A vártnál kedvezőbb amerikai rendelésállományi adatok hatására komoly lendületet vettek a részvénypiacok, a jókedvet még a negatív meglepetést okozó lakásértékesítései adatok sem tudták elrontani. A...
Minden jel arra utal, hogy a válság az IKEA-t is elérte. A svéd tulajdonú lakberendezési áruházlánc ugyanis 5 ezer dolgozójától kénytelen megválni, Magyarországon is csökkentették egyes dolgozók munkaóráit....
A védelem a vád által benyújtott fotó- illetve filmanyag hitelességét kérdőjelezte meg szakértő segítségével a tévészékház ostromának újabb tárgyalásán. A védőügyvédek szerint ugyanis nem zárható ki, hogy a felvételeket manipulálták, mielőtt az ügyészséghez kerültek volna.
Halász Dániel nyerte a Google Photography díjat, akinek képeit a londoni Saatchi Galériában fogják kiállítani. A nyereménye 5000 font, azaz mintegy 1,65 millió forint, valamint egy egynapos közös fotózás a zsűri egyik tagjával, az elismert fotóművésszel, Martin Parral....
Több mint tucatnyi MSZP-s képviselő számíthat büntetésre, mivel a frakció álláspontjával ellentétesen szavazott az adótörvények és a vagyonadóról szóló előterjesztés módosító indítványainál hétfőn az ...
Elárasztotta Kőszeget és környéke a folyók medréből kilépő, illetve a Szabó-hegyről lezúduló víz - tájékoztatta az InfoRádiót a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója. Kőszegdoroszlóra, Velemre és Kőszeghegyaljára egyelőre lehetetlen bejutni.
Az Európai Unió 33 milliárd forinttal támogatja a budapesti 1-es és 3-as villamosvonal fejlesztését és meghosszabbítását tartalmazó 44 milliárd forintos beruházást - jelentette be a gazdasági...
Változások lesznek két közmédium kuratóriumi elnökségében is, miután Brüsszelben folytatja munkáját az európai parlamenti (EP) választáson mandátumot szerzett Hankiss Ágnes, akit korábban a Fidesz...
Több mint tucatnyi MSZP-s képviselő számíthat büntetésre, mivel a frakció álláspontjával ellentétesen szavazott az adótörvények és a vagyonadóról szóló előterjesztés módosító indítványainál hétfőn az Országgyűlésben. Szanyi Tibor mellett Üröm polgármestere is jelezte, hogy nem fogja támogatni a jövő heti zárószavazáson a vagyonadóról szóló jogszabályt.
Radnóti Ákos, a Fidelitas újabb két évre megválasztott győri elnöke a parlamenti és az önkormányzati választások előtti tagtoborzást és a választási sikerekhez való aktív hozzájárulást tartja...
20.15-kor teszik közzé a Fed kamatdöntését, amelynél változatlan alapkamatot várnak az elemzők. Ha a kísérő nyilatkozat csalódást okozna a kamat-optimistáknak, nyomás alá kerülhet a dollár. Mindenképpen nagy mozgásokat okozhat a döntés az USD/NOK-nál, melyet jelenleg 6,4300-on jegyzik. Támogatás 6,3500-nél, míg ellenállás 6,6000-nál található. in-www.globalfx.hu
Március eleje óta meredek esést produkált a GBP/USD, ami 1,66-nál állt meg. Június 12-én még fennállt a veszélye, hogy átmeneti kettős csúcs jön létre, és 1,6000 felé korrigál az árfolyam. ezután azonban 1,6200 felé indult a devizapár, és június eleje óta nem is ment az érték alá az árfolyam. A devizapárt 1,66 alatt jegyzik, ezért tesztelhetik az 1,6600-os értéket. in-www.globalfx.hu
Jövőre akár csődbe is mehet a szombathelyi Markusovszky Kórház. Az intézmény számításai szerint a most még tartozások nélkül gazdálkodó kórház idén 360, jövőre 700-800 millió forinttal kevesebb pénzt kap az egészségbiztosítótól az új finanszírozási rendszer miatt. Az országban több kórház is hasonló problémákkal küzd.
