrel bővítheti szolgáltatását.
Első ízben kerül a nagyközönség elé Salvador Dalí 15 eddig ismeretlen rajza, amelyet a katalán festőzseni egy amerikai orvosnak adott fizetségül a kezelésért.
Első ízben kerül a nagyközönség elé Salvador Dalí 15 eddig ismeretlen rajza, amelyet a katalán festőzseni egy amerikai orvosnak adott fizetségül a kezelésért.
Teheránban vasárnap megerősítették, hogy halálos áldozatokat követelt a vitatott elnökválasztás miatti előző napi tüntetés; miközben a jelek szerint erősödik a vezetésen belüli ellentét, Irán kemény hangot ütött meg az általa belügyekbe való beavatkozással vádolt Nagy-Britanniával szemben, és kiutasította a BBC brit tévé tudósítóját.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) saját jelöltet kíván indítani az őszi elnökválasztásokon - erre a döntésre jutott a hétvégén Kolozsváron a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT).
Az osztrák licenccel versenyző Havas Attila nyerte a világbajnoki sorozatba tartozó F-500-as versenyt a bajai motorcsónakos hétvégén. Ebben a kategóriában – a szervezők tájékoztatása szerint – három futam alapján alakult ki a sorrend.
Három újabb kisbank hétvégi csődjével az idén már 40 amerikai bank jelentett csődöt. Tavaly egész évben csupán 25 volt a bankcsődök száma az Egyesült Államokban, ezt a számot az idén már áprilisban elérték.
Eddig ismeretlen okból kigyulladt és teljesen kiégett vasárnap egy személykocsi az M1-es autópályán Győr térségében. Vezetője nem sérült meg - közölték a katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletén az MTI-vel.
Harminc új helyszínnel bővülhet az UNESCO világörökség-listája. Az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezetének világörökség bizottsága hétfőn ül össze a spanyolországi Sevillában, ahol az is eldől, valóban Drezda lesz-e az első, ami lekerül a listáról.
Eddig ismeretlen okból kigyulladt és teljesen kiégett ma egy autó az M1-es autópályán Győr térségében. A járművet vezető nő Budapest irányában közlekedett, és lehúzódott a leállósávba, amikor észrevette, hogy kocsija füstölni kezdett.
Nem sokkal az elfogatóparancs kiadása után feladta magát az a Texasi milliárdos, akit 8 milliárd dolláros piramisjáték működtetésével vádolnak. Allan Stanford egy globális vállalatbirodalmat épített...
Magyarország 2004 júniusában kezdeményezte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodájánál, hogy június 21-ét nyilvánítsák a védőoltások napjává, mivel 2002-ben ezen a napon hirdette ki a WHO, hogy Európában megszűnt a gyermekbénulás betegsége.
Kijutott a januári ausztriai Európa-bajnokságra a magyar férfi kézilabda-válogatott, miután vasárnap a selejtező utolsó fordulójában álomszerű játékkal 30-19-re nyert Szlovákiában, ezzel csoportjában a horvátok mögött a második helyen végzett.
Szenzációs játékkal, 30-19-re győzte vasárnap délután idegenben Szlovákiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, és ezzel kijutott a januári Európa-bajnokságra. Hajdu János szövetségi kapitány csapata végig magabiztosan vezetve harcolta ki a továbbjutást a selejtezőcsoport utolsó fordulójában.
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint a kormányok most már nem engedhetik meg maguknak gazdaságösztönző céllal a további költekezést és adóssághalmozást: Jean-Claude Trichet egy vasárnapi rádiónyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a gazdaságélénkítő csomagok révén adott tőkeinjekciók megfelelő választ jelentettek a válságra, de az államoknak most - amilyen gyorsan csak lehet - vissza kell…
Három újabb kisbank hétvégi csődjével az idén már 40 amerikai bank jelentett csődöt. Tavaly egész évben csupán 25 volt a bankcsődök száma az Egyesült Államokban, ezt a számot az idén már áprilisban elérték. (ProfitLine.hu)
Nem volt roham a másfél év után újból megnyílt mezőgazdasági géptámogatás benyújtási időszakának első hetében. Pedig támogatott beszerzésre a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban, azaz 2013-ig már nem lesz lehetőség - közölte Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke vasárnap az MTI-vel. (ProfitLine.hu)
Radikális, baloldali tüntetők támadták meg a Tempelhof repülőteret Berlinben. A nemrég bezárt légikikötő helyén a városvezetés lakóparkot és bevásárló központot építene. A demonstrálók ez ellen tiltakoztak, és több órán keresztül próbálták elfoglalni a repülőteret.
Kijutott a januári ausztriai Európa-bajnokságra a magyar férfi kézilabda-válogatott, miután vasárnap a selejtező utolsó fordulójában álomszerű játékkal 30-19-re nyert Szlovákiában, ezzel csoportjában a horvátok mögött a második helyen végzett.
Megnőhet az illegálisan tuningolt illetve a külföldön forgalomba hozott autók száma a kormány vagyonadója miatt. A Bajnai kabinet jövőre nemcsak a 30 millió forintnál értékesebb ingatlanokat illetve a légi- és vízi járműveket adóztatná meg, hanem a 170 lóerőnél nagyobb teljesítményű autókat is. A vagyonadóról június 29-én szavaz a parlament.