A Magyar Nemzet úgy értesült, az MSZP választási felkészülését is vezető miniszterelnök-jelöltségre Botka László, Szeged polgármestere a legesélyesebb, s valószínűleg Mesterházy Attila, a párt...
Budapest — Fujijama vulkánkitörés, cigarettázó Audrey Hepburn vagy szörfölő macsó fiatalemberek díszítik azt a ruhakollekciót, amit Urbán Kata (30) és Tabbouch Linda (27) tervezett.
A menedzser legfontosabb szakmai tudása az, hogy kezelni tudja az embereket. Teljesítménye attól függ, hogy miként bánik munkatársaival, miként alakit ki olyan légkört, amelyben önmaga, a munkatársak és a cég egyaránt kielégíthetik szükségleteiket és igényeiket.
Japánban a meghatározónak számító üzleti hangulatindex, mely a legnagyobb feldolgozóipari vállalatok körében készült felmérés alapján képződik, 212 nap után először mutatott javulást április-június időtartamra vonatkozóan - közölte a japán pénzügyminisztérium. (ProfitLine.hu)
Az Európai Unió hét végi csúcsértekezletének résztvevői a moszkvai várakozásokkal ellentétben elzárkóztak az elől, hogy a krónikus forráshiánnyal küszködő ukrán Naftogaz helyett megfinanszírozzák...
Túl sokat dolgoznak a dán férfiak, nem ritkán 40 órát a kötelező heti munkaidőn túl - írja a Gender and Society című szaklapban megjelent tanulmány alapján a LiveScience tudományos portál.
Orbán Viktor nem készül kétharmados győzelemre az országgyűlési választásokon, de ha mégis megszerzik, nem fog "félreugrani". A Fidesz elnöke vasárnap a storytv Esti Frizbi című műsorában a...
Nem mond le a nyomásgyakorlásról a Honvédszakszervezet, s megtartja a hétfőre időzített egyenruhás demonstrációját a Kossuth téren, annak ellenére, hogy a pénteki tárgyaláson számos pontban egyetértettek - közölte Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára az MTI-vel az érdekképviselet vezetőivel folytatott megbeszélés után.
Mezőberény — Úgy tűnik, Dévényi Tibi bácsi (60) képtelen elszakadni a szépségipartól. A retródiszkó atyja ugyanis mostanában egy 20 évvel fiatalabb fodrász oldalán mutatkozik, miután három hónappal ezelőtt vált el sminkes feleségétől, Kathytól (43).
Egyhavi fizetésüket ajánlották fel a miniszterek a krízisalapba, összesen 16,5 millió forintot - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő pénteki sajtótájékoztatóján.
Sok ápolónő elhalasztja a nyugdíjba vonulást, aki pedig gyermekével otthon maradt, most inkább beviszi a kicsit a bölcsödébe, és megy a kórházba ügyelni - a még gyakorlatlan, újonnan végző egészségügyi szakdolgozók viszont alig találnak munkát.
Munkahelyek megszüntetésére készül a legnagyobb orosz légitársaság, az Aeroflot, amelynek vezetője szerint elképzelhető, hogy felszámolnak két leányvállalatot is.
SZÉKESFEHÉRVÁR – Bár az aláírása még hiányzik a készülő szerződésről, a Fehérvár NB I-es focicsapatának vezetői szerint már az volna a meglepetés, ha nem a német Lothar Matthäus (48) lenne az együttes új vezetőedzője.
Az EUR/USD 46 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,3933 és 1,3887 között. Az USD/JPY árfolyama 48 pipes sávban ingadozott, 96,24 valamint 95,76 között. Az USD/CHF kurzusa 1,0808 és 1,0846 között alakult. 10.00-kor teszik közzé a júniusi német Ifo-indexet (előrejelzés: 85,0 pont, előző: 84,2 pont). 14.00-kor várható a magyar jegybank kamatdöntése (előrejelzés változatlan 9,5%). In-…
Multicégek hazai megtelepedéséhez s a nekik járó adókedvezmények megszerzéséhez adott tanácsot tárcavezetői kinevezése előtt Oszkó Péter. A miniszter erről a közrádióban beszélt, s közölte: küldetéstudata és kalandvágya miatt lett a kormány tagja – írja a Magyar Nemzet.
Várhatóan kedden bólint rá a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kormányzótanácsa a hazánk hitelkereti szerződésével kapcsolatos immár második felülvizsgálati jelentésre, amely megnyitja az utat az újabb,...
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
Megbocsáthatatlan, hogy Teherán szembe száll az iráni nép nagy részének igazságra vágyó törvényes óhajával - jelentette ki a francia elnök a katari hírügynökségnek nyilatkozva. A Nicolas...
A jövő évi adócsomaghoz olyan módosító javaslat érkezett az országgyűlés gazdasági bizottságától, amely szerint a biztosítók csak áfás számla fejében fizethetnek a károsultak részére. Trunkó Barnabás...