Az euró/forint jegyzés délelőtt 280,50 forint körül ingadozott, majd látványos irányzat bontakozott ki, és mintegy két óra alatt az forint 277,50-ig erősödött az euróval szemben
Veszélyeztetni fogja a betegellátást az új kórház-finanszírozási rendszer, mert kevés pénz kapnak az egyetemi klinikák - mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem stratégiai főigazgatója, aki hozzátette: a jövőben nem tudják fogadni az ellátási területen kívülről érkezett betegeket. Az egészségügyi miniszter erre reagálva elmondta: ha ezt meglépik, akkor az ezért járó finanszírozást az ellátó…
Több mint tucatnyi MSZP-s képviselő számíthat büntetésre, mivel a frakció álláspontjával ellentétesen szavazott az adótörvények és a vagyonadóról szóló előterjesztés módosító indítványainál hétfőn...
Felfüggesztette a négyszeres olimpiai bajnok díjlovagló, Isabell Werth versenyzési jogát a Német Lovasszövetség, mivel pozitív lett Whisper nevű lova doppingtesztje. A négylábú szervezetében a nyugtatóként használt flufenazin nyomaira bukkantak egy május 30-i ellenőrzés során.
Cáfolta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, hogy politikusokat győzködött arról, szavazzanak nemmel Baka András főbírójelölt megválasztásánál. Hozzátette, nem ő volt az a volt bírósági vezető, aki Répássy Róbert (Fidesz) szerint politikusokat akart befolyásolni a szavazáskor. Lomnici Zoltán a köztársasági elnök azon kijelentésére, hogy "végérvényesen véget ért a Lomnici-korszak"…
A Zalakerámia két termelőüzeme a korábbi évek gyakorlatával ellentétben az idén nyáron nem tervez leállást, a gyártás folyamatos lesz - közölte a társaság szerdán. Korábban minden nyáron kéthetes...
Özönvízszerű csapadék hullott le szerdán Kőszegen és a környékén, az utcákon 40-50 centiméteres víz hömpölygött, három családi házból ki kellett menekíteni az embereket - közölte a katasztrófavédelem.
Erősödött a forint szerdán a bankközi devizapiacon. Az euró árfolyama délután fél ötkor 277,66 forint volt a kedd délutáni 281,11 forint után. Az euró/forint jegyzés délelőtt 280,50 forint körül...
Az SNB beavatkozott, mielőtt még az EUR/CHF elérte volna az 1,50-es értéket. Ennek hatására 150 pipet nyert a devizapár. Az amerikai tartós fogyasztási cikkek megrendelései májusban meglepően 1,8%-os értéket hoztak (előrejelzés: -0,9%, előző: 1,9%). Az EUR/CAD 2,7%-os nyereséget könyvelt el. Még sosem volt példa ekkora mértékű heti nyereségekre. Az új építésű amerikai ingatlanok eladásainál…
Azonnali felülvizsgálatot kezdeményez Csizi Péter pécsi fideszes politikus az összes olyan önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan esetében, amelyet a város az elmúlt években ingyenesen használatba adott különböző civil szervezetek számára.
Több mint fél dollárral 68 és fél dollár közelébe esett hordónként a határidős szabadpiaci olaj jegyzése New Yorkban, miután közzétették a szokásos heti amerikai tartalékadatokat. Ezek között az ameri...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,49 százalékos emelkedéssel, 15 216 ponton zárt szerdán. A legtöbbet a Richter-részvények árfolyama emelkedett.
Trágyát szállító pótkocsis traktorral ütközött egy tehervonat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A sofőr ittas volt, amikor a traktorral a Csobád és Kiskinizs közötti útszakaszon a tilos jelzés ellenére behajtott a fénysorompóval ellátott vasúti átjáróba - közölte a rendőrség.
A heves esőzések miatt árvízriadót rendeltek el Lengyelország déli részén szerdán a hatóságok. A szokatlanul csapadékos időjárás miatt több helyen is járhatatlanok az utak, a víz pincéket öntött el. Krakkó környékén több folyó és patak is megáradt.
A válság világszerte megtizedelte a dollármilliomosok számát is. A Merrill Lynch és a CapGemini tanácsadó szerdán nyilvánosságra hozott összeállítása szerint tavaly majdnem 15 százalékkal csökkent azoknak a száma, akiknek a vagyona legalább nettó egy millió dollár volt.
Fának ütközött és felborult egy újságszállító furgon szerda reggel az 51-es úton. A kisteherautó sofőrje beszorult a járműbe, sérülései életveszélyesek.
A külföldi kötvénykibocsátást előkészítő roadshow júliusban kezdődik több európai nagyvárosban, Frankfurtban, Párizsban, Londonban, majd a nyár közepén a tengerentúlon folytatódik - mondta az MTI-nek...
Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el szerda délután a Rába szentgotthárdi szakaszán - tájékoztatta a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság az MTI-t. A folyón zajló intenzív áradás miatt...
Szerbiában is van már betege az új típusú influenzának - jelentette be szerdán Tomica Milosavljevic szerb egészségügyi miniszter. Az illető 29 éves férfi, jelenleg a Fertőző és Trópusi Betegségek...
Farkas Ádámot, az Allianz Bank volt vezérigazgatóját jelölte tegnap a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Felügyeleti Tanácsa elnökének Bajnai Gordon miniszterelnök. Farkas Ádám a Magyar Telekom (MTelekom) audit bizottságának elnökeként ellenjegyezte a White&Case amerikai jogi irodával kötött megállapodást a Telekom vitatott szerződéseinek vizsgálatára. Az amerikai cégnek eddig -…
"A Globus Csoport úgy döntött, hogy a húsalapú konzervtermékei vonatkozásában egy pályázat során átadja a Globus márkanevet a hozzájuk tartozó receptúrákkal együtt. A pályázat nyertese a cseh Hamé, m...
Új lakás vásárlásakor az állampapírhozam 50 százaléka jár kamattámogatásként a kétgyerekeseknek, a háromgyerekesek az állampapírhozam 55 százalékát, míg a hatgyerekesek annak 70 százalékát kapják...
A válság világszerte megtizedelte a dollármilliomosok számát is. A Merrill Lynch és a CapGemini tanácsadó szerdán nyilvánosságra hozott összeállítása szerint tavaly majdnem 15 százalékkal csökkent...
Október elején tartják meg az írországi népszavazást az Európai Unió reformszerződéséről, a lisszaboni szerződésről - erősítette meg szerdán hivatalosan Brian Cowen ír miniszterelnök a dublini...
A külföldi kötvénykibocsátást előkészítő roadshow júliusban kezdődik több európai nagyvárosban, Frankfurtban, Párizsban, Londonban, majd a nyár közepén a tengerentúlon folytatódik - mondta az...
A kormány elfogadta azt a javaslatot, hogy az adótörvény módosításában szerepeljen az a kitétel: a Magyar Honvédség személyi állománya számára adómentes marad a lakhatási támogatás és a ruházati...
Teheránban a tüntetők közé lőttek, illetve gumibotokkal, könnygázzal, vízágyúkkal oszlatták fel a választási eredmények ellen tiltakozó tömeget. Irán legfelsőbb vallási vezetője közben a parlamentben bejelentette: nem enged semmiféle nyomásnak, és továbbra is Mahmúd Ahmedinezsádot tartja az ország elnökének. Pedig korábban az Őrök Tanácsa is elismerte: voltak csalások a választáson.
A Fidesz szerint az, hogy a miniszterelnök felhívása ellenére az állami cégvezetők fizetéséből elvárt bevételeknek csak az egyhetede érkezett be, azt jelenti, hogy a kormány alkalmatlan és az állam totálisan szétesett – fogalmazott Koszorús László fideszes képviselő szerdai sajtótájékoztatóján.
Egy Down-kórós gyerek bántalmazása került fel a Google Olaszország portáljára, ezért pert indítottak a keresőóriás ellen. Az ügy kapcsán négy Google vezetőt idéztek bíróság elé, a pert azonban...
Lisztes Krisztián a labdarúgó Soproni Ligában szereplő Paksi FC-hez igazolt. A 33 éves, 49-szeres válogatott középpályás kétéves szerződést kötött az előző idényben 11.