A lakáslízingeseket terhelő fizetési kötelezettségeket is érezhetően növelheti a vagyonadó. A szavazás előtt álló törvény szerint az új adónemet az ingatlan tulajdonosának kell megfizetnie fő szabályként, ami egy lízingelt ingatlan esetében a lízingcég, de a ilyen esetekben szinte biztosra vehető, hogy a cégek egy az egyben áthárítják az adót a lízingbevevőkre....
Magyarországon az áltagot meghaladó mértékű a tanórai rendzavarás, a rongálás, a lopás, más tanulók vagy tanárok fizikai és lelki bántalmazása - derül ki egy nemzetközi felmérésből, amelyet a...
Az amerikai tőzsdék vegyesen zárták a pénteki napot, az ázsiai részvényindexek viszont többségében emelkedtek a ma reggeli kereskedés során. A Nikkei 225 0.4%-kal, a dél-koreai Kospi 1.2%-kal, a...
Árverésre bocsátják a filmesek egyik közkedvelt épületét, a Los Angeles-i Ennis House-t, amelyet a világhírű építész, Frank Lloyd Wright tervezett 1924-ben. A Los Feliz negyedben, egy dombtetőn...
Budapest — Fujijama vulkánkitörés, cigarettázó Audrey Hepburn vagy szörfölő macsó fiatalemberek díszítik azt a ruhakollekciót, amit Urbán Kata (30) és Tabbouch Linda (27) tervezett.
Hét megyében van az a 276 település, amely az átlagosnál veszélyeztetettebb és ahol emiatt sűrűbben járőröznek a rendőrök - tudta meg az MTI az ORFK-tól
Egy állítólagos krokodil tartja rettegésben egy kelet-franciaországi település lakosait. A helyi halászok rendőrökkel és tűzoltókkal fogtak össze, hogy kézre kerítsék a titokzatos lényt, amelyet elmondásuk szerint már többen is láttak a háromezer lakosú Xertigny melletti tóban - igaz, megesküdni senki sem mer rá.
Brighton — Öt unokája, tizenkettő dédunokája, tizennégy ükunokája és egy szépunokája is van a világ legidősebb emberének, Henry Allinghamnak, aki az újságírói kérdésre meglepő mondattal magyarázta 113 éves korát.
Miközben a versenyszféra elsősorban az elbocsátásokkal igyekszik kezelni a válságot, az állam a béreken spórol. Ezt mutatják az első négyhavi kereseti és létszámadatok, írja a Világgazdaság.
Ha a Fidesz kormányra kerül, a gyest három évre emelik, a nyugdíjjal azonban, mivel nagyobb tétel, óvatosabban járnak majd el, mondta egy tévéműsorban Orbán Viktor.
A Világbank szerint a recesszió az idei évben mélyebb lesz, mint azt korábban, márciusban feltételezte volna, a legfrissebb előrejelzése szerint a világgazdaság 2,9 százalékkal zsugorodhat, a korábban jelzett 1,7 százalékkal szemben. (ProfitLine.hu)
Az áfa változása némileg az élelmiszereknél is érezteti majd hatását, azonban a dohánytermékeknél jelentősen: a legnépszerűbb kategóriába tartozó cigaretták dobozonként majdnem 40 forinttal kerülnek majd többe....
A Franklin Templeton 14 új alapja érhető el hazánkban, miután megkapta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének az engedélyét. Az alapok euróban és dollárban denomináltak, miközben többségében...
Az econet.hu bejelentette, hogy 2009. július 6-án 10:00-kor tartja rendkívüli közgyűlését a Budapest, Hauszmann Alajos u. 3. szám alatt. A napirendi pontok a következők: 1. Az econet.hu...
Jövőre 400 milliárd forinttal több pénz marad a vállalkozásoknál az adó- és járulékterhek csökkentésének köszönhetően. A kormány egyik legfontosabb rövid távú feladata a lehető legtöbb munkahely megmentése - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM).
Címlapra került az OTP Bank a legnagyobb amerikai befektetési portálon, a marketwach.com-on. Az internetes újság Urbán Lászlóval (és elemzőkkel) beszélgetett, s korrekt, alapvetően pozitív írást...
Közel 50%-kal (7,100 forintról 3,900 forintra) csökkentette ma reggel közzétett, június 18-i dátumú elemzésében az OTP részvényeire adott célárfolyamát a Wood. A cseh brókercég továbbra is tartásra...
Miközben a magyar kormány által az elmúlt hetekben végrehajtott strukturális reformokkal elégedett a Nemzetközi Valutaalap, aközben egyik szakértője szerint jól látszik, hogy a magyar és külpiaci...
Magyarországon az áltagot meghaladó mértékű a tanórai rendzavarás, a rongálás, a lopás, más tanulók vagy tanárok fizikai és lelki bántalmazása - derül ki egy nemzetközi felmérésből, amelyet a Magyar Nemzet ismertetett.
A Generali 2009-ben is a tanév utolsó napját választotta ingyenes vakációs csomagjának elindítására, mellyel minden, lakásbiztosítással rendelkező ügyfelét szeretné meglepni (x)
Eljött az idő arra, hogy a nemzetközi befektetők célba vegyék az Egyesült Királyság, főként London ingatlanpiacát, a King Sturge nemzetközi ingatlantanácsadó szerint - írja a PropertyEU. A King...